A telítődés és a megrekedt tiltakozás

Jajj nekem szegény fejem, nekiálltam nézni a mai Kossuth téri tüntit (a pesti Kossuthról van szó, nem a nekem helyiről), de egy óra után már úgy untam, hogy kinőttem tőle a nadrágomat. Összecsődül egy halom ember, meghallgatnak húsz beszédet, meg néha énekelnek a színpadon emberek gitárral, azt' mindenki hazamegy, hogy ember, jól megmondtuk a hatalom pofájának!

Én meg úgy jártam ezzel az aktuális közéleti botránysorozattal, mint az orosz-ukrán háborúval, csak sokkal hamarabb. Mert ugye mikor  kitört a gyalázat, mag volt az első, sokkszerű döbbenet, naponta többször néztem a háborús híreket, aztán csak naponta, mostanában meg legfeljebb egy heti hírösszefoglaló az igényem, mert telítődtem mint egy oldat. És mióta az elmúlt hetekben minden komolyabban vehető közéleti újságíróból kitört az alanyi gyermekvédelmi szakember, már bele is untam az egészben. Ahogy megszoktuk a szomszédban zajló háborúval együttélést, részemről máris unom, ahogy ugyanazt a kis darab gittet rágják mindenhol órákon át... Ez nem jó, szomorkás és szánalmas, de az a szörnyű gyanúm, hogy túlbeszélni valami amúgy fontos dolgot pont ugyanolyan rossz, mint elhallgatni.

És akkora a médiazaj, hogy túlbeszélünk mindent. Aha, Hatvanpuszta, Szőlő utca, Ózd és Pride és  Digitális Morcosok, de a történéseknek már alig van hírértéke, úgyhogy inkább Asimovot olvasok, mint híreket. Mert a hírek vékonyak, de akik gyártják azokat, nos nekik vastagon fog a klaviatúrájuk, és egy végtelenbe habosított redundáns szar lesz belőle, ami egyre kevésbé fogyasztható. (Oké, ez hülye kép lett, a szar eleve fogyaszthatatlan.)

És akkor jön a következő mozgalom, következő tüntetése, ahol emberek beszélik el ugyanazt újra meg újra, mert azt hiszik ismétlés a tudás anyja. Pedig főleg az unalomé, meg az abból fakadó rezignált érdektelenségé. Azt egyre kevésbé érzékelem politikának, politikai aktivitásnak, hogy Puzsér egy mikrofonba dühös. Ilyen botrányok után Párizsban vagy Londonban már barikádok állnak a sugárutakon, nálunk meg beszédeket mondanak, és mindenki hazamegy. Persze, a barikád sem ideális megoldás, de valamit ki lehetne találni a pofázáson túl is, részemről jöhetne mondjuk egy általános sztrájk, azt elég nehéz lenne nem észrevenni.

Miközben én is csak pofázok, de legalább érzek némi nosztalgiát a néha taxisblokád iránt, mondjuk lehet hogy azért, mert akkoriban középiskolás voltam, nem ez a rosszul öregedő fazon, aki ma.

index.hu