A hétfő az a nap, melyet érdek nélkül utálok. Utálom ugyanis akkor is, ha épp szabadságon vagyok, ha húsvéthétfő, pünkösdhétfő vagy karácsonyhétfő következik, a hétfő esszenciálisan vacak nap. Iskolába kell menni, dolgozni kel menni, lelkiismeret-furdalást kell érezni, mert egész hétvégén csak tehénkedtünk (értelmes tevékenységek, esetleg értelmes tehénkedés helyett), és ez a hatás annyira erős, hogy az itthonmaradós, nyaralós-telelős hétfőkre is kihat, olyankor is jö a vasárnap esti rosszkedv.
Ráadásul mivel a hétfő a kellésről szól, ha épp nem tanulok, dolgozok, betegeskedem hétfőn, vagyis ha akár jó napom is lehetne, akkor is kényszeresen takarítok, mosok, főzök, írok, csak hogy ne érezzem bűnösnek magam. Hisz a hétfő a tevékeny hét tevékeny kezdete, volt két napom megpihenni, ha nem tettem meg, vagy nem eléggé, hát így jártam, de most aztán dolgozni kell, meg sürögni és... forogni azt nem, szédülős vagyok. Így a szabad hétfő igazából extra stressz, házimunkával kell kompenzálnom a szabadnap miatti bűntudatomat, pont mint egy agyhalott japán jómunkásembernek, akit az öngyilkosság szélére sodor az önvád, mert holmi nyaralás okán egy teljes hétre cserbenhagyta a vállalatot.
A szabad hétfő ráadásul meghosszabbítja a hétvégét, és három nap után nehezebb visszazökkenni a taposómókus malomkerékbe, vagy mibe. Ha aztán valami állami ünnep pont keddre esik, a négynapos szünet összezavarja az időérzékem valamint a bioritmusom, a hétvége után rögtön jön a következő, aztán szerdán lesz hétfő, kész rémálom.
Még jó, hogy holnap munkanap lesz, komolyan mondom, kész megkönnyebbülés.. Kár hogy utálom a hétfőt, mindenképp.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése