Egyik munka utáni első hír volt,
hogy megkezdődött a BoküzDór (vacakoljon a fene a francia helyesírással): „Ma
este vásárolnak a versenytálakhoz.” Basszus, ez most olyan mint a forma-1
esetén az időmérő, vagy ez már a verseny, hogy vásárolnak a tálakhoz, komolyan
hiányolom az élő közvetítést („Kovács a brokkoliknál válogat, nagyon megnéz
minden darabot és neeeem veeeszi meg,
mit jelent ez majd a versenytálnál, úristen, micsoda izgalmak!”)
Az a gond, hogy nyomorult
panelproli vagyok, nagyjából nem érdekel a fine
dining, az én tojásos nokedlim az olyan, hogy napokig bírnám enni, oszt’
jónapot. Bármerre jártam eddig, mindenhol alapvető tapasztalat volt, hogy a
középkategóriás éttermekben eszméletlen gasztronómiai élményekre lelhet az
ember, jók az alapanyagok, odafigyelnek az elkészítésre, a mislencsillagosok
meg nem érdekelnek, nyilván ott is akad jó hely meg sznob izé, vadássza őket,
akinek kedve van. De mondjuk Londonban a kedvenc libanoni meg indiai étterem,
az olyat főz, hogy én neki sem mernék állni.
Az ilyen szakácsversenyek viszont
úgy röhejesek, ahogy vannak, nekem anyukám főztje a legjobb, hat darab
konfitált répából biztos nem lennék képes választani, abból mondjuk minek is...
De azért várnám a a BokűzDóron,
amint a feladvány krumplistészta ecetes paprikával, és jön az ügyeletes csávó,
kocsonyásított krumplival ragaszt egy paprikás tésztatornyot, a tetejéről egy
almapaprika sóváran nézi a tövében álló tálkát balzsemecetes-jojobás öntettel,
körülötte párolt (de nem karamellizált) hagymakarikák. Aztán valaki fültövön
vágja a séfet, ő meg elmegy maltert keverni egy időre, hogy gondolkodhasson,
később aztán hagymás-paprikás krumplival keveri a tésztát, így legalább a gyerekei
is szóba állnak vele, ami mindenkinek jobb.
Emlékszem a rejtői Nagy Levinre,
akit időnként lecsuknak, a légióban rendszeresen megverik, és mégis csak a
legvégén kap marinírozott halat vörösborban pácolva, kétfelé vágott tojással.
Turbigo-módra, ha jól emlékszem
Aztán felébredek, mint mindig, rájövök,
hogy ezek a csávók tényleg ilyen formaegyes valakik hülye kötényben, és lehet
hogy kell ez nekik, mint a tudománynak az érthetetlen elméleteket fogalmazó
Nobel-díjasok. Ők húzzák előre az egészet, és végső soron Rohacsekné
tökfőzeléke is attól lesz jobb (nagyon-nagyon hoszú távon), hogy Heston
Blumenthal miket kotyvaszt a molekuláris konyhájában. Bár félő, hogy Rohacsekné
már nem éli meg az eredmények leszivárgását, engem meg eleve nem érdekel,
kevesebb fokhagyma, vékonyabb rántás és rendben leszünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése