Képzeljük el, hogy 1843 van, és egy másik kontinens, de korántsem olyan látványos, mint amilyen 2043 lesz majd, festői romokban egy atomháború után. De ez mindegy is, miként az is, hogy Az utolsó dolog, amit Mary látott túl sok jelenete játszódik gyertyafényben (azaz majdnem sötétben) hiszen a címszereplő speciel vak. Nem volt mindig az, csak megvakították, de annyira nemrég, hogy az első jelenetben még csorog a vér a szemét takaró kötés alól, miközben épp a tárgyalása zajlik.
Mert Maryt azzal vádolják, hogy szakszerűen lemészárolta az egész családját, sőt csatolmányként a szolgálókat is. És mivel egy bibliázós értelemben puritán közegben vagyunk, a nyakig gombolt ítélkező férfiak rögötön Lucifert látják a rémségek mögött, pedig vagy százötven évvel vagyunk már a hírhedt salemi boszorkányperek után. (Plusz a jeles ám ostoba alakok azt sem tudják, hogy a modernitásban Belzebubra szokás hivatkozni, mint mostanában nálunk az államkormány-férfiak.)
Az ördögi megszállottság persze csak járulékos következménye Mary (Stefanie Scott) pokoli természetének, hisz az egész ott kezdődik, hogy a kis cafka leszbikus, legalább is korábban szerelmi viszonyba keveredett háztartásuk egyik szolgálólányával, és innen a valláskárosult wannabe inkvizítorok szerint már egyenes út vezet a gyilkosságig. (Aki buzi, azt megszállja az ördög jól, és akit megszállt az ördög, az meg van szállva teljesen, elvégre Luci Ferenc nem végez félmunkát, tehát gyilkol, ha alkalma van rá, ha meg nem, csinál magának.)
A film maga epizodikus visszaemlékezések sorozata, hogy hogyan talál egymásra a két csaj, hogyan kap tőle agyvérzést a család, hogyan büntetik meg őket, és a büntetések hogyan erősítik meg a kapcsolatukat. De annyira, hogy már szöknének is, csak elhuny meghalni a család matriarchája (aki maga a járási főinkvizítor banya, plusz beesik egy idegen, ami némileg átrajzolja a helyzetet. Eleanor, a szolgálólány (Isabelle Fuhrman, Az árva címszereplője) ekkor már némává lett fojtogatva, asszem, de ettől meg megcsonkítja kissé az erőszakoló idegent, aki döglött csirkét hoz ebédre. Levágja egy ujját, mire a halott nyanyának a ravatalon elkezd feketedni a sajátja, aminek nem sok jelentősége van, de felettébb misztikus, meg addig is történik valami ebben a nagyon lassú filmben. A gond amúgy nem is a súlyos testi sértés, hanem hogy a családtagok megint egy légtérbe találják a két lányt, úgyhogy kezdődhet a műalkotás harmadik harmada, a kölcsönös megtorlás mentén, terror-horror, aminek Mary már családtagból szolgálóvá lefokozva indul neki.
Az utolsó dolog, amit Mary látott ezzel együtt nem horror, hanem egy fojtogató kamaradráma, kevés szóval, sötét képekkel, nyomasztó atmoszférával, hisz ezek a rohadtul istenfélő istenbarmai megcsinálják maguknak a földi poklot, elnyomással, erőszakkal, elhallgatással és képmutatással dekorálva, aztán büszkék arra, hogy milyen kurvára vallásos életet élnek.
Nem a leszbikus szál itt az érdekes, hanem az, hogy abban a közegben eleve bűn, ha valaki őszinte az érzelmeit illetően, sőt gyanús, hogy már az is, ha egyáltalán mer érzelmekkel bírni egyáltalán.
Úgyhogy mikor az egész díszes család meg lesz mérgezve jól, és nyilván pokolra jut, nem lehet őket sajnálni, hisz a bigottságuk mögül már rég nem látszott ki az ember. Már ha emberek voltak még egyáltalán, és nem kegyetlen biorobotok, elsorvadt lélekkel.
Van még egy kis misztikus kitérő (talán hallucináció), ami megmagyarázza, hogyan lett megvakítva Mary (szerintem ő csinálta magának), mert amit utoljára látott, az neki is sok volt. Meg így legalább az akasztófa alatt már csak azt láthatta, ami fejében volt, és az szépre emlékezés keretrendszerében működött.
Valami középszar horrorra számítottam. csak bele akartam nézni, de ez a film igazán erős, drámai darab, még csak nem is hor ror, hor nem ror, de csak jó hangulatban érdemes nézni, csak hogy legyen honnan összébb zuhanni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése