A kormány „tájékoztató kampányt”
indít a „kényszerbetelepítés elleni népszavazásról”. Igen, tájékoztató
kampánynak már megint a tőmondatos üzengetést hívják, nem tudjuk kinek, mert
címzett az nincs. A ’Brüsszel’ az elég homályos címzés, laknak ott páran,
Jean-Claude brüsszeli pék például magára vegye-e vagy sem, kérdéses. És ha azt
mondjuk, hogy hát tudjuk, hogy a brüsszeli székhelyű nagy nemzetközi
szervezetről van szó, az még simán lehet a NATO (Felcsúton tudják ezt
egyáltalán?), hadat üzenni meg plakáton sem kellene. A szövetségeseinknek pláne
nem, a magyar kormány eddig is a bunkót játszotta az EU-ban, azt a klubtagot
aki évekig kuncsorgott a felvételért, aztán mikor végre tag, berúgja az ajtót,
a padlóra köp, lehányja az első szembe jövőt, és mikor az kikéri magának még
neki áll feljebb: Maga dumál, ember? Nézzen már magára!
Most épp ez van, ez a kikérjük
magunknak. Ha már megoldás részei nem
tudunk lenni, legalább a problémáé leszünk, a felcsútinak szerintem mindegy,
amíg itthon hízik a bankszámla, külföldön meg ő van a címlapokon. Elvégre a
rossz reklám is reklám, kérdezzék meg Trump Donáldot, a politikai is mosópor,
avagy akkor van véged ha már nem beszélnek rólad. (Bástya elvtársat már meg sem
akarják ölni? Bástya elvtárs már le van szarva?). Hát most pártunk és
kormányunk tesz róla, hogy beszéljenek rólunk, ebben csak az a kínos, hogy
ebben a többes számban én is benne vagyok, pedig nem akarok, az én nevemben ne
legyen primitív fasiszta a kormány.
Ebből, és csak ebből a
szempontból még jól is jöhet a népszavazás, ha elég sokan maradnak otthon,
talán máshol is nyilvánvalóvá válik, hogy a köpcös paprikajancsi mögött nincs
többség, hiába ugrál, és kiabálja vörös fejjel, hogy „a zemberek, a zemberek”.
És persze nem menjünk el szó
nélkül a plakátok finom, szofisztikált szóhasználata mellett, aszongya „kényszerbetelepítés”.
Ez rímel arra hogy kényszervallatás, kényszermunka, meg arra, hogy
kitelepítés, egyik sem hangzik valami jól, pláne a magyar történelem
kontextusában. Más szinte látom, ahogy rosszul öltözött, szomorú tekintetű
szíreket rugdalnak le a marhavagonokról Rákosrendezőn morcos csendőrök rendőrök,
hogy mocskos arabok, mostantól itt kell élnetek, de aki pofázik az búcsúzóul
kaphat egyet a pofájára. És ők fásult, beletörődő tekintettel indulnak el a
buszok felé, aztán elnyeli őket az újpalotai lakótelep sivataga, és a
Németországban ragadt rokonok egyre ritkábban kapnak tőlük egyre rövidebb
leveleket, aztán már az sem... (Újabb kép: piramis gyorsan épül, rabszolgák gyorsan jajgatnak - Karinthy amúgy)
Valami ilyesmi lehet a
kényszerbetelepítés, hát kultúrember
tényleg csak ellene szavazhat. De most tényleg: nem akarom, hogy az unokáim
nyomasztó emlékkiállításokat nézzenek meg a kényszerbetelepítésekről, sok
fekete-fehér fotóval, meg a túlélők döbbenetes beszámolóival a Terror Plázában.
De mivel nincs is olyan, hogy
kényszerbetelepítés (kényszerbetegség az van egy rakás a kormányoldalon, effelől
nincs kétség), megint csak két dologról lehet szó. Egyfelől kell a kormányzati
hiszti, az mindig kell, mert ha hiányzik az aktuális ellenség aki ellen
harcolhatnak, a végén még dolgozni kellene, azaz kormányozni, abban meg nincs gyakorlatuk.
(Ez mondjuk valóban elég meghökkentő: a rendszerváltás óta a felcsúti volt a
legtöbbet miniszterelnök az összes közül, és nyilvánvalóan ő foglalkozott a legkevesebbet a kormányzással, nála Bajnai is rutinosabb a témában.) Másfelől pedig egy ilyen
tájékoztató kampány, ha már nem tájékoztat senkit az égvilágon semmiről, remek
alkalom újabb pár százmillióval kitömni néhány haver zsebét, kár hogy magát a
népszavazást még nem lehet kiszervezni egy magáncégnek, mekkora buli lenne ez a
mészárosésmészáros káefté legújabb, erre alapított üzletágának.
Mondjuk őszig sok idő van még,
lehet hogy addig ez is eszükbe jut.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése