A tiéd szörnyű lenni te

Én és a szörnyem? Ez most komoly? Komoly egy fenét, nem az én szörnyem, a tiéd! Merthogy az illető mozgóképesített nyáltenger eredeti címe Your Monster.  Ja, egy Szépség és a szörnyeteg parafrázis akar lenni a modern New York kulisszái közt, és ez annyiban sikerül is neki, hogy egy túlromantizált, a drámaiságot csak a felszínen karcoló giccs lesz, amolyan köpni kell, fújj!

Mondjuk itt a szörny nem szörnyű csak csapzott, az szépség meg átlagos, de legalább klasszikus szerelmi monológokat szavalnak egymásnak a kandalló előtt. Hisz a csaj élete összeomlott, mert beteg lett, ettől elhagyta az író-rendező pasija, és nem övé lesz a szerep a Broadway-en, amit eredetileg neki írtak. Aztán hazaköltözik a házba, ahol felnőtt, ott egyedül van lenni, míg ki nem derül, hogy egy szörny lakik a padláson. Vagy a szekrényben. Vagy a szekrényben a padláson, de hát nem tök mindegy?

És mikor nem ócska mjuzikeleket néznek, vagy ócska zenére táncikálnak gyertyafényben, akkor egymás lelkében vájkálnak, pedig ezt egy horror-vígjátéknak (na jó, romantikuss horror-vígjátéknak) harangozták be, szóval vájkálhatnának csuszamlós belek közt is. Vagy kitéphetné végre valaki, valakinek a torkát, de erre is csak a legvégén kerül sor, csak akkor már minek? Addigra már rég feladtam.

Addig viszont féltékenység, megcsalás, feltépett régi sebek emlékei, szóval mindaz a cafrang, amitől romantikussá lehet eufemizálni egy cseszett nagy giccset. A végén a szemétláda expasi bűnhődik, a szörnyről meg kiderül, hogy nincs is, az csak a csaj dühének kivetülése, merthogy a dühe ezek szerint egy csak halványan mutáns hajléktalan.

Tényleg fel fogok hagyni bármilyen „horror“ minősítésű darab fogyasztásával, ami nem régebbi minimum tíz évesnél, mert elegem van abból, hogy mostanában minden szörny csak a tudatalatti kivetülése, de annyira, hogy ez legkésőbb a huszadik percre világos minden nézőnek, aki nem teljesen agyhalott, vagy nincs betépve. Vagy nem épp a tudatalattiját vetíti ki maga elé, és a filmnek hiszi...

Szörnyű, mi?