Nem rossz film ez, leszámítva hogy nem igazán jó, és nem igazán film. Ez egy hangulat-tévéjáték, és ha így nézzük, minőségi darab. Na jó, leszámítva az utolsó tíz percet, ami valami töményen önfényezős, giccsesen kikacsintós giccs, bennfenteskedő hányinger. (Ha valaki látta, vagy majd később fogja láttani, az érti.)
Az egész rövid, alig másfél óra, és ehhez képest lassú, mint egy idősotthoni sprintverseny, de hát egyrészt tényleg egy idősotthonban játszódik, másrészt meg ezzel a lassúsággal lesz jó egy esős, és részemről álmos szombat délutánra. Ja, a sztori kerete:
Van Kern András, aki szokása szerint Kern Andrást játsza, Woody Allen szinkronhangján (de tényleg, magát is narrálja, amennyiben mond egy szar viccet, aztán rögtön halljuk is, amint azt gondolja, hogy ez de szar vicc volt), ezúttal közepesen, egy tehetséges parodista jobb Kern András lenne nála. Mondjuk nem is nagyon erőlködik, hisz szerepe szerint egy kiöregedett színész, amit meg külön nem is kell eljátszania. Egykor híres volt ez a Tivadar, aki Kern, egy régi-régi tévésorozatban játszotta Radeczky hadnagyot, őfelsége (Kaiser und König) nyomozóját, még valamikor 1874-ben, az akkori egyetlen tévécsatornán. Most meg egy színészek öregotthonába költözik a hetedik válása után, ahol kábé lenéz mindenkit, de legalább a többiek is utálják.
Lesz egy rejtélyesnek aligha nevezhető elhalálozós eset megtörténte (megpusztul Jordán Tamás, egy másik bentlakó, aki Hugó álnéven tüdőbajos, ám Hans Castorp allűrjeinek szinte teljes hiányával) , amit Tivadar tata gyilkosságnak vél, és nyomoz is, ha már egyszer játszott nyomozót, valamikor a koraújkorban. Nagy meglepetés nincs a végén, aki valaha olvasott akár egy Ugat A Kriszti krimit (én kettő és felet is), az tudja, hogy mindenki gyilkos, csak épp senki sem az, miközben a halott sem. De mondom, ez egy hangulat-tévéjáték, amit afféle jutalomjátéknak szánhattak a Pogány Judit, Takács Katalin, Bánsági Ildikó, Kern András, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Jordán Tamás, Bálint András nyolcasfogatnak, mérsékelt de nem teljesen elmaradt sikerrel.
Mert a jutalomjáték lényege per definitionem az lenne, ha megmutathatják, mit is tudnak sok évtizednyi tapasztalattal a hátuk mögött, és ugye öreg színészeket játszani egyiküknek sem lehet kihívás, úgyhogy be kell érnünk azzal, hogy legalább nem ripacskodják el. Az tényleg méltatlan lenne, de mindegyikük jelentősebb művész annál.
Ezzel együtt a Ma este gyilkolunk nem fáj (bár a filmbéli színészotthon névadójához, Luigi Pirandellóhoz sajnos nem sok köze akad), de nem is emlékezetes, valóban egy délutáni tévéjáték, meg pofavizit egy nagy generáció még élő tagjainak. Ha már valakik összerántották ezt a gárdát, valami nagyobbat is dobhattak volna, mert ez így ugyan egy kedves marhaság, és alapvetően szórakoztató, csak vékony mint a jég, amire rá sem mertek menni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése