Én tényleg nem értem, hogy ki az a beteg lelkű szülő, aki nyáron katonai táborba akarja küldeni a gyerekét. Ilyesmi táborba, ahol, mint a cikkből is látszik, az egykori, néphadsereg nevű röhejesen borzasztó szervezet legrútabb hagyományait próbálják újraéleszteni, főképp nyelvstratégiai vonatkozásban.
És itt jönnének a saját katonatörténeteim, de szerencsére ilyenek nincsenek, egyetlen napot sem kellett kiképző őrmesterek társaságában gyakorlatoznom, bár egyszer egy egész hetet voltam úttörőtáborban (reggeli torna, zászlófelvonás und végtelenített menetgyakorlatok, kirándulásnak álcázva, junó), gyermekkori traumának az is príma volt. Rohamsisakot nem kellett hordani, de lényegét tekintve olyan lehetett, mint ez a remek katonai bohóckodás.
(Mellékszál, de eben az úttörősdiben az volt a legviccesebb, amikor ötvenes tanárnénik talpig súlyos sminkben meg sípzsinórban tisztelegtek, jelentettek egymásnak, aztán meneteltek is kissé, teljes zárójelbe téve a Rákóczi-induló ritmikai képletét. Mi meg lázadó kamaszként golyóstollal ráírtuk a nyakkendőkre, hogy ájronméden, meg az úttörő-egyenruhát farmerral értelmeztük újra. Hiába no, ez már a túlérett Kádár-rendszer volt, ránk is dőlt az egész nemsoká, mondjuk az még belefért, hogy elsős középiskolásként, '88 őszén, én még koszorúztam Lenin-szobrot november hetedikén, de KISZ-tag már nem lettem, talán ezért nem vagyok most államtitkár.)
Szóval a katonaságot megúsztam, mert főiskolára jártam, meg egyetemre, összesen kilenc évig (hja, nem volt még bolognai rendszer, csak spagetti, ma két ilyen diplomához, ami nekem van, elég öt év is...), aztán meg behívtak, de alkalmatlan lettem. Pszichésen, ami vicces, mert bakának ugyan nem váltam be, de az egyetemen taníthattam, persze igaz, hogy ott nem kell fegyvert használni. Egyelőre.
A dolog persze elég egyszerű, a pszichonéni megkérdezte hol dolgozom, mit csinálok, érdeklődött néhány kollégám hogylétéről, aztán közös megegyezéssel írt egy papírt, hogy szakvéleménye szerint nem tennék jót az ország védelmi képességeinek.
Így aztán nem tanultam meg inni és lopni, ami többek szerint a sereg legalapvetőbb tananyaga, pontosabban az elsőt a szombathelyi főiskola klubjában gyakoroltam, ami összehasonlíthatatlanul kellemesebb helynek tűnt, mint bármely laktanya, amit vala láttam, leginkább a tévében nyilván.
Úgyhogy a hadsereget szerencsére csak kívülről szemlélem méla undorral, meg néha indokolatlanul beleolvasok a világ valaha írt legjobb regényébe, a Svejkbe, és röhögök felhőtlenül, mert az öncélú katonásdi az egyik legszánalmasabb dolog a világon. (Egy másik a mulatós zene plébekkről, de ez nem tartozik ide.) És ha már a Svejk: tessék olvasni benne Dub hadnagyról, ő megtestesült katonásdi, a kommandírozásba beleszédülő kispolgár, olyasvalaki, mint az ilyen kretén katonásdit játszató táborok szervezői.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése