Valaki megkérdezte ma, van-e autóm? Ja, mondtam, kicsi, zöld és távirányítós, csak tölteni kellene az elemeit. Mondjuk som értettem ezt az autó-fétist, nekem mindig jobban esett, hogy nem kell azon gondolkodnom, hogy olajszint meg mennyi benzin van benne, meg mitől téli a gumi, plusz vonatozni jobb, mert lehet közben olvasni, ami vezetés közben hááát, enyhén szólva kontraindikált.
Én nem értem, ha valaki nem érti, hogy nekem nem hogy nem kellett soha autó, de nem is érdekelnek az autók, húsz év alatt véletlenül jöttem rá, mi a frász az a kuplung, és egy autó akkor sem bírna felizgatni, ha akárhány lóerő a mekkora gyorsulással.
Az emberek mondjuk érdekelnének, ami fura, mert azzal e feltétellel engedtem meg magamnak, hogy szociológus legek, hogy nem kell majd emberekkel foglalkoznom, ehhez képest aztán tanítottam a cuccot, fura módon embereknek.
De azok ez emberek nem érdekelnek, akik kizárólag autókról beszélve nem értik, hogy engem tényleg hidegen hagy a privát hobbijuk, én sem kezdek el arról a maláj pillangós bélyegsorozatról beszélni, amit egy lomtalaníntáskor zsákmányoltam, de minek egy hiányos változatát is negyven fontért láttam egy londoni bélyegboltban. És pláne nem kezdeményezek beszélgetést Ludwig Wittgenstein kései filozófiájáról, pedig az húsz éve a mániám. Minimum. De aki fékbetétekre gerjed, azt úgysem fogja érdekelni, hogy Wittgenstein 'nyelvjáték ' (avagy 'nyelvi játék') fogalma mennyiben fedi le Thomas Kuhn-féle 'paradigmát' vagy azt, amit Richard Rorty 'szótárnak' hívott. Mert e három nagyjából ugyanazt írja le, és az egész megalapozza azt (sok minden mással együtt), amit - ma már kissé divatjamúlt, de szerintem még érvényes módon - posztmodernnek hívunk.
Na, ezekről nincs kivel beszélni, mert bár indokolatlanul sokat járok emberek közé, de aktuál munkahelyemen a kommunikáció jobbára abból áll, hogy "mitfőztétegnap?", "jóseggevannem?", "gézámmismindigmongya", esetleg hogy: "Ez tényleg így van, tegnap hallottam hogy látták, hogy bemondták a híradóban. Benne volt a tévében, na!"
Valójában ezekhez a kajaszünetes szösszenetekhez képest, a mérnincsautód? tematika nem is olyan rémes. Csak kurvára érdektelen, legalább is nekem, de hát engem zaklatnak ilyenekkel, hogy esetleg, legalább, talán avagy hátha, ne legyen kínos csend.
Miközben a csend csak akkor kínos, ha lenne miről beszélgetnünk, csak nem tesszük. Ha eleve nem lenne, inkább csak a dolgok természetes rendjéhez tartozik, amit érdemes úgy hagyni.
De ha zaj kell, akkor mitfőzté, mitiszó, kőkávé?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése