Privát Oszkár a közízléskerülő

Ma délelőtt ez volt a Zorigó címlapján a három vezető hír (ez csak ürügy, alapvetően nem politika jön):

• Káprázatos vörös szőnyeges bevonulással kezdődött a 97. Oscar-gála - képek
• Orbán Viktor: Az európai vezetők úgy döntöttek, hogy háborúra van szükség
• Szoboszlai Dominik külseje megváltozott, elszabadultak az indulatok – videó

Ezek szerint már akkora nagy béke van, hogy csak egy vörös szőnyeg, meg valami fodbalista reklámarc új frizurája közé fér be, szerényen (se képek, de videó?), hogy a Felcsútok Géniusza, a történelem főutcáján megint beszólt az elvileg szövetségeseinek,  akik persze nem figyelnek rá, így kénytelen a szőnyeg szélén ordítani és toporzékolni. De azok a kurva indulatok, azok nem akarnak elszabadulni tőle, csak ha annak a Dominiknak a haja ugye... Az gondolom téma lesz legközelebb az ENSZ-ben is, itthon meg beleírják az Alapkotmánytörvénybe, ha már úgyis írnának bele jókat.

Az Oszkár-gála meg eleve érdektelen, Szakmai (te jó ég, most majdnem azt írtam, hogy művészi!) súlya nem sok van már. Lassan harminc éve megmondta a Beteg Srác  a Trainspottingban, hogy az Oszkár nem érdekes, szimpla szimpátiaszavazás, és jut eszembe, biztos ezért nem kapott Oszkárt a Trainspotting. Se.

Ez a Brutalista ez unalmas, az Anora nevű filmszerűség unalmas és  kínos, a Szer meg sablonos, a többit meg gondolom nem láttam. Pontosabban feltételezem, én még azt se böngésztem végig, melyik kategróiában ki nyert mit, vagy mi nyert kit, és kié lett a Pofáraesés Láncokkal és  Csillaggal? Tényleg nem érdekel. Mert annak van jelentősége, hogy Cannes-ban, Velencében vagy Berlinben kiket-miket  díjaznak, de az Oszkár, mint díj, az olyan, hogy vele a filmes elismerések nem többen vannak, csak sűrűbben.

Nekem a tavalyi év legjobb műfaji filmjei, mert ugye Oszkárt nagyjából ilyenekért osztanak, a következők.

(Ja, és fontos, hogy ezek nem feltétlen tavalyi filmek, csak én tavaly láttam őket. Nekem tavalyiak, elvégre az idő  nemcsak relatív, de mint ilyen, szubjektív is.) Szóval:

- A Caddo-tó (Minden ellenkező híreszteléssel szemben, ez sci-fi, nem thriller vagy ilyesmi, és szemben a kritikai visszhanggal, szerintem marha jó  agymenés.)

- A Figyelők (Ez meg misztikusabb, mint amennyire horror, engem beszippantott és hamar kiköpött, pont ahogy egy ilyen darabtól elvárom.)

- Az égbolt minden istene (Na, ez az előző kettővel ellentétben, és sok ezután következővel együtt nem 2024-es, de ugye lásd fentebb. Ez néha horrorba hajló ugyan, de igazából kőkemény, családi  kamaradráma, a felforgató változatból. Többszörösen határsértő, szóval nyilván bírom.)

- Konklávé (Azért ezzel vannak bajaim, de alapvetően egy jó film, láttam kétszer, ami mégiscsak... Műfajilag ez is valami jelzősdráma, mondjuk hogy dokumentarista felhangokkal, legalább is a múltkor láttam egy interjút valami bíborossal, és ő mondta, hogy elég hiteles a cucc.)

- Skunk: Egy pusztító élet árnyéka (Szocio-tragédia és a erőszakpornó, fájdalmasan realista, nyomasztó és felrázó. családon belül csak erőszak, az javítóintézetben dettó, úgyhogy semmi happy end, ennek véres sírás a vége, miként jobbára az életnek, főleg az árnyékos oldalon.)

- LOLA (Ez kicsit kakukktojás, mert már 2023-ban is tetszett, de tavaly év vége felé megnéztem újból, kétszer, szóval ez is tavaly látott kedvencek közé illik. Ráadásul ez nem sötét, nyomasztó és kilátástalan, mint némelyik eddig (na jó, mint főleg eddig), mert bár lehet úgy is nézni, de ez inkább játékos.  A történet, a képi világ, a dramaturgia, az egész formanyelve formabontó, itt az alternatív második világháború, Anglia náci megszállásával is inkább egy intellektuális játék, mondjuk realista történelmi drámának nehéz is lenne eladni.)

- Zöld hentesek (Egy dán fekete komédia arról, hogy az emberhúst el lehet adni csirkének, jól megy tőle a bolt, és nem is kell tudni róla a szomszédoknak, mint mondjuk a Delicatessen esetében.)

- A hentes, a kurva és a félszemű (Egy sötét és erőszakos fekete-fehér Szász Jánostól, Hegedűs D. Gézával és Gryllus Dorkával,  nem készült a kedvencek közé, de utóízében van annyi esztétikum, hogy mégis.)

- Kajillionaire (Megint egy kábé fekete komédia, piti csalókkal, leszbikus szállal, megint piti csalókkal, és olyan sajátos humorral, hogy engem megvett kilóra.)

- Az árnyék a szememben (Dán háborús dráma, tévedésből lebombázott lányiskola, bizonytalan hitű apáca, vér, veríték, könnyek,  nácik a sarokban. Szinte hibátlan darab.)

- Mocskos kis levelek (Az egyik kedvencem Olivia Colman, mi más lenne mikor velem egy évben és hónapban született, csak nekem nincs Oszkár-díjam, mondjuk nem is hiányzik. Fekete komédia naná, az 1920-as évek Angliai kisvárosi miliőjéből, karótnyelt polgárokkal, szüfrazsett-aszcendensű, trágár ír migránccsal, várható fordulattal, elégtétel jellegű mondjuk hogy happy enddel.)

-Tavaszi áldozat (Spanyol tragikomidráma, áldozathibáztatás-mentesítés érzékenyítéssel, furcsa szerelmi szállal... ja, ennyi. Tanulságok is vannak benne, de ez mindenkinek a saját dolga.)

- Álmaid hőse (Nicholas Cage szakállas-kopasz biológus a kis vidéki főiskolán, jellegtelen alak, de egyszer csak ő lesz mindenki álmainak főszereplője a környéken. Amitől meglincselés (is) fenyegeti. Ez úgy nem tetszett, hogy de nagyon. Fene tudja, van benne kraft.)

- Csodák útján (Római kaotikus csodavárás a csodaforrásnál, drámai összeomlásokkal, és finom eleganciával - az benne a művészet, hogy ez a kettő összefér, Laura Linney meg bármit el tud játszani.)

- Az egészség ellenszere (Rideg szanatórium a hegytetőn, Drakula várkastélya modorában, ahol az is betegként marad, aki csak látogatóba érkezett. Mia Goth meg a zakkant lány biciklivel. Csak a vége horror, addig varázslatosan nyomasztó sötét titkok a múltban.)

- Harold Fry valószínűtlen utazása (Jim Broadbent jutalomjátéka, zarándoklat és menekülés az angol vidéken át, finom humorral, lájtos dráma, tipikusan a „szerethető“ kategória, amitől időnként hányok, de ilyenkor nem.)

- Monstrous (Magyarul Szörnyű, nem a film, a címe. Christina Riccivel bármit megnézek, ezt nem is hiába. Poszttraumás stressztől elképzelt alternatív valóság, majd szemebesülés a világgal, pazar  csavar a végén, megvett kilóra ez a mondjuk  hogy pszichodráma. Ja, nem úgy pszichodráma...)

- Lisa Frankenstein (Romantikus zombi-dramedy, viccesen véres, véresen vicces, ennyit tud, de ezt felsőbb szinten.)

- Eljött hozzám (Alacsony törpenövésű operaszerző alkotói válságból kifolyólag megcsalja bé nejét, kutyasétáltatás közben, az alkoholba menekülésen túl. Kissé érzelmes, de nem giccsbe hajló tragikomédia ez is, erős atmoszférával.)

- A piszkos hadviselés minisztériuma (Guy Ritchie Becstelen Brigantyk-ja, csak viccesebben, véresnek mondjuk pont annyira véres. Erős Casablanca áthallások, második világháborús  nácik, trópusok. Egymás után kétszer láttam.)

Na, ennyi elég is, egyébként mindegyikről írtam itt a blogban, külön-külön most nem linkelgettem be, azért van a kereső itt jobbra. meg biztos van egy csomó, ami kimaradt, de ezek olyanok, amiket szerintem relatíve kevesen ismernek. Mert azon túl, hogy elég sötét darabok, mindegyikben közös, hogy nincs bennük szuperhős, egyik se képregény-adaptáció, nem romantikus komédiák (és pláne nem mjuzikelek, én sohasem mjuzikelek magamtól), és mentesek a fingós poénoktól, az amúgy humorosabb darabok is.

Feltűnően Független Filmek.

Hogy Oszkárt kapott-e valaha valamelyik (mert közel húsz évet ölelnek fel, csak nekem tavalyiak ugye), ahzt tudja fene, nem néztem utána, hogy volt-e köztük legjobb smink, vágás vagy hangeffektek, de akár színészi cucc is, egyszerűen tényleg nem érdekel. Ezek a filmek meg de.