Valaki már jó ideje, nagyjából félpercenként nyomja a dudát valahol a ház körül, a jelek szerint minden különösebb eredmény nélkül. Hisz ha történt volna valami érdemleges, talán abbahagyta volna, bár lehet, hogy a dudálás a hobbija, és épp a megyei bajnokságra edz, közönség előtt, csak hogy szokja a stresszt. Mondjuk ahogy kinézek, ez is egy lehetséges szcenárió, mert a zaj forrása egy „kicsi a pöcsöm“ mintájú optikaituning-rémálom, a sofőrből meg egy szőrös alkar látszik, másfél kilós, víz- és aszteroida-álló órával.
De ha mégsem egy sportoló, akkor igazán leeshetne már a húsz fillér a fazonnak, hogy akinek dudál az nincs itthon, vagy csak neki nincs itthon, de ha mégis, honnan tudja, hogy pont neki dudál valaki. Én még filmélményeimből sem emlékszem, ahogy egy Jane a fejéhez kap, hogy jé, Joe dudál az utca végén... Pedig a valóság csak a filmek halvány mása, mint az köztudott.
És persze a mobiltelefonok korában lehet hatékonyabban is jelezni Cicusnak, hogy megjöttünk, itt állunk a ház előtt. Már ha nem vagyunk épp fasírtban Cicussal, aki nem veszi fel a telefonját (legalább is amíg el nem magyarázzuk, miért fizettünk egy redbullkólát annak a lotyónak múlt szombaton), ez esetben viszont nem biztos, hogy a környék fellármázása a legjobb békülési stratégia. A női magazinok és romantikus komédiák szerint az autódudánál hatékonyabb a virágküldő-szolgálat, az nagyjából ötven százalékos hatásfokú, azaz vagy bejön, vagy nem. De a duda semmiképp, az csak vörös fejű Máris szomszédokat eredményez, meg könnyű testi sértések ígéreteit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése