Vizes

Hát lement ez az úszóvébé, illetve vizesvébé mert vóterpólótak is benne a toronyugró hátúszók, csak minek. Először is ott van ugye hogy az eredetileg bemondott 25 milliárd helyett lett 170 (és még utólag is drágul), képzeljük el mi lett volna itt egy olimpiai csapás esetén, ami alsó hangon is ezeröt-kétezer milliiárdos tétel. (A GDP-nk gakorlatilag értelmezhetetlenné vált volna, minden pénz a versenyekre, főleg betonban, vasban és üvegben, a nép meg egyen rizst, csomó kínainak bejön.)

De a komolyabb kérdés, hogy mi szükség erre az egészre? Létezik olyan marha, aki szerint ettől most hirtelen baromira javult az országimázs, a világ mostantól nem egy fura autokráciának lát minket (akiket aktuálisan nagyon nem vennének fel az EU-ba), hanem valami szép és békés helynek, ahol a szorgos emberek, lám micsoda csodálatos dolgokat rendeznek meg, csupa lelkesedésből, pénz nem számít alapon? 

Nem, ilyen marha nincs, ha mondjuk Türkmenisztán mittudomén tornászvilágbajnokságot rendezne, senki sem mondaná, hogy az egykori Türkménbasi országa biztos egy példás demokrácia, sőt egyfajta földi paradicsom, csak mert olyan szépen tornásznak emberek a szép új sportcsarnokban, a világ csak teljesen elhülyült kormánybiztosok fejében ilyen egyszerű.

Pont így szarja le a világ, milyen fasza kis vébét rendeztünk, az ma már minimum hogy ilyen feltételek legyenek. Miközben azt mondjuk nem várják el, hogy milliárdokért rendezzünk megnyitót, nem kibaszott olimpia ez, a londoni atlétikai vébén, ha jól rémlék beszélt pár mondatban a miniszterelnök, meg a polgármester, valami ismertebb arc elénekelte a himnuszt, és a dolog meg volt nyitva, mégis remekül működött a dolog. Igaz London nemrég lenyomott egy olimpiát is...

Meg persze a kényszeres országimázsozáson túl, megy attól előrébb a világ, ha valaki az eddigieknél két századmásodperccel gyorsabban úszik le egy távot egy medencében? Ha igen, csak nagyon áttételesen.

Kurt Vonnegut Bajnokok reggelije című könyvében (most direkt nem írom hogy regényében, műfajilag a magam részéről nem foglalnék állást) van erre egy remek példa, asszem nem idéztem még.

Rabo Karabekian az absztrakt expresszionista festő elmegy egy kisvárosi kulturális központ megnyitójára, mint amolyan díszvendég, és a bárban beszélgetésbe keveredik a helyi erőkkel. Azok eldicsekednek nekik, hogy a városka büszkesége valami csaj, aki ezüstérmes lett úszásban az olimpián, és ez milyen csodálatos teljesítmény. Hozzátéve, hogy a szülei már páréves korától, minden áldott hajnalban vitték az uszodába, meg minden délután is, innen a remek eredmény. Mire Karabekian (nem mellesleg a Kékszakáll főhőse) annyit kérdez: „ Milyen ember az, aki csónakmotort csinál a lányából?“ A helyiek persze meg akarják verni (meg a kiállított képéért is, de ez mellékszál), pedig alapvetően igaza van.

Engem nem fog meg ez az "ők a mi fiaink meg lányaink" retorika, nekem ugyan nem rokonom egyik se, se a vóterpólózós csávók, se a katinka, az én hőseim űrhajósok meg csillagászok, meg rákkutatók. Lehet hogy egykor volt jelentősége - evolúciós szempontból - hogy ki milyen gyorsan fut vagy úszik, de ez ma igen felesleges, és ha már evolúciós szempontból nézzük, talán a rákkutatóknak van nagyobb fontosságuk. Amivel nem mondm azt, hogy nagyon áttéteesen a profi sportnak nincs ilyen fajta közösségi haszna, csak hát tényleg csekély. Meg hát ki az aki embereket akar nézni, ahogy faltól-falig úsznak, miközben annyi jó fil van a világban amit tuti nem látott még.

Kultúra emberek, kultúra. Sport csak aztán. (És csak élvezetből, nézni és csinálni egyaránt. Én szeretek úszni és tollasozni, de soha nem versenyeznék, az megöli az élvezetet.)

Vagyis 170 milliárdért csináltunk valamit, amit nem is kellet volna.