A pintér nevű állítólag belügyminiszter olyat szólt, hogy a dunai hajókatasztrófánál gyors és szakszerű volt a mentés. Meg hogy már fél óra után átvette a mentés irányítását, és a helyszínen volt az országos meg a pesti rendőr-főkapitány, meg többféle katasztófavédelmi főigazgató. Na én majdnem itt nyelte félre a pirítóst, mert mit is akart ezzel mondani a költő?
Hogy szakszerűen menteni főleg úgy lehet, ha mindenféle főigazgatók és rendőrkapitányok is ott vannak, mintegy személyes jelenlétük fényével emelve az esemény tragikumát? Biztos, elvégre mi szükség lenne rá, hogy idősödő főnökök kimásszanak az íróasztal-bárszekrény Maginot-vonaluk mögül, és a tetthelyen fontoskodjanak, ha nem az, hogy akkora aurájuk van, ami túlragyogja az éjszakai reflektorokat is, valamint mind képzett mentőbúvárok, úgyhogy gyorsan kérnek egy szerelést, és vállt vállnak vonva a folyóba vetik magukat legott.
Bár nekem bűzlik az egész, szerintem a derék főférfiak nem ezt művelték ott, gondolom fontoskodva toporogtak, aggódó tekintetet próbáltak magukra ölteni, és igyekeztek nagyon hozzáértő módon fontosnak látszani. Amíg mások mentenek, vagy legalább is próbálnak.
És a szomorúan röhejes az, hogy ezt elővezeti a belügyminiszter, hót komolyan, mintha tényleg ez lenne mentés hatékonyságának mércéje, hogy hány tábornok toporgott közben a parton.
Azt még értem, hogy kulturáltabb országokban mondjuk egy légi- vagy vonatkatasztrófa után lemond a közlekedési miniszter, mert ugyan nem ő a hibás, de egy terület személyi vezetőjeként felel azért, hogy jól menjenek a dolgok. És ha épp feltűnően nem mennek jól, akkor lemond, nem feltétlen azért mert hibásnak érzi magát, csak mert úriember.
Na most nekünk ehhez képest van a pintér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése