Tegnap jöttem rá, hogy miért ütközök állandóan a Stanley Gibbons cég reklámjába, szinte tetszőleges (amúgy magyar nyelvű) oldalon. Eddig azt hittem, hogy a főprofilként bélyegkereskedéssel foglalkozó cég nagy reklámkampányba kezdett a magyar oldalakon (is), de az már gyanús volt, hogy szó szerint mindenhol az ő logójuk jött szembe, míg végre rájöttem, hogy ezek a reklámok pont nekem szólnak.
Ez egy olyan vívmánya a fogyasztói társadalomnak, amiről tudtam, csak valahogy sosem jött szembe. Mert hát a Google tudja, sőt meg is jegyzi, milyen oldalakat látogat az ember, így aztán a megfelelő algoritmusok elintézik, hogy célzatosan bombázzák reklámmal. Nincs ezzel semmi gond, tényleg jobb egy bélyegbolt oldalát nézegetni, mint mondjuk a legújabb korpa elleni csodaszerét, valamint nem érdekelnek az autós, képregényes, macskás, terhes-szoptatós, okostelefonos vagy befektetést ajánló oldalak.
A bélyegesek azok mondjuk igen, bár Stanley Gibbonséknál pont nem vettem még semmit, sem online sem irl, pedig a londoni üzletükben többször is voltam már, de ők tényleg komoly ritkaságokban utaznak, horror árakkal, úgyhogy marad a szemben lévő konkurencia, ott barátibbak az árak, és kis szerencsével túrhatok magamnak valami igazi ínyencséget. Eddig legalább is sikerült. Üzletelni meg tényleg jól lehet a neten, nekem sikerült már szolid haszonnal összehozni egy tranzakciót, mikor vettem néhány bélyegcsomagot egy hazai online boltban, megtartottam ami kellett belőle, a többit meg elsóztam egy másik oldalon egy skót kollégának, kicsit töbért, mint amibe az egész került.
Van most is néhány tételem, csak valahogy lusta voltam eddig lefényképezni őket, hogy aztán feltegyem valami csere/adok-veszek oldalra, de ez bonyolult ügy, mert elég sok keresgélés után tudom nagyjából reálisan beárazni. Ez kifinomultabb dolog, mint egy útszéli prostinál, hogy dugás tíz egység, gumi nélkül tizenöt, havibérletre húsz százalék kedvezmény. Vagy a sarki zöldségesnél (mert arról legalább van tapasztalatom), hogy banán kétszáz, barnuló banán száz, miközben a barnuló banán a jó banán (bánón!), különösen, ha sütibe kell.
A bélyeg árát is sok minden határozza meg, kor, ritkaság, állapot etc., de leginkább a kereslet-kínálat, özv. Pacalosné a földszint négyből nyilván egy lyukas söröskupakot sem adna egy fordított egypennysért, de ha valami isteni csoda folytán lenne neki egy, odaadná egy kockasajtért is, és röhögne rajtam, hogy milyen reménytelenül hülye vagyok. Pedig tényleg, az egypennysek tetszőleges évjárata a legunalmasabb bélyegek kategóriájába esik, én meg az esztétikumra megyek és a régiségre, vagyis régi és/vagy szép darabok hoznak lázba, de egy igazi ritkaság jól jönne. Vennék belőle egy új lakást, meg befektetném jelentős részét. Bélyegbe, naná.
Mások által unalmasnak mondott hobbim van, de lehetne rosszabb is. Egyszer találkoztam egy csapat papírszalvéta-gyűjtővel, egyikük még banán (izé, bánón) címkéket is gyűjtött, ez alatt már csak a szeletel kenyerek vonalkódjainak gyűjtése lehet, bár az emberi elme határtalan.
(p.s. A hülye helyesírás-ellenőrző következetesen nem húzza alá a bánón szót, szóval egy ócskaság. Vagy csak tud valamit...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése