Annyira megmozgatta a közéleti jutyúb népét ez a csütörtöki menetelős farokméregetés, azaz hol voltak többen a kit támogatva, hogy majd mindenki ezen rugózótt már tegnap is. A győztest hirdetés kényszere ülte meg a sok wannabe influenszer tudatát, úgyhogy hirdettek is mindannyian, nagyjából politikai szimpátiák függvényében. A lélekben felcsútisták szerint soha nem látott hatalmas egy Békamenet menetelt, az ellenérzésűek szerint viszont egyértelmű a tisztára párt(nak látszók) előnye. (Ma összesen négy csatornába néztem-hallgattam bele, mindegy is melyekbe, a jelenség a lényeg.)
Nincs is ezzel gond, arra való az internetes világháló megosztó videója, hogy mindenki mantrázhassa a magáét, sőt, ez a fajta civil aktivitás kifejezetten pozitív a demokrácia lehetséges visszavétele szempontjából. (Na igen, a megafonosok és a hasonló hatalom által futtatott médiakurvák persze nem tartoznak ide, ők annyira civilek, mint egy besült kézigránát.) A vicces viszont az, hogy a civil indulat helyett túl sokszor jön szembe a szakértőnek látszás görcsös akarása, miszerint ők, a beszélő fejek, nem egyszerűen a közélettel foglalkozó polgárok, hanem szakértőelemző-értelmezéssegítők. Miközben attól, hogy valakinek véleménye van valamiről, még nem feltétlenül ért hozzá. Mondhatni a vélemény meg az érdeklődés szükséges, de nem elégséges feltételei a szakértésnek.
Így aztán jönnek sorba a bájos ostobaságok, mikor az adott arc igenis akar terminus technicusokkal dobálózni, csak mondjuk kosárlabdát rúg be a jéghokikapuba.
Például: „ A Tisza párt nyerte a tematizálási versenyt.“ A mit? Mozgósításit esetleg, hisz ez igazából arra vonatkozott, hogy a non-felcsútisták többen vonultak a felcsútistáknál. Csak az van, hogy a nappaliból podcast-et tartalomgyártó fazon egyszer beszippantott egy kifejezést, hogy „tematizálás“, és akkor már jó is lesz ez ide. (Komolyan, már-már fájóan hiányzott egy „narratíva keretezése“, sőt átkeretezése fordulat, de máshol azért rám talált. Igaz az abban a formában, hogy „... és ez a narratíva tök fílingesen volt keretezve.“ Brrr...)
A másik ilyen közhelyesdő szakkifejezés a „kognitív disszonancia“ ezt négyből négyszer láttam jönni, hiába no, rohadtul tudományosan hangzik. Kár, hogy túl gyakran értik úgy, hogy akinek ilyenje van, és nem szed rá gyógyszert (mint Döbrögi nertárs), az egyszerűen csak hazudik. Pedig a kognitív disszonancia az ellentétes tudattartalmak által kiváltott belső feszültség, mondjuk amikor egy függő azt mondja, hogy á ez semmi, bármikor abba tudom hagyni, és szeretné is hinni, miközben tudja, hogy nem. Ez politikusban úgy néz ki, hogy ő aztán a belét kidolgozza a népért, és ez is a vágyott önképe, csak közben tisztában van azzal is, hogy igazából egy még nagyobb villára hajt, egy Ferrarival, lehetőleg Floridában.
Az efféle fogalomzavargásokhoz képest a stiláris bakik inkább csak megmosolyogtatók, hiszen ahol fát vágnak, ott több is veszett Mohácsnál:
„Az én szájízemnek ez egyáltalán nem tetszett.“
„Minden szintjén nem állja meg a valóságot.“
„Nem is az az igazi kérdés, hogy ki nyert a győzelemmel...“
p.s. Ja, és ha már valami vicces, azon nagyot néztem (utólag nyilván, talán a hávégén), hogy kik ültek be a Felcsútok Géniusza mögé biodíszletnek a Kossuth téri, államinak hazudott, iskolai ünnepségeket idéző, valójában pártaktíván. Mert 2002-ben még mondjuk Makovecz Imre vagy Egerszegi Krisztina adta az arcát a hatalom arcátlanságához, de már ebből maradt Gigi, Kuki meg Kiki, plusz néhány NER-es szőke, és Eperjes Szamóca pánikrohama.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése