Szpícs

(Államtitkár úr! Itt a heti beszéde, a helyszíneket és időpontokat a sofőr tudja, Odettke a titkárságról majd csomagol töpörtyűs stanglit és megköti a nyakkendőjét.)

Jelszavaink valának: Erő! Fit! Oktatás! Mit üzen ezzel a költő? Ezek az alapvető fundamentumaink, erre építjük a jövőt a mában! Mert a ma a miénk, ma még legalábbis, ezért megcselekedjük amit nem követel a haza, de még kér a nép. Erősek vagyunk, mögöttünk a tömegek, nem is merünk hátranézni, élcsapat vagyunk. Fittek vagyunk (vagy fitek, fene se igazodik ki ezeken a külföldiül szavakon), mert miénk az erő, és nem félünk használni. Oktatás! Na azzal csak okosan gazdálkodjunk, merengő bölcsészek helyett kérges bakancsú és magasszárú tenyerű betanított munkásokat kell képeznünk. Ha kell, a legfelsőbb fokon, ez nyilvánvaló evidencia. A többi ország nem ország, összeszerelő Magyarország mennyország! Igen, mi így leszünk gyarmat, büszkén és olcsón, mert a munkaalapú  munkáé a jövő, legalább is máma még, a munka nélküli munkának nincs becsülete. Dolgozni csak pontosan, szépen, munkaruhában, kékben, minimálbérért érdemes. Így kerülhetjük el, hogy a rút anyagik elvonják tekintetüket a lélek magasabb régióiról. Ahol a nemzet lakozik, ahol a magyarság sírva vigad, mert népszokás az, amit a nép szok.

A nemzet ugyanis a lélekből fakad, és ott lakozik, tehát fakad és lakozik egyszerre, ilyen ügyes, e kettős természet a nemzet misztikus titka, ettől leszünk erősek. Meg fitek, nemzeti alapon, mert a kozmopolita fit, az csak rút szibarita váz, kokakólamámorban fetrengő konzumidióta, indokolatlan mustár a mákos gubánkon.

Ha a föld Isten kalapja, Magyarország a zsíros haj alatta, ahogy a költő is mondhatta volna. (Tudják mi hiányzott a második Kossuth-díjamhoz? Az első.) Minket nem alázhat meg senki, nem lehet még egyszer olyan, hogy a sírt, hol nemzet süllyed el, lánckerék tapossa, mert  magyar lélek erős, természeténél fogva az. Csak áll mint a kőszikla, és rendületlenül megy előre! Akadályt nem ismerve beteljesíti küldetését, akármi legyen is az. Beteljesíti az evezőspályán, az úszómedencében, a focipályán, az ájemefben (ezt IMF-nek írják, csak máshogy ejtik, azért írtam úgy, tudom, hogy államtitkár úr oroszos volt; ha bonyolult mondjon nemzetközi színteret) meg Brüsszelben (Bruxelles eredetiben, csak úgy semmi értelme), az EU Rópai Unió központjában is. Mert a magyarokat nem lehet semmibe venni, a magyarok kiállnak magukért, erősek mint a csípős paprika és okosak mint a mongúz (róka, csodaszarvas, puffogó vipera - mindegy, valami állat legyen, lehet a helyiekhez alkalmazkodni), ami köztudottan gyakran a talpára esik, és kilenc farka élete van.

És ezt az életerőt nem vehetik el tőlünk, mi vagyunk Európa igazi reménysége, a dús haj, amibe tép a szél (tetszik emlékezni az előző kalapos hasonlatra?), mi vagyunk a megújulás, mibennünk bíztak elejitől fogva. Megvédtük Európát a tatároktól, a törököktől, a száj- és körömfájástól, épp most védjük meg a beélhetési megvándorlóktól, nemzetünk erős rés a bástyán. De hogy beteljesíthesük ezt, összefogás kell, sőt összébb fogás vagy egyenesen összébebb fogásabb, együttműködés leginkább, mert egységesen fogva tudjuk bevégezni  nagy művet. Építkeznünk kell, kőről kőre, falazóelemről falazóelemre mert amit megépítettünk magunknak, azt már nem építi meg más, az már sokáig a miénk.

Ebben a szellemben szeretném ezennel átadni az új községi mászókafestés felavatását (a holnapi helyszínen: megnyitni a hagyományosnak számtó Első Főzőretek Fesztivált, holnapután pedig: leleplezni lófő Durvaffy Edömér  tábori fülorvos emléktáblájának leendő helyét) a közösségnek, teljen bennük sok örömük és gyarapítsa mindannyiukat úgy fejben, mint lélekben.