Nem tudom mire gondolhatott az a fazon, aki délelőtt saját magával verekedett össze za egyik közeli buszmegálló mögött, a négyemeletes ház árnyékában. Középkorú, őszes alak volt, szakállas, és kábé az én testalkatommal, mégsem én volta. Igazából persze néha felpofoznám magam, csak nem tudom hogy kell, nincs meg a technikám hozzá, no meg ideológiailag sem vagyok elég képzett. De ez nem én voltam, én épp anyáméktól jöttem hazafelé egy adag friss cseresznyével, szóval ha sok minden miatt, és aktuálisan verekedtem is volna megammal, már csak a helyzet sem indokolta.
A pasi viszont nem csak ütni ás rúgni próbálta magát a falnak támaszkodva, de közben folyamatosan álmában két macska volt, és szidta egymást. Hogy te milyen szar alak vagy Géza (vagy Jenő, tudja fene), mire válaszolt is, hogy de én még az autómat is nekem adtam, te mocsok! És én például nem szoktam adni magamnak semmit, mert rendszerint időben rájövök, hogy az a valami már az enyém, ettől még időnként veszek magamnak valamit. de közben tudom, hogy aki veszi a tudom én, füstült sajtot, az ugyanaz, mint akinek veszi. Asszem, a komolyabb skizofréniát még gyakorolnom kell, már ha kell egyáltalán.
Az illető viszont elszán árnyékbokszolt (merugye az árnyékben) a buszmegálló közössége meg érdeklődve nézte, mi lesz a meccs kimenetele. Valahogy egyiknek sem jutott eszébe mentőt hívni, pedig az arc valami súlyosat szedhetett be (ihatott rá) valami súlyos traumára, amit érdemes lenne megtekintenie egy pszichiáternek. Nálam meg nem volt telefon. De mikor felértem, gondolkodtam, hogy tárcsázzak e, de az erkélyről pont láttam egy mentőt bekanyarodni a buszmegálló irányába, és mikor levittem a szemetet, elnéztem arra, és láttam, hogy tényleg ott állt meg.
Másoknak, mármint a hozzánk képest idegeneknek, az életünk vagy teljesen érdektelen, vagy valóságshow, középút nincs, az empátia, szolidaritás meg ilyen elavult fogalmak. Mondjuk nagy részünk már eleve igényt sem tart rá, vagy ha igen, már nem számít rá. Ez itt a szép új világ, a poszt-posztmodern információs kor, mikor inkább lájkolunk valakit a fészbukon, minthogy elmennék vele kávézni. (Mondjuk előbbi ingyen van, és gyors, utóbbi meg macerás, és a macera rossz, kivéve ha a másokat macerálhatunk. Mindegy, lassan megértünk egy világvégére, régi mániám ez nekem, és akinek kalapács van a kezében, az ugye mindent szögnek lát, én mindenben a végromlást. Nyilván magamból kiindulva.)
A mások problémája szórakoztató, és addig se a magunkéval foglalkozunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése