Oké, ez itt most megint amolyan szolgálati közlemény, de írni nehéz. Most épp. Mert a depressziómmal kapcsolatban nem tudok humoros lenni, pedig ez néha elvárás. De rábukkantam egy interjúra a Slipknot énekesével az indexen, és asszem, valami fontosat mond, pedig de nem bírom a zenéjüket. Hogyaszongya:
Ha valaki a depresszióval küzd, csak azt tudom neki mondani, hogy biztosan lesznek jobb napjai, de azt hiába várja, hogy egyszer csak teljesen megszűnjön az egész. Megszelídíteni meg lehet, meg lehet tanulni együtt élni vele, de minden egyes napodat annak kell szentelned, hogy ez így legyen. Legalábbis velem ez a helyzet. Vannak jobb és rosszabb napok, de akkor is: a legjobb mégis az, hogy élsz. Ez a legfontosabb üzenet, amit szeretnék mindenkinek átadni a saját fájdalmaimból. Mindmáig szenvedek tőle, mindmáig harcolok vele.
Hát igen, együtt lehet élni vele, bár nem a kedvenc háziállatunk. És néha nem az a legjobb, hogy mégis élsz, hanem hogy minek? És ha ez a kérdés felmerül, már tudható, hogy baj van, de ha az embernek nincs magánélete, szar a munkája és mindennapi anyagi gondok gyötrik, akkor mégis előjön, hogy ez most kinek jó?
Az élet a vergődéshez képest mégis más kategória, az élet az, ami még kap fogni egy vajszínű árnyalatot. A másik meg szürke, gray and miserable.
És attól lesz a vergődésből élet, hogy találsz benne valami színt. Nekem ez most nehéz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése