Tabukat hallunk jönni

Már megint szembe jött a trágárság-téma valami pótkasztben, hogy az nem is humoros ha valami humorista a sztendapolós jópofáskodásokba olyanokat mond beleszőni, hogy „egy faszt!“. Hogy ugyanis ez nem is vicces, mert öncélú, alpári, hatásvadász, valamint. Milyen meglepő, egy sztendapos performansz az hatásvadász? Ki hitte volna?

Amúgy megint le kell szögezni a nyilvánvaló evidenciát, miszerint trágár szavak nincsenek. Egy szó, hangsor, mifene, nem bír önmagában rossz, rémes, elkerülendő lenni, csak van az a fránya konnotációja neki, amitől a fasz az a trágár, a pénisz meg nem, pedig lehetne pont fordítva is, történetiség kérdése az egész. (A fasz egyébként valószínűleg finnugor, de csak talán, nincs igazi etimológiája, pontosabban tudja fene.)

Szóval a trágárság nem a szavakban van, hanem a fejünkben, bizonyos hangsorokat tabusítunk mindenféle okokból, mert hát a nyelv nemcsak veszélyes fegyver, de társadalmi-kulturális különbségeket is kijelölünk általa. Aki azt mondja burgonya, az egy kifinomult alak, aki szerint viszont az krumpli, az egy paraszt. A tabusítás meg úgy kezdődött, hogy eleinte nem mondták ki az istenek, vagy bizonyos istenek nevét, aztán azt se, hogy tigris vagy medve, mert az erős és veszélyes entitások neve is erős és veszélyes, megidézi az illetőt, az meg ugye senkinek sem jó.

Így aztán a tabusértés eleve egyfajta agresszió lett, ha rosszat akartak valakinek, csak kimondták, hogy a medve igyon rád vizet, és az illető máris pánikba este magát. És valahol itt szokták keresni a trágárság gyökereit:  az eredendően vallási und egyéb hiedelmeken alapuló tabuk tudatos megsértése lenne az, mint az agresszió egy fajtája, ami egy eltartott kiujjú teadélutánon megengedhetetlen, egy kocsmai verekedés előkészületeinél viszont elkerülhetetlen. (Ilyen értelemben az „agresszív fasz“ kifejezés például az „aki mondja másra..-“ típusos esete, mert lefaszozni valakit, eleve agresszív gesztus.)

És aztán a tabusított szavak először tényleg kulturális, meg szociális státuszjelzők lettek, aztán ennek nyomán bizonyos csoportokban a normál kommunikáció standard elemei.

Amikor három, szellemileg kissé leárnyékolt szobafestő-cipőfelsőrész-készítő álldogál fülig festékesen a kocsmapultnál, ott gyakori, és ha nem is elvárt, de normális a bazmegelés. „Tisztára kivoltam bazmeg, el is mentem megkérdezni bazmeg, hogy akkor ezt így most hogyan bazmeg?“

Itt jól láthatóan nem trágárság a bazmeg, senki sem akarja, hogy akihez beszél, az megbasszon valakit, lehetőleg ott és akkor, a bazmeg ez esetben pusztán mondatközi és mondatvégi írásjel. Vessző, vessző, pont. 

Mert a bazmeg bizonyos csoportkultúrákban egyáltalán nem áll tabu alatt, nem gond kimondani, sőt, mint látható funkciója is van. Hisz nyolc fröccs után nehezebben megy már a hangsúlyozás, így helyette bazmeggel tagolják a mondatot, amúgy értelmes, csak épp érdektelen, de ettől még jelentésteli egységekre.

Vagyis könnyen lehet, hogy nincs generális trágárság, ami adott csoportban és szituációban fülsértően tabusértő, agresszív bunkóság, az máshol és máskor maga a természetes nyelvi kód. Legalábbis valahogy így képzelem, persze ideológiailag nem vagyok elég képzett, mint ahogy nyelvész sem.

p.s. Amikor viszont influenszerek egymás közt bífelnek, és ez nagyon krájndzs, mert nincs meg az a pozitív vájbja, akkor ezt sokkal agresszívebb támadásnak érzékelem, a saját nyelvhasználatomhoz képest, mint megannyi bazmeget. Ha úgy tetszik, az ilyesmi számomra a trágárság egy sajátos alesete.

Tabusértés (fészbuk.kom)

Nem kell!

Bájer „Ötös Számú Párttagkönyv“ Zsót barátilag felszólította Nagy Ferencet (Ferózza a fene, nem a nyolcvanas évek végén vagyunk, mikor még volt valaki) néhai rockzenészt és aktuális rendszerkonform közhülyét, hogy kérjen bocsánatot, Ne tőle, hanem azoktól a nőktől, akiket a gyorsan szimbolikussá vált Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója futtatott striciként.

Merthogy a békameneten azt mondta Ferenc nertárs (aki lehet, hogy már nem volt nagyon szomjas, vagy épp már alapbeállításon is ekkora pöcs), hogy a diri „csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresték a pénzt ezzel, mindenki jól járt, nem?”

Ja, ez akkora tahóság, hogy nem lehet otthon a négy fal között csinálni, mert kifolyik az ablakon. Úgyhogy Zsót, aki kész bárkit bármikor nyilvánosan szarházi, utolsó mocsok baromállatnak nevezni, és az illető pofánveréséről fantáziálni, szóval még ő is erősnek érezte ezt a beleszarós hozzáállást, ami azért figyelemre méltó. Pedig ez nálunk maga a hatalmi működés, márpedig Ferenc nertárs egy ideje kinyilvánította: neki már nem kell gondolkodnia, ő csak követi amit a Dagadt mond, márpedig ha a vezére és sleppje tesznek magasról minden morális elvre, akkor ő sem cselekedhet másként. Ez a minta, a rezsim legjobb és egyben kötelező gyakorlata, Ferenc csak utólag is megdolgozik a Kossuth-díjáért.

Amivel meg elérte azt, hogy már jó ideje eszembe sincs Beatricét hallgatni, pedig tizenévesen még szerettem, de ma már nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy az énekesükből milyen undorító egy vén fasz lett. És nem, ezt sem tudom finomabban kifejezni.

p.s. A HVG címlapcikke szerint: Nagy Feró: „Ha a Bayer Zsolt ezt mondta, akkor majd elküldöm én a picsába, jó?” Hiába na, vén kecske is megtolja a show-t, avagy vén kandúrok cicaharcra fel!

A szolgálólány esete a kisasszonnyal

Képzeljük el, hogy 1843 van, és egy másik kontinens, de korántsem olyan látványos, mint amilyen 2043 lesz majd, festői romokban egy atomháború után. De ez mindegy is, miként az is, hogy Az utolsó dolog, amit Mary látott túl sok jelenete játszódik gyertyafényben (azaz majdnem sötétben) hiszen a címszereplő speciel vak. Nem volt mindig az, csak megvakították, de annyira nemrég, hogy az első jelenetben még csorog a vér a szemét takaró kötés alól, miközben épp a tárgyalása zajlik.

Mert Maryt azzal vádolják, hogy szakszerűen lemészárolta az egész családját, sőt csatolmányként a szolgálókat is. És mivel egy bibliázós értelemben puritán közegben vagyunk, a nyakig gombolt ítélkező férfiak rögötön Lucifert látják a rémségek mögött, pedig vagy százötven évvel vagyunk már a hírhedt salemi boszorkányperek után. (Plusz a jeles ám ostoba alakok azt sem tudják, hogy a modernitásban Belzebubra szokás hivatkozni, mint mostanában nálunk az államkormány-férfiak.)

Az ördögi megszállottság persze csak járulékos következménye Mary (Stefanie Scott) pokoli természetének, hisz az egész ott kezdődik, hogy a kis cafka leszbikus, legalább is korábban szerelmi viszonyba keveredett háztartásuk egyik szolgálólányával, és innen a valláskárosult wannabe inkvizítorok szerint már egyenes út vezet a gyilkosságig. (Aki buzi, azt megszállja az ördög jól, és akit megszállt az ördög, az meg van szállva teljesen, elvégre Luci Ferenc nem végez félmunkát, tehát gyilkol, ha alkalma van rá, ha meg nem, csinál magának.)

A film maga epizodikus visszaemlékezések sorozata, hogy hogyan talál egymásra a két csaj, hogyan kap tőle agyvérzést a család, hogyan büntetik meg őket, és a büntetések hogyan erősítik meg a kapcsolatukat. De annyira, hogy már szöknének is, csak elhuny meghalni a család matriarchája (aki maga a járási főinkvizítor banya, plusz beesik egy idegen, ami némileg átrajzolja a helyzetet. Eleanor, a szolgálólány (Isabelle Fuhrman, Az árva címszereplője) ekkor már némává lett fojtogatva, asszem, de ettől meg  megcsonkítja kissé az erőszakoló idegent, aki döglött csirkét hoz ebédre. Levágja egy ujját, mire a halott nyanyának a ravatalon elkezd feketedni a sajátja, aminek nem sok jelentősége van, de felettébb misztikus, meg addig is történik valami ebben a nagyon lassú filmben. A gond amúgy nem is a súlyos testi sértés, hanem hogy a családtagok megint egy légtérbe találják a két lányt, úgyhogy kezdődhet a műalkotás harmadik harmada, a kölcsönös megtorlás mentén, terror-horror, aminek Mary már családtagból szolgálóvá lefokozva indul neki.

Az utolsó dolog, amit Mary látott ezzel együtt nem horror, hanem egy fojtogató kamaradráma, kevés szóval, sötét képekkel, nyomasztó atmoszférával, hisz ezek a rohadtul istenfélő istenbarmai megcsinálják maguknak a földi poklot, elnyomással, erőszakkal, elhallgatással és képmutatással dekorálva, aztán büszkék arra, hogy milyen kurvára vallásos életet élnek. 

Nem a leszbikus szál itt az érdekes, hanem az, hogy abban a közegben eleve bűn, ha valaki őszinte az érzelmeit illetően, sőt gyanús, hogy már az is, ha egyáltalán mer érzelmekkel bírni egyáltalán.

Úgyhogy mikor az egész díszes család meg lesz mérgezve jól, és nyilván pokolra jut, nem lehet őket sajnálni, hisz a bigottságuk mögül már rég nem látszott ki az ember. Már ha emberek voltak még egyáltalán, és nem kegyetlen biorobotok, elsorvadt lélekkel.

Van még egy kis misztikus kitérő (talán hallucináció), ami megmagyarázza, hogyan lett megvakítva Mary (szerintem ő csinálta magának), mert amit utoljára látott, az neki is sok volt. Meg így legalább az akasztófa alatt már csak azt láthatta, ami fejében volt, és az szépre emlékezés keretrendszerében működött.

Valami középszar horrorra számítottam. csak bele akartam nézni, de ez a film igazán erős, drámai darab, még csak nem is hor ror, hor nem ror, de csak jó hangulatban érdemes nézni, csak hogy legyen honnan összébb zuhanni.

A bal lábam

Kellett nekem ma reggel felmásznom a fészbukra (muszáj volt, vártam valakitől egy üzenetet), rögtön szembe jöttek mindenféle kormányhitű megmondóinfluenszerek, magukat véleményvezérnek vágyó orbánista csicskák, de tényleg sorozatban. Gondolom azért, mert a múltkor óvatlanul belenéztem egy-két efféle morális hulla profiljába, most meg azt hiszi az algoritmus, hogy engem ez érdekel.

Minden esetre a legmenőbb kétségtelenül Szánthó Miklós volt, aki a viccesen „Alapjogokért Központ“ nevű felcsútista megmondásgyár és közpénzszivattyú intellektuálisan kicsit sem izgató igazgatója, aki valamiért azt hiszi, hogy neki saját véleménye van. Miközben akkora lakáj a fazon, hogy nehéz nem hasoncsúszva elképzelni. Most azzal az épületes címmel posztolt, hogy: "A Békemenet, mint a trendforduló valósága“.

Mióta a felcsúti bejelentette, hogy kétszer annyian voltak, mint bárki más, aki ott se volt, nem bírnak lehasadni a saját hazug sikerpropagandájukról, úgyhogy Sz. Mikhlós elvtárs rögvest öt pontban foglalja össze, mitől akkor a truváj a Vezér elé tömegesen menetelve járulás.

1. Brüsszel le akarta informálni az uralkodást, illetve le akarta uralni az informálódást, álhírbotrányokkal főleg, de a családi adókedvezmény, meg a döbrögi podcast-turnéja lenyomta őket a picsába.

2. Tizenöt év töretlen sikerei beérik a gyümölcsöt, a tisztára párt meg semmi újat nem hoz, leszámítva, hogy megadóztatnák a járulékok adóját.

3. A háborús menetet megelőző békemenet (jó hát csak időben, de megelőzte, nem?) a digitális térben is tarolt, főleg Mátészalka és Pornóapáti térségében, valamint este hét körül. Ettől viszont kipukkadt a tiszás lufi, hisz a Mandiner meg a Zorigó is példátlan kormánypárti fölényről számolt be, az ármánypárttal szemben.

4. Amit a döbrögi ígér, azt meg is tartja, mert csak olyat ígér, ami megvalósítható, és meg is lehet csinálni. MP viszont csak lihegve másolja a fényes tekintetűt, és van pofája nyílt fórumokat tartani ott, ahol a vezér csak zártkörűen, a rajongóitól körbenyalva.

5. És egyáltalán, a kihívó célja – mint korábban is – a provokáció, a balhézás, a konfliktuskeresés. (Nyilván mert ő hirdetett több „hadjáratot“ is Brüsszel ellen, a Botaküllőkközt-paradigma jegyében.) Valamint Béke!

Ja, semmi értelme, szerintem az arc kitalálta, hogy legyen öt pont, így aztán az eleve semmitmondást kellett kihúznia addig, ami persze inkább unalmas, mint szórakoztató, pedig én röhögni akartam rajta, ha már elém dobta a gép. A kommentelő harcosok szerint persze ez "100%-ban független és objektív helyzetértékelés“, valamint "Valami esetleg nem tetszik, háborúpárti lippsik?“

És akkor ez még csak a neofeudális rezsim legviccesebben bajszos zenebohóca volt, de jött a többi Arcos is a Klubból:

- Mostanra kétség sem férhet hozzá, hogy a Fidesz eredményesebben mozgósított október 23-án.

- A Facebookon is a Fidesz tarolt október 23-án. (Írja a valamelyik Dániel a fészbukon. Így könnyű.)

- Nagy bajban vannak a liberális uszítók.

Magam, mint liberális (?) uszító nagy bajban vagyok, akkorákat uszulok mostanában, hogy tisztára fáj tőle a bal lábban, de hát eleve a jobb lábam a jobb, a bal meg visszeres, nyilván politikai alapon, miközben minden autós tudja (kivéve a hülyengol angolhülyéket), hogy a kormány helye a bal oldalon van! Jó, ez baromság, plusz anno a szegényhülye Thürmer-féle Munkáspárt szlogenje volt, még valahol a zavaros kilencvenes években.

Nna, megyek, írok valami tudományosat, nyakamon a hónap vége, a fészbukra meg leközelebb hunyorítva nézek csak. Vagy leveszem a szemüvegem, úgy máris nehezebb olvasni a szánalmas ostobaságokat -ilyen az, mikor egy mindennapi egészségügyi probléma mentálisan hasznos.

Lázadás, zászlószív, komfortzóna

Állítólag ma reggel videón üzent nekem a pártvezér és kancellár, hogy ébredjek meg lázadjak! Nem tudom, rég nem kapcsoltam már be a videót, pedig egy csomó minden még VHS-en van meg, így kikapcsolva meg nem hallatszik ki belőle semmi. De utánaolvasva a a dolognak kiderült, hogy csak a csütörtöki nagybeszéd-gyűlés részletét rakta ki, márpedig az már akkor sem érdekelt, szóval nem baj, ha ma még nem lázadok.

Ébredni mondjuk ébredtem, úgy hat utám, ami persze mára már öt után, de hát így jár az ember, ha egész véletlenül jól alszik. Merthogy akkor viszont keveset. De vasárnap reggel negyed hatkor még sötét van kint, a fenének van kedve rögtön lázadni, pláne mióta elfogyott itthon a kávé. Meg őszintén szólva engem nem zavar, ha Brüsszel nem akarja, hogy hazafi legyek, azt akar az a város is amit akar, ez a hazafiság meg amúgy is csak egy üres szó, annak mondjuk lenne svungja, ha a honleány akarnék lenni, de az se.

Viszont mindig tetszik, mikor egy másfél évtizede egyfolytában teljhatalmat gyakorló, a parlamentet évek óta kiiktató (vö. rendeleti kormányzás) önkényúr lázadni akar, de folyton. Tudja fene, ha viszket neki vakarja meg, ha lázadni akar utazzon el egy kisebb lakatlan szigetre, lázadjon a kókuszpálmák ellen, amíg ki nem lázadta magát alaposan, aztán kezdjen el kormányozni, itthon mert azt jó ideje nem műveli már.

Egyébként úgy tűnik, a felcsúti döbrögi fejében van valami algoritmus, ami mindent beszoroz, kettőtől tízig valamennyivel. Az ő szektája minden idők kétszer annyiját menetelte össze, mint a konkurencia, háromszor akkora tempóban növekszik a gazdaságunk, mint Európa többi részéé (csak rosszfelé, de ez részletkérdés) valamint végtelenül többen hallgatják az ő állami rádiós interjúit, mint Magyar Péteréit. (MP állami rádiós interjúit ugyanis nem hallgatja senki, tekintettel arra, hogy ilyenek nem is léteznek.)

Ráadásul a felcsúti fejében a szorzógép személyiségszinten is működik, mintha egyszerre több ember lenne a főminiszter, és nem csak a testzsírszálakék vagy az életkor értelmében (avagy három normális húszéves veszett el benne?), hanem mentálisan is. Eleve mást ad elő itthon és nyugaton, és keleten is, mindig az a kedvenc focicsapata, amelyiknek épp a VIP-páholyában fogyasztja a szotyoládét, ú úgy békepárti, hogy folyton harcban áll, és úgy keresztény, hogy gyűlöl(tet) mindenkit, aki nem, vagy nem pont a semjénzsolti értelemben az. Ez egyesek szerint a skizofrénia spektrum személyiséghasadásos változata, mások szerint csak simán szélhámosság, nekünk mindegy is, egy döntéshozó esetében az eredmény számít, a szándékai le vannak szarva. Avagy aha jót akar, de minden összeomlik körülötte, akkor menjen a francba, ha saját érdekei mentén, mintegy nem szándékolt következményként, de mégis jó dolgokat csinál, akkor megtűrjük. 

A képviseleti demokrácia kontextusában ezt hívják politikának.

- O -

És közben nem értem (de röhögök rajta), hogy a főnök - nyilván elirigyerlve a kihívója nagyot menését - egy úgynevezett "országjárást" hirdetett maga is. Ami mindössze annyit jelent, hogy öt városban tartanak analóg találkozókat a digitális polgári körharcosoknak. Ez így elég vékony, ráadásul csak a zártkörű fészbuk-polgáriakban regisztráltak regisztrálhatnak, azaz a kemény mag nyugdíjas tagozata lesz ott a zártkörű rendezvényeken. Ami tényleg röhejes, hiszen ebben akkor most mi is a kampány? Aki egy ilyenre elmegy, az eleve hívő, a vezér személyi kultuszának meg a propaganda alternatív valóságának lelkes kis munkása, akit kurva rég nem  semmiről meggyőzni. (Na jó, talán arról, hogy ne csak lelkes legyen, hanem szorgos is, de Özvegyné Teljesen  Aranka meg a Dekázós Tibi a lakótelepről nem azok a tőrőlmetszett véleményvezérek, akik széles rétegek győznének meg a Kávézó Sörözőben meg a lépcsőházban, szóval kampányszempontból érdektelenek. Lájkolni meg amúgy is lájkolnak, zászló, zászló, szív! (Ezt egyszer úgy hallottam, hogy László, László szív, de kikértem magamnak, az egyetem óta nem füveztem, és akkor is életemben összesen vagy háromszor.)

Szóval a zártkörű országjárás az olyan, mint fejben bowlingozni, hogy ugyan folyton tarolok, csak ezt mások nem akarják észrevenni. (Súlyos esetben ez amúgy a skizofrénia spektrum egy másik gyakori árnyalata.) A kampány lényege ugye az lenne hogy megerősíteni az eddig is híveket, és meggyőzni a bizonytalanokat. Na most, megerősíteni azokat, akik egy ilyenre elmennek már nem kell, a bizonytalanok meg semmit nem látnak-hallanak az egészből. 

Avagy marad az a megfejtés, hogy a felcsútista főkutyáknak kell az ilyesmi, mert olyan kellemes, száraz, meleg érzés, mikor lelkesen tapsolnak az embernek. De így az "országjárás" meg csak annyi, hogy a saját kis komfortzónájukat (véleménybuborékjukat) ideiglenesen kihelyezik más városokba is, és remélem úgy járnak majd, mint még '94-ben a Boross Péter nevű véletlenül miniszterelnök.

Ő ugyanis a nyilvánvaló bukás előtt közvetlenül még azt mondta, hogy a MDF fölényesen nyerni fog, mert a kampányban sok helyen megfordult az országban, és akárkivel találkozott, mindenki azt mondta neki, hogy a MDF-re fog szavazni. Egy MDF kampánygyűlésen, milyen meglepő!

Mondjuk nem lenne ellenemre, ha ez a mostani bagázs meg a hűbéruruk is így járnának, sőt!

A hatástalansági hányados

Azt olvastam a minap (ami tegnap volt, a tegnapelőtt már néhanap), hogy száz emberből 3-5 egyáltalán nem képes élvezni semmiféle zenét.  És elkezdi boncolgatni a cikk, hogy miért nem, de szerintem mindegy. Én például nagyon sokféle zenét élvezek, számosat meg igen, de sosem érdekelt, hogy miért jön be a ska vagy a death metal, miért unom rohadtul az összes „elektronikus tánczenét“ és miért viseltetek őszinte, izzó gyűlölettel a mucical meg az operett iránt.

Túl minden neurológiai rejtvényfejtésen, ez alapvetően ízléskérdés, akit viszont egyáltalán nem mozgat meg semmilyen zene, az meg úgy van huzalozva. Én például nem bírok élvezettel nézni semmilyen labdasport csapatjátékot, úgy untat az összes, hogy az elmondhatatlan, miközben százmilliók őrülnek meg a fodbalért vagy a kosárlabdáért. Mert én meg így vagyok huzalozva. És nem fontos, hogy melyik agyterület, meg a milyen kulturális hatások eredményeképp, feltehetően egy felületes alak vagyok, de nem izgat, miért nem izgat a foci.

Ez a zenenemszeretés meg valami olyasmi lehet, mint hogy az emberek (sőt, asszem általában a főemlősök) szintén 3-5%-a homoszexuális, miközben máig nem értjük pontosan, mi lehet ennek az evolúciós értelme, és egyáltalán, mekkora is a szerepe a genetikai meghatározottságnak? (Állítólag a melegséget kódoló génvariációk egyúttal a szaporodást is segíthetik, miközben a genetikai faktor magyarázóereje a saját nemhez vonzódásban, nagyjából egyharamadnyi. Bármit is jelentsen ez.)

Úgyhogy talán a zene hatástalansága is olyan, hogy némileg genetikus, némileg szocializációs, valamilyen arányban és egymásra hatásban, de ez tényleg nem lényeges, gondolom vannak nagyobb problémáink is a világban, avagy súlyosabb kérdések.

(De ha már feldobtam a témát: A zenei anhedóniának nevezett „betegség“ (már mi a vihartól lenne ez az?) tünete, hogy az alany számára a zene valahol az unalmas és a zavaró kategória között bolyong, mint nálam a csapatos labdázás. Az idegtudósok meg tök nyugodtan arra jutottak, hogy a zeneélvezők agyi hallás- és jutalomközpontja közel helyezkedik el egymáshoz és összekapcsolódik. Ám a zene ellen beoltottak esetébe az agy e két területe egyáltalán nem lép interakcióba zenehallgatás közben, szóval a hallásközpont nem piszkálja az örömgócokat. mondjuk nem értem, ezen mit kellett olyan sokat kutatni, ez elég logikusan hangzik.)

Jut eszembe, nekem vagy nyolc éve nincs szaglásom (egy vérömleny a homloklebenyben, és ki is lett iktatva az illetékes agyterület), de a mindennapokban fel sem tűnik, hiszen korábban sem voltam egy kifinomult szimatú hígmagyar vizsla, és a dezodorokat vagy arcszeszeket sem tudtam megkülönböztetni egymástól. De pontosan tudom a hogy a saját életvilágom mitől szagtalan, és már legalább van mire fogni, azt jónapot.

Az igazán fontos kérdés meg esztétikai természetű, azaz hogy ez itt alant például miért ilyen rohadt jó?

A hánymillió politikai elemző országa?

Annyira megmozgatta a közéleti jutyúb népét ez a csütörtöki menetelős farokméregetés, azaz hol voltak többen a kit támogatva, hogy majd mindenki ezen rugózótt már tegnap is. A győztest hirdetés kényszere ülte meg a sok wannabe influenszer tudatát, úgyhogy hirdettek is mindannyian, nagyjából politikai szimpátiák függvényében. A lélekben felcsútisták szerint soha nem látott hatalmas egy Békamenet menetelt, az ellenérzésűek szerint viszont egyértelmű a tisztára párt(nak látszók) előnye. (Ma összesen négy csatornába néztem-hallgattam bele, mindegy is melyekbe, a jelenség a lényeg.)

Nincs is ezzel gond, arra való az internetes világháló megosztó videója, hogy mindenki mantrázhassa a magáét, sőt, ez a fajta civil aktivitás kifejezetten pozitív a demokrácia lehetséges visszavétele szempontjából. (Na igen, a megafonosok és a hasonló hatalom által futtatott médiakurvák persze nem tartoznak ide, ők annyira civilek, mint egy besült kézigránát.) A vicces viszont az, hogy a civil indulat helyett túl sokszor jön szembe a szakértőnek látszás görcsös akarása, miszerint ők, a beszélő fejek, nem egyszerűen a közélettel foglalkozó polgárok, hanem szakértőelemző-értelmezéssegítők. Miközben attól, hogy valakinek véleménye van valamiről, még nem feltétlenül ért hozzá. Mondhatni a vélemény meg az érdeklődés szükséges, de nem elégséges feltételei a szakértésnek.

Így aztán jönnek sorba a bájos ostobaságok, mikor az adott arc igenis akar terminus technicusokkal dobálózni, csak mondjuk kosárlabdát rúg be a jéghokikapuba.

Például: „ A Tisza párt nyerte a tematizálási versenyt.“ A mit? Mozgósításit esetleg, hisz ez igazából arra vonatkozott, hogy a non-felcsútisták többen vonultak a felcsútistáknál. Csak az van, hogy a nappaliból podcast-et tartalomgyártó fazon egyszer beszippantott egy kifejezést, hogy „tematizálás“, és akkor már jó is lesz ez ide. (Komolyan, már-már fájóan hiányzott egy „narratíva keretezése“, sőt átkeretezése fordulat, de máshol azért rám talált. Igaz az abban a formában, hogy „... és ez a narratíva tök fílingesen volt keretezve.“ Brrr...)

A másik ilyen közhelyesdő szakkifejezés a „kognitív disszonancia“ ezt négyből négyszer láttam jönni, hiába no, rohadtul tudományosan hangzik. Kár, hogy túl gyakran értik úgy, hogy akinek ilyenje van, és nem szed rá gyógyszert (mint Döbrögi nertárs), az egyszerűen csak hazudik. Pedig a kognitív disszonancia az ellentétes tudattartalmak által kiváltott belső feszültség, mondjuk amikor egy függő azt mondja, hogy á ez semmi, bármikor abba tudom hagyni, és szeretné is hinni, miközben tudja, hogy nem. Ez politikusban úgy néz ki, hogy ő aztán a belét kidolgozza a népért, és ez is a vágyott önképe, csak közben tisztában van azzal is, hogy igazából egy még nagyobb villára hajt, egy Ferrarival, lehetőleg Floridában.

Az efféle fogalomzavargásokhoz képest a stiláris bakik inkább csak megmosolyogtatók, hiszen ahol fát vágnak, ott több is veszett Mohácsnál:

„Az én szájízemnek ez egyáltalán nem tetszett.“

„Minden szintjén nem állja meg a valóságot.“

„Nem is az az igazi kérdés, hogy ki nyert a győzelemmel...“

p.s. Ja, és ha már valami vicces, azon nagyot néztem (utólag nyilván, talán a hávégén), hogy kik ültek be a Felcsútok Géniusza mögé biodíszletnek a Kossuth téri, államinak hazudott, iskolai ünnepségeket idéző, valójában pártaktíván. Mert 2002-ben még mondjuk Makovecz Imre vagy Egerszegi Krisztina adta az arcát a hatalom arcátlanságához, de már ebből maradt Gigi, Kuki meg Kiki, plusz néhány NER-es szőke, és Eperjes Szamóca pánikrohama.

A csészealj-szökevény

Ha egy filmnek az a címe, hogy Az űrhajós, az enyhén szólva is zavarbaejtő. Mert legalábbis magyarul csak a közelmúltban a tegnap megtekintett idei cucc a harmadik, amit így hívnak. Mert volt ugye tavaly aza film, amiben Adam Sandler, mint cseh űrhajós drámaian beszélget egy űrpókkal a fejében, miközben épp megőrül nagy magányos küldetésében a Jupiter környékén, meg az a másik, mikor hazaér a faszi, és épp megőrül valami poszttraumás stressztől, mert olyat látott odafent.

Erre itt van ez a darab, amiben hazatér az ezúttal űrhajósnő, egy kissé leharcolt, némileg lyukas leszállóegységgel, de túléli és egy kórházban ébred, hogy aztán kezdjen lassan megőrülni. Olyan dolgokra emlékszik, amik szerinte meg se történtek vele, miközben folyton egy meghatározatlan állagú csütörtök üldözi. És igen, nem az angyali ufóenergiákat hívta le az űrből, hanem csészealjas űrlényeket, akik ilyen humanoid rovaroknak hatnak, és nyilván ki akarják belezni. De hát aljasok, meg csészések, mit mást várhatna tőlük? Tortát?

Hősnőnk szarul van, de rosszul titkolja, elvégre visszavágyik a zűrállomásra vagy hova, kell neki a következő küldetés, pedig az előzőt is alig élte túl. És támogatja a faterja is, valami Drabális tábornok a NÁZÁ-tól, aki annak ellenére fekete, hogy a lánya nem. De hát az is kiderül, hogy a némileg elidegenedett férjével közösen nevelt lányuk is örökbefogadott, mert a csaj nem tud teherbe esni, plusz ez úgyis afféle családi hagyomány.

És akkor spoiler: Ugyanazért vágyik vissza a zűrbe, amiért meddő, ugyanis Sam (ja, így hívják, gondolom Samantha) nem is ember. Zűrlény, zidegen, zélijen. Csak mikor a rokonai legutóbb itt ufóskodtak a Földön, és a gonosz katonák, köztük a későbbi Drabális generális, épp levadászták őket, a gyerek élijent emberré bűvölték, álcázásilag. Csak azt nem tudták a kollégák, hogy lehet majd visszacsinálni. Mert bár galaktikusan csészealjaznak fénysebességgel, de a saját álcázótecnológiájuk feloldása több évtizedes kihívást jelent nekik.

Mindeközben meg a „fater“ csaléteknek használja Samet, akiből nem véletlenül csinál űrhajóst, ha már úgy is genetikai alapú elvágyódása van.

Ez így egy remek alaphelyzet lenne valami filozofikusabb sci-fihez (hol kezdődik az embernek levés, ha már valaki évtizedekig akként él?), de ez simán csak ijesztegetős-érzelmeskedős, a főszereplő belső vívódását jobb híján olyan  külsődleges dolgokkal próbálják ábrázolni, hogy elmegy az áram ha a hozzáér, fura felhők gyülekeznek az égen, és a méhek is tömeges öngyilkosságot követnek el miatta.

Nagyjából az menti közepesre az egész filmet, hogy Laurence Fishburne jól hozza le Drabális gecisztikus rohadékját, Kate Mara meg mint Sam aranyosan ijedt rágcsálófejeket tud vágni. (Én bírom a cuki mókusfejű csajokat, bár a brit módon lófejűeket is.) Plusz előnye a műegésznek, hogy tényleg nem húzzák túl, másfél órában mindent titkot és traumát  kényelmesen le lehet vezetni, így még másnap is emlékszik az ember a filmre, némi megszépítő távlattal.

Álsporthír, avagy miért ne olvass egyszerre három hasábot, félálomban átlósan

Kikapott a Fradi Brüsszelben, mikor együtt imádkozott a pápával már ötszáz éve, a második világháború után. Ilyen eddig nem fordult elő, de túl korán váltottak téligumira, az óraátállítás miatt.

Trump von der Leyen szerint az lehetett a baj, hogy nem volt náluk teniszlabda, pedig az mindig legyen az embernél ha utazik, így aztán már égett a ház mire odaértek. De legalább biztató híreket kaptak a békecsúcsról, közvetlenül a nyolc gól előtt, amiért viszont hideget-meleget kaptak, ami így együtt, hát langyos egy teljesítmény.

És csak akkor lépett pályára az ellenfél, akik kétszer annyian voltak mint a Tisza-adó, de innen lett volna szép nyerni, csak csúf véget értek a fiúk már az öltözőben.

Az edző három lehetőséget kínált fel Vlagyimir Donald csapatkapitánynak, de ezek közül csak egyik volt a kémiai kasztráltak halálbüntetésének visszaállítása. A második a kémkedés miatti letartóztatás, de a harmadik már a holdról is látszik.

Vlagyimirovics Manfred szerint a taktikával nem volt baj, mert nem volt taktika, amire az amerikai elnök magából kikelve reagált: Négy ismert színész elhagyta az országot, ezek meg Brüsszelt sem bírják megemészteni! Az NBA-ben, ilyenkor már egy vezetőedzőt és egy játékost is letartóztattak, itt meg csak bekérették az osztrák nagykövetet a határon rekedt Fradi-vonat miatt. A kapitány pánikrohamokról, gyászról és a meccs utáni életről beszélt: Újra kellett tanulnom élni!

A következő fordulóban az Inter Madriddal találkoznak Messi-ben, a kilátásaik nem túl fényesek, mert a Labubuk miatt azonnali megsemmisítésüket kérik a lakosságtól. Úgyhogy ezúttal nem csak támadni fognak, de szokatlan üzenetet is fognak küldeni tegnapig: ha kell, engedjék ki a népszerű streamingplatform teremtményét a karanténból. Ha ezt sikerül gólokra és hárompontosokra váltani, akár szabadon is engedhetik a börtönt megjárt vállalkozót. A szurkolók bizakodnak, a világ várhat, előbb a Nissant kell megmenteni! Amúgy is mindannyian a klímaváltozás kezében vagyunk.

Napi

„Üzeni a vezér, hogy aki magyar, velünk tart 

Bazmeg, én megint nem vagyok magyar!“

(Ismeretlen tárgyi alanyi költő, aki vagyok, hisz nincs önismeretem)

Szép volt ez a mai ünnep, már ahhoz képest, hogy sokkal rútabb is lehetett volna. No nem sokkal, de hát amíg főleg nyál folyik (fröcsög) vér helyett, akkor ugye.

Kedvencem volt a Békemenet néven futó halljakend, amit megpróbáltam a Partizánon kissé lekövetni, de minimális sikerrel. Egyszerűen nézhetetlen volt, ahogy Gulyás Márton megpróbált interjúkat készíteni mindenféle felcsútista potentátokkal, mert interjú egyikből sem lett. M. Tamás vagy N. Balázs dumája szekunder szégyent okoz bárkinek, aki még gondolkodni próbál, egyszerűan arról van szó, hogy nem válaszolnak kérdésekre, bármit is vetne fel a másik, ők ugyanazokat a milliószor hallott propaganda-paneleket mondják fel újra meg újra. Ha esetleg a kérdező felveti, hogy de mondjuk az ellenzék nem is azt mondta, ami ellen ők habzó szájjal tiltakoznak, akkor lezárják annyival, hogy hazudnak, azt jónapot. Ha esetleg valami ténnyel próbálják szembesíteni őket, akkor már maga kérdés avagy felvetés a hazugság, és egyébként is, miért tolja a Partizán a háborúpárti Brüsszel szekerét, he?

Szóval ezeket a tévesen politikusnak nevezett hűbéreseket kérdezni, velük „interjút“ csinálni eleve felesleges, mert lehetetlen. Ezeknek megy a lelki szemeik előtt a súgógép, hogy mit kell mondani, és pontosan hogyan, bár nincs rá szükségük, hisz napjában annyiszor adják elő ugyanazt az öt bullshitet, hogy azt bepálinkázva, félálomba is lenyomnák, legfeljebb magyarnótának keretezve.

Nem mellesleg persze annak már van svungja, mikor a talpasokkal, az egyszeri felvonulók kértékkel beszélgetnek mindenféle médiumok, nekik ugyanis vannak gondolataik a propagandapaneleken kívül is, bár láthatóan azok által befolyásolva. (Példa: „Mi fiatalok vagyunk, és nem akarunk háborúba menni!“ Mintha bárki is küldené őket. Ha viszont a világ lesz a háború, azon egy felvonulás nem segít...) Amúgy az átlag felvonuló tök normális, mást gondol a világról mint én, de ez a természetes. Viszont egy idő után ők is unalmasak lesznek, úgyhogy tíz perc politikusi mantrázás után azért ezt sem bírtam túl sokáig. De legalább nem idegesítőek voltak, csak unalmasak, ami a mai közbeszédet tekintve már szintlépés.

Egyszóval a képviselők és államtitkárok és propagandisták birkamenetes bégetését tényleg nem bírtam sokáig, az értelmes szövegeket már inkább, de ez összesen nem volt több egy cirka óránál. (Ja, közéletfüggő is vagyok.) Így ebédet csináltam, ettem, és nekiálltam porszívózni, nyilván a béke mellett, valamint kiállva.  A napi politikai önmérgezés minimum fele ezzel megvolt, hagyok valamit délutánra is. Akkor a háborúpártiak vonulnak majd, a brüsszelből főleg.

hvg.hu

- O - 

Nos, a háborúpártiak is sokan voltak (fú, mekkora békeharc lett volna, ha délelőtt vonulnak, szemből a békézőkkel), de itt nem interjúztak főpolitikusokkal, elvégre a Tisztára párt az talán húsz ember, ebből tizenöt az elnökség, a többi a tagság (legalább is így képzelem), az összes többi sok meg csak aktivista, önkéntes, vagy rajongó státuszú szigetelő. És hát tíz beszélő fejből nyolc a jobb híján népvezér.

Ezért aztán a szigetes tisztára menetelőket kérdezgették a közvetítésékben, akik nagyjából ugyanazokat mondták föl, mint a túloldaliak, csak más előjellel és félelmekkel. Ami egyrészről Brüsszel, az más részről Moszkva, ami innen nézve önkény, az onnan nézve függetlenség. De a hangnem az hasonló volt, az utca embere (ez esetben szó szerint az utcáé) mindig minimum másfélszer normálisabb, mint bármelyik véletlenszerűen választott képviselője. Persze ebből nem következik, hogy akkor az utcáról kellene sorsolással parlamenti meg önkormányzati képviselőket választani (bár nem is hangzik olyan rosszul), mert a szomorú helyzet, hogy a hatalom korrumpál. A mai politikai „elit“ (elit egy frászt) nagy része az utca embere volt régebben, és minél régebben, annál kevésbé látszik ez meg rajta. És persze vannak a törtető szociopaták, akiknek már az óvodában is rendeleti kormányzás volt a jelük (de ők vannak kevesebben), és akiknek csak arra jó a pálinka, a magángép, a kastély vagy a hobbiból állatokat ölés, hogy jobban élvezzék a hatalmat. Mert a hatalom az ő igazi keménydrogjuk, amiért bármire képesek. Úgyhogy könnyen lehet, egy rezsimváltás esetén, majd új arcokat korrumpál régivé a hatalom birtoklása. A mérték persze nagyon nem mindegy.

p.s. A pártvezér és kancellár „ünnepi beszédét“ nyilván nem hallgattam meg, a jobb híján népvezérét sem, mert az első jó ideje már nettó pártpropaganda uszításba csomagolva (hát igen, az ünnep méltósága...), a másik meg populista csujjogatás, a minden is jó lesz jegyében. Ezeket meg hallgassa meg az akinek két feje van, és nem baj, ha az egyik felrobban.

p.p.s. Azért belenéztem a Hősök terén performált gyülekezésbe, és így hat után a sötétben a sok fáklyával sokkal jobban nézett ki, mint a kormányzati pöffeszkedés a Kossuth téren, a gigaszínpaddal, meg a biodíszlet celebekkel.

Fegyverek és Rózsák

Nna, nem találtam egyelőre igazán jó horrort mára (kivéve a hírtévét), úgyhogy néztem egy nem fekete, mondjuk hogy sötétebb komédiát, ami pedig nem más vala, mint a Rózsák háborúja. Igen, ez nem az 1989-es film, annak magyarul az a címe, hogy A rózsák háborúja, és ez esetben a határozott névelő perdöntő. (Angolul amúgy sem összekeverhető a kettő, mert a mostani, 2025-ös verzió címe The Roses, szemben a korábbival, ami The War of the Roses. Big különbség elvtársak, veri big!)

És ez az idei cucc nem is igazán remake, egyszerűen ugyanannak a regénynek, Warren Adler 1981-es művének egy másik feldolgozása. A Danny DeVito által rendezett, és részben szerepelt filmben ugyebár Kathleen Turner meg Michael Douglas gyepálták egymást, erőszakosan izzó gyűlölettel és színtiszta gecizmussal, itt ellenben Olivia Colman és Benedict Cumberbatch vívnak inkább intellektuális-sértődős szópárbajokat (csak semmi szex, angolok vagyunk!), lövöldözni meg késekkel dobálózni tényleg csak az utolsó percekben kezdenek.

Mert itt a főszereplő házasok britek, Londonból emigrálnak az usákokba önmegvalósítani. Theo a pasi (BC) építész, Ivy a női oldal (OC) meg séf, és az egész konfliktus annyi, hogy megfordulnak a családon belüli dominancia viszonyok. Egy éjszaka alatt, mikor egy vihar összedönti a faszi által tervezett látomásos múzeumot, míg ugyanaz a vihar egy befolyásos ételkritikust sodor be Ivy addig jobbára hobbiból vegetáló éttermébe. Így másnapra az egyiknek összeomlik a karrierje, míg a másiknak beindul, Theo így otthon marad a gyerekekkel (akikből aztán agyatlan sportrobotokat nevel), míg bé neje már alig van otthon az üzleti ügyek miatt, de ha mégis, akkor se lát ki a mobiljából. (Hja, nehéz is beindítani egy komolyabb, majdnem fine dining franchise-t, magánrepülőn pezsgőzés nélkül.)

És mikor a gyerekek már tizenhárom évesen kirepülnek sportösztöndíjjal (mivel mással, semmihez sem értenek, de nem is érdekli őket semmi, hála apunak), pillanatok alatt eljutnak a válás ötletéig. Hogy aztán megküzdjenek harcolni az álomházért, amit apu tervezett és építtetett, de az utolsó centig anyu fizetett. A vége persze ugyanaz, mint a 89-es filmnek (meg a regénynek persze), de itt azért látványosabb a kibékülős összeborulás. Ami mondjuk nem sokat számít, legfeljebb ha komolyan vesszük azt a párkapcsolati közhelyet, hogy soha ne feküdj le a másik iránti haraggal. Na ők ez esetben is meghalnak bele, úgyhogy indokolt a nagy kibékülés, csak felesleges.

Nekem egyébként ez a film sokkal jobban tetszett, mint az a másik. Először is Olivia Colman miatt, aki az egyik kedvenc színésznőm (és kereken hat nappal fiatalabb nálam), másrészt meg itt nem az a sima dühből aljasodás megy, mint a korábbiban. Itt nem az a gond, hogy a két fél nem tudja megfogalmazni az érzelmeit, hanem hogy nagyon is pontosan, és ki is mondják. Plusz ott vannak a jenki barátok (a kedvencem Kate McKinnon karaktere, aki folyton rá akar mászni a pasira), akik folyton tanácsokat adnak, persze a legrosszabbakat, hisz maguk is szar házasságokban vergődnek, csak az elhallgatás által fenntartják - a maguk számára is - a boldogság látszatát.

Ellentétben az előzővel, ez tényleg egy igazi szerelmesfilm, ahol a két főszereplő minden durvulás mellett folyamatosan centikre van a nagy egymásba feledkezéstől, és pont az a dinamikája az egésznek, ami már az elején világos lesz. Ott ugyanis ülnek valami párterápián, és minden mocskosságot elmondanak a másikról, majd összeröhögnek, és vidáman távoznak, mint akik közt minden ellenére működik a kémia. Na, az 1989-es filmből nekem hiányzik, azok a karakterek ezekhez képest papírból kivágott figurák.

Oktálisan 3644

Ma van az 1956-os (binárisan: 11110100100, hexadecimálisan: 7a4) szabadalom és forradságharc kitörése kezdetének valahányadik évfordulója, az biztos hogy nem kerek. Azaz nyilván szöget zár be a történelemmel, különös tekintettel a másik, nagyobb és szocialistább októberi forradalomra, ami annyira nagyléptékű volt, hogy átcsúszott november hetedikére. Ami méltányos, mert addigra a miénknek már kezdett nagyon vége is lenni, főleg a Nagy Októberi Tankok által.

Ezt a jeles alkalmat, mármint a kitörést nálunk gyűlölködéssel szokták ünnepelni, már akik még ünnepelnek valamit egyáltalán (többek között én sem), elvégre utálni bárkit, aki nem centire pontosan azt gondolja a világról amit mi, azt lehet egy tetszőleges kedden is, nem kell hozzá hosszú hétvége. Gondolom ez lesz ma is, a békepárti harcos agresszív kismalac, meg a jobb híján népvezér elmondják egymásról, hogy hát amit máskor is szoktak. 

Mondjuk az a különbség, hogy az egyik még tényleg maximum népvezér, fülkeforradalomra hajt (pedig az a másik eredeti licenszes), a másik viszont mint miniszterelnök fogja megint kiutálni a fél országot a nemzetből, de ebben sincs semmi új, business as usual.

Ja, és majd menetelnek is csapataik harcba állni, csak hogy legyen béke, nemzeti egység, gluténmentes sör, és ismételjék meg a Szomszédokat, de az elejétől ám!

Én meg inkább kiporszívózok végre rendesen (a tegnapi napsütésben feltűnt, hogy a minap felületes voltam), aztán nézek egy rendes horrort mustárral, hagyma és csípős is mehet bele.

Erika viking?

Az elmúlt egy hét szava az állampárti kommunikációban: Békecsúcs. Nincs olyan kormányhitű megnyilatkozás, aminél ne fordulna elő minden mondatban a kifejezés, amire pár hónap múlva már kurvára nem fog emlékezni senki. Remélem.

De addig is fontos a békecsúcs, maga a miniszterelnök is fontos üzenetet küldött a békecsúcsról, mert a békecsúcs hozhatja el a békét, ezért kell a Békemenet is, hogy mindenki lássa, a nemzet egységesen a békecsúcs mellett áll. Ám aki nem áll a békecsúcs mellett az háborúpárti, valamint Brüsszel, de semmiképp sem a nemzet, mert a nemzet az egységbe forr a békecsúcs támogatásának mellett. Sokan nagyon sok mindent megtesznek azért, hogy ne legyen békecsúcs, ezért el kell árasztani a digitális internetet a harcosoknak azzal a legfontosabb üzenettel, hogy: A Béke, csúcs!

A probléma per pillanat annyi, hogy nem biztos hogy lesz békecsúcs, pedig az tényleg csúcs lenne! Igazából csúcsabb, mint maga a béke, hisz a folyamatosan és mindenkivel harcban álló felcsúti (lásd: a Brüsszel elleni hadjárat második felvonásának megnyitása... szóban) csak látszani akar, ahogy a globális reflektorfényben fürdőzik. Mert amúgy - szerintem - szarik ő a békére, az is csak egy kommunikációs panel, amivel mindenfelé turnézik, de falunapokon persze csak playbackről.

Erre aszongya a Trampli tata, hogy hát lehet, nincs is értelme ennek az egésznek, az oroszok nem engednek a maximális követeléseikből, így meg a mi a faszról is lehetne tárgyalni? (Ez mondjuk egy meglepően értelmes hozzáállás, nyilván marad még néhány tanácsadója, aki kettőnél több agysejttel rendelkezik.) De majd eldönti, mondjuk két napon belül, ami nála azt jelenti, hogy tudja fene, ő ugyanis nem kétnaponta szok változtatni a véleményén neki, hanem naponta minimum kétszer.

Putyin cárevicsnek meg mindegy, ő nem akar tárgyalni, ő időt akar húzni, és ez a „tárgyalunk majd a tárgyalásról egyszer talán“ forgatókönyv ideális számára, addig se történik semmi nemzetközileg, miközben csapatai harcban állnak Ukrajnában.

Szóval úgy állunk most a békecsúccsal, hogy nem tudjuk. Pedig a nertársak már olyan kedvesen körbeordibálták az országot, hogy fantasztikus sikere a Dagadtnak, hogy idejön a háborús bűnös diktátor, meg a nárcisztikus szellemi fogyatékos, mint két nagyhatalom vezetői. Mondjuk ha ők ketten abban a pozícióban lehetnek amiben, az súlyos érv amellett, hogy megérdemelnénk már egy rendes világvégét. 

Mittomén, Özönvíz 2.0? Mert ez esetben az összes hatalmi főférfit és megmodófejet még utoljára megnézhetnénk, ahogy - mint az Erik a viking című filmben az atlantisziak - nyakig a vízben boldogan skandálják, hogy nem süllyedünk, nem süllyedünk! És az agyhalott király hozzáteszi, az ő alternatív valóságából: Sőt, emelkedünk!

Formabontó

Már ha egy áldokumentumfilmmel felvezetett önreflexív izé az lehet. Mert hát fikció ez a javából, csak állítólag valós élményken alapul (ja, persze...), és tényleg nagyon meta. Egy film arról, hogy Woody Harrelson filmet csinál holmi londoni élményéből, de a film egy dokumentumfilm készítését mutatja be (a legelején) arról, hogyan készülnek egy élőben közvetített „film“, avagy inkább előadás... nos, előadására. Vagy valami ilyesmi.

A lényeg az, hogy az Elveszve Londonban Harrelson projektje, ő írta, rendezte és producelte, valamit eljátssza benne saját magát, ahogy Owen Wilson, Daniel Radcliffe vagy Willie Nelson is. De ez így sem pontos, mert nem magukat játszák, a főszereplő családja például nem igazi, mint ahogy a karaktere sem azonos vele, csak véletlenül épp Woody Harrelsonnak hívják. Ezzel együtt állítólag WH-t még 2002-ben tényleg letartóztatták Londonban egy átmulatott éjszaka egyenes folytatásaként, de persze tudja fene, hogy ez igaz-e? Gondolom nem, ez is a fikciós keretezés része.

De a film végig azzal játszik, hogy eleinte nem igazán tudhatja a gyanútlan néző, hogy mi a kitalált (majdnem minden), és mi az ami tényleg valódi a saját nevükön futó sztárok történeteiből (szinte semmi). Nyilvánvaló, hogy fikció az egész ahogy van, ez egy afféle filmes médiahack, ami fokozatosan leleplezi magát, és amit lehetetlen elmesélni. Egyrészt mert az alapsztori három mondatban leírható, meg hát a film elején egy dokumentumfilm is van egy filmről, ami nincs, pontosabban ez maga az. De a kitalált filmnek, ami mégis van (hisz ez az), még wikipédia oldalt is csináltak, azzal a fiktív narratívával, amit bevezető „doku“ kamuzik. Világos, nem?

A lényeg, mármint a játékfilm lényege,  hogy a Woody Harrelson nevű karakter (akit ugye a valódi WH játszik) egy faszfej, csalja a feleségét, aki el is hagyná épp, erre elmegy valami iráni herceggel meg a sleppjével bebaszni a londoni éjszakába. Ott Owen Wilsonnal lelkizik és bunyózik, belehány egy hippicsaj szájába, pénzt koldul egy koldustól, szétver egy taxit, aztán már a rendőrautóból felhívja a befüvezett Bonót, mert az őt letartóztató rendőr ír, és U2 rajongó. A rendőrségi fogdában meg Willie Nelsonnal, a zenészlegendával ül együtt. Őrület, de nincs benne rendszer, ez egy viharos és végtelenül röhejes dramedy, giccses befejezéssel, hogy nehogy már komolyan vegyük. Nem mintha ez megfordult volna bárki fejében is, az első fél óra után.

Ja, és ezen a linken nézhető, érdemes!

...oda csap, ahova köll!

"Akkorát csapott a lengyelekre Lavrov, hogy az a Holdon is hallatszik“ 

Naná hogy egy zorigós főcím még tegnap estéről, hihetetlen, hogy mennyire hülyék ezek az arcok ott, nem csoda, hogy senki nem vállalja névvel a tévesen cikkeknek nevezett szöveges elkövetéseket.

Amúgy csak arról van szó, hogy Putyin Vlagyimirovics merre repüljön Pest-Budára, mert elvileg az EU légteréből ki vannak tiltva az orosz gépek. A lengyelek meg mondták, hogy ha mégis feléjük menne repülni, ők feltartóztatnák, különös tekintettel a nemzetközi elfogatóparancsra. Erre az oroszokban meg felbaszódott az ideg, Lavrov külügyminiszter elvtársban is, mert ő az egyik, akinek ez a dolga, a felbaszódás. (Persze ő csak az előzenekar, gondolom, mert Medvegyev elvtárs a rezsim idegebejövésügyi főmegbízottja, de valószínűleg ő még a délutáni üveg vodkáját fogyasztotta, hogy meglegyen benne a kellő lendület.)

Lavrov szerint viszont a lengyelek képesek lennének terrortámadást végrehajtani a cárevics ellen, elvégre ezek a lengyelek olyan terroristaféle népség. Az ETA, az IRA meg a Vörös Hadsereg Frakció egyben. Bár jobban belegondolva a Vörös Hadsereg az mégis inkább a ruszkik, meg amit háboró címén agresszorkén leművelnek, az azért nettó terrorizmus. (Nincs hadüzenet, támadás van, aztán tömegsírok, meg civil célpontok, mondjuk gyerekkórházak rakétázása, ezek azért elég rosszul (orosszul?) hangzanak.)

Ráadásul pont a már említett Medvegyev szokott bepiálva atomháborúval fenyegetőzni, amit senki nem szeretne.

Elvégre egyetlen atombomba is tönkreteheti az egész napodat.

p.s. Ami meg a kezdő idézetet illeti: A Holdon nem hallatszik semmi, ti szellemi fogyatékosok! Nincs légköre, ami  vezetné a hangot. Ez képzavarnak is szánalmas.

És egyáltalán, mi volt ebben az akkora odacsapás?

Hipotézisek

Ma délelőtt csörög a mobilom, egy ismeretlen harmincas szám hív, gondoltam dejó, biztos én nyertem az alternatív gasztronómiai Nobel-díjat, a currys-májas csokipudingommal. De nem, valami nyávogós női géphang kezdett el kínaiul dumálni, erre csalódottan letettem. Pontosabban gondolom, hogy kínaiul, mert olyat hallottam már eleget, de attól még lehetett volna thai vagy szingaléz, maláj akcentussal. De szerintem kínai volt, ezt határozottan éreztem gondolni.

Viszont mit akart tőlem bárki kínaiul? Erre többféle válaszom is volt felmerülve:

1. Igazából kínai vagyok. Csak elfelejtettek szólni róla, így rossz helyre születtem.

2. Haladó kínai nyelvtanfolyamot ajánlottak, és ez volt a szűrő. Ha értem, akár érdekelhet is.

3. Nem is kínaiul beszélt a gépinéni, csak véletlenül Bábel-halat dugtam a fülembe álmomban, az meg mindenképp fordít, ha magyarul beszélnek hozzám, akkor valami idegen nyelvre. Ha tényleg kínaiul szóltak volna hozzám, akkor halottam volna magyarnak. (Ha valaki nem tudná, a Bábel-hal a Galaxis útikalauz stopposoknak című regényekben szerepel.)

4. Bár a telefonom Panasonic, tehát japán, de biztos a japánokat is már Kínában gyártják. A kínaiakat meg Pakisztánban, vietnámi gyerekmunkások.

5. A powerbank, amiről leutóbb töltöttem, tuti kínai, így megfertőzte a telefonom coviddal, az amúgy is Kínából jött.

6. Nem is én vagyok kínai, csak a telefonszámom.

Átcsapás

A Harcos Arcosok klubedző-táborában a felcsútista kemény magnak tényleg a plafonig tolták a hülyeségfaktort. Maga a pártvezér és  kancellár még csak azt adta elő, hogy be van fosva némileg, ezért mindenki segítsen "Commandante Kubatovnak" (aki ezek szerint Che Guevara széljobbos, fociultra reinkarnációja lehet) túlüvölteni a kormány- pontosabban rendszerkritikus hangokat, mert apuska, a statuálás mellett a túlüvöltés a lényeg.

Ezt adta elő aztán (a Telex birtokába jutott hangfelvételek szerint) némileg szofisztikáltabban a Dukász Magor nevű hunor, aki egy viszonylag ismeretlen, felcsútista háttérdigitális ember. Ennek megfelelően most sem a nyilvánosságnak beszélt, hanem a már bemelegített harcosoknak, csak mióta mindenkinek  telefon alakú kamera meg hangfelvevő.

Szóval azt magozta Hunor, hogy a politika szexi a közösségi médiában, mert ha politikusok politikáról posztolnak, azt többen nézik, mint ha pacalrecepteket. Nyilván mert a pacal nem szexi. Ezzel szemben az van, hogy egy politikai szakmunkás esetén a faszt se érdekli, mit reggelizett, az még a barátaink esetében sem feltétlenül releváns, ha valaki egyáltalán ránéz egy efféle alak profiljára, akkor arra kíváncsi, hogy miféle közéleti témákban miket böffentett ki fogai kerítésén. És felcsesződni a hazug und populista ostobaságain egyáltalán nem szexi, csak kell a vérnyomásemelés, ha már elfogyott otthon a kávé. Persze lehet, hogy csak magamból indulok ki (tényleg elfogyott a kávé), és a szektatagoknak az ilyesmi a reggeli lelki táplálék, de ha este nézik, a vacsora.

De Dukász nertárs-elvtárs legfontosabb üzenete az volt a harcosoknak (már túl azon, hogy ők is kurva szexik, ha már kurvának álltak), hogy a mennyiség előbb-utóbb átcsap minőségbe, azaz sokat kell posztolni meg kommentelni, lehetőleg 120%-ra teljesítve a tervet, mint anno Sztahanov elvtárs követői. Vagy százötvenre! Mert azt szereti az algoritmus, ha minden nap Békemenetet tartanak az interneten, avagy nem a potenciális választóknak kell megfelelni, hanem a Szent Algoritmusnak, hisz ha túlkiabálják a bárkiket, akkor előbb-utóbb az lesz az igazság a tájékozatlan-bizonytalanoknak, amit kiabálnak.

Amit egyébként előadott a faszi, az egy klasszikus elmélet, "a hallgatás spirálja" lebutított változata. Mert Elisabeth Noelle-Neumann néhai politológus és társadalomkutató elmélete arról szól, hogy az ember nem szeret egyedül vagy kisebbségben lenni a véleményével, így aztán hajlamos maga is a többséginek vélt véleményt hangoztatni. Akkor is, ha az ténylegesen kissebségi, azaz a közvélemény megfordításához pont elég a többség látszatát kelteni. Aminek eszköze épp a túlkiabálás, hiszen ha elég hangos a kisebbség, a többségből egyre többen inkább hallgatnak, amitől a másik oldal még hangosabbnak, azaz még erősebbnek tűnik. Ez a hallgatás spirálja, amit persze Magor hunor ebben a formában nem tárt szellemileg némileg leárnyékolt közönsége elé. Nekik pont elég a "Posztolj, kommentelj, lájkolj bazmeg, mert számon vagy ám tartva, és a Párt nemcsak hálás, de hálátlan is tud ám lenni!"

Hát ja, nem véletlen, hogy az efféle  goebbelsi dumákat úgy kell kiszivárogtatnia valami beépült ellenségnek, mert ennyire explicit tartalmakat nem vállalnak a nyilvánosság előtt. Miközben azért már efelé haladnak, ami valójában nem baj. És a lenácizás szándéka nélkül: azért jó, hogy pl. Amerikában nincs betiltva a horogkereszt, mert legalább mindenki láthatja, kik a vérbeli neonácik, mert azoknak nem kell eljátszaniuk, hogy ők csak a hazájukat féltik a mindenki mástól. Azaz minél inkább nyílttá válik a pártállam propaganda-módszertana, annál nyilvánvalóbb, hogy szarnak ők a hazára, nekik csak a hatalom kell, a teljhatalom, de mindenáron.

Kutyahátsók a hátsó udvarból

Az utolsó nagy kaland egy idei rajzfilm, szigorúan tizennyolcas karikával, mert ennyi kutyasegglyukat ilyen sűrűséggel látni nemigen lehet. Oké, rajzolt kutyasegglyukat, de akkor is. Mert mint a két holló mondja az ágon:

- Ezek a kutyák olyan undorítóak, folyton seggeket szaglásznak, meg a golyóikat nyalják!

- Ja, undorítóak. Megyünk szemetet enni?

- Naná!

És hát ez történik Bull-lal a nagyvárosi kutyával meg a haverjaival, bár még olyan akad közöttük, aki szeret macskaszart rágcsálni. És Bull, a kissé kövér keverék meg a nagyi lábát szereti kefélni, úgyhogy a gazdái úgy gondolják, ideje kiheréltetni. Pontosabban Bull gondolja, hogy ezt gondolják. Úgyhogy meglóg otthonról, hogy aztán mindenféle zűrbe keveredjen az egyébként már kiherélt cimborákkal együtt, miközben megpróbálja végre elmondani a szomszéd orosz agár csajnak, hogy szerelmes belé, és még gyorsan megdugná, míg ki nem herélik. A femme fatale amúgy kölyökkori cimbora, és bár kiállítási kutya, csak annyival hordja magasabban az orrát, amennyivel magasabb a szomszédnál.

Ez így elég faék egyszerűségűnek, és nem kicsit orderánénak hangzik, és hát az is. Miközben frenetikusan vicces, elvégre a sok altesti (kutyáknál inkább hátsótesti) poén, meg a trágárság úgy általában, kis mennyiségben érdektelen, közepes mértékben taszító, durván túladagolva viszont lehet nagyon vicces is.  (Most így hirtelen a Brickleberry című, szintén szigorúan felnőtteknek szánt rajzfilmsorozat jut eszembe, csak itt a szexista-rasszista poénokat kutyákra alkalmazzák.)

És hát talán a pszihoanalitikus irányzat képviselői szoktak megemlékezni a kasztrációs szorongásról, na ez itt szó szerint kell venni, hogy egyáltalán a háziállat-lét meg a kutyakiállítás minek a metaforája, azt meg mindenki döntse el maga. de hát a kutyák itt is az emberi társadalom kasztjait reprezentálják, szóval nem nehéz a megfeleltetés. Ja, és mint anno a Vuk esetében, az emberek itt is csak kezek és lábak, az arcukat nem látjuk, elvégre a kutyák nézőpontja a releváns, az meg a középértéken úgy a térdmagasság.

Amúgy remek a cucc vizualitása, klasszikus rajzfilm, és nagyon nagyok a dumák, csak annyi a lényeg, hogy az ember ne evés közben nézze. Mert ami - tegyük hozzá, viccesen - undorító, az rajzolva se egy fáklyásmenet.

Békeklub

Este még volt idő az Egyforma Egyes futamig, úgyhogy belenéztem a HírTv csodás műsorába, asszem a Sajtóklub volt, mert Bájer Zsót vezette, meg Gajdics Korpásbajszú Ottóban baszódott föl az ideg az ellenzéktől, szóval ezek biztos útjelzők, hogy nekem is normalizálódik az alacsony vérnyomásom.

Az vicces, hogy ezt a cuccot "magazinműsornak" definiálják, hát akinek ez egy magazin, az egyéb aljasságokra is képes lehet, már percekkel az agyhalál beállta után. Mondjuk régebben "politikai vitaműsor" néven futott, de lehet, hogy azt már a kormányhitű propigyártók is kínosnak érzeték, mert vita itt aztán soha a büdös életben nem volt, és nem van lenni. itt mindig mindenki egyetért, így aztán túl gyakori mondatkezdés a szereplőktől, hogy SŐT!

(És akkor ezt most tessék politikai kontextusban elképzelni, csak most direkt nem írom le egyetlen felcsútista női politikusnő nevét a példázatban. Tehát:

Egyes beszélő fej: Be kell vallanom, egyszer jobban rágerjedtem Jennifer Annistonra, mint a GDP-arányos magyar nyugdíjemelésre!

Kettes beszélő fej: SŐT, én szeretném megdugni még egyszer!

Egyes: Miért, egyszer már megdugtad?

Kettes: Nem, de egyszer már szerettem volna!)

Szóval ennyire vitaműsor ez az egymás felszopása, de legalább jó sokszor el lehetett mondani benne, hogy "békeklub", ami ugye mi vagyunk, mert annak admirális-generálisa a Felcsútok Géniusza, akire most az egész világ figyel, meg mindenki csatlakozni akar a békeklubhoz. Mert szemben a háborúklubbal, a békeklub az békét akar, azért békeklub, és de jó, hogy "mi" kezdettől fogva a békeklubban vagyunk, mert igazán őszintén békét akarni csak a békeklubban lehet, elvégre azért békeklub. Valamint Brüsszel kurva anyját.

Mondjuk ebben a kontextusban már nem értem a Harcos Arcosok Klubját, akik edzőtáboroznak, (tegnapi hír a kormánymédiában: "Már bemelegítenek a harcosok"), hogy akkor most ez már megint a békeharc? Mert az olyan kedvesen szovjet, rákosista fogalom, melynek lényege ugyebár annyi, hogy háború az nem lesz, de lesz itt olyan békeharc, hogy kő kövön nem marad.

De mindegy, jön majd Pestre (Budára?) Vlagyimir Vlagyimirovics, meg a narancssárga fejű jenki, ezek meg a béke... izé sajtóklubban már megint az ellenzék ellenékét játsszák, hogy bezzeg akkor nem háborogtak Putyin elvtárs látogatása ellen, mikor az a Gyurcsányit látogatta meg. Ja, csak akkor az orosz diktátor még nem volt nemzetközileg körözött háborús bűnös, most meg az. (Nem véletlenül lépett ki Ártunk és Ormányunk jó ütemérzékkel a Nemzetközi Büntetőbíróságból.) De hát efféle apróságok nem zavarják a békesajtó klubbereket. Ők magasabbra tekintenek, mikor lenéznek Nagy Vezetőnk sudár termetére. Aki maga a világpolitika kovászának harcosa.

Csak a szokásos, csöpögős vérmese

"Az amerikai elnök szavain csüng a forint.“ - na, ennek semmi köze semmihez, csak a napi indexes képzavar, én meg nagyon röhögtem, ahogy elképzeltem, hogy Trampli Donáldon csüng a forint. Gondolom kápéban, egy bankszámlának nehéz lenne csüngenie ezen a fess államférfin. Viszont ha egy tömött pénztárca csüng rajta, akkor vajon melyik testrészén is? Ha már annyira tökös... 

Jó, abbahagyom a mórickáskodást, csak nem bírtam kihagyni.

Amúgy egy filmről akartam megemlékezni, amit este láttam, de olyan sok mondanivalóm nincs róla, a legnagyobb különlegessége, hogy fülöp-szigeteki, aztán mégse Rákay Filip csinálta kreatív producelni.

justwatch.com

Az a címe, hogy Az időnk hátralévő része, és műfajilag romantikus vérszagra gyűl az éji vad, avagy vámpírfilm, némileg erős Hegylakó-beütéssel. Van a csávó aki nem öregszik, csak sok vért kell innia, a szerelme aki viszont öregszik, így rögtön az elején 88 éves, a pincében a vámpírbarlang, meg van a gyanakvó rendőr, akinek Csávó annak idején kiszívta az apját, ezért ő is vért akar, csak nem adni, hanem látni.

Szóval sablonos egy film, tényleg unatkoznom kellett hozzá (teszem hozzá, álmosan unatkozni, ami eleve rossz kombináció), de egynek elment, nyilván mert egyre igénytelenebb vagyok ízlésileg, meg hát túl sok szar film készül ahhoz, hogy mindig kiszúrjam a jókat.

Ráadásul az egész annyira csöpögősen érzelmes, pláne a vége felé, hogy azt már tényleg rossz nézni. Csak épp akkorra már nem lehet nem nézni, szóval csapdahelyzet van, de akkora, hogy majdnem meghatódtam rajta, pedig azt ennél sokkal komolyabb drámákon se mindig szoktam. Nem tudom, hogy ez a túltelítettség mennyiben következik a filippínó néplélekből, bár lehet hogy némileg, elvégre vámpírunk eredetileg egy őslakos szigetlakó volt, aki a gaz gyarmatosítók ellen harcolt, csak egy vámpír kicseszett vele, és hősi halottalannak maradt.

De ugye egyszer csak (csekély párszáz év múlva, már a huszadik században) megjött a szerelem, így már emberek torkát feltépni sem volt olyan elviselhetetlen, meg ugye az évszádos megszokás, de a csaj nem akart vámpírkodni, így megöregedett és meghalt. Aztán a fickó is, csak neki nem kellett hozzá keringési elégtelenség (egy vámpírnak van olyanja egyáltalán?), csak kiment a napra porrá lenni.

Rémes egy giccsnek hangzik, nem? Az is.

Disznó terroristák

Azt írja az internet nevű újság, hogy „Vaddisznók terrorizálják a lakosságot a Hegyvidéken, megkezdte a gyérítést az önkormányzat.“

na most az van, hogy a budai hegyekben élnek mindenféle állatok, vaddisznók is számosan, mondhatni a hegyvidéken sejj, van számos disznó, és minden disznón van csülök. Amivel nem azt akarom mondani, hogy a „gyérítésnek“ vannak gasztronómiai vonatkozásai, bár ki tudja, az ördög mikor nem alszik. Azt ugye nem írják sehol, a helyi, kutyapárti polgárjenő pontosan kiket bízott meg a melóval, és azok szeretik-e vaddisznókolbásszal enni a rakott krumplit, de egy kutyapárti nyilván vaddisznóellenes. Ez persze csak összeesküvés-elmélet, avagy Bástya elvtárs, ez egy komoly, géppel írt névtelen feljelentés volt!

Ellenben az tény, hogy nem a disznók terrorizálják a lakosságot, hanem a lakónépesség terrorizálja úgy általában a vadakat, elvégre ők voltak ott előbb, és az emberek kezdték egyre jobban beépíteni a zöldterületeket. És akkor a vaddisznók meg az őzek meg a mókusok, nyestek és menyétek mennek kukázni, hisz a saját élőhelyük egyre kisebb, a nem a szegénységről híres 12. kerületben meg vonzó a kukák tartalma.

Van ez az ökoszisztéma nevű izé. aminek optimális esetben mi is részei lennénk, de igazából az emberiség a leginkább invazív faj ezen a bolygón, azaz már nem élünk a természetben, ellenben egy nagyon mesterséges és egyre virtuálisabb környezeteben, úgyhogy részünkről a természet is valami leigázni való izé, ami felett uralkodni lehet. (Vagy nem, könnyen lehet, hogy az emberiség már nem fog létezni, mikor a regenerálódó természet visszaveszi a bolygót. Úgy értem a csótányok öröklik tőlünk az egészet, hacsak a Nagy Manitu vissza nem hozza a dínókat...)

Szégyenszemrevételezés

V. Judit egykori miniszter nem tér vissza a politikába, egyelőre persze, mert hát van az a pár ügy, amiben máig adós a magyarázattal, és nyilván minden nyilvános megjelenése alkalmas leenne arra, hogy a függetlenebb újságírók újra meg újra ugyanazokkal a kérdésekkel nyaggassák. Márpedig nyaggatva lenni nem jó, nem mintha nyaggatni olyan jó lenne bárkit is.

A Voltminiszter Asszonynak leginkább a „kegyelmi ügy“ munkacímű kis hatalmi mocsokságot szokás felróni, és tényleg abba is bukott bele, de azért volt még a helyettesének meg a végrehajtó maffiának az a kis incidense nagy adag készpénzmozgással, meg hogy egy fasza kis kémprogramot telepítettek minden féle mitugrász sajtómunkások telefonjára, az ilyen nyaggatókéra. És hát Judit néni volt akkoriban az igazságügyi miniszter, de az irodáján kívül nem ismert túl sok mindent a minisztériumból, aminek inkább a kirakatarca volt, mint felelős vezetője.

Úgyhogy nyilván csak arra volt jó a visszatérés kormányzati lebegtetése, hogy triggereljék vele a volt férjét, aki ugye aktuálisan az ellenzék vezére. De úgy tűnik lassan lejönnek erről a szerről, mert V.J. működésére túl sok kellemetlenség égett rá, úgyhogy a kampányban nem akarják a permanens szégyenszemrevételezésnek kitenni.

Persze a politikának nevezett hatalomtechnikai manőverezésnek egyik legfontosabb alapelve, hogy soha ne mond, hogy soha, még ha ez egy James Bond-film címe is, már ha.

Kultúra, mi?

Hiánypótló módon a felcsútista szekta végre felfigyelt az ország (állam, nemzet, társadalom) egyik legégetőbb problémájára, hogy ugyanis rémesen Semmilyen a Zsolt, de főleg a vadászati kultúra, ezért sürgősséggel megcsinálták maguknak a Vadász Digitális Polgári Kört. Fene tudja, esetleg rendeletileg is meg kéne erősíteni az alaptörvénybe bele, mert a hobbiból állatölés majdnem olyan fontos, mint az otthoni pálinkafőzés.

Mondjuk a a vadász az én ifjúkoromban a vörösboros kóla volt, de nem is szerveztünk rá polgári kört, legfeljebb asztaltársaságot, de hát ilyen az amikor az embert épp értelmiségivé felsőoktatják. Mondjuk szerintem ezek a fővadászok inkább pálinkáznak.

„Olyan emberek csatlakozását várjuk, akik nagy szavak és a zöld ideológiák helyett a tudomány, a józan ész és a hagyományaink megőrzése mentén gondolkodnak a felelős természetvédelemről!” -böffentette fel a fészbukra K. Zoltán kormányszóvivő, aki nyilván nagy természetvédő, csak azok a kurva zöld ideológiák ne lennének! Így a méltóságos urak nem tudnak rendesen vadászkastélyból portyázni, mert jönnek mindenféle „zöld“ rohadékok (Shrek, esetleg?), hogy talán nem kellene szórakozásból állatokat halomra lőni.

És ja, annak lehet létjogosultsága, hogy ne szaporodjanak túl a vadak az erdőn meg a mezőn, de az ilyen ritkítást jellemzően hivatásos vadászok szokták erdészni, és nem ezek a felkapaszkodott, nagyképű és bunkó parvenük, miszerint pénzes prolik. Akik vadászati kultúráról hadoválnak, és mennek Afrikába ritkítani, sok milliárdért rendeznek agancs-világkiállítást és fegyverszemlét önnön szórakoztatásukra, pedig tudja fene, golfozhatnának is. Jó, hát Afrikában nincs sok golfpálya a szavannán, bár Dél-Afrika már más tészta, itthon meg annyi se, de kipróbálhatnák az orchidea-kertészetet, így elsőre az is elég sznobnak hangzik. Vagy legózzanak!

Botránybáró

Ma van péntek tizenharmadika, csak naptári okokból hétfőn tartjuk. Mert ilyenkor vacak a tévéműsor, nem elég friss a kifli, valamint ma született Sacha Baron Cohen, pontosabban ötvennégy éve.

A fazon - ha valaki nem ismerné - a prosztó vígjátékok hercege, akkor is ha a neve szerint egy zsidó báró, bár a Baron állítólag valami héber szó angolos átirata csupán. Pedig nálunk voltak iparbárók, akiknek elég pénze volt az arisztokráciába vásárolni magát be, és lehetett akár zsidó is, a keresztelkedés meg a vagyon eredményezhetett báróságot.

Mr. Cohen azonban középosztálybeli származású, egyszerű, kétkezi botrányhős, ezt úgy szokták mondani a nagybritánok, hogy komikus, de ott a Monty Python óta az efféle fogalmi elválasztás már mindegy is. Gondolom Borat, aki kazah nép nagy fehér fia, és menni Amerika művelődni, sokaknak megvan, nekem még a talán az európai MTV-n menő Ali G show volt az első , ahol külvárosi, végtelenül suttyó kamurapperként csinált remek álinterjúkat. (Egyik emlékezetes alkalom volt, mikor valami parlamenti képviselővel, vagy egyéb politikusfajzattal beszélgetett, felhozta a marihuána-legalizálást, és ezzel párhuzamosan előhúzott egy méteres rakétát: „Ez a millenium joint, kétezeregy cigipapírból sodortam.“)

De jó volt A diktátor is, viszont a prosztóságban mindet vivő mű a magyarul Agyas és agyatlan (igazából: The Brothers Grimsby), melynek drámai íve a herezacskó-szopkodástól, az eldugult vécével kapcsolatos félreértésen át vezetett a több vödörnyi elefántspermáig. Pont egy szombat este láttuk a moziban (Petra leginkább a másik főszereplő, Mark Strong miatt), én aznap dolgoztam, de ezen a trágárság-sorozaton annyira féktelenül röhögtünk, hogy az teljesen kimosta belőlem a hétvégi munkanapot.

Mondjuk nem tudom, szombat tizenharmadika volt-e?

Az egyik Cohen, mint Ali G, 

a másikat meg tudja a fene.

Kerek éffor dúló

„Karbantartó járműveknek csapódott egy repülőgép – 178-an meghaltak“ -és ez egy cím a legszánalmasabban kormánynyaló zorigón, de ez nyilván nem hír, ahhoz kellene, hogy valami új infó legyen benne. Ellenben a katasztrófa 1984 októberében történt a Szovjetunióan, közelebbről Omszkban, úgyhogy tegnap volt az eset kerek, 41-ik évfordulója. de ez így csak sima kattintásvadászat, hátha valami törzsolvasó (mondjuk én) már unja a Dagadt folyamatos háborús retorikáját, akkor inkább már egy rendes tömegszerencsétlenség. (Ami persze nem azonos a szerencsétlen tömeggel, akik a pártvezér kancellárt követik, de nem feltétlen érzékenyek a szórendre.)

Viszont a felcsútista körökben sem bíznak mindent a vezérükre, mostanában épp a google-hirdetéseket igyekeznek életben tartani, miközben a cég már kivezette a politikai reklámokat. De van az a lengyel baráti vállalkozás, akinek a felületén keresztül lehet tolni, meg az ugye nem is igazi hirdetés, hogy Lézer János azt üzente (elfogyott a regimentje?): Chatelj velem! Meg más hasonló arcok is üzentek ilyet. Én Ugyan nem tudom, ki a fene az a Chatel, de nagyon zsidósnak hangzik, gondolom a szó netanjahui értelmében, mert ő most épp nemzetközi haverja a hazai rezsimnek, akit még letartóztatni is elfelejtettek, mikor Lisztferihegyen kiszállt a repülőből belőle.

Szóval Chatel ennek a derék államférfinak lehet az embere, aki ezek szerint már rajta van a magyar választási kampányon is, pedig eddig végig azt hittem gondolni, hogy az ilyesmit mifelénk Moszkvából intézik. De attól még chatelnék Chatellel, ellentétben Miniszterné Alexandra asszonnyal, akivel meg nem, nem lenne közös témánk. Esetleg a hegedűs a háztetőn, az többször láttam színházban, bár a tetőre nem néztem föl.

Mesterséges Jézus és a buddhista robotpapok

Jó, a címet eleve loptam a Qubit egyik cikkéből, de olyan jól hangzik, és annyira töményen foglalj össze a lényeget, hogy nem bírtam kihagyni. Merthogy az emberek állítólag egyre nagyobb arányban hívők, ami persze nem azonos az intézményes vallásossággal, ennek megfelelően egyre kevesebben járnak templomba istentisztelni.  De ugye az éjszaka közepén, reménytelenül betépve sem jó zaklatni az illetékes lelkészpapot, pedig igény az volna rá, viszont a bibliázós nyelvi modellek megbízhatóan birkatürelműek, mindig ráérnek, és végképp nem térnek el a velük megetetett szövegektől, elvégre nincs egyéniségük. Hisz nem intelligensek, csak marha olvasott nyelvi modellek.

Az viszont már furcsa, hogy egyes helyeken gyónni is lehet az AI-nak, pedig az optimális esetben egyfajta terápiás kapcsolat lenne,  márpedig egy "mesterséges intelligenciának" mesterséges lelkiismerete sincs, meg ugye nem képes az empátiára, meg egyáltalán erkölcsi ítéletekre. Egy bizonyos szintig persze el tudja demózni mindezt, de az nem az.

És egyáltalán, ha van isten, és ráadásul mindenható, akkor nem tud közvetlenül kommunikálni az érdeklődő ügyfelekkel? Mert ha nem, akkor nem mindenható, de akkor mitől az egy igaz isten, ahogy a többé-kevésbé monoteista vallások elképzelik? (Érdekes, a nem minden tekintetben makulátlanul monoteista hinduk ezt megoldják, hogy van a Paramatma, azaz a Felsőlélek, ami a minden élőlény "szívében" megtalálható isteni szikra (bár a medúzáknak vagy a gombáknak szerintem nincs szívük, bár élnek), és ezen keresztül tud a hívő kapcsolódni a Nagy Égi internethez, aminek még személyisége is van.

Szóval ha valakinek nincs okostelefonja, és nem akar vallási chatbotokkal trécselni, legyen hindu, bár ez meg rohadt sok mantrázással meg meditációval jár, de hát valakit valamiért...

Zűrfogalom zavar

Ami eddig okos volt, az mostantól digitális, vagy fordítva? Az okostelefon-okosóra-okostévé Bermuda-háromszög után már nem ment akkorát az okosautó (na ja, amíg nem önvezet magától...) vagy az okoshűtő, ami rendel tejet, ha elfogyott a vaj (tanulj meg köpülni paraszt, legalább ennyit!), az okosotthon meg annyit tud, hogy ránk zárja az ajtót és lecsapja a villanyt, ha bunkón szólunk hozzá.

Mostanában mintha minden inkább simán csak digitális lenne, legalább is így adják el próbálni nekünk, hogy digitális állampolgárság, digitális jogosítvány, digitális harcosok polgári klubkörei... Jobban belegondolva persze lehet, hogy csak annyi a fogalmi zűrkavarás oka, miszerint a rezsim (Ártunk és Ormányunk, meg maga a Felcsútok Géniusza) nem elég okos, pontosabban csak abban, hogyan kell kapaszkodni foggal-körömmel a hatalomba, és hogyan kell ehhez kurva sok pénzet halmozni fel, de az információs társadalom nevű izét csak ugatja. (Fúj információs társadalom! Csakis készpénz, pálinka, pénz, pacal!) Így aztán bármit, amit az állam újítani akar, azt legfeljebb digitálisnak meri hívni, bár arról se tudja, mi a fene lehet. A digitális az ilyen internet? Elektronikus? Meg ugye hozzájuk képest egy telefon se legyen okos, az veszélyes, nem véletlen, hogy a Dagadt is nyomógombos nokiázik, mint a rendes drogdílerek, mert azt ugye nehezebb lenyomozni, plusz nem tud vele pénz utalni, így megnyugtatóan húzhatja a zsebét a köteg húszezres. Az olyan száraz, meleg, biztonságos érzés.

Amúgy nekem is butatelefonom van részemről, nyomógombos panaszonik, vagy hogy kell ejteni (nem tudok japánul), buta porszívóm és buta kenyérpirítóm, sőt, asszem a mikróm például még csak nem is digitális, tekergetős gomb van rajta kettő, azt' annyi.

Ugyanis az van, hogy én okos vagyok, ami pont elég egy efféle kicsi háztartáshoz. (Háztartásnak?) Bár nem vagyok intelligens, ez kiderült már mindenféle „Hat jele annak, hogy van IQ-d egyáltalán"-cikkből, de okosnak gondolom magam. (Ha mondjuk intelligens is lennék, tudnám mi a különbség a kettő között.)

Úgy látom, akik intelligensek, de nem okosak, azoknak kell az okostelefon, hogy aztán lehessen azon picsogni, hogy „Nem igaz baszki, ha öt percet ülök a villamoson, már a telefonomat kell nyomkodnom, komolyan de súlyos ez már, el kéne mennem detoxra...“ Na, ez az, mikor az illetőnek van IQ-ja, a telefonja meg okos, nincs ezzel semmi gond, ezt hívják munkamegosztásnak. De akkor ő most attól még digitális, ugye? Mert akkor nálam az a munkamegosztás, hogy a cuccaim digitálisak, én meg okos, az intelligencia meg mesterséges... Fú, ez az MI (AI?) eszembe se jutott, azt most hirtelen nem tudom hova rakni a világképemben. Biztos kellett volna egyetemre járni, bár én már a londoni King's College-ben is jártam. Pisilni. Az ELTE-n meg kaptam egy diplomát ugyan, de sokat jártam mellé is, és öt év után nem tudtam még, mi a fene az a szociológia? Ahhoz pár évig még tanítani is kellett, amit nyilván nem vállaltam volna be, ha elég intelligens vagyok.

Mindegy, ha rájöttem, mi a fenti fogalmak zavaros viszonya, majd megírom, de addig nyilván el kellene mennem kócsnak, vagy hogy hívják ezeket a motivációs tudategyszerűsítőket.

Na, ez például okos, mert az a címe,

de nem intelligens, tíz másik banda is pont

ezt a zenét tolja.

Jegyek

Azt olvastam valami Sztorikegyed Kismagazin glamúrban (nemtom hogy keveredek ilyen helyekre online, miközben nekem aztán egy pornóoldal véletlenül soha nem jön be), hogy négy csillagjegynek is nagy fordulatot vesz az élete holnap. de szerintem én nem vagyok köztük, elve nem vagyok csillagjegy, csak egy néhai szociológus, és ugyan van még két helyi buszjegyem, de nem tudom, azokért jár-e csillag?

Persze kiderült, hogy a csillagjegyeket fura alakokról nevezik el, a fene tudja milyen alapon, de nem vagyok Bika, Rák vagy Nyilas (na az nagyon nem, akkor már inkább Balos Anarchista), sőt Szűz sem vagyok, legalább is nem emlékszem rá, hogy az lennék. (Állítólag régebben az voltam, mint a legtöbben.)

Mondjuk, akiknek van csillagjegyük, mert vettek időben maguknak, azoknak olyanokat ígér a méltán névtelen kóklermarcsi, hogy nemsoká megoldódnak a párkapcsolati konfliktusaik. Hát, nem csoda, hogy rám nem vonatkozik az egész, hisz nekem egyáltalán nincsenek párkapcsolati konfliktusaim, leginkább persze párkapcsolat hiányában. Illetve a miatt. De most a közeljövőben ne is legyen, mert akkor hamar jönnek a konfliktusok is, szerintem jobb megvárni, míg elmúlik ez a csillagjegyzés, és majd aztán.

Valamint nem kellenek új hobbik, épp elég megküzdenem a régiekkel, úgyhogy nagyon figyelem magam, nem akarok-e gyufaszálakból Eiffel-tornyot építeni, mert az veszélyes (eleve tériszonyom van), persze hiába is akarnék, nincs itthon túl sok gyufa, a tűzhelyet is öngyújtóval, csak a miheztartás végett.

Azt is olvastam, a pénzügyei csak a szüzeknek jönnek rendbe, de én életemben már többször is dugtam, szóval legalább nem meglepő, hogy rendszeresen késve kapom meg az esedékes honort. A nyilasoknak ugyan szerencséjük lesz, de gondolom ez annyit jelent, hogy ebben a hónapban még nem viszik be őket a rendőrök, kivéve ha elmennek az Oktoberfestre, a német náci kollégákkal relaxálni.

Az egésznek tehát semmi relevanciája szempontomból, esetleg ha majd lesz ilyen jegyem,  biztos ezt reklámozza nekem az algoritmus, meg a Forma Egyet, pedig az egyik egyáltalán nem érdekel, a másik meg egyre kevésbé. Mondjuk innen nézve logikus, hogy reklámozza, hisz akit eleve érdekli az ilyesmi, annak már minek?

Ja igen, egy kérdés: A csillgajegy az az állatöv, vagy csak mind a kettő volt a Man in Black-ben, ezért keverem?