Joszif Visszarionovics Sztálin 1853-ban ma halt meg. Vagy 1957-ben, nem tudom pontosan, a lényeg, hogy volt benne ötös, és egyessel kezdődött. (Ha kettessel kezdett volna meghalni, legalább is tudnék róla, az elmúlt huszonöt év nagy részét életben töltöttem.). Apai ágon oszét, anyai ágon grúz volt, így logikusan lett az oroszok szovjet diktátora, lenini alapon mozgalmi névvel, mert igazából Dzsugasvilinek hívták, csak ezért mindenki kiröhögte a mozgalomban.
Egy időben pap akart lenni, de nem komp lett, túl intelligens volt a papi szemináriumhoz, meg egyébként is, marxista vitakört szervezett ott, amit az ortodox egyház kevéssé bírt támogatni. Főleg miután rohadt messze a sodródtak már a krisztusi alázatos szegénységtől, ez mondjuk államegyházaknak nehezen is szok menni. Mindegy, a későbbi néhai Sztálint kicsapták a teológiáról, úgyhogy elment dolgozni egy obszervatóriumba, végül is ott is csak az eget fürkészték, legfeljebb nem spirituális értelemben. De ez passzolhatott lelki alkatához, hisz a marxizmusban is annyi a spiritualitás, mint Makó Jeruzsálemtől, és egyáltalán, azt asztrofizikusokat ritkán zavarja a materializmus, főleg munkailag.
A tizenkilencedik vagy a huszadik századot már a munkásmozgalomban kezdte... jut eszembe, Marx 1883-ban halt meg Londonban (ahol én is majd 2083-ban szeretnék, bár statisztikailag addigra legalább harminc éve six feet under leszek), szóval lehet, hogy Dzsugasvili Joszif is inkább 1953-ban halt meg, ha csak nem a síron túl lett marxista. Dialektikus alapon persze, úgy hátha lehet.
Később munkássága nyomán változatos helyeken volt száműzetésben, ott főleg röplapok írásával és politikai gyűlésekkel töltötte az időt, közvetlen akciókban nemigen vett részt, mert fájt a háta. Lenin régről ismerte már, feltéve, hogy régi ismeretségnek számít, ha már két évvel az 1917-es forradalom előtt levelet írt neki, meggyónva, hogy eddig szociáldemokrata volt, de a szocdemek nemzetközi opportunisták (erre a szóra emlékezett még a papi szemináriumból), pont mint a zsidók, bár utóbbit nem részletezte. (Grúzként elég volt neki a kapitalisták mellet az örményeket utálni.)
A forradalomban aktívan háttérbe vonult, sőt haverkodott Kamenyevvel, és kerülte az Ideiglenes Kormányt, ő végleges kormányt akart, ami persze össze is jött neki. Később. Ehhez meg kellett halni a Leninnek, hogy aztán némi tisztogatás után ő legyen a főfőnök, akinek majd jól jön Hitler. Mert az sose zavarta, ha az emberek meghalnak nagyon sokan, amíg van vodka, sülhús és személy kultusszal megalapztt totális hatalom, jól elvolt magában. A honvédő háború meg bármire jó ürügy. Néha persze meg kellett kérdeznie egy-egy bizalmi emberétől, hogy „Te ki a fasz vagy?“, de ez csak egy apró, járulékos része volt a paranoid-alapú tisztogatásoknak. A lényeg az volt, a kiszemelt új megbízható elvtársak basszanak be vele, oldódjon meg a nyelvük, és onnantól bárkit ki lehetett végeztetni, ha úgy hozta a szükség, vagy egy másnapos kedd délelőtt.
Vívmányai valának. ötéves terv, kolhozosítás, sok millió halott, Cseka, Gulág, atombomba. Azon szerencsés diktátorok közé tartozott, akik halálukig csinálhatták, bár egyes források szerint haldoklása alkalmából épp az akkori bizalmi emberei hagyták megdögleni, hogy mindenkinek jobb így, meg ugye lehet meccselni az utódlásért, milyen remek móka lesz majd.
Nem lett, arra még közel negyven évet kellet várni, de akkor is csak az derült ki, hogy felesleges izmozni, Moszkva nem hisz a könnyeknek, csak a diktátoroknak, hívják őket bárhogy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése