Don't worry!

Vannak ezek a táncoló egri kukások,  a vidám fickók, akik nagyon gyorsan lettek igazi tizenöt perces sztárok a jutyúbón (avagy mi ez az angolkór? - a TeCső-n!), miközben meg vizsgálat indul ellenük, mert ugye munkavédelmileg életveszélyes, egy kukás ne fülhallgatózzón mert nem hallja ha valaki el akarja ütni, meg ne táncikáljon, mert az autó elé esik, amelyik el akarja ütni.

Miközben persze az előző munkahelyemen nekem is folyton fülhallgató volt a fülemben, podcastokat, rádiót meg hangoskönyveket hallgattam, mindegy, csak valaki beszéljen érdekeseket nekem, a fülembe bele. (Most ez nincs így, a mostani melóm nem olyan monoton und unalmas, a monitoron előttem meg tudok olvasni is, ha épp van húsz percem, pendrive kérdése az egész.) És engem időnként ott is csesztettek, hogy ne hallgassak munka közbe Thomas Mann-t, zombuljak csak szépen a többiekel, és örüljek hogy többségükkel ellentétben legalább érettségim van. Diplomákról ott mondjuk szó sem esett...

Persze adófizető polgárként meg azt mondom, hogy a kukásokban nem a hangulatuk a lényeg, hanem hogy valaki vigye el a szemetet, nem érdekel hova, oldják meg, azért fizetek, de viszont semmi kifogásom az ellen, ha mindezt vidáman teszik. Sőt, szeretnék vidám postásokat, vidám ügyfélszolgálatosokat, kisimult tanerőket és pozitív kisugárzású kórházi személyzetet látni magam körül,és a tragikus tekintetű buszsöfőröktől is szabadulnék, pláne mert reggel fél hatkor pont a depresszív életuntságot nem szeretnéd a sofőr arcán látni, mert így is van elég félnivalód az életben, gyalog meg azért kurva messze van a munkahelyed.

Viszont komolyan kedvet kaptam hogy kukás legyek (végre), hisz gyerekkoromban nagyon sok megspórolt zsebpénz-féleséget adtam egy rendes maxi-matchbox kaliberű kukásautóért, és nagyon menőnek láttam, hogy valaki csak úgy félkézzel lóghat egy mozgó autón, amiért amúgy bárkit azonnal elvisz a rendőr.

Ehhez képest most a vidám egri kollégákat csesztetnék (szemét ügy - mondhatnám), dehát úgy tűnik nálunk csak vlagyimir vlagyimirovics őfaszkalapsága látogatásának szabad őrülni, meg a világ legdrágbb úszóvébéjnek, ha valaki nem NER-kompatibilisen érzi jól magát, az vagy hazaárulás, vagy felségsértés, vagy csak emigrációs ok. Az egri kukások énekelhették volna a Barackfa-dalt ( a zenéjére a franc se emlékszik, de benne volt, hogy "talpaink egymáshoz érnek", mármint tánc közben, ami vagy képzavar, vagy biofizikai csoda), esetleg a Magarország halszagút, mindkettő olyan szép és hazafias lett volna, mint mondjuk az Alaptörvény Asztala egy falusi önkormányzat vécéje előtt.

A magyar amúgy is sírva vigad (ez amolyan nemzetkarakterológiai izé), aki nevetve vigad az vagy hülye, vagy jenki, vagy a keleti nyitás jegyében egy posztszovjet titkosszolgálat tart pisztolyt a fejéhez, és próbáljon meg nem mosolyogni. Nem kell, hogy őszinte legyen, az a felcsútinak sem megy, csak érződjön rajta az igyekezet.

Na ez az, ami kukásainkból hiányzik, én nem csodálkoznék ha nemsokára már Klagenfurtban vagy Newcastle-ben hordanák a szemetet. ha lehet, még a mostaninál is vidámabban.

A mijen Bob?

Aztatat olvasom a' interhálóneten, hogy lesz fojtatása a Dzséj és Némabob filmnek (szerintem amúgy Csndesbob, már ha a szájlent mégse nem azt jelenti hogy néma, vagyis kuka, a törpei értelemben), de lehet hogy ribút lesz, bár hogy mi a búbánat az a ribút az nekem nemigen van meg igazából, a gúglefordítóból az derül ki, hogy "visszefelé-csomagtartó", de mozgóképben ez nekem magas, bár az ijen filmekben néha pakolnak szereplőket csomagtartóba, meg néha vissza onnan...

Mindenesetre jellemző hogy Kevinszmisz (aki a rendező Némabob) akarta fojtatti a sopstop című magyarcímű Klerksz címűt, a kettőt, gondolom hárommal, meg a Áruházi patkányok című leseírom milyen magyarcíműt, de. Inkább fojtat egy ijen Dzséjés... satöbbit, ami szerintem jó, én remekül röhögtem jót már az elsőn is, igazán itellek tuális vagyok, de az altesti humornak nem bírok ellene állni, egy jó altesti humor az üdít, frissít és csak az adhat nekem erőt és mindent lebíró akaratot. Kivéva ha Bensztiller van benne vagy Adamszendler, de a Kevinszisszéktől jöhet a kakipisifing. Bár gyanús, hogy mostan se nem ússzuk meg Beneflek nélkül.

Dehát mindeggy is, én mindenképp úgyis feltétlenül megnézem az új Dzséjésnéma Bobot, szerintem alig pár héttel a bebutató után már tőtöm is le, ezt még keresni is hajlandó leszek, mer' érdekel, persze fontos hogy kellően altesti legyen a humora, de az se baj ha csöcsök s lesznek benne, finomutaálsféleképpen.

Persze az igai az lenne volna, ha Dzséjés... satöbbi találkozna az Olsen bandával, de aszem azok má' mekhaltak nagyrészt, meg szerintem dánok, de mondjuk lehetne egy Dzséjésnéma vs. Predator vs. Mr. Bean, és rendezhetné valamelyik agyhalott aki a Dragonballt, annak a daramtugijája jobb mint a nagyfröccs, pedig annál kevés jobb dolog van, beleértve aztat is ha bajnok a Fradi (női kézilapdacsapata).

Szóval Némadzséj és Bob mencsék meg a világot und az emberiséket, mer' jó röhögni a hüjeségeiken, meg még jobb érzés megmentettnek lenni, úgy is mint ember, és mellesleg néző is.

Newsroom

Szombat reggel igazából tilos hírpotálokat olvasgatni, mert putyin, boxmeccs, és ócska politikai publicisztika mellett kábé az a hír, hogy húsz éve halt meg Dájána hercegnő, meg hogy az intim szőtrelenítés szorgosan szedi áldozatait. (Hogy miképp, azt nem tudom, egy ilyen című cikkbe én eleve nem merek beleolvasni.)

Régen ez úgy volt, hogy hogy nem volt interháló (információs szupersztráda), a szombati újság még a pénteki híreket hozta, amikor talán (esetleg, mégis, nemdebár) történt valami hírértékű, de vasárnap nem volt újság (a Vsárnapi Hírek az igazából hetilap), egyfelől hogy a szerkesztőségi rabszolgák is pihenhessenek (szombaton, mert a hétfői számnak nyilván vasárnap esete volt a lapzártája), másfelől meg nem volt még igazi bulvár, így eleve nem lehetett volna megtölteni releváns hírekkel egy vasárnapi számot.

Pedig a politikai bulvár például a rogánantali paradigma előtt sokkal viccesebb, és felettébb szürreálisabb lehetett volna, fürdőgatyás fotók Horn Gyuláról, Kovács László stewardesst zaklat a milánói járaton, Torgyyán Józsefnek intravénásan tolják be a pacalt az elvonási tünetek enhítésére, vagy Csurka István annyira be van baszva a lovin, hogy teljesen elfelejt zsidózni.

De ma már az információs világinternet szupersztrádájának hálózata miatt a szerkesztőségi rabszolgák egymásnak adják a billentyűzetet meg a vécékulcsot 0-24-ben, akkor is ha semmi hír sincs, ilyenkor kezdi el szedni áldozatait (szorgosan!) az intim szőrtelenítés, hát istenem, valamiről írni kell, a pina meg mindig tuti kattintás-generátor. És egy idő után jöhet a tökéletes vajaskenyér receptje is, miszerint széles pengéjű késsel kenjük és ne ejtsük a szőnyegre (kisebb cikk Murphy törvényéről), vagy a "tíz film amiben nem játszott Colin Firth", kezdve a Casablancával.

Amúgy persze van politikai bulvár is (nálunk simán ezt hívják kormányzásnak), pláne mióta a trumpli nevű fura donaldkacsa az amerikai elnök, aki maga is meglepődött, milyen melós ez az elnökösködés, és hogy mennyire semmi köze hozzá. Meg van az észak-koreai gázos frizurás csávó, aki légvédelmi rakétával végezteti a nem szimpatikus minisztereit, de ahhoz már habonyi értelemben vett bulvár kell, hogy belőle kis színes legyen, ahhoz ott túl sokan halnak meg fájdalmasan és indokolatlanul. Viszont nálunk a pártvezér és kancellárra mindig lehet számítani, legyen szó bepálinkázott dalolásról, nyaralási képekről, vagy a hamar klasszikussá vált "hellóröfik"-ről, utóbbit nyilván jól begyakorolta előre lőrincbaráton, meg reggel a tülör előtt.

Én viszont hétvégén inkább könyvet olvasok, a neten meg a laposföld-elméletet, az üreges-föld elméletet, a zsidó-világösszesküvést meg a ufo-rejtélyeket tanulmányozom, azok szórakoztatóbbak mint endivajanatímea intim szőrtelenítése, a hírértékük meg legalább akkora, vagy nagyobb...

Konfabuláció

A normandiai partraszállás hőse 96 évesen, 73 évvel az események után ismerte be, hogy igazából ott sem volt, Észak-Írországban ápolták törött bokával. Nem igen értem persze, hogy ennyi idősen minek ezt már elmondani, persze lehet hogy a bácsi pont azt gondolta ennyi idősen már mindegy, az ember már mindent nyugodtan bevallhat abban a korban, mikor az ember már elgondolkodik azon, vegyen-e tartós tejet?

És persze eddig senki nem gyanakodott, hiszen igazán színesen és meggyőzően tudott hazudni a D-napról, márpedig a történelem nem a tényekről szól (na jó a többségnek, vannak a kukacoskodó történészek, de ők még a Nagy Manituban sem hisznek), hanem a jó sztorikról, kérdezze meg bárki dózsa laci bácsit, aki 56-ban háromszor (vagy négyszer?) halt meg, miközben ő volt az óriásplakáton is, még jó hogy később egyszerre hét nővel is dugott, ez legalább egy meghalásért kárpótol egy akkora művészt und szekszszimbólumot mint lacibá'.

Meg ezembe jut a sztori, hogy anno Garibaldi pár száz emberrel szállt partra Marsalánál, ám évekkel később nagyjából tízezren mentek el a bajtársi találkozóra, miként 45 után nálunk is rohamosan emelkedett a korábbi ellenállók és partinázok száma, és utólag annyi magyar harcolt spanyol polgárháborúban a köztársaságiak oldalán, hogy a Franco-rezsim kifejezetten meglepő volt, legalább is utólag.

Szóval az amerikai tata a több mint hetven éves hazugságával valami igen emberit villant fel, mondjuk a háryjánosi értelemben, a münchausen-paradigma mentén. Akinek ez nem jön be az próbáljon barátkozni a szobanövényeivel meg a kutyájával, az emberek ugyanis hazudnak, először maguknak, aztán másoknak, ez utóbbi persze hosszú távon visszaüt, és már maguk is hisznek maguknak.

Én például nem harcoltam ötvenhatban, én később voltam jelentős rocksztár, nemzetközi hírű tudós és a nők bálványa egyszerre, sokat mesélhetnék arról mikor Lucy Liuval találkoztam Brian May születésnapi partiján, és - mit mondjak... - lenyűgöztem. A szépségemmel, a tehetségemmel és az éles eszemmel. De hogy pontosan mi is történt akkor, és hogy ki volt ott a királyi családból, azt csak kilencven akárhány évesen mondom majd el...

Do the Trackman!

Kinyírták Trekkment (Trackmant, csak az meg úgy néz ki mint valami szőrös gyümölcs neve), a Vágányembert (Vagány Enbert), aki ha jól vettem le a MÁV (Megint Állunk Vazze) fészbuk-oldalának lett volna a kabalafigurája, pályázatilag, közönségszvazásolva. Azon most nem akadnák fel, hogy egy fészbuk-oldalnak mi a búbánatért kell kabalafigura (a mikrosütőmnek, a vécékefémnek, sőt nekem magamnak sincs kabalafigurám - jó, van egy püsskutyám, de nem cipelem magammal és nem én neveztem el James-nek), de ez a bekokózott Borat, ez kifejezetten vicces volt, a kínos értelemben persze, de vicces.

Nyilván amolyan magyaros (ungarische, hungarian style) Superman akart enni, bár a koncepció kissé zavaros. Ha ugyanis tud repülni, mint szupermen, akkor mi a frászért vonatozna, ha meg arra jó, hogy félkézzel felkapja az elakadt vonatokat és evigye (repülve!) a végállomásig, akkor meg miért Vágányember, illetve a repülve szupermenizált járatok valójában egy légitársaságot képeznének, ohne vágány.

De mielőtt a nyelvemet (tollamat?, klaviatúrámat?) köszörülhettem volna eme bénaságon, a MÁV úgy döntött, hogy a fészbuk-oldaluknak nem is kell kabalafigura, nyilván megsértődtek a cikiző kommenteken, meg rájöttek hogy eg fészbuk-oldal kabalafigura nélkül sem félkarú óriás.

Az persze vicces, hogy ezek a nagy állami cégek milyen mimóza-lelkűek, erről is nyilván Soros tehet. valamint Soros, miközben nem feledkezhetünk el arról, hogy Soros is Soros.

Durva tanyád

Már megint egy gyár, már megint a sok kedves munkatárs, aki Arany János nyelvévől leginkább a "kurvaanyád" és a "bazmeg" kifejezéseket használják, amitől ezek az ízes formulák teljesen elveszítik stílusértéküket. Hisz a trágárság csak akkor üt, ha nem töltelékszónak, igekötőnek, központozásként  vagy megszólításként használjuk - mint ezt már minimum egyszer itt is kifejtettem valahol.

Az viszont tényleg vices, mikor egy kurvaanyázó szakember, mielőtt kimegy vécére, szól, hogy "el kell mennem egy bizonyos helyre", mintha az ilyenek nem hugyozni járnának, jobb esetben brunyálni. Több órányi bazmegelés után feleslegesnek és stílusidegennek érzem az ilyen kisasszonyos finomkodást, ez nagyjából (csak fordítva) olyan, mintha egy viktoriánus otthonban a lédik és dzsentlemenek letakarnák az asztal lábát is, nehogy illetlen gondolataik legyenek tőlük, de közben a perzsaszőnyegre szarnának.

gotl1ke.com

Szóval amikor bizonyos helyre vonulnak félre azok, akik a "szarok rá!" felkiáltással regálnak a felmerülő problémákra, akkor az vagy a kognitív disszonancia minősített esete, vagy a jelentős eltompultságé, ahol egyáltalán nem gondol bele, mit is jelent ténylegesen szarni valamire, csak automatikusan használjaa, mint mondjuk azt hogy jónapot. Pedig vlójában az emberek legjobban más embereket szeretnek utálni, úgyhogy azok közül, akikkel a nap során találkoznak, csak viszonylag kevésnek kívánják őszintén, hogy legyen jó napja, a többinek azt mondanák szívük szerint, hogy rohadj meg, lehetőleg máma még.

De hát nem mérlegelnek, nem gondolkodnak, a jónapot, a bazmeg, viszlát mind-mind nem az agyból, csak a gégefőböl jön elő, pont ahogy Orwell írta az 1984-ben az újbeszél (newspeak) kapcsán. (Igzából az újbeszél az lenne, ha minden szót és nyelvi fordulatot olyan automatizmussal használnánk, mint a jónapot-ot, ekkor már nem lenne szükség gondolkodásra a beszédhez. Orwell szerint ez az ideális állapot egy totális diktatúra számára, ahol a gondolkodás már csak uralkodó elit kiváltsága, és fő fegyvere.)

És valószínőleg ez az automatizmus működik akkor is, mikor a szomszéd üzemből szembe jövő ismeretlenek látnak egy szakállas, szemüveges, fehér köpenyes palit (engem), és jónapot mérnök urat mondanak, reflexből. Nem baj, tanár úr voltam jó darabig, de így még senki sem szólított. Legközebb kipróbálom, hogy öltönyben, nyakkendőben szólít-e valaki igazgató úrnak mondjuk. Vagy államtitkárnak, kurvaanyázni annak sem mernének.

Jajj nekünk?

Mindenhol olvasom a kritikákat a Pappa Pia (én kérek elnézést, még leírni is fáj) című... khm... filmről, és az még enyhe kifejezés, hogy a földbe döngölik. Ez az a műegész, amit nyugodtan lehet utálni anélkül, hogy láttuk volna, én néhány részletet a neten, és tényleg az antidepresszánsom után nyúltam, hogy ne vájjam kia saját szemem. Vagy fülem, bár az nem lettt volna jó ötlet, hisz ha vájtfülű leszek, még jobban fáj az a fantáziatlan vernyákolás amit ezek mjúzikel címen előadnak.

A mjúzikel persze eleve emberiség elleni bűntett, mint ezt már kifejtettem, én már a mammamija nevű abbamjúzikelt sem láttam jó okkal, pedig a West Enden még színpadon is belefuthattam volna párszor, kurva sok angol fontért naná. Na de ennek a mozgóképnek (nem fogom filmnek hívni, az a Keresztapa meg a Hetedik pecsét, a címét meg én aztán le nem írom többet) már az elvezése is kínos, ilyenkor tényleg nem gondolnak a mozipénztár előtt tipródó potenciális nézőre? Hogy milyen rettenetesen kínos bemondani, hogy "Jónapot, kérek két jegyet a hangyákagatyábanra"? Egy szar cím mérhető százalékokkal csökkenti a mozis nézettséget, csak mert annyira kínos, hogy inkább a Dzsungellkmmandó 2-t nézzük meg, annak csak prosztó a címe, de nem arcpirító.

Erre a kínosságra (egymilliárd forintunkból nem mellesleg) nyilván azért volt szükség mert endivajna meg akarta mutatni, hogy a címlapon szivarozáson kívül tud még filmet is csinálni, meg nyilván endivajnatímea asszony is rágta a húsos fülét, hogy szeretne egy színes szélesvásznúban dzsetszkízni végre, lehetőleg Las Vegasban, de ha ott tényleg sivatag van, mint mikor a múltkor ott jártak (és nem csak aszály volt), akkor jó lesz Pesten is a Dunán.Vagy a Tiszán, mindegy, amelyik arra foly.

Úgyhogy ha valaki akarja látni endivajnatímea asszonyt dzsetszkízni, az feltétlenül töltse le, így nem kell látni a többi szörnyű részletet, meg az interneten nem kell bemondani a címét, a google ugyen megjegyzi, de az előzmények törölhetők, a későbbi szégyennel együtt,

Ja, és ezt az izét maaga Csupó Gábor rendezte Amerikából (lehet hogy szó szerint onnan rendezte, ez sokmindenre magyarázatot adna), aki mondjuk a Simpson családtól meg a Fecsegő tipegőktől züllött idáig, sérelmünkre.

Első nap az iskolában

Zúg is a fejem rendesen, az új munkahelyemen gyakorlatilag egy nap alatt akartak elmondani mindent, amit a munkáról (a termékről, a hibalehetetőségekről, a gyártásról, a minőségiügyi vizsgálatokról, ezek dokumentálásáról, minden egyéb dokumentálásáról, valamint a büfé nyitvatartásról) tudni érdemes, úgyhogy most kavarog bennem valami káosz, érintkezőkkel, nyomtatott áramkörökkel, akkumlátorokkal meg különféle vaskos dossziékkal, de állítólag úgy két hét alatt összeáll a dolog. Vagy nem, ez esetben három vagy négy hétig tart - állítólag úgy szeptember közepén lép le az, akinek a helyére én kellek, meg amúgy sem érdemes az első nap után kétségbe esni, és keresni a pánikgombot.

Nem is áll szándékomban, bár még nem látom magam ahogy egyedül helyt állok, mondjuk eg délutáni műszakban, ahogy elnéztem, ez a hely simán elviselne két minőségellenőrt is egyszerre, ez persze már összesen hat, annyit meg nyilván nem akarnak fizetni, így egy kicsit kapkodósnak tűnik a meló, de legalább nem unalmas, inkább amolyan szabályozott őrület. Meglátjuk...

quotesgram.com

Turista vagyok, nem magyar

Aztat olvasom, hogy a spanyoloknak, no és főleg a katalánoknak elegük van a turistákból, Barcelonában egyre több a „Turisták haza!“ graffiti, mondván hogy ez nem turizmus, ez megszállás. Na ja, a turista is egyfajta migráncs, mondjuk olyan aki bevételt hoz, aztán haazamegy, de akkor is hogy képzeli a mocskos turistája, hogy csak így idejön (odamegy), igényi vannak, szobát bérel, megnézi a Sagrada Familiát pénzért, levegőt vesz meg fröccsöntött ajándéktárgyakat, nem tud katalánul (spanyolul meg minek, a hülyéje), meg csak néz, hát minek néz az ilyen, ki a fejéből?

Én egyszer töltöttem pár napot Barcelonában, tíz évevel ezelőtt, de a helyiek nagy része már akkor is tojt a turistákra, zavaró tényezőnek tekintették őket, és tényleg az volt a trend, hogy ami nem volt kötelező azt eleve nem írták ki spanyolul (csak katalánul, ami hasonlít, de csak annyira, hogy ne értse senki), angolul meg alapból semmit, minek is egy olyan városban, ami nagyrészt eleve a külföldi turistákból él. Kivétel volt a repülőtér, dehát azok mindenhol a világon egyformák, nagy plázák rengeteg üzlettel, ahonnan néha repülők is indulnak.

Én mondjuk egy konferenciára mentem, de az csak másfél nap volt, én meg négy napot dekkoltam a városban, mert így volt olcsó repülőjegy, szóval az időm nagy részében turista voltam, még jó hogy első nap elhagytam a gondosan beszerzett útikönyvem. A vonatkozó pizzéria pincérei bizonnyal haszonnal forgatták, hogy milyen látnivalókat érdemes megnézni a városukba, egyúttal gyakorolhatták a magyar nyelvet, amire arrafelé biztos nem sok lehetőségük adódik.

Egyszóval én tényleg nem értem ezt a turizmus-ellenes hangulatot, pláne mondjuk Mallorcán, ahol közismerten a turista a legfontosabb mezőgazdasági termény és ipari termék is egyben, akit nem kéne kiutálni, mert nélküle ehetnék a homokot, a csodás tengerpartjaikon.

Szerencsére nincs

Tegnap voltam egy ilyen epilepszia ambulancián, ahol kiderült, hogy nem vagyok epilepsziás. Hurrá!
Ki lehet nálam provokálni egy-egy rohamot, ha piálok, ha nem alszom eleget, ha nem eszem-iszom rendesen, ha túlstresszelem magam, de ha figyelek , nem kell több roham. Újabb hurrá!

Nempiálni lehet, aludni bonyolultabb (és nálam ez a fő gond, az alvásmegvonás), de bogyóval viszonylag jól megy, hát az étvágy az nehéz ügy, de egy ideje erőltetem, két vajas piritós akkor is lemegy reggel, ha nemigen lennék éhes. A stressz az stressz, azt intézze a Nagy Manitu (nekem Krisna), majd csak túl leszek rajta, mert egy új munkahely az nekem akkora stresssz, hogy alig látok ki  mögüle.

Félek az egésztől, pedig mindenki tök barátságos volt, tehát nyilván magamtól félek, hogy mégse felelek meg. Két diplomával egy középfokú végzettséget igénylő állástól...

Ha három hét múlva nem lesz gyomorgörcsöm munkába menet, akkor nyertem.

Addig is kommentelek és beszólok majd bárkinek, de (bocsi érte) egyik főtémám én (is) leszek, de majd tudósítom magam, hogy jártam.

Okulására bárkinek!

Vizes

Hát lement ez az úszóvébé, illetve vizesvébé mert vóterpólótak is benne a toronyugró hátúszók, csak minek. Először is ott van ugye hogy az eredetileg bemondott 25 milliárd helyett lett 170 (és még utólag is drágul), képzeljük el mi lett volna itt egy olimpiai csapás esetén, ami alsó hangon is ezeröt-kétezer milliiárdos tétel. (A GDP-nk gakorlatilag értelmezhetetlenné vált volna, minden pénz a versenyekre, főleg betonban, vasban és üvegben, a nép meg egyen rizst, csomó kínainak bejön.)

De a komolyabb kérdés, hogy mi szükség erre az egészre? Létezik olyan marha, aki szerint ettől most hirtelen baromira javult az országimázs, a világ mostantól nem egy fura autokráciának lát minket (akiket aktuálisan nagyon nem vennének fel az EU-ba), hanem valami szép és békés helynek, ahol a szorgos emberek, lám micsoda csodálatos dolgokat rendeznek meg, csupa lelkesedésből, pénz nem számít alapon? 

Nem, ilyen marha nincs, ha mondjuk Türkmenisztán mittudomén tornászvilágbajnokságot rendezne, senki sem mondaná, hogy az egykori Türkménbasi országa biztos egy példás demokrácia, sőt egyfajta földi paradicsom, csak mert olyan szépen tornásznak emberek a szép új sportcsarnokban, a világ csak teljesen elhülyült kormánybiztosok fejében ilyen egyszerű.

Pont így szarja le a világ, milyen fasza kis vébét rendeztünk, az ma már minimum hogy ilyen feltételek legyenek. Miközben azt mondjuk nem várják el, hogy milliárdokért rendezzünk megnyitót, nem kibaszott olimpia ez, a londoni atlétikai vébén, ha jól rémlék beszélt pár mondatban a miniszterelnök, meg a polgármester, valami ismertebb arc elénekelte a himnuszt, és a dolog meg volt nyitva, mégis remekül működött a dolog. Igaz London nemrég lenyomott egy olimpiát is...

Meg persze a kényszeres országimázsozáson túl, megy attól előrébb a világ, ha valaki az eddigieknél két századmásodperccel gyorsabban úszik le egy távot egy medencében? Ha igen, csak nagyon áttételesen.

Kurt Vonnegut Bajnokok reggelije című könyvében (most direkt nem írom hogy regényében, műfajilag a magam részéről nem foglalnék állást) van erre egy remek példa, asszem nem idéztem még.

Rabo Karabekian az absztrakt expresszionista festő elmegy egy kisvárosi kulturális központ megnyitójára, mint amolyan díszvendég, és a bárban beszélgetésbe keveredik a helyi erőkkel. Azok eldicsekednek nekik, hogy a városka büszkesége valami csaj, aki ezüstérmes lett úszásban az olimpián, és ez milyen csodálatos teljesítmény. Hozzátéve, hogy a szülei már páréves korától, minden áldott hajnalban vitték az uszodába, meg minden délután is, innen a remek eredmény. Mire Karabekian (nem mellesleg a Kékszakáll főhőse) annyit kérdez: „ Milyen ember az, aki csónakmotort csinál a lányából?“ A helyiek persze meg akarják verni (meg a kiállított képéért is, de ez mellékszál), pedig alapvetően igaza van.

Engem nem fog meg ez az "ők a mi fiaink meg lányaink" retorika, nekem ugyan nem rokonom egyik se, se a vóterpólózós csávók, se a katinka, az én hőseim űrhajósok meg csillagászok, meg rákkutatók. Lehet hogy egykor volt jelentősége - evolúciós szempontból - hogy ki milyen gyorsan fut vagy úszik, de ez ma igen felesleges, és ha már evolúciós szempontból nézzük, talán a rákkutatóknak van nagyobb fontosságuk. Amivel nem mondm azt, hogy nagyon áttéteesen a profi sportnak nincs ilyen fajta közösségi haszna, csak hát tényleg csekély. Meg hát ki az aki embereket akar nézni, ahogy faltól-falig úsznak, miközben annyi jó fil van a világban amit tuti nem látott még.

Kultúra emberek, kultúra. Sport csak aztán. (És csak élvezetből, nézni és csinálni egyaránt. Én szeretek úszni és tollasozni, de soha nem versenyeznék, az megöli az élvezetet.)

Vagyis 170 milliárdért csináltunk valamit, amit nem is kellet volna.

LeViz Elek

Számomra a nap híre kétségtelenül a Levizeltek egy családot a Metallica arizoniai koncertjén. Valahogy nem látom magam előtt, hogy lehet egy egész családot levizelni, egyszerre amolyan locsolókocsi stílben, vagy sorban egyenként szépen, ahogy a csillag megy az égen, szerintem amúgy sehogy sem érdemes.

A belinkelt cikkből annyi kiderül, hogy ez valami rendes stadionkoncert lehetett, a delikvensek meg nem a küzdőtéren álltak, hanem a lelátón, így volt esélye a részeg elkövetőnek háton hugyozni az előtte állókat. Tényleg, mennyire kell részegnek lenni, hogy valaki ilyet tegyen? Ha még lehányta volna őket az tekinthetnénk a normális üzemmenet részének, szerintem nincs is olyan Metallica-koncert, ahol ne hánynának le valakit. Viszont azt szerencsének kell tekinteni, hogy a pasinak a sörtől meg az olcsó viszkitől nem mondjuk hasmenése lett, nem szeretnénk elképzelni azt az esetet, igazából már a cikk címét sem (Lefostak egy családot...), vannak tabuk a kultúránkban, talán nem véletlenül.

És persze nem szoktunk találkozni olyan hírekkel, hogy „Levizeltek egy nézőt a Royal Albert Hallban“ vagy „Felháborodott nézők verték meg a brácsást egy Beethoven-vonósnégyes előadása után“, az ilyen levizelős palik valahogy mindig focimeccsen meg rockkoncerten tűnnek fel, lehet hogy nem szeretik Beethovent? (Na jó, esetleg azt a kutyás filmet, azon kicsit lehet röhögni...)

Amúgy Metallicára régen rendes metálos arcok jártak, persze akkoriban mikor a Metallica még egy rendes metálbanda volt, nem ez a „keménykedő nagypapák a rehabról“ mainstream izé, így aztán a hősi időkben nem vizelhettek volna le egy tízéves kislányt, ezek tényleg nem szégyellik magukat, hogy családi programmá küzdötték le magukat?

Meg a fater tényleg azt gondolta, hogy egy ilyen helyre nem csak a mutert kell elvinni, de a kiscsajt is? Azt még értem, hogy arrafelé egy meccs az tényleg bír családi program lenni, de azért nem kell mondjuk a tízévest elcipelni Slayerre, akkor sem ha Tom Araya egyre inkább a mikulásra hasonlít, bár a mikulás nem hord basszusgitárt a hosszú ősz szakállhoz.

Szóval jobban belegondolva, a hírben nem feltétlen a hátba hugyozás a legérdekesebb, bár kétségtelenül ez a leghumorosabb, elvégre senki testi épségében nem esett kár.

Siker

Márha. Végül is újra van munkám, jövő héten kezdek is, minőségellenőr leszek a Videotonnál, valahogy szimpatikussá váltam a mai állásinterjún. Ez volt amúgy az első lehetőség, de elhatároztam ha felajánlják a melót én biza elfogadom, nekem tényleg fizetnem kell valamiből a villanyszámlát, a munka meg a pénz jobb mint  a villanyossági gyárban, plusz jobbak a körülmények. Ahogy az egyik főnök mndta, itt vannak körülmények, legalább. (Légkondi, mifene, ez nekem már a luxus csúcsa, plusz azért külön pénzt fizetnek, ha adott hónapban nem voltam táppénzen...)

Lesz munkaruhám is, fehér köpeny, na ebben tényleg furán fogom érezni magam, de a kék munkásruhát is megszoktam, pedig az valóban érdekes élmény volt az egyetemi katedra után, még jó hogy én ott is Ramones polóban nyomtam a szociológiát. Úgyhogy következik életem harmadik munkahelye, ez szerintem 43 évesen elég jó, közben persze keresem majd a negyediket, még nem tettem le teljesen arról hogy egyszer valakit érdekeljen mit tudok igazából. (Például órákig tudok értekezni a Dr. Who-ról, a Star Wars-ról meg a szociológiatörténet klasszikusairól, bár Max Weber meg Emile Durkheim valoszínűleg sokkal kevesebbeket érdekel a doktornál, dehát ezért a blog címe is.)

Vagyis még nem látom magam szigorú, szemüveges minőségellenőrként (bár szemüveges vagyok), bár nyilván belerázódom majd, végül is jobb mint a tescoban árufeltöltőnek lenni, itt nem kell feltölteni az árukat, csak fikázni, ami ugye egyfelől könnyebb, másfelől meg jobb érzés. Majd meglátom...

Lehetőség

Kicsit unom magam már, hogy magamról írok (tényleg hogy néz ez ki a saját blogomban) de mostanában főleg a saját legfontosabb témám vagyok, keményebbnek kell lennem mint Vágási Feri (leszámítva, hogy én már beszálltam az internetbe) és elszántabbnak mint Taki bácsi (nyilván túl sok Szomszédokat nézek), mert munkát keresek at all.

Igazából Julcsi melója kéne (ha már mentőorvosnak túl bölcsész vagyok), íróasztalnál okoskodva baszni a semmit remek lenne, , erre most van esély, majd meglátom. Vagy lehet egy másik gyár, oda meósnak jelentkeztem, csak mer kell a pénz, majd meglátjuk. Nyomás alatt bazmeg, minden nyomás alatt történik.

És jut eszembe, régen még még humorom is volt, most meg csak ez a nyavajgás, de asszem jövök ki a szorongásból (miután jönnek a lehetséges melók), egyszer még vicces is leszek. Indibecsszó.

Szplín vatever

Olvastam ma egy remek cikket a 444.hu-n, a semmiről, annak filozófiai és (jóval későbbi) fizikai konzekvenciáiról. És tényleg, mekkora vita volt anno, hogy van-e semmi, pedig tök egyértelmű. Mióta munkanélküli lettem pontosan tudom, hogy főleg a semmi van, csak szeretném, ha lenne végre valami.

Igazság szerint itt ülünk a nyár közepén a hőségriadóban, na ilyenkor tényleg uborkaszezon van (de tényleg, én most kaptam anyámtól egy üveg kovászos uborkát, mert szeretem), cikket is írtam mert hónap eleje van (és az nem semmi, hogy ebben a rohadt hőségben én még írok), de közben alattomosan és látványosan terjed a semmi, ami annyira semmilyen, hogy az már kézzelfogható.

A munkaerőpiac pillanatnyilag egy fekete lyuk, miként lasan a bankszámlám is, a pánik viszont lassan valóságos, valaki tényleg alkalmazhatna már zsellérnek, vagy hogy hívják az ilyen kizsákmányoltat, mert kell a pénz a villanyszámlára, meg a két véka búza, hogy egyek.

És ez azért is fontos, mert szeretek a semmiről elmélkedni, a semmiről való elmélkedéshez azonban mégis csak kell valami, például én, amint a semmiről elmélkedem, a semmiből önmagában viszont nekem sem lesz semmim.

Semmi ellen egyébként mostanában valam menő bévétamin koktélt szedek, de csak egy hónapig, olyan kurva drága hogy még egyszer nem fektetek belé, avagy egy hónapig most biztos szedem. Aztán majd lófaszt, de egy tavalyi bölcsességem szerint a lófasz szerencsét hoz, elvégre a lóhere folytatása más eszközökkel. Hátha.

Nézegetem egy ideje, de nem találtam rá, melyik számot linkeltem be anno a CocoRosie-tól, úgyhogy lehet hogy ismétlés, de a semminél jobb: (amúgyszerintemmég nem volt itt, pedig remek)

Gyerekkorom lexebb dalai (akárhány)

Amikor a nyolcvanas évek végén, még nem túl nagy kamaszként rákattantam a magyar alternatív rockra (hívjuk az egyerűség kedvéért így), akkor volt egyfelől az Európa Kiadó, másfelől a Kampec Dolores, nekem később, úgyszólván utólag jött a Trabant meg a Balaton (meg hogy eximóasszony fázik zik-zik), de kortársként a Kispál, amely akkor még teljesen underground volt, bár először a föld fölött, a helyi kereskedelmi szakmunkásképző tornatermében láttam őket, miután egy óra késéséssel kipakolták a cuccukat egy wartburg-kombiból. No előzenekar, a promóció A4-es fénymásolt plakátokkal.

De ugye az Európa Kiadó az más tempó volt, mire a Kispál megalakult, ők már túl voltak egy hosszabb feloszlás utáni újjáalakuláson, ők még (ha jól emlékszem, de mikor emlékszem én jól?) a rendszerváltás előtt adtak ki lemezt, biztos véletlenül, minden esetre főiskolás éveim beárnyékolója volt a Romolj meg! („Most romolj meg, szelíden, szépen és halkan“), érdekes módon nem feltétlen negatív értelemben, úgy tűnt, ha József Attil punk lenne, pont ilyen dalszövegeket írna. Mondjuk közvetlenül az öngyilkossága előtt, de a Jenőn (a bizonyos Menyhárton) látszott hogy nem az a vasutas típus. (E tekintetben Víg Mihályt később is jobban féltettem.)

Aztán közben utánanéztem, és tényleg: a Popzene 87-es, a Szavazz rám! meg 89-es, szóval ha szorosan veszem két lemezt is csináltak a rendszerváltás előtt, kérdés hogy 89 minek számít? Az én tizenöt éves koromnak ez nem kérdés, de akkor engem a kazettamásolás sokkal jobban érdekelt mint egy újratemetés, a fősuli még messze volt, de a Megalázó durva szerelem az már megvolt, valamilyen értelemben biztos.

És a Menyhártban az volt a jó, hogy ő volt az a rocksztár, akiről elhitted, hogy te is lehetnél, a zene az úgy volt punk hogy reagge volt, meg ska, meg valami alteros lebegés (az első lemez címével ellentétben sosem lett popzene, azt utáltuk volna), esetleg rockabilly, de az már a Pistolsnál is belefért a punkba, a Menyhárt meg világéletében úgy festett a színpadon, mintha egy karikaturista rajzolta volna oda, és ezt az esetlenséget szeretjük úgy hívni, hogy emberi.

És elment amerikába, ahol még a legszűkebb körben sem volt rocksztár, de még bátrabb volt hogy hazajött, szóval tőle akkor kétség nélkül ezt vágom ide, úgy is mint lokális világslágert, mint helyiérdekű globális csakmiértjüket: