Business as ususal

Az irónia a hülyék menedéke persze, de nekem papírom van róla, nem a menedékről, viszont a héten először nagyjából jól érzem magam. Végre péntek, nagyapám a kórházban ma a helyzethez képest rendben volt, kutyadék meg (megcáfolva minden előrejelzést) úgy sétál meg eszik, mintha lenne holnap.

De nálunk itt a Ló Ede utcában a nyár is csak akkor jön el, ha kormányrendelet utasítja rá, viszont mindennapi kenyerünk kukoricás, csak az éjjel-nappali rablótanyáig kell menni érte, a buszok indokolatlanul bordók, ám a világháború még nem tört ki. Esténként helikoter-méretű izék (dongók, dontnó) akarnak bejutni az ablakon, csak szerencsére annyira buták, hogy nem tudják, merre van a felfele,  mindössze annyit, hogy előbb összevissza, aztán majd csak bent vagyunk valahogy. Így meg a kezem ügyébe eső mobiltöltővel is elveszem a kedvük...

És a hétvége végre jó  lesz arra, hogy áteresszem magamon az érzést, máris kedvem van zenét hallgatni, a Gyilkosok, az Őrület és a Hitetlenség jól hangzik (bár a Killers, a Madness meg a Faithless elég mainstream, de csak azért mert ritkán fordítják le a nevüket, semjénzsolti hangsúlyokkal). Úgyhogy marad a főzés, van még két zacskó rizsem, meg vettem egy új flakon majonézt. És valahol láttam egy fél hagymát...

Nehéz (átmenetileg) egyszemélyes háztartást vezetni, mert mást még meg tudok kérdezni, mit főzzek, de nekem gőzöm sincs, aztán bámulom két napig a paradicsomos spagettit, hogy akkor ebből én most miért főztem egy vödörrel??? Valaki szólhatott volna, hogy elég két tányérral, nem mintha tudnám, ahhoz mennyi száraztészta kell.

Kusza vagyok, de már csak félig elhagyatott, sebeket kötözök a kutyán, aztán leüvöltöm a fejét mert letépi a kötést, és egyenletesen eloszlatja a szönyegen a darabokat, a következőt mondjuk nem is meri lepiszkálni, meg ugye alszik, és álmában legfeljebb csönget egy picit...

A következő buszon, rajta leszek én is!