2021. június 15., kedd

Eleven testek, halott célok

Ja, egy ideje már kifejezett utálom profi sportnak nevezett cirkuszt és emberkiállítást, de ma rájöttem, hogy az eddigieken túl még miért is. Mert az idáig is nyilvánvaló volt, hogy persze szép teljesítmény, ha valaki például nagyon gyorsan tud futni, de megy-e általa előrébb a világ? Nem hát, de megy-e általa előrébb futó? Nem, hisz leginkább körbe fut, esetleg egy városi maratonon A-ból B pontba, de az eg metróval gyorsabb, és nem kell hozzá lezárnia fél várost. De komolyabban fogalmazva: érdemes az embernek rátennie szó szerint az egész életét, hogy egy darab vasat ő dobjon a legmesszebbre, vagy ő ússzon a leggyorsabban és a legtermészetellenesebb módon faltól falig egy medencében?

Persze, a csúcson lévőknek jut siker, pénz és csillogás, de ők ugye a csúcs, alattuk meg azok, aki szintén rátették az életüket valami ilyesmire, legjobb eredményük egy tíz éve elért európa bajnoki hatodik hely, és mára már a kétszobás lakásuk jelzálogát is alig bírják fizetni. Ez összejöhet akkor is, ha az ember valami középszar  munkahelyen húzza az igát, de utána legalább van ideje haverokkal sörözni, kalóriaszámlálás és teljesítménykényszer nélkül. 
Az úgynevezett versenysport vagy önmagáért való teljesítményhajszolás, vagy simán cirkusz a népnek, az első esetben főleg értelmetlen,  másodikban meg nem sport, hanem a show-business egyik ága.

De épp ma futottam bele a felismerésbe, hogy a profi sport azért is megvetést érdemel, mert gyakorlatilag húsvásárrá válik a bulvármédia által. Amikor a nagyon látogatott portálon már a sokadik cikk jelenik meg egy amúgy eredményes úszónőről, ahol csak és kizárólag annyi a mondanivaló, hogy milyen cuki, szexi, és milyen jól kijön a pasijával, vagy hogy a közepesen ismert teniszezőnek milyen jó a vádlija, miközben még a borosta is jól áll neki, akkor ez már nem a sportrovat, hanem a Playboy (rosszabb esetben a Hustler) sportürügyű melléküzemága.

Az meg érdekli a fenét. Ha érdekelne, hogy emberek hogy úsznak egy medencében fel-alá, akkor azért nézném, és nem azt figyelném, ki hogy fest fürdőruhában. Vagy kinek milyen a melle. Arra ott az internetnek az a fele, ami a pornó. Ha sport akkor és úgy érdekes, hogy ott mellek és combok vannak (lényegében mint a hentesnél, de mondom hogy húsvásár), akkor pusztuljon az egész, nem kell gyerekek életét tönkretenni, azzal, hogy hajnalonként edzés címén emeljenek fel egy kamionnyi súlyt vagy ússzanak le egy félmaratont. Hogy húsz év múlva a testükkel adják el magukat azok a médiumok, amelyeknek eladták a testüket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése