Fú de nem érdekel a névnapom. Mondjuk másé sem, sosem értettem, hogy miért legyen nekem fontos,hogy valami rég halott, nagyjából hatalmi-politikai okokból szenté avatott királyt (eredeti foglalkozását tekintve rablólovagot) ugyanúgy hívtak, mint engem. Amúgy gondolom nem is László volt, hanem Ladislav vagy Ladislaus, csak később májkárolyosodtt (vagy vernegyulásodott) Lászlóvá, szóval nekem aztán semmi közöm hozzá.Az én őseim akkoriban, és jóval később is, pont egy szót sem tudtak magyarul, bizonytalan államok alattvalói voltak valahol máshol. Ja és nem vagyok katolikus, nem tiztelem a politikai szenteket, egy király nekem ne szent legyen, hanem államférfi.
Persze gyerekkoromban jobban bírtam e napot, az ajándékok kán,de ma már ez nem szempont, amúgy letudjuk egy egy-egy jókívánsággal, meg egy kis édességgel, bár én teknős új akváriumát már névnapi ajándéknak számolom, de annak meg túlzás volt.
De a teknős meg napközben - a melegre való tekintettel - a hűvös konyhakövön tartózkodik, vagy az árnyékos ágyalatti zónában, nem is láttam már egy ideje. De ha megéhezik úgyis előjön, húsz év alatt megtanulta már, hogy jelezze, ha valami kell neki. Pontosabban huszonegy év alatt, amivel már az amerikai filmekben is nagykorúnak számítana. De nem tudom pontosan, mikor volt a születésnapja, tojásból kikelés által, szerintem február körül
De névnapom alkalmából azért majd kap heringet. Meg banánt, persze külön-külön.
Igazából itt vagyok, nem is tudok máshol lenni, nem szedek olyan szereket, de egyre kevesebben veszik észre, hogy itt vagyok. Ez a magány-paradigma velejárója, de már én is unom a saját panaszaimat, a Bárcsak itt lennénk meg egy filmcím. Egy 2014-es, kisrealista-keserédes cucc, amin lehet röhögni is néha, de főleg együttérezni a főszereplővel.
Aki amúgy Zach Braff, a Dokik című igazán remek sitcomból ismerős színész, aki ezt a filmet forgatókönyvíróként és rendezőként is jegyzi, mondhatni szerencsére, mert tényleg tehetséges a fazon.
Itt aktuálisan egy harmincas, markánsan alulfoglalkoztatott színészt játszik, akinek van egy Kate Hudson-jellegű felesége, két gyereke, és permanens életválsága. Miszerint a neje keresi a pénzt, az apja fizeti a gyerekek zsidó iskoláját, neki inkább nincs munkája mint néha mégis, a rabbi is cseszegeti, és akkor az apja bejelenti hogy rákos, kell a pénz valami új terápiára, a gyerekek taníttatására viszont így már nem jut.
Jön a gondolat, hogy majd ő tanítja őket otthon, mint egy afféle, ismét divatba jövő neohippi, ami persze már az ötlet szintjén sem az igazi, a gyakorlata viszont kifejezetten szórakoztató, miközben nem nélkülözi a tanulságokat.
Mert az van, hogy Aidan (ja, így hívják Braff karakterét) apja igazi vallásos zsidónak nevelte volna a fiát, csak épp nem sikerült a projekt, az unokák viszont (különösen a lány) igazi eltökélt izraelita lett, elszánt jeshiva-töltelék, úgyhogy a generációs különbségeket már nem is kell különösebben élezni, mennek azok maguktól is.
És hát Aidan kudarcos férjnek, gyereknek és apának egyaránt, ami nekem akár ismerős is lehetne, ha nem lennénk nemférj és nemapa, amiknek valószínűleg már megmaradok a hátralévő időre. de ettől még átélhető a helyzete, mert ha az emberre ráomlik az addigi élete, akkor már majdnem mindegy, hogy pontosan miben is nyilvánul az meg.
Miként a sem érdekes, hogyan küzd meg vele, megküzd-e egyáltalán, mert ha valami végleg elveszett, akkor marad a hiány, a kihagyott lehetőségek 'hol rontottam el' tépelődése, meg valami pótcselekvés, amivel életet imitálunk oda is, ahol magunktól már feladnánk.
Hősünk is mintha csak az elvárásokhoz próbálna igazodni, az apja haldoklik, a gyerekei lázadnak, neki meg, mint kertvárosi fazonnak valamit kezdenie kell ezzel, miközben láthatóan inkább hagyná a fenébe az egészet, csak néha villan fel benne az akarat. Mert azért szereti a családját, és így időnként magával is elhiteti, hogy lesz ez még jobb is, csak a hit hiányzik belőle. Vallási és mindennapi értelemben egyaránt.
Aidan egy igazi sodródó, úgyhogy maximálisan bele tudom élni magam a helyzetébe, nem várom én sem a happy endet, de indokolatlanul is bízom a túlélésben, és részemről ez az optimizmus (vagy inkább anti-pesszimizmus) maximuma. Aidennek ráadásul van egy nála is lúzerebb öccse, a felesége kábé pont annyira bizonytalan magában, mint ő (csak beleállósabb típus), szóval valahogy egymásnak dőlve kellene állva maradniuk.
Ami végül is csak összejön, mert van dráma, van veszteség, de nincs tragédia, mert van még maradék élet is, amivel kezdeni kell valamit. És bár Aidan csak fejben egy szuperhős-űrkommandós, a valóságban meg az, akit inkább ütnek, azért vérbeli túlélő, megszenvedi a létet, de nem hal bele.
És nagyjából ez az, amire a legtöbben számíthatunk, a siker nem a pénz, hatalom meg a csillogás, hanem leginkább az, hogy még mindig itt vagyunk. Against all odds.
Modorosh Akosh Kossuth-díjjel felékszerezett nertárs, idézem a zindexet: "új himnuszt készített." Egy ilyen híren az ember alapból már meg sem lepődik, Ártunkból és Ormányunkból én már szinte bármit kinézek, gondoltam is nem baj, megint valami vacak popipari melléktermék, amire a kormányhitűek majd jól felállnak, mint a Nélküled című giccsre. És közben elküldik a kurva anyjába azt, akinek nem áll fel tőle, izé.. nem áll fel rá.
De nem, a bombasztikusnak szánt cím mögött annyi van, hogy a tavalyról idénre esedékesedett eucharisztikus nemzetközi összeröffenés 'himnuszát' hangszerelte át, mint a producer, vagy valami ilyesmi. Szóval a Kölcsey-Erkel virtuális szerzőpáros kesergője egyelőre marad a hivatalos himnusz, pedig valami menetelősebb sokkal jobb lenne, de ugye a hagyományok, melyek szerint azt felvetni, hogy a himnuszunkat le kellene cserélni, már maga is minősített hazaárulás. (Tényleg, nem kell valakinek a haza? Olcsón megszámítom, mert kissé depresszív és lehasznált a hely, de komoly befektetőknek azért van még benne potenciál. Erősek vagyunk korrupcióban, betanított munkásokban, populizmusban és önsorsrontásban, feltörekvő diktatúrák vagy hanyatlóban lévő egykori birodalmak számára ideális gyarmat-alapanyag lehetünk.)
Viszont elkövettem azt a hibát, hogy belehallgattam a vonatkozó 'himnuszba', ami már néhány perc alatt is képes lehet - ha nem is maradandó, de fájdalmas - agysérülést okozni, nekem meg abból megvolt már az adagom, közel három évvel ezelőtt. (Azóta zsibbad a bal kezem és a bal lában, plusz nem érzek szagokat, úgyhogy a giccsel óvatosan kell bánnom, pláne hogy a hallásom is romlófélben épp.)
De ez a dalféleség, ez annyira töményen semmilyen, hogy jelentős mazochizmus kell a végighallgatásához. Ami belőlem persze hiányzik, így csak a közepéig bírtam.
Sejtettem eddig is, hogy a római kaotikus egyház hajlamos a giccsre, és csak az a szerencséje, hogy a barokk templomaik javarészt mégis csak a korszellemet tükröző, stílusos daraboknak sikerültek. Plusz hogy a hitgyüli a dalok szintjén csúcsra járatta a biblikus giccset, és azokhoz képest még egy ilyen Akosh által ápdételt nyálhömpöly is elviselhető. Relatíve, ami itt a kulcsszó.
De most direkt nem linkelem be a műegészet, akinek hajlama van rá, úgyis rákeres a jutyúbon, aki viszont egészségesen lusta, vagy szimplán csak működik benne a túlélését biztosító önvédelmi reflex, az nem érdemel efféle gonoszkodást.
A pálinkás kolbász partjáról úgy látja a felcsúti (aki, mióta egy volt kolostorban reprezentál a város felett), hogy a magyarok lelki megújulásának elmaradásáért ők is felelősek, nem csak a politikai ellenfeleik. Mert bár vannak félelmetes ateisták, gonosz liberálisok és ördögi antiklerikálisok ebben a szerencsétlen országban, de az ő aljasan szutymákos, keresztényellenesen sötétben bujkáló rémhírterjesztésük önmagában kevés, mert ők (helyesen ő, ott rajta kívül már nincs más akarat), akik kereszténynek szeretik hazudni magukat, sem tesznek eleget.
Fú, ez tényleg nagyon hülye.
Mert egyfelől mi a lótüdőért kellene egy országnak, és főleg a lakóinak állandóan lelkileg megújulniuk, nem lehetne egyszer már békén hagynia a lelkünket az aktuális főpolitikai döbröginek? Miért gondolja minden öltönybe töltött, két lábon járó hatalomvágy-automata, hogy ő a hivatalával bölcsességet is kapott, illetve hogy a munkaköri leírásában biztos ott van valahol kisbetűvel a lelki megújítás?
Akkor én most szólok, nincs benne ilyen kitétel, egy miniszterelnöknek az államot kellene működtetnie, nem a haverok, hűbéresek és egyéb bandatagok gazdasági vállalkozásait, nem a saját hobbijait, és pláne nem a tévesen pártnak (és az ahhoz tartozó szavazótábornak) nevezett szektáját, afféle főtáltosként. Az állam igényt tarthat a pénzem egy részére, a jogi értelemben vett lojalitásomra, de kurvára hagyja békén a lelkemet, a felcsúti (mint az állam reprezentánsa) meg pláne, én aztán nem szavazta rá, részemről megvetés tárgya. Vagy alanya.
De legalább azt végre elismeri a főnök, hogy legalább annyi jobbos média meg "civil" szervezet van, mint nem jobbos, bár közben azért hazudik egy ordasat, mikor ezt keresztény-keresztényellenes dichotómiában írja le. Mert az általa sugallt, és a legrosszabb forgatókönyv szerint már el is hitt értelmezés az annyi, hogy aki fideszes az konzervatív és eresztény, aki meg nem, az liberális és keresztényellenes. Hát, miniszterelnök úr, egy faszt!
Mert aki fideszes, szívből, nem kötelességből csupán, az valami nacionál-populista, aki meg érdekből kormányhitű, az simán egy gerinctelen hatalomtechnikus. De nem konzervatív, a konzervativizmus idegen ettől az autokrata rezsimtől, a kereszténység meg csak díszlet, papucs orrán pamutbojt.
Aki meg liberális, az a szabadság pártján áll (mondjuk a John Stuart Mill-féle imperatívusz mentén, miszerint az egyén szabadsága nagy, épp a másik szabadságának határáig terjed), úgyhogy miért is lenne keresztényellenes, én például több liberális keresztényt ismerek, mint ahogy találkoztam már markánsan baloldali katolikus pappal is. Az csak a felcsúti valóságidegen gondolataiban van, hogy a világ csak fekete-fehér lehet, pedig a valóság színes, fekete-fehér az a tévéjük volt gyerekkorában, de ezen már tényleg ideje lenne túllépnie.
Mert attól, hogy valaki vegán, még nem feltétlenül meleg, attól hogy konzervatív még lehet ateista. Miként az, aki ananásszal eszi a pizzát még nem biztos hogy gonosz, lehet, hogy simán csak rossz az ízlése, és biztos van vallásos zsidókeresztény, aki szereti a death metált.
ültem reggel a buszon, ahol az élet, a világmindenség meg minden, és akkor valaki azt mondja, ilyen ez bazmeg, mondtam is neki bazmeg, hogy ennyi volt, hát ilyen ez. ennyi.
és ezzel az ennyivel ki is tette a pontot a mondat végére, nála az ennyi volt a mondatvégi pont, miként a bazmeg a vessző, a nabazmeg a pontosvessző, a hallod meg a kérdőjel. emberek beszélnek egymással a buszon, hogy amikor az izét, tudod, úgy beizélem, akkor aztán fasza bazmeg, de ha nem izélem be, vagy nem eléggé, akkor baszhatom. ennyi.
hát igen, a busz a négy keréken guruló résztvevő megfigyelés, ha én marsi antropológus lennék kizárólag tömegközlekedési izéken tömegközlekednék, ott az antropomorfok önmagukat bazmegelik ennyivé, vokálissá teszik a hejesirást, amennyiben elmondnak minden írásjelet szlengben, kivéve azt, hogy "most leviszem a hangsúlyt bazmeg".
persze maszkban, ami a buszon kötelező, nehéz pofákat vágni, gesztikulálni meg annyit jelent, hogy hadonászva pofán vered a melletted állót, úgyhogy marad az ennyizés.
ám ha valaki nekem egyszer legközelebb, a nem túl távoliban, úgy zár le egy mondatot hogy ennyi, akkor annyi is lesz a diskurzusnak, legfeljebb visszakérdezek, de pontosan mennyi is? és kiló, celsius, newtonméter, gallon, arasz vagy lóerő?
A fociebé lényege, hogy Ronáldó nem kólázik, de akkor rúg gólokat, mikor már nem is kellene, a hazai ultrák meg portugálokat ütlegelnek a Deákon, miközben a szivárványos köménymag az antihomofil pedofób törvény ellen tüntet, a háttérben pedig az Európai Bizottság csendben vizsgálódni tervez, úgy tíz-tizenöt évig elmolyolva témával. Szurkolés, tüntetás, eljáráslenapolás, bírságolés, homeopátiás haszonlesés - ilyenekkel van tele a sajtó, ezekről szólak hírek, nekem meg eszembe jutott, hogy június 16 azért ezektől függetlenül még jeles nap e lángoktól ölelt geopolitikai realitás történetében.
1989-ben ekkor volt Nagy Imre és társai ünnepéles újratemetése a Hősök terén, ahol nem mellesleg egy szakállas, farmerdzsekis csávó is beszédet mondott, akkor még csak O volt 1G nélkül. (Közeli ismerősei szerint már bőven benne volt a G-ség, ha maradt volna a rendszer, akkor ma az MSZMP főtitkára lenne, de ez persze csak fikció.)
Érdekes módon ennek az évfordulónak szinte semmi nyoma ma, basszus, még a legkormányhitűbb bulvármocsok, az origó sem hozza címlapon. gondolom azért, mert az akkori Orbán szavainak egy jelentős része ma már vállalhatatlan a Felcsútok Géniusza számára. Mára ő lett az a zsírosfejű, nagyképű főelvtárs, akik ellen akkoriban szónokolt.
De én emlékszem rá, tizenöt éves voltam épp, az első középiskolai év után kezdődött a nyári szünet, én valami helyi buszon utaztam, és a sofőr hangosan hallgatta a rádióban a közvetítést, meg a híreket. A pontos tartalomra nem emlékszem, de az biztos hogy egy nyolcas busz volt. Hiába, a történelmi léptékek...
Meg hát röhejes is lenne a felcsúti szurkolóknak azt harsogni (amit a szektája amúgy sokáig harsogott), hogy a főnök egymaga küldte haza a szovjet csapatokat, miközben akkor azok már javában kezdtek hazacuccolni. És papíron - nyilván a szimbolikus gesztus okán - épp 1991 június 16-án hagyta el Záhonynál az országot az utolsó szovjet katona, bár nem emlékszem aznap melyik buszjáratokon utaztam. A hová.
De azért gyanús, hogy ez a sztori mégis csak érdekesebb, mint valami modellcsajt kellékként oldalkocsiztató fodbalsztár nemkólázása, és a bár a homofób pedofiltörvény valóban szégyen és gyalázat, de történelmi távlatból annyi súlya lesz, mint mondjuk Torgyán Józsefnek vagy a Repülő Spagettiszörny Pasztafariánus Egyházának.
Persze csak ha a mázlink van, ha nem, akkor a harminc éve kezdődött formális függetlenséget a pártvezér és kancellár foglalja majd keretes szerkezetbe, persze csak a lezárást tekintve szívből jövő őszinteséggel. Hisz ő nem a diktatúrát utálta, csak azt, hogy nem ő a diktátor.
Ja, egy ideje már kifejezett utálom profi sportnak nevezett cirkuszt és emberkiállítást, de ma rájöttem, hogy az eddigieken túl még miért is. Mert az idáig is nyilvánvaló volt, hogy persze szép teljesítmény, ha valaki például nagyon gyorsan tud futni, de megy-e általa előrébb a világ? Nem hát, de megy-e általa előrébb futó? Nem, hisz leginkább körbe fut, esetleg egy városi maratonon A-ból B pontba, de az eg metróval gyorsabb, és nem kell hozzá lezárnia fél várost. De komolyabban fogalmazva: érdemes az embernek rátennie szó szerint az egész életét, hogy egy darab vasat ő dobjon a legmesszebbre, vagy ő ússzon a leggyorsabban és a legtermészetellenesebb módon faltól falig egy medencében?
Persze, a csúcson lévőknek jut siker, pénz és csillogás, de ők ugye a csúcs, alattuk meg azok, aki szintén rátették az életüket valami ilyesmire, legjobb eredményük egy tíz éve elért európa bajnoki hatodik hely, és mára már a kétszobás lakásuk jelzálogát is alig bírják fizetni. Ez összejöhet akkor is, ha az ember valami középszar munkahelyen húzza az igát, de utána legalább van ideje haverokkal sörözni, kalóriaszámlálás és teljesítménykényszer nélkül.
Az úgynevezett versenysport vagy önmagáért való teljesítményhajszolás, vagy simán cirkusz a népnek, az első esetben főleg értelmetlen, másodikban meg nem sport, hanem a show-business egyik ága.
De épp ma futottam bele a felismerésbe, hogy a profi sport azért is megvetést érdemel, mert gyakorlatilag húsvásárrá válik a bulvármédia által. Amikor a nagyon látogatott portálon már a sokadik cikk jelenik meg egy amúgy eredményes úszónőről, ahol csak és kizárólag annyi a mondanivaló, hogy milyen cuki, szexi, és milyen jól kijön a pasijával, vagy hogy a közepesen ismert teniszezőnek milyen jó a vádlija, miközben még a borosta is jól áll neki, akkor ez már nem a sportrovat, hanem a Playboy (rosszabb esetben a Hustler) sportürügyű melléküzemága.
Az meg érdekli a fenét. Ha érdekelne, hogy emberek hogy úsznak egy medencében fel-alá, akkor azért nézném, és nem azt figyelném, ki hogy fest fürdőruhában. Vagy kinek milyen a melle. Arra ott az internetnek az a fele, ami a pornó. Ha sport akkor és úgy érdekes, hogy ott mellek és combok vannak (lényegében mint a hentesnél, de mondom hogy húsvásár), akkor pusztuljon az egész, nem kell gyerekek életét tönkretenni, azzal, hogy hajnalonként edzés címén emeljenek fel egy kamionnyi súlyt vagy ússzanak le egy félmaratont. Hogy húsz év múlva a testükkel adják el magukat azok a médiumok, amelyeknek eladták a testüket.
"A magyar családok és a magyar nemzet számára a katonai kapacitás, a bevethető katonai erő mindig szükséges lesz, ennek az építése jó ütemben halad" - mondotta volt Felcsút Örökös Miniszterelnöke az ő szájával, sérelmünkre.
Ennek a marhának tényleg agyára ment, hogy több mint húsz éve kizárólag katonai-háborús metaforákban képes beszélni a politikáról, az egyetlen dologról, melyhez - legalább is hatalomtechnikai szempontból ért. (Mert a fodbalhoz nem, azt csak szereti, nagy ügy, én is szeretem többek között a szimfonikus zenét, de például egy fagottot akkor sem ismernék fel, ha fejbe vágnánk vele.)
Minden wannabe diktátor és tényleges uralkodó szeret díszegyenruhás, neki tisztelgő katonák előtt vonulgatni, az uralkodóknak annyi előnyük van, hogy ők húzhatnak is díszegyenruhát, tetszőleges mennyiségű kitüntetéssel dekorálva, hisz magukak osztogathatják azokat.
Másik retorikai kedvence aktuálisan a családozás (volt már polgározás, keményen dolgozó kisemeberzés is, mostanában családozik a főnök), és az idézett mondatban ezzel talál oda a folyton puskaporkorszagot érző énjéhez. de hogy a családoknak mi a fasztól lenne jobb, ha mondjuk GDP-arányosan másfélszer annyit költenénk baltafejű tábornokokra és nemkormánygép Hángérijen Erforszokra, az nekem nem világos.
Ennyi erővel mondhatta volna azt is, hogy a magyar családok számára hihetetlen távlatokat nyit, a keménygumigyártás fejlesztése, a pálinkafőzdék kulturális központokká bővítése, vagy a Nemzeti Pelenkaboltok koncessziós hálózatának kialakítása. Atomerőmű-bővítéssel a hazai óvodákért, államadóssággal a családon belüli erőszak ellen, Békekölcsönnel a dialektikus-materialista... ja, ezt most nem ide.
Értelme mindegyiknek pont ugyanannyi lenne, de még nemzetnek sem erős hadseregre van szüksége, hanem békés viszonyokra, meg rendes szövetségesekre, de ezt a felcsúti tudata már nem fogja át, számára az élet harc, nekünk meg pech, hogy a privát háborúit a közéletben vívja, s nem mondjuk valami ölős-baszós online szánalomban.
Munkából hazafelé épp napszúrást készültem kapni a buszmegállóban, ami legalább négy járat végállomása, és ahonnan ezekből kettőnek akkortájt kellett volna mennie. Nem nagy eset, ha nincs rajtam sapka az a baj (napszúrás), ha van akkor az (hőguta), de itt a kép buszjárat bent állt már, csak épp a nem kedves sofőrök egyrészt csesztek kiírni a buszukra a járatszámot, és ezzel párhuzamosan mondjuk kinyitni az ajtót. Mert odabenn jó volt nekik egyedül, lágy zene a rádióból, megy a légkondi, és mindkét vezető állású barom elmélyülten olvasott valamit az újságban, illetve a tabletjén.
Dehogy akarták ők kinyitni az ajtót, a csukott ajtón nem jön be a kurva meleg, meg azok a rohadék utasok, akikkel csak gondjuk van. Az már nyilván a móka-faktor része, hogy direkt csak indulás előtt fél perccel jelenik meg, hogy mégis a bácsinak hányas járatnak tetszik lenni, a hülyék, akik még nem adták fel a reményt, hogy hamarosan utasok lehetnek, meg vidáman szaladnák fel s alá a tűző napon, hogy akkor ez a huszas és az a negyvenkettes, vagy fordítva?
Nincs is lélekemelőbb egy fárasztó munkanap után, mint tájjelegű bunkókat szórakoztatni. de hát ez van, a házmesterek országa vagyunk, akinek van akár egy pillanatra is egy kis hatalma is a mások élete felett, az szereti kiélvezni ezt a pillanatot. Mantrája is van hozzá: engem is szívattak, én is szívatok, hát mer' csak! Úgy tűnik az empátia, meg a minimális kötelességtudat a hülyék luxusa.
Azt írják a cikkekben a hírek, hogy az amerikai alelnök elment a washingtoni pride-ra, ami ilyen transzmelegszekszuális homkosfelvonulás. Most. tényleg, nincs jobb dolga? Ezek ott nem nézik a fodbalebét?
Ráadásul azt is olvasom, hogy a férjével ment, de akkor minek? Lehet, hogy a férje buzi, de csak most vette észre?
Mert az ugye innen nézve elképzelhetetlen, hogy a.) valaki csupán szolidaritásból menjen el, mert azt gondolja, hogy a normalitás az nem a "hetero power", hanem az elfogadása annak, hogy nem vagyunk egyformák nemi gerjedelmeinkben sem, illetve b.) hogy egy vezető politikus, és bárki aki kegyeit keresi, az ne stadionok VIP-páholyiban szotyizzon szabadidejében, két pálinkafesztivál között.
Nálunk a homo- és mindenféle egyén fóbia kormányzati politikává válik, akkor is ha eredetileg csak olcsó, figyelemelterelő propagandának indul, így aztán tényleg nem látjuk magunk előtt (képzeletben sem), ahogy az alelnök itteni megfelelője, mondjuk S. Külön Semjénzsolt szivárványos zászló alatt vonulna az Andrássyn.
Az mondjuk vicces a vonatkozó videókon, hogy persze egy alelnököt kommandós-alakú szövetségi ügynökök testőrködnek körbe, akik az alkalomra való tekintettel próbálnak elvegyülni a tömegben. Ami nyilván nem sikerülhet nekik, mert Kamala Harris körül eleve nincs tömeg, csak gyanakvó tekintetű nagydarab férfiak, akik színes pólókban próbálnak felvonulónak látszani, és közben senkit nem engedni közelebb pár méternél a védett személyhez.
Mert vegyülni a néppel arrafelé is divat, de az fontos, hogy a nép fele szolgálati jogviszonyban legyen valami nagyon-nagyon rendvédelmi alegységgel. Egyszer a felcsúti is fapados repülővel jött haza Milánóból (meccsről, naná), és valami utastárs fényképein világosan látszik, hogy az elvegyülő miniszterelnök környezetében hat-nyolc testőr próbál úgy csinálni, mintha nem lenne nála fegyver, és nem tudna szükség esetén hatvanháromféle módon puszta kézzel is ölni.
De végül is normális, hogy a hatalom embereit védeni kell, elvégre nagy a befolyásuk, sok a pénzük, legalább valamiben szívjanak már ők is, például mikor nem tudnak elmenni sétálni egy nyári este, vagy haverokkal elmenni berúgni valami kellemes sörözőbe.
Egy napos vasárnap délután nincs is jobb, mint horrorfilmet nézni, már csak az egyensúly kedvéért is. Vagy a fene tudja, a magam részéről utálom a napos vasárnap délutánokat, de pont ezért is értelme lehet valami sorozatgyilkosos-darabolós filmnek. (A napos vasárnap délutánokkal meg az baj, hogy rohadt meleg van, meg tűz Nap, ilyenkor utálok az utcára menni, pedig nem érzem, hogy vámpírosodnék. Másrészt a vasárnap délután azt is jelenti, hogy mindjárt hétfő, az meg kinek hiányzik? Vagyis azért Garfieldesedem, és nem csak testalkatra. A legjobb egy borongós péntek este, vagy esős szombat délelőtt.)
Úgyhogy jól jött a 2020-as ír Caveat (azaz Ellentmondás) című, „borzalmak háza“ tematikájú kamaradarab, egy elsőfilmes rendező (Damian McCarthy), khm... első filmje, ami ennek megfelelően lehetne ezerszer látott sablonokból összetákolt darab, vagy igen eredeti is, de szerencsére az utóbbi.
Van benne egy amúgy lakatlan szigeten álló magányos, és nem kicsit lepukkant ház, az abban lakó Olga nevű mentális roncs, meg az Isaac nevű amnéziás csávó, akinek pár napig felügyelnie kellene a lányt. Amíg régi haverja, a valamilyen fokon rokon (ha jól rémlik nagybácsi) Barret dolga után jár. Szóval elviszi Isaac-et a házba, megmutatja neki Olga szobáját, meg azt a lánccal ellátott hámot, mit a srácnak viselni kell, hogy csak a ház bizonyos részeibe juthasson el. Mert a lány retteg valamitől, meg főleg a többi embertől, és nem érzi magát biztonságba, csak ha nem tud felügyelője bárhová utána menni. Isaac persze nemigen akar láncra vert házőrzőt játszani, de napi 200 fontért sokan sok mindenre képesek lennénk, úgyhogy.
És akkor indul a mandula, jönnek a rémségek, és mivel nem klisékből dolgozik a film, tényleg nem tudjuk, mi vár hősünkre a következő percben, avagy ajtó mögött, amit a lánctól még elérhet. Egy idő után már szóba áll vele Olga is, az ugyan már korábban kiderül, hogy a fater öngyilkos lett, de az csak ekkor, hogy az eltűnt anya meg őrült volt (mondja ezt egy pszichotikus...), és lényegében a halálba kergette a férjét. Vagy nem, azért mindent a naiv néző sem hisz el első bemondásra. Mert lehet hogy Isaac volt az, lehet, hogy Olga, esetleg Barret, itt a stáblistáig semmi sem biztos. Mindenki gyilkos, van aki áldozat is, mindenki hazudik, de van aki nem szándékosan. Jelentősége van Isaac emlékezetvesztésének, annak, hogy azt sem tudja hol van a sziget a házzal, pedig már járt ott korábban.
Annyi biztos, hogy anyu hullája a pincében befalazva, apu meg szétlőtte a saját fejét, de a viszonyok egyre bonyolódnak, főleg ahogy főhősünkből előtraumatizálódnak az elveszettnek hitt emlékek.
Ami biztos, az annyi, hogy a dülledt szemű doboló játéknyúllal nem akarok találkozni, mert úgy fest, mint egy nyúlmúmia, de emberi szemeket dülleszt a semmibe, és indokolatlannak látszó pillanatokban kezd el dobolni. Ijesztő még a lány, vele azért találkoznék, de csak a Hannibal Lecter-i értelemben, azaz ha van köztünk egy biztonságos páncélüveg.
Ősszel választanak helyhatóságokat a taljánok, és milyen szép szó is ez a helyhatóság. Sokkal szebb, mint az 'önkormányzat', mert az túl demokratikus, mintha az embereknek lenne lehetőségük magukat kormányozni, mikor legtöbbször valakik uralkodnak felettük. Ezért helyesebb a helyi hatalmat hatóságnak nevezni, aminek van egy kellemes stichje, miszerint a hatóság felszólít, intézkedik, eljár és büntet, te meg vigyázzba állsz előtte, mert jogai elsősorban neki vannak. Neked csak a maradék jut.
Ez az egész azért érdekes, mert például Rómában a jobboldali, Északi Ligával meg a Forza Berlusconival súlyosbított összefogás már megint a harmadik jobbos erő, a neofasiszták jelöltjét indítja a városvezetői posztért. Pont mint öt éve, bár a jelölt nem ugyanaz. Valami jogászprofesszor (bizonyos Enrico Michetti), ami eleve vicces, hisz egy neofasiszta hogy utálhatja azt a jobbára demokratikus jogrendet, amit amúgy az egyetemen tanít.
De még abszurdabb (na, most majdnem vicceset írtam, pedig az helytelen lett volna), hogy a derék fasisztoid azt javasolja, hogy ezentúl - az amúgy is ellenjavallt kézfogás helyett - használják generálisan a fasiszták karlendítését köszönésképp. Mert az higiénikus, ráadásul szép régi, római hagyomány.
Na ja, a horogkereszt meg egy ősi hindu napszimbólum, valahogy mégsem szeretjük mostanában használni, szóval az, hogy az ókori rómaiak alkarlendítéssel ávecézároztak, kevésbé hatásos érv annak fényében, hogy Mussoliniék is. Az meg, hogy ez milyen higiénikus, inkább csak valahol a szánalmas-röhejes tengelyen mozgó argumentáció, mert pont ennyire higiénikus a maszk alól ordibált ciao, a lelkes integetés vagy ha a skype-on küldjük el a szomszédot a kurva anyjába. Vagy Michetti professzort inkább, a maga egyáltalán nem higiénikus fasizmusával együtt.
Két korszakos higiénikus épp a legújabb fertőtlenítő-
Tupperware százados aggodalmasan kémlelte a látóhatárt. Bár gyakorlatilag biztos volt benne, hogy ma sem várható ellenséges támadás, de néha már maga is elhitte, hogy az őslakók igen is valós fenyegetést jelentenek.
A New Bristol határában álló erődítmény őrtornyából messzire el lehetett látni a vöröslő sivatag felett, amelyet most nem kavartak fel szélviharok, de semmilyen mozgás sem, még a tegnap érkezett, ellátmányt hozó karaván nyomai is kivehetők voltak a homokban.
- Hát igen, megint egy újabb nap, amikor nem történik semmi - gondolta a százados - nem pont erre készültem annak idején az akadémián. Na jó, nyilván nem a díszkardommal akartam idegeneket mészárolni, de napról napra bámulni a sivatagot azért mégis csak rangon aluli.
Főleg azért, mert bár az őrködés, a résen levés valóban fontos feladat, és az általuk védett lakosságnak nyilván jobb, ha béke van, de így kissé értelmetlennek tűnt az egész.
Aztán egyszer csak meglátott valamit. A láthatár szélén, a felkelő nap irányában határozottan kivehető volt egy széles, gomolygó porfelhő. Mintha valakik közelednének. Talán csak nem az őslakosok támadnak végre? Illetve dehogy végre, neki itt, bár katonásdit kell játszania, de mégis a polgári életek kell hogy számítsanak, márpedig ezek a helyi „indiánok“ - milyen hülye név, India iszonyú messze van innen - közel sem biztos, hogy békések. Ő mondjuk még eggyel sem találkozott személyesen, de a felettesei határozottan állították, hogy a bármikor felbukkanhatnak, éspedig ellenséges szándékkal. Creepyfield őrnagy például szabad idejében is csak róluk olvasott (Tupperware szerint főleg kitalációkon alapuló) könyveket, meg a kantinban is a különféle fajok és törzsek primitív gonoszságát ecsetelte, miközben nyilván ő sem látott még egyet sem közelről. Talán messziről sem.
A porfelhő azonban egyre közeledett, és lassan kibontakozott belőle egy katonai konvoj, nyilván az, aminek érkezést csak délutánra jelezték, csak épp gyorsabbak voltak a fiúk. Na ja, mégis csak jobb az itteni körletekben aludni, meg a kantinban inni, mint a sivatagban sátrazni, és ha hajnalban érkeznek, délutánig mindenre lesz idejük.
cnn.com
De hát nem lehet őket hibáztatni, nehéz az élet itt a Marson, mert oké hogy kellemesen enyhe a gravitáció, de ki szeret a sivatagban autózni napokig, többnyire szkafanderben? Mondjuk a százados szerint pont a marslakóktól nem kellene tartaniuk, a kis zöld, szürke vagy akármilyen lények tuti csak kitalációk, de mióta otthon a Windsor-házat leváltotta a von Däniken-dinasztia, visszaállt az abszolút monarchia, és érvénybe lépett a The Importance Of Being On The Lookout Act, nem volt tanácsos efféle renegát nézeteket hangoztatni. Pláne nem itt, az új gyarmatokon, itt még egy magafajta érdemes katonának is könnyű volna eltűnnie, hisz nagy az a sivatag, és elég barátságtalan.
Úgyhogy nagyot szívott oxigénpipájából, és kémlelte tovább a semmit, pont mintha magába nézett volna.
VV Putyin, minden oroszok (valamint részben az ukránok és gyakorlatilag a beloruszok) cárja azt nyilatkozta, hogy nem zavarja ha legyilkosozzák. Konkrétan Biden amerikai elnök, akinek amúgy sem akarna olyan nagyon visszaszólni, mert szemben a Vatikánnal, az USA-nak kurva sok hadosztálya van, és nem fél használni őket. Meg is nyerték a hidegháborút, persze egy forró háború után mindenhol csak romok maradtak volna, meg Mad Max-stílusú törzsi villongások.
És hát az van, hogy a diktátorokat nemigen szokta zavarni, ha gyilkosnak nevezik őket. Mert egyfelől tudják magukról, csak nem érdekli őket (a diktátorsághoz azért nagyfokú, empátiahiánnyal töltött szociopátia szükségeltetik), másfelől meg otthon úgysem merik ezt mondani róluk (aki mégis, annál működésbe lép a Navalnij-paradigma), a világ többi részének véleményét meg pont leszarják. Plusz ha erős szavakkal szól róluk egy másik ország vezetője, abban ők csak fontosságukat, nemzetközi súlyukat érzékelik, a felcsúti is úgy lehet vele, hogy ha viselt dolgaival van tele a nyugati sajtó, akkor ő ettől már európai formátumú politikusként fingja a passzátszelet. Hisz a rossz reklám is reklám ugyebár, és az autokratáknak meg diktátoroknak nem elveik vannak, hanem hatalmi vágyaik és érdekeik, amikhez meg el kell adni a politikai terméket, legyen az nacionál-populizmus, gazdasági demagógia, vagy szimpla uszítás.
Putyin elvtárs is szereti magát világpolitikai tényezőnek érezni (az is, Fülig Jimmy őszinte sajnálatára), és ha a jenkik elnöke személyesen küldi melegebb éghajlatra, akkor mindenki láthatja, hogy ő bizony nagypályás tényező, az meg külön félelmetessé teszi, hogy anno a KGB-ben szocializálódott. Szóval nem szarral gurigázik, tőle egy londoni emigrációban sem lehet biztonságban senki, erről ugye Litvinyenko ex-ügynök tudna mesélni, de hát volt a plutóniumos tea, ami lehet hogy még ízlett is neki. Putyinnak biztosan a halálhíre, hisz látványosan demonstrálta, nem érdemes vele baszakodni, miközben felelősségre nem vonhatta érte senki.
Szóval a cárevics gyilkos, ja, nyilván felbujtóként, de hát egy kivégzésnél sem az öl igazából, aki meghúzza a ravaszt (ő csak a fegyver biológiai meghosszabbítása), hanem aki kiadja a parancsot.
De mivel ezt amúgy is mindenki tudja róla, miért is zavarná, ha nem a saját népe mondja, tömegesen? Mert ha mégis, akkor azért kell az a menekülési terv, mielőtt érvénybe lépne a Ceausescu-protokoll, bár ez őt asszem nem fenyegeti, annál körmönfontabb egy szemétláda.
Hajvágási problémákkal küzdök. Rögtön a hajhullási, azaz kopaszodási probléma után. Mert a fejem tetjén tényleg erősen ritkulok hajilag, hiába néztem meg kétszer is a Hairt, nem használt semmit. Viszont ha kerülném a hajléktalan-külsőt (és egyelőre szándékomban áll), akkor valahogy le kell vágnom a hajam. Hisz már nincs, aki ezt megtenné nekem, fodrásza evidens módon nincs pénzem, úgyhogy marad a tükör előtti bűvészkedés, egy kissé már életlen ollóval. Ez a szakállamnál remekül működik, de hajat vágni így nemigen lehet, mert a módszer még fokozza is a csavargó-imidzset. (Ami persze egy magamfajta poszt-értelmiségi esetén adekvát lenne, de mégsem vágyom rá.)
És ilyenkor kerül elő a hajnyíró, amiből van kettő is, de azokkal nem lehet rendesen, úgynevezett 'frizurát' alkotni, csak letolni nagyjából egyenletesen rövidre. A majdnem kopaszra, ami persze praktikus, mert meleg van, nem vágyom tetszeni senkinek, de még így is nagy küzdelem. Minden csupa haj, a végeredmény kétséges, még szerencse hogy jó ideje nem lépek ki a lakásból bézbólsapka nélkül. Ami ráadásul a fejemen van és nem táskámban, a munkahelyen meg eleve kell hordani egy másikat. De legalább tudom hol vagyok, csak tükörbe kell néznem hozzá. A fekete sapka van rajtam, akkor valami bolt kirakatában bámulom magam az utcán, ha fehér, akkor meg dolgozom épp, szóval sapka-színkód igen praktikus tájékozódási nehézségek esetére.
De a múltkor egy bordó volt rajtam, és elbizonytalanodtam, hogy ez az Alkonyzóna-e már, véletlenül kihipóztam az egyik feketét vagy színtévesztő lettem, és a bordó az kék? Ami persze szintén nem értenék, de ha az Alkonyzónába kerülök, legalább senkit ne fog már érdekelni a hajam, beleértve engem is.
Minapi hír volt, hogy az illetékes elvtársak visszavonták Galla Miklóstól a még át sem vett Karinthy-gyűrűt, ami a humorban támadó csepűrágóknál jelentős elismerésnek számít. Vagy számított, tudja a fene, lassan már csak az nem kapta meg, aki nagyon nem akarta (de néha azoknak is muszáj volt), gondolom egyszerűen nincs annyi jó humorista az országban, hogy csak a minőséget díjazzák, pláne mióta a politikai lojalitás is művészi kategória lett. Tudom, nevekkel nem illik viccelni, de fogok, mert például a Vaginacsa duó tipikus esete a helyezkedős-dörgölőzős tenyérbemászásnak, oszt' tavaly pont ők kapták.
És friss infó, hogy de Galla meg azért mégsem, mert valami közelmúltbeli előadáson elővette a farkát. Nem tudom ki mire számított, de a hír szerint eleve alsógatyában lépett fel, évek óta nyomta, hogy mekkora exhibicionista, és ha nem lesz már akkora járványhelyzet, szeretne meztelenül is fellépni.
Amúgy ezzel önmagában nincs semmi baj, a kortárs kultúrának (és na ja, a provokatívabb részének) régóta része a meztelenség, láttam én már a rijekai múzeumban elkövetett performanszot, ahol a pucér művésznő pont onnan csöpögtette a festéket az alatta elterülő vászonra, meg láttam már meztelen színészeket színpadon, még itt, fatornyos városunkban is. Hogy ez épp szándékoltan felháborító-e, vagy mondjuk nem is szándékoltan erotikus, hogy miféle esztétikai és társadalmi üzenetet hordoz, az esetfüggő, mint ahogy az értelmezés is az aktuális közönség aznapi generális lelkiállapotától függ, de ha a meztelenségnek súlya és értelme van az előadás kontextusában, akkor tőlem mehet. Nem vagyunk a viktoriánus Angliában, ahol egy kivillanó boka már-már pornográfiának számított, miként az asztalok lábát is szőnyegig érő terítő fedte, nehogy a cilinderes-zsakettes pasiknak az jusson róluk eszébe, miközben szivaroznak a grófúr szalonjában. (Pedig azokat a nagy, vastag szivarokat szájba venni... háát, nem is értem, miért nem ragaszkodtak a bumfordi pipákhoz?)
És hát ne legyünk hipokriták, évtizedek óta pucér és félpucér emberi testekkel próbálnak eladni nekünk mindenféle szart, az internet gyakorlatilag fele pornó, ahol csak a forma és az üzemeltető önvédelme kedvéért kérdeznek rá, hogy a tisztelt júzer elmúlt-e már tizennyolc. Nagy részük amúgy tuti nem, és már eleve a pornó szexuális ébredésük elsődleges terepe.
És akkor most az a gáz, ha egy abszurd humorban utazó (egyébként szerintem már régóta nem vicces) mutogatja magát? Gallában épp az a kínos, hogy már nem vicces, a farkát meg nézegesse az, akinek ez jön be, de ezért elítélni őt olyanoknak, akik az elmúlt években több időt töltöttek a PornHub-on, mint templomban, egyetemi előadáson vagy véradáson, na az a képmutatás. Pont mint mikor ilyen nagyon kemény, radikáljobboldali csávók ítélik el mélységes megvetéssel a homoszexualitást, de aztán este azt bámulják, ahogy huszonéves csajok nyalják ki egymást a monitorjukon.
Ja nem, nem az a kaporszakállú. (Tényleg miért pont kapor? Koviubi, tökfőzelék, menzás kaporszósz?) Hanem a magasságos kormány, és ne jó napot adjon, hanem szabadot. Mert B. János egykori Rosszabbik, jelenleg független képviselő azt javasolja, hogy ha a magyar fodbalisták esetleg pontot szereznének az EB-n, legyen extra munkaszüneti nap.
Pedig szerintem ahhoz minimum az kell hogy leolvadjon minimum másfél paksi reaktor, akkor mindenki kapna esemest Don Pintértől, hogy mindenki kurvára maradjon otthon, de ha végleg megromlott a kapcsolata a vele még egy háztartásban élő hülye fasszal vagy ribanccal (nem kívánt rész törlendő), akkor legfeljebb csak a szomszédba menjen át, de vigyen valami piát is.
Mert amúgy Bencsik J. azzal indokolja a javaslatát, hogy ha bekövetkezne a csoda, hogy a Magyar Szotyialista Fodbaltizenegy Válogatott legalább egy döntetlent kiharcolna, akkor olyan népünnepély lenne, hogy sokan nem tudnának másnap dolgozni menni. Nyilván mert:
- Bebasznának örömükben, és nagyon másnaposak lennének.
- Bebasznának örömükben, majd hirtelen felindulásból elkövetett vodkásüveg-dobálásba keverednének külföldi szurkolókkal, vagy hazaikkal, csak már nem értenék meg őket, és másnap a sürgősségin ébrednének. Onnan meg nehéz kamiont vezetni, babkonzervet gyártani, vagy megdugni a titkárnőt az íróasztalon.
- Nem basznának be, de örömükben felgyújtanák a négyeshatos villamost, majd a Balettintézetet, utóbbit mondjuk csak azért, mert a köztévé székháza már annyira Óbuda-külsőn van, hogy még a HÉV-től is jócskán kell gyalogolni. Persze mondjuk Szegedről a Balettintézet is messze van (és lehet, hogy arra is élnek szurkolók), sokat kell odáig vezetni a felgyújtáshoz, de pont ezért mondjuk nem akkora gond, ha nem basznak be előtte, a vodkásüveg amúgy is kell majd Molotov-koktélnak. (Orosz-orosz ugyebár, ráadásul a Ribbentrop-koktél mát tényleg hülyén hangzana, paktum ide vagy oda.)
Ámde B.J. valakiket képviselő helyében én azt javasolnám, hogy minden magyar érdekeltségű meccs másnapjára adjon a kormány szabadnapot, mert ha nem szereznek pontot az aranylábú és gipszagyú fiúk, akkor azért kell a népnek a pohár után nyúlnia, szóval ok mindenképp lesz rá, hogy másnap ne legyenek munkára-harcra készek.
Ugyanakkor: egyáltalán nem tisztelt képviselő úr, mi ez a diszkrimináció? Aki nem szereti a fodbalt, mint én, annak már nem is jár a munkaszünet? Ez kicsit olyan, mint amikor a dohányosok folyton kijárnak cigizni, a nemdohányzók meg addig is melóznak, mert azt mégsem mondhatják, hogy akkor megyek, szippantok én is egy kis kokaint, vagy sürgősen be kell tolnom egy krémet. Esetleg hogy maszturbálnék egyet a vécében, kivéve ha Valika kikísér, mert akkor már családalapításban gondolkodnék. Amíg a többiek cigiznek.
És ehhez képest holmi túlfizetett labdakergetők szánalmas pontszerzése (nem győzelme, arra nem vár senki, ahogy kivettem a javaslatból) valójában semmi, mind szexuálpszichológiai, mind demográfiai szempontból. Hisz itt már a Haza sorsáról lenne szó.
Mint a Glasgow-i kocsma vécéjének piszoárja felett a felirat is mondja: "Skócia jövője a Te kezedben van!"
Vannak ezek a fránya „globális események“ amiktől negyedévente legalább egy filmben eljön a részleges világvége. Ez lehet majdnem vicces is, mint Danny Boyle Yesterday című opuszában, ahol egy globális áramszünet után egyszerűen törlődik a civilizációból a Coca-Cola meg a Beatles (és John Lennon nyugdíjas halászként feltűnően hasonlít az idősre maszkírozott Robert Carlyle-ra, pedig ő már a fiatal Hitlert is eljátszotta). De az Ébrenlét (Awake) nem vicces, csak kevés benne az értelem. (Jó hát érzelem azért van, de az rendszerint a menekülési útvonal, ha gyenge a sztori.)
Itt az a globális apokalipszis folyamata, hogy egyszer csak elmegy az áram, úgyhogy a technológiának, mint olyannak lőttek. De ennél is nagyobb gond, hogy az emberek nem tudnak aludni
Hogy mi a redvás fene ez a globális izé, azt persze nem tudjuk meg sehol egy aszteroida, egy mutáns pestisvírus, de még csak zombiapokalipszis sincs, miként senki nem robbantotta föl az internetet. Csak úgy beköszönt a kvázi-világvége, de hogy ennek mi köze a tömeges álmatlansághoz, arra sincs magyarázat, de még csak sejtetés se. Egyszerűen megússzák az alkotók az egészet, amitől viszont a film elég unalmas lesz.
Ha valaki megnézné, nem az álmatlanság fogja veszélyeztetni, hanem hogy belealszik, mert a karakterek sablonosak, a történet úgyszintén és ciciket se villantanak benne.
Van valami csaj, a főszereplő, egy kellemesen baltával faragott arcú ex-katona, jelenleg kórházi biztonsági őr, és amatőr lejárt-gyógyszer tolvaj, aki aztán eladja a tablettákat gyanús alakoknak. Már amit nem szed be belőle.
De ez az inszomnia azért lehetne még egy belevaló, kihalást okozó esemény, mert pár napnál tovább senki sem vészeli át károsodás nélkül az alváshiányt. Én, mint aki igen tapasztalt az alvászavarokban például biztos nem, és ha ilyesmi miatt kihalnék, elnéptelenedne a lakás mindkét szobája, főleg mert a teknős a fürdőben szeret tartózkodni.
filmtekercs.hu
De itt nincs igazi súlya az egésznek, nincs meg benne az az eredetiség ami a rendes drámaisághoz kellene, B-kategóriás tömegfilmek sablonjait dobálják egymásra. Pedig hangulata még lenne is, bár van abban egy leheletnyi Monthy Python, ahogy a kialvatlanságot utcai vandalizmussal vezeti le aa lakosság, meg ahogy a főhősnőnek menekülnie kell, mert gyanús, hogy a lánya azért tud aludni. Az istenadta nép (szó szerint, mert egy templomi gyülekezetben képződik meg a tömeghatás) meg gondolja, ha belenéznek az agyába, hátha okosabbak lesznek tőle. (Naná, egy agytól...) Szóval jön az erdőn-mezőn menekülés a tervezett élveboncolás elől, kialvatlan, de szökésben lévő sittesek, szex, erőszak, videó (ja nem, szex az nincs), meg valami titkos katonai bázis, ahol nagyon fehér köpenyes emberek nagyon kutatnak. Aztán kis vérengzés.
De persze a kiscsaj meg a bátyja jönnek rá a megfejtésre. A gyógymód a nem tudjuk mitől van problémára ugyanis az, hogy meg kell halni, aztán egy sikeres újjáélesztés után valahogy rebootol az idegrendszer. Úgyhogy a szerető gyermekek indulnak is - átmenetileg - vízbe fojtani anyut.
Nekem tényleg csak most tűnt föl, hogy zajlik, történik, épp bekövetkezik a Fodbal Ejrópa Balynokság, de hát ez van, az enberek többségének ellenére annyira nem érdekel a fodbal, hogy nagyon. Nem értem, mi abban a szórakoztató, mikor lyól kereső de zömmel buta emberek szaladgálnak a páján egy levegővel töltött izé után, főleg azért, hogy a kluboknak a tulajdonosai kellő korrupciós ráhatással építhessenek stadionokat.
Emlékszek, mikor az iskolában tanultunk a Szécsényiről, hogy három könyvet is írt a lovakrul, a Hitelt, a Világot meg a Stádiumot. Ezek biztos ma is érvényesek, mert ezek a fodbalkub-tulajok is úgy lehetnek vele, hogy ha van hitel, akkor övék a világ, és épül majd nekik szép stádium. És ha Szécsényi később él írni, akkor tuti megírta volna a negyedik kötetet is, a Közbeszerzést. Persze majdnem biztos, hogy valószínű, hogy ezek a királyok-hercegek-grófok sem csak lovakról vadásztak, meg gőzhajón pezsgőztek, hanem közbe' szereztek is. Ezt-azt, bár nyilvánvaló, hogy ha az embernek van már két sima kastélya, meg egy vadász, akkor nemigen hajt még egyre, inkább elkurvázza és/vagy elkártyázza a felesleget. Jó, a Szécsényi, aki a budai hegyről lett elnevezve, azért inkább egy Akadémiját alapított, bár szerintem az nem Fodbalakadémija volt, mert a fodbal még nem teljesen volt feltalálva akkor.
De most, hogy a világ ejrópai szeme a fodbalon pásztáz, biztos sokaknak eszébe jut, hogy lenne még egy fodbalista-akadémija, mert a jachton kurvázásból mindig csak botrány lesz a címlapokon, meg egy jachton nem lehet eleget lopni, legfeljebb pezsgőspoharakat, meg tizenhat rétegű vécépapírt, esetleg a kapitány drága óráját.
Ám a fodbalban pénz van, most olvastam hogy a felcsúti miniszterelnök az elmúlt tíz évben százmilliárdokat tolt bele, bátrabb becslések szerint úgy nyolczázezer-millió forintot. Azért arra már az Arzenál is megnyalná száját (még a cserejátékosok is). Meg a Cselzi.
Hogy amúgy ki nyeri az Ejrópai Világversenyt, azt nem tudom, főleg azért, mert gőzöm sincs kik játszanak, de mint jeleztem az elején, nem is érdekel. Így viszont meglett a keretes szerkezet, ami fontos stiláris elemem nekem.
Olvasom, hogy veszélyesen megugrott a légkör szén-dioxid koncentrációja. Ami remek, én szeretem a szén-dioxidot, különösen szódában, de az se baj ha ízesített, a málnás vagy gyömbéres szén-dioxid például kifejezetten jó.
Másfelől a sok szén-dioxidnak biztos örülnek a növények, ha már azt lélegeznek, az csak a magunkfajta állatok mániája, hogy oxigénnel működjenek, úgyhogy ha tényleg nagyon sok lesz már a szén-dioxid, egyszerűen át kell állnunk arra. Vagy ha az nem megy, majd kipusztulunk, amúgy is régóta gyanús, hogy előbb-utóbb a csótányok öröklik majd a Földet, és néhány régi, poros vallásos szövegen kívül sehol sincs megírva, hogy az ember legyen a domináns faj a bolygón.
A hindu világképben például kifejezetten a félistenek hada működteti a komplett univerzumot, már ha egy világképben lehet valamit működtetni, de lehet, hogy csak a világban, kép nélkül.
Amúgy nem biztos, hogy a klímaváltozás rossz dolog, Greta Thunberg például konkrétan világhírű lett tőle, és egy rendes világjárvány kellett ahhoz, hogy ne ő legyen minden második címlapon. Plusz Mészáros Lőrinc emberei már biztos agyalnak azon, hogy lehetne a klímaváltozásból is kihozni némi extraprofitot. Gondolom valami vaskosabb közbeszerzéssel indul majd a dolog, aztán vesznek néhány szén-dioxid tüzelésű erőművet, hátha éghető a cucc, de ha nem akkor le kell fagyasztani szárazjéggé, leönteni benzinnel és felgyújtani a picsába, hadd jöjjön az a fűtőérték.
Amúgy nekem aktuálisa a takony-koncentrációm a jelentős, de legalább már nem annyira, ma már ettem, mosogattam és rendet csináltam magam körül, de takarítani csak holnap tervezek. Mondjuk azt, hogy majd holnapután fogok porszívózni, hátha mégis gyors lesz ez a klímaváltozás, és ha jön a világvége már úgysem lesz érdekes némi szösz a szőnyegen. Viszont rapid mód ki kell ennei majd mindent a fagyasztóból, mert egy globális válság esetén annak is nőhet a hőmérséklete. Legalább is így képzelem.
Süt az a rohadt Nap, telibe talál, mikor talpig feketében leosonok a szeméttel, aztán veszek zsömlét a kisboltban, s közben érzem, hogy izzadság csorog le a bézbólsapkám alól, mikor pedig azt nem is akartam venni, de termelni sem, egyszerűen elvagyok nélküle.
Pedig most hogy végre szombat, nagy terveim voltak az életre, főleg, hogy az ebéden kívül nem csinálok semmit.
Vannak rossz tapasztalataim a valamit csinálásról, múltkor Dömdödömmel fát vágni voltunk az erdőn, de olyan szerencsétlenül dőlt a fa, hogy Dömdödömm alászorult. Úgyhogy ma inkább a fotelből bélyegyűjtök, úgyis van még itthon néhány állegyifjú nyírfaaréten, majd faragok belőlük fogpiszkálót, ha el nem baszom.
Én bírtam az ősziesen kora tavaszi esőket mostanában, bár a többség nyilván kultiválja a kinti harminckét fokot, de hát én utoljára akkor voltam többség, mikor nem tűnt föl, hogy piros hó esik. Úgyhogy bár ültem kicsit az erkélyen, hogy generáljak magamban némi D-vitamint, de fél óra után bemenekültem, mert egyrészt utálok napszemüvegben olvasni (a nélkül meg kiég a retinám a fehér papírtól), másrészt izzadni kezdett a térdem, ami eddig nem volt jellemző, és szeretnék megtartani legalább néhány testrészt magamnak, ahol nem verejtékezek.
De legalább kiraktam kissé a hónapok óta döglődő fikuszt, hátha összefotoszintetizál magának némi életerőt. Ezzel nagyjából meg is tettem mindent, ami tőlem lehetséges, hisz csak a héten két banánhéjat komposztáltam na jó, botmixerrel daráltam le), hogy hátha azzal a földjében jobban lesz, ha már állítólag valami gombás betegségtől vedlik sárga leveleket. (Mellékszál: egy elütés okán eszembe jutott, van-e olyan, hogy bootmixer? Ha talán, az amolyan vissza a kör elejére szerszám lehet, amely egy véletlenszám-generátorral válogat.)
A meleget viszont a kaliforniai származású teknős sem bírja, de miután kiültem az erkélyre, és rátenyereltem a aljzatbetonra, rá kellett jönnöm, hogy a helyében én sem szeretnék sült teknős lenni,. Úgyhogy kapott maga alá egy ócska törölközőt, ami által három és fél perccel tovább bírta süttetni a páncélzatát, aztán áttette székhelyét az árnyas konyha hűvös járólapjára. (Közben még megpróbálta megenni az egyik cipőm fűzőjét, de rájött, hogy az nem hal, nem rák és nem banán, mást meg mostanában nem is hajlandó megenni. De a fűzőt melyiknek nézhette?)
Én is maradok a szobában, lassan átállva nyári menetrendre, mikor persze a forró fürdő legalább olyan jó, mint télen, mert utána a harmincpár fok, már nem is tűnik soknak. De mivel elég magasról süt le a Nap a kopár szik sarjára (na ja, két hatsávos kereszteződése, ahol vagyon az lakásom, alkatilag csak kopár tud lenni), legalább ne be a szobába, szóval még nem kell a ventilátor, légkondi meg nem volt, nincs és nem fog vanni. Ha nagy lesz a hőség, majd iszom jéghideg tökfőzeléket, de ha mégsem, majd elájulok, míg le nem csillapodik bennem az izzó hazaszeretet. És a megannyi velszi bárd.
Tényleg közeledik a technológiai szingularitás, olyan gyorsan jönnek ki az újdonságok, olyan rohamosan szédítően izé... rohamos a fejlődés, hogy az elképesztő lenne, ha lenne időnk elképedni egyáltalán, de akkor lemaradunk a legújabb, hatkamerás, tizennyolc pengés borotvával kombinált, atommeghajtású mobilról, ami okosan az orrunkat is tisztíccsa. (Atommeghajtású ja, elvégre miből van az akkumulátor? Atomokból, miből lenne, naugye.)
Vagy lehet hogy az van, ez az egész nem maga a szédítő fejlődés, csak a marketingalapú fogyasztói társadalom, hogy minden héten ránk kell sózni valami forradalminak címkézett, nemsokára veszélyes hulladékot, mintha romlana az életminőségünk attól, hogy a telefonunkban nincs négy kamera, csak kettő. Hogy a kétkamerás középkori parasztok érezzék csak magukat rosszul, de annyira, hogy aztán menjenek is a hitelből telefonért, elvégre mégis csak trendibb egy százezer plusz hűségidős kütyüt hozzávágni a 16K-s, 8D-s tévéhez, ha szar a film, kikapott a csapat, vagy csak idegállapotban vannak, hogy nemsoká megint jönnek azok a kurva migránsok elvenni a munkájukat.
Ilyeneket olvasok folyton - nem hirdetésekben, azokon úgy siklik át tekintetem, mint madárcsicsergés a trágyaszag felett - hogy mindenki nagyon várja már a Sony új fülhallgatóját. Na persze, mert bár néha nem érzem magam a mindenki részének, de ettől már tényleg napok óta tűkön ülök. Viszont tűkön ülni szar, ezért inkább a lábaimon állok, amik viszont családi örökség gyanánt visszereket tartalmaznak, nem csak nyomokban. De tényleg, ezen már csak egy új fülhallgató segíthetne, de nekem olyan kéne, amin bejön az Operettív Törzs sajtótájékoztatója, meg hogy melyik ismeretlen celeb rakott ki bikinis fotót magáról az elmúlt tizenhárom percben. Hisz képben kell lenni a fülben is, különben a világ elrohan mellettünk, mi meg fosszíliává kövülünk, és legurulunk a rohamos visszafejlődés ellencivilizációs lejtőjén. Kirándulni megyünk, esős időben könyveket olvasunk, lemezeket hallgatunk, múzeumokba járunk, ráadásul ezeket ki sem tesszük a fészbukra. Meg azt se, milyen kaját rendeltünk vacsorára.
De hát van olyan, hogy valakit tényleg nem érdekel a technológiai divat, annyit használ amennyire szüksége van, nem kell neki okostévé, életében nem lépett fel a twiterre, nem tudja ki az a szilikonalapú szőke wannabe-ribanc a képébe tolt bulvárrovat legtetején.
Asszem én ilyen valaki vagyok, egy ősember, aaannyira 2017-es...
A felcsúti döbrögi (foglalkozására nézve sérelmünkre miniszterelnök) lassan felvonultatja a diktátorok összes jellegzetes szereptévesztését. Hisz mivel hatalma korlátai gyakorlatilag láthatatlanok, tényleg kezdi azt hinni, hogy ő mindenhez ért. például a ért a focihoz, mert szereti, meg amatőrként focizott, innentől kezdve az a minimum, hogy a válogatott összeállításába is beljártathatja az ő száját. Ugyan rohadt sokan vannak ebben az országban, akik bírják a fodbalt, sőt kedvtelésből csinálták is (én szigorúan nem tartozom közéjük), de a felcsúti, mivel neki a sokakkal ellentétben hatalma is van, tipikusan cezaromán gesztussal azt üzeni, az ő véleménye az, ami igazán számít. (vö. Kinek mije van, annyit is ér. Neki kurva sok hatalma,annyit.)
Várom már a puritán kormányzás jegyében minden nyaloncból államtitkárt csináló pártvezér és kancellár újabb útmutatásait, hogy kell búzát fűrészelni, okostelefont szendvicssütőben elkészíteni (sajttal), kovászos uborkával gyereket verni vagy jégeső ellen túróval védekezni. Hisz láthatóan mindenhez is ért, főleg ha az illető dolog hizlal (éslehetőleg panírozot és/vagy belsőségbe töltött), magas alkoholtartalmú, a kínai kommunista párt határozatot hozott róla, jól mutat a fészbukon, vagy simán csak felbaszódik az ideg az ellenzékiekben tőle.
Ezekben jó, persze nem valami interszubjektív mérce szerint, hanem az Irénke Néni Skálán, szóval az orbánhitű szektariánusok feltétlen rajongására számíthat általuk, és neki ez pont elég.
vilagszam.hu
Nem akarja ő már meggyőzni a vele nem szimpatizálókat, a racionális diskurzust maga részéről rég lecserélte a karizmatikus vezérbe vetett hitre, és ameddig a rajongótábor elég a választás megyeréséhez, csakis hozzájuk beszél. A nem rajongóknak az összes sötéten ostoba plakátkampány, meg tőmondatos bunkóságokból tákolt üzenet csak szimpla erődemonstráció, hogy bármennyire is utálják érte, ő még ezt is megteheti. Ha meg nem elég nagy már az egyatábor-egyazászló, akkor még mindig ott a tévesen parlamentnek nevezett szavazógép, amin bármikor átmegy a legújabb "kibaszunk velük, mer' csak" törvénytervezet, amit persze valahol a karmelita kolostorban dumálnak meg, a bátor kormánypárti képviselők pedig csak gombnyomásra optimalizált biorobotok, tetemes költségtérítéssel.
Óvodás mentalitás, na ja, de ennyi marad ha valaki a közjó helyett csakis és kizárólag a saját hatalmi érdekeit nézi. És ha elég sokáig csak azokat nézi, a valóságból is csak annyi látszik, hogy hát mi a fasz van már itt emberek, valami "szövetségi kapitány" akarja megmondani ki játsszon a válogatottban? Mikor én jobban tudom? Van annak a kopasz digónak kétharmada? Naugye!
Valaki megkérdezte ma, van-e autóm? Ja, mondtam, kicsi, zöld és távirányítós, csak tölteni kellene az elemeit. Mondjuk som értettem ezt az autó-fétist, nekem mindig jobban esett, hogy nem kell azon gondolkodnom, hogy olajszint meg mennyi benzin van benne, meg mitől téli a gumi, plusz vonatozni jobb, mert lehet közben olvasni, ami vezetés közben hááát, enyhén szólva kontraindikált.
Én nem értem, ha valaki nem érti, hogy nekem nem hogy nem kellett soha autó, de nem is érdekelnek az autók, húsz év alatt véletlenül jöttem rá, mi a frász az a kuplung, és egy autó akkor sem bírna felizgatni, ha akárhány lóerő a mekkora gyorsulással.
Az emberek mondjuk érdekelnének, ami fura, mert azzal e feltétellel engedtem meg magamnak, hogy szociológus legek, hogy nem kell majd emberekkel foglalkoznom, ehhez képest aztán tanítottam a cuccot, fura módon embereknek.
De azok ez emberek nem érdekelnek, akik kizárólag autókról beszélve nem értik, hogy engem tényleg hidegen hagy a privát hobbijuk, én sem kezdek el arról a maláj pillangós bélyegsorozatról beszélni, amit egy lomtalaníntáskor zsákmányoltam, de minek egy hiányos változatát is negyven fontért láttam egy londoni bélyegboltban. És pláne nem kezdeményezek beszélgetést Ludwig Wittgenstein kései filozófiájáról, pedig az húsz éve a mániám. Minimum. De aki fékbetétekre gerjed, azt úgysem fogja érdekelni, hogy Wittgenstein 'nyelvjáték ' (avagy 'nyelvi játék') fogalma mennyiben fedi le Thomas Kuhn-féle 'paradigmát' vagy azt, amit Richard Rorty 'szótárnak' hívott. Mert e három nagyjából ugyanazt írja le, és az egész megalapozza azt (sok minden mással együtt), amit - ma már kissé divatjamúlt, de szerintem még érvényes módon - posztmodernnek hívunk.
Na, ezekről nincs kivel beszélni, mert bár indokolatlanul sokat járok emberek közé, de aktuál munkahelyemen a kommunikáció jobbára abból áll, hogy "mitfőztétegnap?", "jóseggevannem?", "gézámmismindigmongya", esetleg hogy: "Ez tényleg így van, tegnap hallottam hogy látták, hogy bemondták a híradóban. Benne volt a tévében, na!"
Valójában ezekhez a kajaszünetes szösszenetekhez képest, a mérnincsautód? tematika nem is olyan rémes. Csak kurvára érdektelen, legalább is nekem, de hát engem zaklatnak ilyenekkel, hogy esetleg, legalább, talán avagy hátha, ne legyen kínos csend.
Miközben a csend csak akkor kínos, ha lenne miről beszélgetnünk, csak nem tesszük. Ha eleve nem lenne, inkább csak a dolgok természetes rendjéhez tartozik, amit érdemes úgy hagyni.
Pedig nincs. Mondta is Wunderlicht alhadnagy a szomszéd lövészárokból, hogy vagy megdöglünk most, vagy megdöglünk hamarosan, de a döglés az meg. Az biztos. Ja, szar is hajnalban arra ébredni, hogy pont valami szépet (vagy legalább kellemeset) álmodtál, aztán arra ébredsz, hogy sár van, vér és belek, neked fel kell kelned, egy sokkal ócskább helyen, mint ahol fejben pár perce még voltál, és menni megdögleni. Visszatérni a szánalmas helyedre, mint akit félig agyonvertek, de annyira nem, hogy azt kívánná, bárcsak egészen.
Az élet harc, harsogják mindig a győztesek, hát szerintem basszák meg magukat. Vagy ha az nem megy, basszák meg inkább a szép fényes telihóóódat. A történelmet a győztesek írják, Wunderlicht alhadnagyét a srapnel, az enyémet meg valami egészen kicsinyes és bosszúálló isten, nyilván aki bennem is él, csak rossz felé szikrázik , hogy az kapjon lángra bennem, aminek pont nem kéne.
Inkább próbálok nem álmodni, mintha elhatározás kérdése lenne az egész. Oké, hogy a lövészárok fölött is süt néha a nap, de el ne higgyük, hogy a kedvünkért. Nyilván van szeretet, béke és ragaszkodás. Valahol máshol, másvalakiknek.
Kellett nekem már megint a zorigóra kattintani, azt hittem szórakoztatni fog a szánalmasságuk, de egy tizenkét órás hosszú menetelés után kábé annyira vicces, mint egy lázas éjszaka utáni hajnali hányás. Megtudtam, hogy Karácsony Gergely továbbra is értelmi fogyatékos lúzer, és közben a Sátán földi helytartója, ami nem tudom hogy jön össze, Madáchnál Lucifer még kifejezetten intelligens, aki nem választana debil munkatársakat. Vagy direkt, de akkor Ártunk és Ormányunk soraiból sokkal jobb jelöltjei lennének.
Aztán volt valami exkluzív anyag Palik Hovatüntdémonhill Lászlóról, aki már teljesen úgy fest, mint egy ex-sittes, ex-alkesz, aki viszont rácsavarodott a kristálymethre, de - bár nem nézem a vonatkozó csatornát, ám a mindenhol látható előzetesek szerint - pont olyan eksztázisban tud üvölteni, mint rég. Csak most arról, hogy a sárban csúszkáló szánalmas fitneszklub-árvák közül, ki húzza be a bónusz esti jacuzzit, vagy ki kurvaanyázhatja a másikat rajthelybüntetés nélkül. (Ez a Palik amúgy évek óta él valami déli szigeten - üssenek agyon, ha utánanézek, hol - és nem mer hazajönni, hisz nem véletlenül onnan osztja meg szétcsúszott önmagát, amivel nincs kiadatási egyezménye lángoktól ölelt kis hazánknak.
De a kedvencem mégis a állami pénzből nyomott bulvár, ami azért szórakoztató, mert a jelentéktelenséget ötvözi az igénytelenséggel, ami csak elsőre tűnik könnyű körnek. A "cicit villantott", "szekszi bugyiban fagyizik" vagy a "a híres színésznő még hatszáztíz évesen is dögös" - kattintsaképekért kontentek már rutinszerűek és unalmasak, de azért tudnak itt is maguk alá menni. Azt írják, meglepő döntést hozott, és elköszönt Vastag Csaba volt barátnője". Ja, de ki a fasz az a Csaba, aki vastag. Rémlik valami éneklős tévégecizés, de most komolyan, van valakinek otthon VCs-cédéje, rajta van egy nagy slágere valami lejátszási listáján, vagy megismerné a csávót, ha pont mellette fingana egy vastagot a pláza liftjében?
Ez annyira nem hír, hogy semennyire, de bár a clickbait címek se mennek, ezeknél én jobbakat tudnék. Tudnák. Menne, na.
- "Clint Eastwood ismerőse unokahúgának öccsének volt barátnője buján nézi a sajtkérmes naplemetét!"
- "Majdnem eljegyezték VV Pusszancsot, de inkább vett egy új felsőt"
- "Imádja a mentolos kólát intravénás cévitaminnal Tutyu, a lakodalmas pópa: Mindig feldob, ha nincs a parókián kokain!"
- Cassandra Irritátor majdnem látta Johnny Deppet, de aztán kiderült, hogy ő épp egy másik kontinensen volt elvonón!"
- "Visszavásárolta leszívott zsírját Lady Tankhadosztály, mert nincs már mit a kenyérre kennie"
"Jakab lekommunistázta Orbánt, aki erre bohócnak nevezte" - ez a hír az azonnali kérdések órájáról, ami nem más, mint a parlamenti verbális pankráció bulvármagazinja, szellemi freak show a népnek, hogy a következő választáson is biztosan arra szavazzon, akiket a többiekhez képest legalább nem utál annyira. De ebből a kommunikációból senki nem építhet szerethető karaktert magából, most komolyan, ez Jakab nevű jobbikos fazon bárkinek is többet jelent egy lakótelepi "gyerekiahóra" arcoskodónál? Ő a beszólós csávó, akinek programja, karaktere, látható műveltsége vagy tehetsége nincs, alapfelszereltséggel tetszőleges sarki kocsmában, MLM-partin vagy egy kisvárosi gyáregység műszakvezető-helyettesi eligazításán fellelhető. Csupán annyi a hozzáadott értéke, hogy egy identitászavaros párt elnöke (jobb híján, tegyük hozzá), meg a parlamentben csinálhatja a alsó kategóriás stand upjait, ha már a népnek cirkusz kell, meg parizeres kenyér, mint azt már az ókori görögök is... ja nem, a rómaiak.
De hogy lekommuistázta az épp újabb tokája megjelenését ünneplő felcsútit, az valóban méltatlan, ő nem kommunista, hanem bolsevik és egyúttal eredeti tőkefelhalmozó (ami önmagában szép bűvészmutatvány), de igazából az első is csak névleg kommunista. Ennyi erővel mondhatnánk azt, hogy a kommunisták leorbánozták a bohócokat, a kommunista bohócok jakaboztak Orbánnal, vagy hogy Jakab bohócot kommunistázta Orbán.
Ez kábé az a párbeszéd, hogy:
"- Tizenöt deka parizert kérek!
- Tizenhat lett, maradhat?
- Kurva anyád, te geci!"
Most tényleg, lehet egy ilyentől bárki is szimpatikus, a szektatagjain kívüli világnak?
És akkor csodálkoznak, hogy még mindig Gyurcsány. Na ja, őt lehet szívből gyűlölni, és vannak hardcore rajongói, de van karaktere, ami Jakabank sose lesz.
A felcsútinak volt, de elhagyta a hatalomvágy, majd a hatalom mámorában, úgyhogy neki milliárdokból olajozott médiabirodalom kell, hogy még ma is hazudjanak neki egyet. Az ő karaktere a sörhasú populista lenne amúgy, de az nem valódi karizma, csak egy népbetegség, mellyel pont ezért sokan tudnak azonosulni.
