Antiutópia

Dolgozni annyit tesz, mint túlélni a munkaidőt, kivéve ha az ember szereti a munkáját, de ilyet csak igen elvetemült biztosítási ügynökök mernek mondani. A dolgozó ember (mit ember, néptömegek!) célja tehát minél kevesebb munkával minél több pénzt keresni, illetve megtalálni az optimumot, ahol még nincs hányingere attól, hogy munkába kell indulni, és már keres annyit, hogy nem hal éhen és még kutyája meg hobbija is lehet. Ebből a szempontból a legjobb a fáknak: ők nem indulnak dolgozni, és bár a munkájuk elég unalmas (álldogálás, szélben hajladozás, ilyenek),a megélhetésük úgyszólván semmibe sem kerül, és lehetnek kutyáik, bár szerintem nem örülnek nekik.

Az ember azonban a bűnbeesés által arra kényszerül, hogy homloka verítékével keresse meg a betevőjét (amennyit izzadok már rég gazdagnak kellene lennem, csak mondom, már ha a betevő az pénzt jelent), méghozzá úgy, hogy tőke híján kénytelen áruba bocsátani egyetlen tulajdonát, a munkavégző képességét. Bár ez utóbbit speciel Karl Marx mondta, de mindegy, ő is egy nagyszakállú ingyenélő volt, szóval kolléga, csak kisebb méretekben dolgozott, és persze ő sem tehetett a sok disznóságról amit később a nevében elkövettek.

És persze ez amit ma csinálunk igazi elidegenedett munka, mert ha nem vagyunk egyéni vállalkozók (vagyis igaziak, nem olyan számlaképes bújtatott alkalmazottak, akik után nem akarnak fizetni a tulajok) akkor valaki más cégénél, valaki más eszközeivel állítjuk elő a hasznot valaki másnak, aki nem mi vagyunk, eltekintve a skizofrénia minősített eseteitől, de egy skizofrén meg nyugodtan zsákmányolja ki magát. Ha az államnak dolgozunk, esetleg gondolhatunk arra, hogy az állam legalább mi is vagyunk, de ez meg csak politikai filozófusok szépen hangzó hazugsága, látjuk jól, hogy az állam valahogy mindig ők, szóval életbe lép az alapeset.

És amikor aztán másoknak dolgoztunk  jó sokat, és másoké lett a haszon, abból csak annyit csorgattak vissza nekünk, hogy éhen ne haljunk, akkor mi örülünk, hogy legalább van munkánk, miközben Afrikában éheznek, Amerikában meg verik a négereket.

Az lenne az igazi, ha mindenki olyan munkát végezne, amilyet szeretne. Ekkor a világ egyik fele nem csinálna semmit, a másik fél nagy része a médiában dolgozna (ahogy például a tévécsatornák szaporodnak, nagyjából jutna is hely nekik), az elenyésző maradék meg csillagász, űrhajós, autóversenyző vagy pornószínész lenne, esetleg mindez, ebben a sorrendben. Nyilván pár év alatt kihalnánk, de addig mindenkinek jutna jakuzzi, vödrös vaníliafagyi meg saját naplemente, aztán jönne a következő értelmes földi faj, eltartana pár millió évig, de a bolygó végül is nem siet.

Ha viszont mégsem jó ez a forgatókönyv, akkor maradjon mindenki a nemszeretem munkájánál. Kivéve persze engem, nekem még az ökoszisztéma összeomlásának veszélye nélkül jutna olyan munka, amit szeretnék. (Ez egyébként – és szerintem említettem már – az lenne hogy én ülök a fotelban és könyveket olvasok, néha(!) utazom is, és ezért rengeteg pénzt kapok. Jobban belegondolva, a középkorban például tuti kódexmásoló szerzetes lettem volna, meg kolostori könyvtáros. Olyan jó genyó, mint a Rózsa nevében.)