Ez itt akkor a reklámkritikai nem különösebb kiadás, szóval hogy vannak a reklámok a tévében, amik megszakítják a komédiasorozatokat, és ahol jellemzően felesleges dolgokat reklámoznak szarul, de legalább feleslegesen. Mert az kizárt, hogy nekem (és az emberiség általam ismert normálisabb részének) attól legyen kedve nagy darab döglött állat-darabokat grillezni, hogy valami kereskedelmi rádiós csávó a évéreklában arcoskodik ez ügyben. Mer' ő valami áruházlánc arca (hogy miért, érti a fene,nála a szomszéd retriver is sokkal szimpatikusabb, pedig kissé hisztis is), és grillez meg ostobán néz pékekre, ami részéről a szakmai teljesítmény.
De mikor egy beirdalt sült krumplira azt mndja, hogy ez a burgonyák Paganinije, az tényleg az értelmetlenség netovábbja. Akkor már miért nem a sült krumplik Mecedese, a keményítős gumók Beverly Hills-e vagy a szívinfarktus-kockázatok Jimmy Hendrixe.
A hülye hasonlatok lehetőségei végtelenek, én vagyok a Füredi csomópont Kurt Vonnegutja, az ékszerteknősöm a hüllők Suzuki Swiftje, illetve magam lehetnék Sztravinszkíj és Sosztakovics, csak kicsit kellene oroszabbnak lennem, és sokkal zeneszerzőbbnek. (Vagy fordítva, de ennél kevésbé zeneszerzőbbnek lennem már logikailag is inkább lehetetlen.)
De egy krumpli mi a faszér' Paganíni? Mert csúnya, de tehetséges? Vagy mert egy krumpli is képes közismerten kicsaponó életmódra, gondolom valami léha karalábéval, és máris itt a közös pont, ami ugye nem az, hogy Nicolo Paganini sem a zöldségekre gerjedt.
De egy reklámban ennek mindegy, a műsorvezető-reklámrarc bácsi láthatóan büszke arra, hogy milye kibaszott művelt. Hogy ő már , ilyen neveket tud, hogy Paganini.
Sose legyen jobb napja, bár a honoráriuma ettől még nyilván pofátlan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése