Digitális állatok

Az Elektronikus állam lenne a Netflix legújabb und eddigi legnagyobb dobása, mert 320 millió dollárt költöttek el rá, amit így ebéd után inkább át sem számolok aktuális középárfolyamon. Ez egy ilyen sci-fi keretezésű western-kaland-ifjúsági gomolygás, kasszarobbantó szándékkal, nálam hozzáértőbbek szerint úgy tizenöt másik film kihagyott jeleneteiből összeollózva. Sok eredetit magam sem találtam benne. Ellenben szórakoztatott, ami természetesen nem ellentmondás, nálunk ma is milliók nézik meg huszonhatodszor bármelyik Bud Hill - Terence Spencer filmet.

Az alaphelyzet persze ígéretes, csak hogy legyen mihez képest ellaposodnia a sztorinak. Aminek lényege az úgy volt kérem, hogy háztartási robotok (praktikusan: totyogó mosógép-alakúak), már az 1950-es évektől voltak, meg volt belőlük országos héthatárra szóló Diznilend, kretén képregényfigurákkal, de aztán fellázadt az egész bagázs, ahogy annyi más filmben már mindig, és lett robot-ember háború (0-1), a robotokat meg bezárták valami másra nemigen használt sivatagi tagállamba. Rájuk zárták.

Az emberek pedig robotok híján onnantól drónokat használnak, amiket szó szerint a fél agyukkal irányítanak, miközben szó szerint döglenek otthon a fotelban (ezt is láttam már), mert az agyuk másik vele a virtuális valóság hímes mezőin legelész.

És akkor már ott is vagyunk az alternatív 1997-ben, mikor Csaj sirassa a rég halott öccsét, nevelőszülőknél lázad, meg iskolában unatkozik, aztán jön egy szökött rajzfilm-robot, hogy ő a rég halott néhai. Illetve kiscsávó (aki ekkorra nyilván már nagyobb csávó) teste is megvan valahol, de a tudata főleg a robotban, és meg kéne keresniük magát. Egymást. Neki magukat. Ilyesmi... 

Csaj meg talál segítőt, egy teszkós Sivatagi Hanszóló személyében (szintén robofil), azt' már indulnak is:

port.hu

Road-movie jelleggel ródmúvizzák át a posztháborús, neoapokaliptikus Amerikát (már megint nem tudjuk, mi a túró van a világ többi részével), hogy meglegyen a kicsávó, aki mint kiderül nem egyszerűen a mátrixban van, de ő maga a mátrix, csak most egy robottest keretei közt épp szökésben. Ki is lesz szabadítva a végére, de csak mint egy megtért megváltó (belehalás által), a főgonosz bűnhődni kezd, az emberek kiszabadulnak az önként vállalt Mátrixból (mondjuk muszáj nekik, mivel az épp bezár a bazárt játszik) a robotok kiszabadulnak a gettóból, és kitör az örök béke. Gyanúm szerint a végefőcím utáni pár hónapra.

A látvány pazar, a humor elég jó, a történet izé, a karakterek meg hát. De ezzel együtt is van benne kraft, ilyen társadalmi dilemmák, morális hümmögések és kulturális áthallások formájában főleg.

A robotok például a rabszolgák, ez gyakori analógia, minél inkább emberszerűek, annál inkább. És bár itt az originál, száműzött robotarcok főleg rajzfilm- meg reklámfigurákról mintázódtak, de tudnak beszélni, márpedig az az ókori rómaiak óta evidens, hogy a rabszolga=beszélő szerszám. Ha meg lázad, levágjuk valamijét, minimum a szabadságát, mint itt. Miközben ők nem szerszámként tekintenek magukra, de nem is az evolúció következő fokaként, csak afféle mesterséges fajként, akik valami - nyilván számunkra - vicces világot hoznak létre rezervátumukban, az emberi civilizáció konkrét romjain.

Miközben maguk is e romok szerves (izé.. szervetlen, ám digitál-mechanikus) részei...

A színészeket méltatni nem kell félnetek, ellenben tök felesleges, showt se érdemelnek. A szereplők nagy része robot, tehát rajzfilmfigura, aztán van az a csávó, abból a másik vicceskedős izéből, meg a csaj a nemtom miből, aki kétféleképp tud nézni, összesen.  Ja, meg a Tuccsi Sztenli, de ő is minek, nárcisztikus tech-milliárdos főgonoszt bárki tud játszani, az ma a trend, legfeljebb ő anyagában kopasz és madárfejű, nem kell külön dolgozni rajta. Igazából arra kellenek, mert az egész lehetett volna animációs film is, csakhogy esetünkben pont az a truváj, miszerint itt a  való világban kell éreznünk magunkat, nem a Firka Villában, ez lenne a hozzáadott plusz.

Az Elektronikus állam egy humoroskodó, kurva drága fércmű, amiből nyilvánvaló, hogy egy esős-borús vasárnap délutánra tökéletes. De legközelebb akkor nézem meg, ha a kenyérpirítóm fellázad, és konzervnyitót tart a fejemhez. Vagyis nemsokára.

Az a jó verseny, ha nincs verseny

Ez lehetni az itthoni pártvezér és kancellár szlogenje is ("egy meccs addig tart, amíg nem győzünk"), de ez most itt a Egyes Számú Előírás nevű autóverseny, a forma egy, mikor nem egyforma, bár lassan az a rendszer benne, hogy rendszertelen, avagy már nem csak a végeredmény miatt unalmas.

Arról van szó, hogy mikor a bevett keretek között zajlik a verseny, akkor vonatoznak egymás mögött, a gyakran évekig totál befagyott erőviszonyoknak megfelelően, mindig ugyanaz a pár arc a dobogón, és  hát tényleg ki a fasz keljen fel vasárnap hajnalban, csak hogy megnézze, hogy nyer abban az évet tízből tizenkettedszer a Fersztappen nevű unszimpatikus alak,  és hogy reggel hatra már többször hallja azt, hogy "szélárnyék"  meg "boxstratégia", mint ahány kávét addig összesen, a héten. 

Szóval a cucc alapból unalmas, nem véletlen, hogy egyre nagyobb a cirkusz körülötte, a ha rossza a kávé, legyen sok a tejszínhab, ha monoton a körözgetés, legyen a végén tűzijáték, meg Svarc... Swarch... Schwarzenegger a VIP-páholyban.

Néha persze elég - és ez történt magyar (igazából közép-európai) idő szerint kora reggel is - ha esik az eső és/vagy fúj a szél, a versenyt a biztonsági autó nyeri, és máris történt valami, ami nem kiszámítható, amire a fogadóirodáknak már oddszai sincsenek. Versenyző elvtárs már a felvezető körben spontán falhoz bassza a versenygépjárművet, kezdik elölről az egész rajtliturgiát, aztán a végül mégis becsapódó első  körben falba csapódik a másik elvtárs, és jól megérdemelten az élre áll a széfti kár, amiért nem kár, az maga az üde színfolt a szigorúan monoton körözgetés közben. Miközben az egész élvezhető immár rádióműsorként, én meg nyugodtan kimehetek a konyhába még egy kávét főzni.

Hogy a végén ki fog győzni, az mondjuk egy ideje már eleve nem érdekes, elvégre én nem szeretem az unalmas és  kiszámítható kimeneteleket, kivéve ha mindig Hamilton nyer, a lényeg a kiszámíthatatlanság (ha már úgyse Hamilton nyer, bár a kiszámíthatatlanságban pont ez is benne lehet), én a káoszt akarom látni és élvezni.

jutyúb.pont.kom

Mert már az ókori görögök is... ja, ezt tényleg, szóval már ők is úgy használták a sportversenyt, mint afféle háború-helyettesítőt, ez lett volna ugye  az olimpia, ott lelátón lehetett nézni, hogy nem vannak életveszélyben, vér helyett folyhatott a bor, miközben meztelen pasik birkóztak a futókkal.

Itt meg viccesen színes sisakos pasik száguldoznak, de csak alapesetben, mert igazából semmirekellő autókat törnek-zúznak (most komolyan, el lehet menni egy ilyennel bevásárolni?), vizes füvön csúszkálnak, és vicces-idegesen kurvaanyáznak a csapatrádióban, nem csak a globális tévéközvetítés kedvéért. Pompás szórakozás, élveztem a káoszt.

És ugye az görög paradigma alapján (tényleg, más nincs is, a paradigma egy görög szó), a káosz a pályán arra lenne jó, hogy ahhoz képest milyen kis rend van a saját életvilágunkban. Ám nincs, így aztán a Nem Egyforma formaegy se valami sportféle (technikai - még egy görög szó!), hanem a valóság, az élet meg a minden tükrözése, reflexió  arra, azaz valójában művészet! Nem élet, nem politika, hanem gyors, drága és görbe tükörkép az aszfaltcsík képzavaros festővásznán.

Itt szórakoztató, ha nincs  verseny, ha a mondjuk a politikában nincs, az meg önkény, vagy nyílt diktatúra, amik viszont már nem szórakoztatóak. De én az ausztrál nagydíjat néztem kávé mellé, hírek helyett, furán is vagyok tőle. 

Ja, nem is tudom ki nyert, valamelyik McLaren.

És szóla, és kijő az ő száján az legbetegebb fekália vala

A felcsúti táltos és nárcisztikus önkényúr szólott az ő népéhez (de csak ahhoz, a kemény maghoz) és ami mondott, arra nincsenek szavak. Mondjuk ha Göbbels fajtárs ma élne és köztünk és élvezettel, ő írta volna meg neki ezt a gyűlöletáriát. Nem pont mára, darabokban mondott már mindent, de hogy egyszerre adja elő, hogy az ő politikai ellenfelei nem is emberek, valamint hogy a pokol tüzén fognak égni, de az igaz magyaroknak a DNS-ébe van kódolva a szabadság.

Na most, nem érdemes a nácisztikus uszításait elemezni, de ez annyira egy bomlott szöveg már, hogy nem bírom ki a bele nem kötést.

Első: Ha a politikai ellenfelei (kritikusai, riválisai, bárki aki nem ők) poloskák, akkor ez egyfajta felhívás az erőszakra. Elsőre persze dehumanizálás, egy miniszterelnöktől ez is elfogadhatatlan, de a poloskákat nem simán kidobni szokták a lakásból (én mondjuk igen), hanem kiirtani, megsemmisíteni. Khm, mondom hogy nácisztikus. A nememberezés amúgy is fajelmélet, a poloska is él, csak egy másik faj tagjaként.

Második: Nem vagyok egy római kaotikus szagértő (szaglásom sincs), de szerintem az állatok nem jutnak pokolra, mert a a kaotikusok szerint nincs lelkük. A pokol az emberi lelkeknek van. Vagy lehet, hogy az állatoknak van külön? De akkor sok pokol kell, mert az nem igazságos, hogy egy poloskát meg egy kékbálnát ugyanakkora tűzön sütögessenek

Harmadik: A DNS-ezés, a komplett népcsoportok egyes - inkább vélt - sajátosságainak visszavezetése arra a kurva genetikára. Ez hányadik német birodalomra is volt jellemző? Igen, ahányadik Magyar Köztársaságot ez véres bohóc már felszámolta.

Egyébként meg ha a magyaroknak a DNS-be van kódolva a szabadság, akkor miért annyira szolgalelkű a pártvezér és kancellár (ironikusnak indult ez is nálam, aztán lassan felnő hozzá) teljes udvartartása? Idegenekkel veszi körbe magát? Vagy hülyékkel, akikbe genetikusan van kódolva, hogy a szolgalelkűséget érzékelik szabadságnak? Amúgy hülyékkel, eszembe jut Nagy Ferenc Csótány, lakossági páleszferó, aki hetven felett már boldog, hogy nem kell gondolkodnia, mert a Vezér megmondja, miről mit gondoljon...

Részemről még mindig hajlamos vagyok elviccelni, mert nem hiszem látni, amit hallok, de ez egy virtigli náci beszéd volt, nem "kevert fajú", és alig kódolt. Egy rövid idézet:

„A birodalom össze akarja keverni, majd le akarja cserélni Európa őslakosait, idegen civilizációból érkezettek inváziós tömegeivel. Át akarja terelni a gyermekeink és unokáink nemzedékét a teremtés egészséges rendjéből a természetellenes életmódok káoszába.” 

És tessék mondani, akkor nem lehetne már, csak az egyértelműség kedvéért zsidózni, cigányozni, buzizni és négerezni egyszerre? vagy megmondani, hogy én most kire gondoljak, mert asszem a Vezér nem az űrlényekre gondolva idegenezik.

Felebaráti szeretet bazmeg, tömény felebaráti szeretet... helyett, igazi szájkeresztény görénykedés.

p.s. Néha azt érzem, a végére túl erősen fogalmazok. Most nem. Bocs.

Történelmi távlat

Ma van március tizenötödike, ami jeles nap, hiszen pontosan száz évvel ezelőtt, 1925 március 15-én Albánia külügyminisztere, Mufid Libohova megállapodást írt alá Mario Albertivel , a Credito Italiano olasz bank igazgatójával az Albán Nemzeti Bank létrehozásának támogatásáról. 

Mufid Libohova bég amúgy akkoriban külügy és pénzügyminiszter is volt egyben, tehát egy olasz bankkal államilag boltolni, minden szinten a profiljába vágott. (Volt igazságügyminiszter is, csak minek.)

Fontos, hogy Libohova a megelőző években I. Zogu király feltétlen híve volt, csak később kitörtek belőle a korábbi olasz megszállás alatti kollaboráció okozta gének, így míg Zogu a brit Midland Bankkal tárgyalt a saját nemzeti bank megalapításának támogatásáról, hősünk a digókkal, úgyhogy rapid mód lett erősen kegyvesztett. És azért, ami éppen pont száz éve történt, ez a mai nap jelentősége!

Persze  többen is emlegetik, hogy 177 éve a Habsburg Birodalomban is volt valami purparlé ilyenkor, de abba most nem mennék bele, még értem teljesen mi a brossúra arról. Talán Rendforradalom és Szabadságbéke zajlott akkor, vagy kezdődött, vagy szimbolikus, vagy át, vagy hosszú. Egyes rabbik szerint a reformkor folytatása volt más eszközökkel, más rabbik szerint viszont visszarendeződés a haladásba, na nem a focicsapati értelemben, azt állítólag még csak részben találták fel akkor. Mármint az értelmet. (Jelszavaink valának:  HazaSzaladás!)

Szóval erről az anti-Habsburg dologról még nincs hivatalos álláspont, mióta a múlt folyton változik (képzelem mi lesz, ha egyszer rég tényleg feltatálták majd az időutazást!), és egyébként is, emlékeim szerin Csang Kaj-sek kínai tábornok-politikus is úgy százhetven évvel a francia forradalom után mondta, hogy még nincs róla kialakult véleménye, történelmi léptékben még túl közel van az egész. Szóval ráérünk majd, ha unokáink leborulnak.

Ez meg albán punk. Érdekesebb. (Ez a címe.)

Mindenki mindenhol majd rólunk, és őt

Levelet írt a külhoni magyaroknak a Felcsútok Géniusza az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kerek,  177. évfordulója alkalmából. Pedig elég lett volna egy képeslapot küldenie, ilyen kardozós-huszárosat, lószarszaggal, az olyan stílusos lett volna. Érdekes amúgy, hogy mikor kampányüzemmódban van (mondjuk mikor nincs abban?), mindig ő ír levelet, mikor kicsit lanyhább a helyzet, már Agyarország Ormánya. Pont mint ahogy nyugdíjat ő emel, az emelés elinflálása viszont mindig a gonosz világgazdaság bűne.

Nade a levél, az valami mélyen felemelő (ez most képzavar, ugye?), de annyira, hogy az állami hírgyár szerint: „A miniszterelnök sorait nemcsak a szomszédos országokban, hanem világszerte idézik majd a nemzeti ünnepünk alkalmából.” Hát igen, akkora világpolitikai ő fingja a passzátszelet a mi Niszterelnökünk, hogy az egész világon idézni fogják. (Szerintem Rákosi elvtárs-pajtásról írhattak utoljára hasonlót e kis hazában, de egyébként jól illik a jelen hivatalos retorikájába is.) Mert az ugye nyilvánvaló, hogy Indonéziától Venezuelán át, egészen Izlandig mindenhol idézni akarnak majd valamit tőle, hiszen március 15. a nap, mikor az egész világ, de tényleg az egész szerte, a mi nemzeti ünnepünkre figyelnek.

És hogy mit is ír a hogyishívják a külhoni magyaroknak? Nem érdekes, rég semmi jelentősége, emlékezzünk hőseinkre, miazmás. A vicces inkább az, hogy szerinte a forradalmárok anno a békét választották a háború helyett, a rendet meg a felforgatás helyett. Aha, egy forradalom az pont ilyen. A forradalmárok nem akarnak felforgatni semmit, a világban amúgy is elég sok a felforgás, az bennük a forradalmi, hogy mindenki maradjon a helyén, nagyjából kussolva, valamint engedelmeskedjen a földesurának, különben fel lesz pofozva. Az igazi forradalmár az lehajtott fejjel hallgat, persze otthon, a négy fal között, felemelt fejjel csak akkor hallgat, a ha a Vezér beszél, de akkor sokan hallgatják egyszerre, az előírt fényes tekintettel. A márciusi ifjak pont így tettek, semmi rendetlenkedés nem volt ott kérem, csak békés kvaterkázás holmi kávéházi szegleten.

És nem, nem lett háború sem a forradalomból, hisz ők békét akartak. A történelemkönyvekben persze emlegetnek csatákat meg hadjáratokat, de ezt nem kell annyira komolyan venni, az egyrészt  csak kisebb lökdösődés volt, csekélyke csihi-puhi, másrészt meg ennyi kell is egy rendes, igen konzervatív békeharchoz. Na!

p.s. Az azért érdekelne, hogy a külhoni magyarokba beleérti-e a felcsúti mondjuk az amszterdami, londoni vagy dublini magyarokat is? Mert ha igen, akkor nem kéne kibasznia velük, mikor például nem szavazhatnak levélben, míg egy kolozsvári meg igen. Persze lehet, hogy ők nem magyarok, különben mit keresnének - nem-trianoni alapon - külföldön? Pénzt?

Metamatek

Mostanában egyre több cikk jött szembe, hogy miért is egyre szarabbak a magyar diákok matekból? Merthogy állítólag azok, ezt ilyen számokban vagy mikben kifejezhető mérések eredményezik.

Na most az van, hogy ebben a technológiai  civilizációban érdemes érteni a tudományokhoz, akinek ez nem megy, az lehet még pszichológus, vagy művész. A matematikával meg az a helyzet, hogy az nem tudomány. A tudomány a valósággal foglalkozik, a matek meg egy csomó mindennel, ami igazából nincs is. Látott már valaki pontot? Nem ilyet, hogy: . Hanem matematikai értelemben vett pontot, azaz olyan dolgot, aminek igazából nincs kiterjedése, tehát nulla dimenziós, tehát nem is lehet. Vagy látott már valaki ötöt? Nem öt tehenet (akiket felrúgott a Mehemed), öt pornófilmet, vagy öt csízt a csupasz körtefán, hanem ötöt úgy általában? Esetleg öt matematikai pontot? Na ugye! Az öt az a dolgok minősége, de csak szerintünk, avagy az öt, miként a pont (egyenes, színuszfüggvény) csak a fejünkben létezik. A tudósok (vagy a tudóskodók) az ilyesmit absztrakciónak hívják, de csak mert  kényszeresen terminus technicusokkal kell dobálózniuk. De ha már: a matematika absztrakciókból, csak a fejünkben létező elvonatkoztatásokból indul ki, azokat tekergeti, hajtogatja, azokkal legózik, és a végén meglepődik, hogy az egész valahogy mégis jó valamire.

A matematika tehát nem tudomány, akkor inkább már művészet. Mint az őszinte és a kőkemény legózás. És tényleg, a szépség sem a dolgokban van, csak a fejünkben, mikor valamit szépnek (felzaklatónak, undorítónak, laposnak - szóval másképp művészinek) látunk. Amúgy pedig a filozófia meg túlírt irodalom, rendes filozófus is csak olyasmivel foglalkozik, ami a fejében van, absztrakt, mint egy matematikus, csak nincs kedve számokkal bíbelődni, mert a nyelvet tekergetni számára érdekesebb, és ilyeneket ír le, hogy a lét nem létezik, mert ami létezik, az attól létezik, hogy léttel bír, a lét maga tehát legfeljebb létlik! Hát nem tiszta költészet ez? Megvan benne minden: játszik a nyelvvel, úgy tűnik hogy beszél valamiről, és elég általános, miközben teljesen felesleges. Ilyen az igazán jó költészet is. meg az a matek, amiért ötös jár az iskolában.

És akkor a konklúzió: a matek egy kötött formákkal dolgozó, de magasabb szinten már igen kreatív művészet, amihez vagy van tehetsége valakinek, vagy nincs. Egy szintig el lehet benne jutni bárkinek, ami rendszerint elég is, de az egyismeretlenes egyenlet még nem a művészi szint, az  csak olyan, mint a multaós csujjogatás Mozart Don Giovannijához képest.

És hogy miért szarok a magyar diákok matekból? Ja, ez egyszerű, szarul tanítják őket, szar módszertannal, ez így volt az én időmben, de lehet, hogy így van még mindig. (Talán nem véletlen, hogy a közéktatásban csak túléltem a  matekórákat, az egyetemen meg már tudtam élvezni is időnként.)

A külvilág mint fájdalomcsillapító

Folyamatosan bekopog a külvilág  az ablakomon, pontosabban ablakaimon, mert akkora burzsuj vagyok, hogy több is ablakból. Hajnalban konkrétan a közvetlenül a ház előtti fa kopogott be, olyan viharos volt szél. Meg olyan nagy a rohadék fája, ami bezzeg csenevész kis csemete volt, mikor először találkoztunk. Jó, több, mint negyven éve, akkor még én is csenevész voltam, kicsi, és elég műveletlen, és épp egy közeli általános iskola kísérletezett velem, hátha megtanítható vagyok erre-arra. A fene sem emlékszik már rá, milyen sikerrel, az egyetemi tananyagból még emlékszem erre-arra, de a alsós már nagyjából kiesett, leszámítva, hogy a betűk nagy részét azért felismerem. Plusz megtalálom a számológépet, ha nagy számokat kell összeadni, hogy mondjuk tizenhét, vagy ötvenhárom.

Amúgy rendes a külvilágtól, hogy gondol rám, harmadik napja nem bírok menni sehova, valami gyomorhurutom van, amitől tegnap nagyrészt, tegnapelőtt meg főleg magzati pózban vinnyogtam a fájdalomtól. Azóta anyám hozott gyógyszert, úgyhogy görcsök nincsenek, már így gyomorilag, ellenben rohadtul fáj a hátam meg az oldalam, mert közel két napig főállásban kerestem az a kitekert testhelyzetet, amiben nemgörcsöl annyira a gyomrom.

Érdekes, hogy a hátam akkor nem fájt, mert úgy tűnik, egyszerre főleg egy fájdalommal bír foglalkozni a szervezetem idegrendszere, ha az egyik elmúlik, jöhet a másodlagos. Ha például legközelebb fáj a fejem, majd szándékosan belerúgok az ágy  lábába, és a probléma meg is van oldva, bár akkor meg ugye a lábam. 

Szóval kell valami nagy és általános világfájdalom, ami minden testi izét felülír, arra gondoltam, hogy nekem akkor innentől folyton fájni fog Trianon, de tényleg folyton. A részleteken még gondolkodom (például hogy fájhat nekem egy épület, avagy a Kis-Trianon palota), de addig is régi térképeket nézegetek, hergelési céllal. 

Lényegében Trianon lesz az új külvilág, ami azért is praktikus, mert talán onnan Franciaországból (azok amúgy a taljánok vagy nem?) nem koszolja össze az ablakom, mert közvetlen akciókban (mint ablaktisztítás) egyelőre nem veszek részt, hisz fáj a hátam...

Amúgy az elmúlt két napom úgy kell elképzelni, hogy ez ment a belesőségeimben, nem igazán bensőségesen, nagyon-nagyon hangosan, extra basszussal (mondtam is gyakran, hogy basszus...), és csak rövid szünetekkel:

A hisztis óvodás -paradigma

Ártunk és Ormányunk, meg a 135  bátor (és vastagon megfizetett, költségtérített) szavazógép beleírja az Alapkotmánytörvénybe jól, hogy a az ember születési  neme szerint vagy férfi, vagy nő, úgyhogy hermafroditák, interszexuálisok, ezennek ki vagytok tagadva az emberiségből, mars az állatvilágba!

Eredetileg volt egy ilyen mondat, csak udvariasan a nő volt elől, de ezt most meg kell változtatni, mert ez így felel meg a "teremtés rendjének".

Tessék mondani, akkor ez itt innentől már hivatalosan is teokrácia, amennyiben a középkorias, de főleg primitív politikai "kereszténység" uralma?

Én nem értek hozzá, mert ideológiailag nem vagyok elég képzett, ám akkor szó szerint kell venni azt is, hogy Isten hat nap alatt. És  a hatodikon az embert? Mert akkor adódik a kérdés, hogy a nőt mikor? Még aznap, mikor a férfit, vagy később: A hetedik napon ugye megpihent, meg a fene se tudja Ádám mikor kezdett el unatkozni egyedül, illetve mikor lett a teremtés után kanos, tehát lehet, hogy a nyolcadik vagy kilencedik napon, addig meg voltak állatok, csak azokra nem izgult fel. Mert ez esetben a nő mint olyan (princípium, gyerekszülő konyhai robot, valamint kisebb az agya) nem is része a Teremtésnek. Ő, az Évaként emlegetett izé, csak valami utó-teremtésbe fért bele, nyilván ezért kezdődik kettessel a személyi száma. (Tényleg, az van még?)

Nálunk a rezsim hülye, ez már axióma, és egy hisztis óvodásként egyetlen célja van: hatalmon maradni minden áron. Nagyjából ezért csinálnak szinte bármit, kivéve mikor csak sima, kéjes gecizmusból, miszerint "Visítsanak a libsik!" Elvégre egy hisztis óvodás  nem csak azt szereti, ha ő mondhatja meg, ki ülhet fel a hintára az udvaron, de azt is, ha macskaszarral dobálhatja meg a homokozóban a Krisztát, aki kicsit azért tetszik neki, de a múltkor nem akarta megmutatni a punciját.

Bizony mondom néktek, a hisztis (és jobbára itt-ott bántalmazott) óvodásokból lesznek a nárcisztikus pszichopaták, mint a Dagadt meg a Trampli, szóval aki elnökcsászár akar lenni bárhol, az először hozzon pecsétes igazolást arról, hogy ötévesen nem dobált macskaszart. Ja, meg hogy komolyan veszi a Tízparancsolatot, tetteiben is.

cagle.com

Gazdasági kérdésekkel nem (némileg kiakadt)

Még valamikor a múlt héten a Felcsútok Géniusza aszonta (miután valami poszt-firkász kérdésekkel provokálta), hogy ő nem foglalkozik gazdasági kérdésekkel, ő a munkáját végzi. De enberek! Ez a sztrítfájter a pártvezér és kancellár, neki a munkája jelentős része, hogy gazdasági kérdésekkel foglalkozzon. Ilyen ez a rohadt kapitalizmus...

De ő azzal foglalkozik, hogy megtartsa a teljhatalmát, kábé mindent ennek rendel alá, a gazdaságról meg annyi fogalma van, hogy miért drága a tej? 27%-os áfáról,  szállítási, munkaerő, meg anyagköltségről hallott már. Társasági nyereségadó, iparűzési adó megvan? Ja, drága a tej, de mint alapvető élelmiszert nem kéne agyonadóztatni. Persze a Dagadt szerint a pálinka az alapvető élelmiszer, úgy látszik többet is fogyaszt belőle, mint tejből. Nyilván laktózérzékeny, de szerencsére az etilalkoholra nem, az hangulatba hozza, és úgy kezd el beszélni, mint valami különösen buta földesúr.

Hogy én beszéltem a miniszteremmel (az övé, ja), és mondtam neki, hogy miniszter úr, légyszíves tárgyald le a gonosz külföldi üzletláncokkal, hogy legyen olcsóbb a tej! Mond meg nekik! Egyfelől szép ez az urambátyám-alapú pertu, másfelől meg ugye a tej ára akkor most gazdasági kérdés? Amivel nem foglalkozik? Majd a kalácsfejű minisztere nyilván, aki hetente bejelent valamit, ami nem jön be, de gondolom ő egy meg nem értett közgazdasági zseni, csak az a kurva gazdaság  nem akar úgy működni, ahogy ő fütyül.

Szerénység, visszafogottság, meg a kisemberek problémái, mondja az arc, miközben a lánya épp a világ másik végéről érkezik jól lenyaralva magát, magángéppel. Innen nincs tovább, ez már olyan szintje a valóságidegen pofátlanságnak, ahonnan persze mindig lehet lejjebb, csak felőlünk nézve ez már mindegy is. De ettől szép a kontraszelekció, hogy az önkényúr körbeveszi magát lakájokkal (és egyel magasabb szinten hűbéresekkel), és gyorsan eljön a pont, ahol már csak azt hallja, hogy igen főnök, persze főnök, igazad van főnök! Ez meg olyan buborék, amiből nem látni ki.

(Egy már idézett példa: Boross Péter MDF-es miniszterelnök még 1994-ben a választások előtt azt mondta, hogy tuti nyerni fognak, ő akárhová megy - MDF-es kampányrendezvényekre nyilván - mindenki csak támogatásáról biztosítja. Aztán rájuk szakadt a kurvaélet, amiből már, mint a rendszerváltás nagy pártja, igazából sose tudtak felállni. A buborék az buborék elvtársak, az olyan, hogy kipukkad.)

Ízléspukkasztás

Ezt tegnapelőtt, nőnap alkalmából kellett volna megtalálnom, de csak tegnap este dobta elém az algoritmus. kellemesen kényelmes helyzet, hogy sose hallottam a zenekarról, de tetszik, ha egy csaj ilyen kulturáltan üvöltözik a mikrofonba, és nem fél használni a kissé eszelős arckifejezését is. Pláne egy könyvtárban, ahol én ilyet sose láttam-hallottam, pedig jártam könyvtárakba, sőt jártam már könyvtárossal is, szóval szakember vagyok, bár csak az angol ábécé megy fejből. Az rövidebb. Ja, és tanítottam könyvtár szakosokat is, ilyen tantárgyakra.

Szóval: 

Szerintem ideális hétfői műalkotás, ennél már csak valami performansz lenne erősebb, amiben mondjuk a művészek lehányják  a szubjektív idealizmust, de úgy, hogy egyáltalán nincs benne sárgarépa. Mert mi is a művészet? Tudja fene, szerintem az, amit valami tudatmódosító nélkül nem értünk, azokkal viszont nem érdekel, innen lehet tudni, hogy biztos fontos, csak rohadt nagy bunkók vagyunk hozzá.

De ízlésekkel nem lehet vitatkozni, ha valakinek például bejön a testhorror, mikor két embert összesen másfél marslakóvá műtenek át egy mészárszéken, akkor az számára autonóm műalkotás. Nekem például bejön az ilyen, csak nem merem megnézni. Az Olsen-banda filmek mégis csak barátságosabbak, kétbalkezes dánok a hetvenes évekből, bár néha azért hiányzik, hogy egyiket néha kibelezzék. Azt se nézném végig, de gondolnék rá.

Amivel csak azt akarom mondani, hogy minimum harminc éve nem tudom eldönteni, extrém-e az ízlésem, vagy csak szélsőségesen kispolgári. Ez tényleg csak kábé harminc éve kérdés, előtte az volt a jó zene, ami letépte a fejemet,  (és az volt a jó buli, mikor nem feltétlen tudtam, hogy jutottam haza), a legjobb festmények nem ábrázoltak semmit, de tuti skizoid drogosok festették őket, az igazi irodalom pedig sosem félt használni a baszás szót. De egyszer csak felnőttem, bár ezt egy  darabig nem akartam észrevenni. Aztán feltűnt, hogy bírom Sztravinszkijt, meg Kurt Vonnegutnak azokat a könyveit is, amiben nem rajzol segglyukakat, persze csak mélyen humanista polgárpukkasztás céljából. 

Vagy az van, hogy annyira nem vagyok kispolgár (a nagy fel se merül), hogy engem már pukkasztani sem lehet? Minden esetre ha valaki majd mikrofonba kiabál zenét a helyi könyvtárban, majd elmegyek megnézni.

Alvástalanság

Kedves naplóm! (Kedves egy fenét, ki találta ki ezt a hülyeséget?)

Az úgy volt, hogy szombat hajnalban (már ha a két óra az már hajnal), arra ébredtem, hogy iszonyúan görcsöl a lábam. A bal, ami nem csak abban az értelemben nem a jobbik, hogy tényleg a rosszabbik. A görcs hamar elmúlt, de visszaaludni másfél órán át sem sikerült, így felkeltem. Gondoltam megnézem A bal lábam című filmet, ha már az alvás nem megy, elvégre Daniel Day-Lewis az egyik kedvenc színészem. (Plusz ezért kapta az első Oszkár-díját a háromból, nem mintha Oszkár számítana.) Aztán mégse, hajnali négykor (na az már hajnal, valóban),  nem dráma kell, hanem vagy valami agyatlan vígjáték, vagy horror. (Hor ror, hor nem ror - tartja az ősi dakota mondás.)

Ám a Felvonó a pokolból című izé annyira rossz volt, hogy húsz percig bírtam, aztán betettem egy Ramones koncert DVD-t, és kiderült, hogy álmatlanság ellen nem jó a punk, de az elviselésében határozottan segít.

A múlt éjjel meg valami jutyúbról letöltött kabarét hallgattam telefonon, mert éjfél előtt fel kellett kelnem, asszem begyulladt valamelyik jobb alsó fogam, és azzal nehéz aludni. Úgyhogy egy tabletta, közel egy óra várakozás, míg hat, és végre alhattam kábé két és fél órát. Aztán felébredtem, és ha én hajnali kettő und három közt felébredek, akkor pont ötven százalék esélyem van visszaaludni. Azaz vagy sikerül, vagy nem. nem sikerült. Úgyhogy két éjszaka alatt jött össze vagy öt óra alvás, a szükséges 12-14 helyett, ami a túléléshez elég,  de a napközbeni beájuláshoz is, ezért maradok a csigaházamban.

Mostanában vannak ilyen éjszakák, de ha kettő is egymás után, akkor már lehet számítani arra, hogy a harmadikon végre kidőlök, és nem zombi-üzemmódban főzőm a harmadik kávét, és égetem oda a pirítóst. (Egy praktikus tanács: félálomban, fejnehézen ne főzzünk vajas kenyérnél bonyolultabbat, a kenyér pirítása amúgy is a haldokló Nyugat ópiuma csupán.)

Na, ennyi a napi nyavalygás, több kávét már nem iszok ma, majd feltolom a vérnyomásom politikai hírekkel, mióta Trampli van a fehér házban, meg Maszk, az Elon, ez megbízhatóan működik.

És akkor egy artisztikusan kiabálós opusz az álmatlanságról. Aki erre nem alszik el... az bárki.

Miért él valaki magánéletet a vécében?

Na nem úgy, nem maszturbatív értelemben, hanem hogy családilag. Mára múltkor is értetlenkedtem itt, hogy van az, hogy én nyugodtan trónolok épp, olvasok valami jó könyvet, ahogy egy ember,  és akkor a szerintem felettem lakók beszélgetéseibe hallgathatok bele, mert ezek a lakótelepi házak olyanok, hogy vezetik a hangot. de gyanús, hogy valamelyik szobából már nem hallatszana le a vécémbe, hogy miért fogyott el a hipó, illetve hogy Ferikének  már tegnap se volt hőemelkedése. Biztos abbahagyta a hipóivást, ez rendszerint javít az ember állapotán. (Bár pont a Covid-járvány idején javasolta a Trampli Donáld, hogy az emberek igyanak hipót, mert az fertőtlenít, a járvány meg egy fertőzés, ilyen vírusizé.

Ellenben ha épp nem szűrődik le semmi információ, akkor tuti az ajtóm előtt állnak meg páran beszélgetni, mindenféléről, ami nagyon nem tartozik rám, de legalább nem is érdekel. A vécé meg a bejárti ajtó mellett van, a lépcsőháznak meg remek az akusztikája (mondjuk nem is értem, ez miért volt fontos), úgyhoogy egy kisebb esti szorulás révén már mindent tudok Margitka néni gyomorproblémáiról. Egyébként nem Margitka, vagy hát van valamekkora esélye, de nem tudom a nevét. Elidegenedés van, flaszter-falanszter, már rég nem szokás tudni a szomszédunk nevét.

És miután  én hallok mindent az ajtó elől, eleve lábujjhegyen megyek ki kávét főzni, mert nyilván a lépcsőházból is hallani, ha megégetem a kezem, és istent emlegetem, súlyosan negatív kontextusban. Nem kockáztatom meg, hogy Margitka meghallja, és be akarjon jönni segíteni. Én ehhez már rendesen elidegenedett vagyok.

Esetleg ha reggel nem hagynak nyugodtan olvasni, bosszúból kiírom a lépcsőházi faliújságra, milyen színű volt, mennyi és milyen állagú, mert ha már a köztér betolakodik a privátszférámba, akkor a kölcsönkenyér addig jár a kútra, míg vissza.

nobleworkscards.com

N-nap (és így sem rövidebb)

„Még soha nem járt nő a Holdon, de jövőre legalább elmondhatjuk, hogy majdnem járt“ - olvastam, és nem értettem, ez miért hír? Régen még röhögtünk azon, hogy valami bulvárlapban az ért talán címlapot is, hogy valaki kertévés műsorvezető majdnem elejtette a mobiltelefonját. (Jó, hát rég volt, biztos nagyobb kincs volt még egy mobil.)

Most meg az a hír, hogy valaki nem megy a Holdra, de majdnem? Aztán leesett, hogy ja, nőnap van, bár nem értem, hogy miért kellett idén szombatra tenni. (A németeknél állítólag munkaszüneti nap, most jól megszívták. Tényleg a pasiknak is az?) Mindegy, a napoknak szerintem nincs neme, de fura, hogy ez a nőnapi vonatkozás nem tűnt fel, pedig délelőtt még anyámat is felhívtam ez ügyben.

Nem áll rá az agyam erre a némileg nemileg determináció-problémára, persze többször is volt női főnököm, meg kolléganőim, főleg az egyetemi szférában nem igazán tapasztaltam, hogy hátrány nőnek lenni. és a barátaim közt is sok volt a csaj, bár én nyilván nem vagyok egy reprezentatív minta, pontosabban csak magamat  reprezentálom, de azt is minek...

Szóval nőnap van, férfinap nincs (mondjuk minek is, ha a napoknak nincs nemük), de lehetne esetleg kékszeműek napja, vagy az Első Emeleten lakók Nemzeti Emléknapja. Elvégre ha valami nemzeti, arra hátha lehet szerezni egy kis közpénzjellegét elveszítőt. Sőt lehetne állandóan vasárnap, mint a húsvét vagy a pünkösd. Sőt, lehetne eleve a pünkösd helyett, arról  úgysem tudja senki, micsoda, és mit kellene  ünnepelni, valamint már munkaszüneti nap. És akkor pünkösdhétfő helyett lehetne a Másodikon Lakók napja, és akkor anyámék is ünnepelhetnének. Bár esetükben eleve összeér a nő- meg Zoltán-nap, de én nem vagyok se nő se Zoltán. Szultán lennék, de lehet, hogy azt már késő elkezdeni. Kékszemű mondjuk vagyok, szóval kiegyeznék azzal is, és  ott már se fontos, hogy nemzeti legyen. Lehet egyből nemzetközi.

Ma van Sztálin

Joszif Visszarionovics Sztálin 1853-ban ma halt meg. Vagy 1957-ben, nem tudom pontosan, a lényeg, hogy volt benne ötös, és egyessel kezdődött. (Ha kettessel kezdett volna meghalni, legalább is tudnék róla, az elmúlt huszonöt év nagy részét életben töltöttem.). Apai ágon oszét, anyai ágon grúz volt, így logikusan lett az oroszok szovjet diktátora, lenini alapon mozgalmi névvel, mert igazából Dzsugasvilinek hívták, csak ezért mindenki kiröhögte a  mozgalomban.

Egy időben pap akart lenni, de nem komp lett, túl intelligens volt a papi szemináriumhoz, meg egyébként is, marxista vitakört szervezett ott, amit az ortodox egyház kevéssé bírt támogatni. Főleg miután rohadt messze a sodródtak már a krisztusi alázatos szegénységtől, ez mondjuk államegyházaknak nehezen is szok menni. Mindegy, a későbbi néhai Sztálint kicsapták a teológiáról, úgyhogy elment dolgozni egy obszervatóriumba, végül is ott is csak az eget fürkészték, legfeljebb nem spirituális értelemben. De  ez passzolhatott lelki alkatához, hisz a marxizmusban is annyi a spiritualitás, mint Makó Jeruzsálemtől, és egyáltalán, azt asztrofizikusokat ritkán zavarja a materializmus, főleg munkailag.

A tizenkilencedik vagy a huszadik századot már a munkásmozgalomban kezdte... jut eszembe, Marx 1883-ban halt meg Londonban (ahol én is majd 2083-ban szeretnék, bár statisztikailag addigra legalább harminc éve six feet under leszek), szóval lehet, hogy Dzsugasvili Joszif is inkább 1953-ban halt meg, ha csak nem a síron túl lett marxista. Dialektikus alapon persze, úgy hátha lehet.

Később munkássága nyomán változatos helyeken volt száműzetésben, ott főleg röplapok írásával és politikai gyűlésekkel töltötte az időt, közvetlen akciókban nemigen vett részt, mert fájt a háta. Lenin régről ismerte már, feltéve, hogy régi ismeretségnek számít, ha már két évvel az 1917-es forradalom előtt levelet írt neki, meggyónva, hogy eddig szociáldemokrata volt, de a szocdemek nemzetközi opportunisták (erre a szóra emlékezett még a papi szemináriumból), pont mint a zsidók, bár utóbbit nem részletezte. (Grúzként elég volt neki a kapitalisták mellet az örményeket utálni.)

A forradalomban aktívan háttérbe vonult, sőt haverkodott Kamenyevvel, és kerülte az Ideiglenes Kormányt, ő végleges kormányt akart, ami persze össze is jött neki. Később. Ehhez meg kellett halni a Leninnek, hogy aztán némi tisztogatás után ő legyen a főfőnök, akinek majd jól jön Hitler. Mert az sose zavarta, ha az emberek meghalnak nagyon sokan, amíg van vodka, sülhús és személy kultusszal megalapztt totális hatalom, jól elvolt magában. A honvédő háború meg bármire jó ürügy. Néha persze meg kellett kérdeznie egy-egy bizalmi emberétől, hogy „Te ki a fasz vagy?“, de ez csak egy apró, járulékos része volt a paranoid-alapú tisztogatásoknak. A lényeg az volt, a kiszemelt új megbízható elvtársak basszanak be vele, oldódjon meg a nyelvük, és onnantól bárkit ki lehetett végeztetni, ha úgy hozta a szükség, vagy egy másnapos kedd délelőtt.

Vívmányai valának. ötéves terv, kolhozosítás, sok millió halott, Cseka, Gulág, atombomba. Azon szerencsés diktátorok közé tartozott, akik halálukig csinálhatták, bár egyes források szerint haldoklása alkalmából épp az akkori bizalmi emberei hagyták megdögleni, hogy mindenkinek jobb így, meg ugye lehet meccselni az utódlásért, milyen remek móka lesz majd.

Nem lett, arra még közel negyven évet kellet várni, de akkor is csak az derült ki, hogy felesleges izmozni, Moszkva nem hisz a könnyeknek, csak a diktátoroknak, hívják őket bárhogy.

Bennem lakó

Mindig jönnek szembe ilyen tutorital videók, főleg angolul, hogy kell írni? Dialógust, leírást, narrációt, bármit. Mintha ez tanulható lenne. Persze, részben biztos, de csak mint festeni, hogy egy darabig haver, egy darabig... Utána már tehetség kell, az valami furcsa okból nélkülözhetetlen. Ha nincs, az ember lehet kritikusan beszóló (mint én főleg), de sose lesz meg belőle  a nagyregény. (Kis személyes: azért küzdök, mint malac a jégen, de az alternatív történelmi abszurd, az olyan, hogy sokat kell olvasni, sétálni, meg bármi mást csinálni hozzá, hogy gyorsan menjen. Lassan megy, ebből is látszik, nem vagyok tehetséges.)

Ellenben azt gondolom, ahhoz, hogy az ember írni tudjon, nagyjából két dolog elég (túl az ábécén persze):

- Tudjon beszélni, az már maga egy stílus, ha az élőbeszédet vissza bírja adni a reménybeli szerző, írásban, kábé modoroskodás nélkül. (Szerintem nekem ez nem megy.)

- Olvasson sokat. Kurva sokat, az írás írott szöveg olvasásából jön, sokból. (Kábé ennyim van, a kurva sok olvasás.  Ami  kényszeres, de élvezetes, kábé mint írni. Csak ne olvassa senki, az kínos. Én se olvasom magam. Vissza. Vagy ritkán. Néha tetszem. Néha menjek a fenébe. Szerintem.

Jut eszembe, az írás az van annyira közvetett, hogy az ember elköveti, arrébb lép és nem néz vissza. Odapisilt valaki a bokor tövébe? Nem tudom ki volt, én már méterekkel arrébb járok, a sliccem is felhúztam, miről beszélünk egyáltalán? Valaki odaírt valamit? Ja, az emberek firkálnak mindenfélét,  kimerülő kutyaól, a királynőt megölni nem kell félnetek, vanni vagy nem vanni, hé paraszt, melyik út megyen le kutyába?

Én nem írok, én értelmiségi vagyok, nem tudom hol született Vörösmarty Mihály, nem olvastam Radnótit, nekem térkép e táj. Néha amit írtam folyton, az nem én voltam. A bennem lakó alanyi szörnyű. A kényszeres, aki kommunikál.

Hivatal, gyár, kocsma

Álmomban két akkugyár voltam, és a geovilág-politikáról beszélgettem egymással, de folyton ott ordibált az ablak alatt valami narancssárga fejű vénember, aki állítólag Fülig Jimmy, mikor Piszkos Fredeset játszik.

Ehhez képest reggel már csak az volt a kérdés, hogy mivel igyam a kávét, az nem volt az opciók között, hogy a Központi Statisztikai Hivatal  hírlevelével. (Azt se tudtam, van nekik ilyen, múltkor regisztráltam valami adatbázishoz, hogy alapadatokat szerezzek egy elemzéshez, erre most már hírleveleznek velem.  Persze lehet, hogy megvan a  címem minden Igenis Kormányzati Szervnek - ez az NGO ellentéte - a Covid-oltás óta, persze velem a Fletó is levelez, ő se tudom hogyan, miért, de legfőképp minek?) Eleve nem leveleznák - egyoldalúan se - olyannal, aki Központi Hivatal.

Nade Káeshá elvtárs megírta, hogy szarban a haza, mert szarban a német GDP, mert szarban az autóipar, azzal együtt meg az akkugyártás, márpedig akkut azt gyártana nálunk a Kínai Népköztársaság, meg Samsungia, csak nem nagyon megy. Erre ordít bele Trampli Donáld az európai gazdaságba, hogy védővámok bazmeg, védővámok, mintha innentől nem lenne fontos státuszjelző  a luxusmerci vagy épp a családi Volkswagen. Tényleg, a Ferrari az Európa? Csak ha már a státuszjelzés...

Nálunk meg a Felcsútok Géniusza feltette a komplett hazai gazdaságot  a főleg német autóiparra, meg a távol-keleti lítiumion-mizériára, már komolyan várom mikor hirdetnek végre egy százmilliárdos mezőgazdaságfejlesztési programot extenzív tarhonyatermesztésre.

Érne az is annyit, mint német autófődarabokat összeszerelni, mielőtt vonatra kamionozzák.

Persze jól van ez így, legalább lesz száz új gyár, meg vas és acél országa megint, majd termelnek Jó Híreket, meg falusi kocsmafelújítást, az állítólag könnyű, csak ki kell festeni a gyárat, aztán átvinni a festést a kocsmába, és máris újszerű, csak a csapolt sört kell ugyanúgy vizezni, hogy azért meglegyen a folytonosság is.

És ez egy sokkal ambiciózusabb program, minthogy a tiszapart, izé Tisza párt a nyugdíja óvodásokat műttetné át buzinak, vagy hogy Brüsszel betiltaná  a Békemenetet, elvégre annyira háborúpártiak, hogy sátáni vigyorral  a fejükön esznek sült békegalambot ebédre, miután megvárták, hogy a szájukba repüljön. de gyárat, szép sok gyárat, azt nem építenek ezek a bürokraták, ezek azt hiszik , hogy a gyár az fán terem, mint holmi időjárási anomália.

Hírkör-hinta

Valamikor régen azt hittük  (lehet, hogy én is, de hittem én már annyi mindent), hogy majd a világhálós internet annyira sokszínű lesz, hogy csak úgy kapkodjuk a fejünket, vagy fejetlenül kapkodunk, de valami lesz a fejjel.

Ám a net csak részben generálja a kommunikációt, egyre komolyabb gyanúm, hogy inkább csak leképezi azt napi öt-hat témát, ami uralja a bulvár uralta nyilvánosságot, és teszi ezt maximum három-négy nézőpontból.

Például a minapp meghalt Gene Hackman. Szó szerint ugyanaz a halálhír és instant nekrológ mindenhol, a Telextől a  Zorigón át a New York Times-ig. És a találgatás: szénmonoxid-mérgezés lesz, akárki meglássa, egyes szakértők (brit tudósok) kizárják a szénmonoxid-mérgezést. Nagy színész volt, lehet, hogy mégis szénmonoxid-mérgezés, napok óta halottak voltak  már, nem tudni szénmonoxid-mérgezés miatt-e? És ez így pörög, végtelenítve, mert ha valami egyszer hír, napjában többször írni kell róla, elvégre egy-két hétnél nem tart tovább a cucc, a hónap közepére már senkit se fog érdekelni.

És ha az aktuálisan futtatott hír politikai vonatkozású, akkor annyiban sokszínűbb a kép, hogy  van hozzá liberális, balos, meg széljobbos kommentár (szerencsésebb történelmű  országokban konzervatív is, nálunk nincsenek látható-hallható konzervatívok), de az három vezető  hírnél is összesen kilenc, kurvára kiszámítható interpretáció, százszor  meg százszor ismételve, átvéve, beidézve.  Az egész interháló mintha nem arra lenne jó, hogy sokszínű legyen a hírek und vélemények palettája, hanem hogy néhány harsány színbe vakuljon bele a fogyasztó. 

Kicsit olyan ez, mint kamaszkoromban, mikor az ember tudta, hogy melyik  kis lemezbolt, melyik sarkában vannak a spéci hardcore meg akár black metal albumok, miközben a nép Eddát vett a nem kis lemezboltokban, Dollirollt meg Elgétét. Oké, gondolom általában is ilyen a kultúra, hogy van a nagy tömegizé, meg a kis szubkultúrák, és akkor az ember ehet a menzán pörköltet nokedlival, meg összeínyenckedhet magának egy kis szusit, csak utóbbinál sokszor már az alapanyag megléte is problémás.

És ha valaki nem a készre hányt híreket fogyasztaná, ne adj isten autonóm véleményeket is, tűrni kell a sötét sarkokban, mert a tartalom jobbára nem sokféle, csak sokszorosan egyforma, és akkor már meg is érkezünk a véleménybuborék különösen divatos (és ezért indokolatlanul túlhasznált) fogalmához. De ebbe én most nem, én csak a szigorúan monoton darált hírfolyamon nyavajgok.

Tegnap délután bárhová mentem nézelődni online, ez volt a napi alapmotívum, mint egy népies-urbánus négysoros csűrdöngölő:

Tramp-Oszkárgála, Tramp-Oszkárgála/

Lélegeztetőgépen a pápa/

Meghalt, lemondott, becsődölt/

Tramp-Oszkárgála

Tessék mondani, történnek még dolgok a világban ezeken kívül is? Vagy már magát a történést kell újragondolni (az történik, ami virálisan hír), illetve van  világ ezen kívül is, vagy a valóság az új virtuális?

Privát Oszkár a közízléskerülő

Ma délelőtt ez volt a Zorigó címlapján a három vezető hír (ez csak ürügy, alapvetően nem politika jön):

• Káprázatos vörös szőnyeges bevonulással kezdődött a 97. Oscar-gála - képek
• Orbán Viktor: Az európai vezetők úgy döntöttek, hogy háborúra van szükség
• Szoboszlai Dominik külseje megváltozott, elszabadultak az indulatok – videó

Ezek szerint már akkora nagy béke van, hogy csak egy vörös szőnyeg, meg valami fodbalista reklámarc új frizurája közé fér be, szerényen (se képek, de videó?), hogy a Felcsútok Géniusza, a történelem főutcáján megint beszólt az elvileg szövetségeseinek,  akik persze nem figyelnek rá, így kénytelen a szőnyeg szélén ordítani és toporzékolni. De azok a kurva indulatok, azok nem akarnak elszabadulni tőle, csak ha annak a Dominiknak a haja ugye... Az gondolom téma lesz legközelebb az ENSZ-ben is, itthon meg beleírják az Alapkotmánytörvénybe, ha már úgyis írnának bele jókat.

Az Oszkár-gála meg eleve érdektelen, Szakmai (te jó ég, most majdnem azt írtam, hogy művészi!) súlya nem sok van már. Lassan harminc éve megmondta a Beteg Srác  a Trainspottingban, hogy az Oszkár nem érdekes, szimpla szimpátiaszavazás, és jut eszembe, biztos ezért nem kapott Oszkárt a Trainspotting. Se.

Ez a Brutalista ez unalmas, az Anora nevű filmszerűség unalmas és  kínos, a Szer meg sablonos, a többit meg gondolom nem láttam. Pontosabban feltételezem, én még azt se böngésztem végig, melyik kategróiában ki nyert mit, vagy mi nyert kit, és kié lett a Pofáraesés Láncokkal és  Csillaggal? Tényleg nem érdekel. Mert annak van jelentősége, hogy Cannes-ban, Velencében vagy Berlinben kiket-miket  díjaznak, de az Oszkár, mint díj, az olyan, hogy vele a filmes elismerések nem többen vannak, csak sűrűbben.

Nekem a tavalyi év legjobb műfaji filmjei, mert ugye Oszkárt nagyjából ilyenekért osztanak, a következők.

(Ja, és fontos, hogy ezek nem feltétlen tavalyi filmek, csak én tavaly láttam őket. Nekem tavalyiak, elvégre az idő  nemcsak relatív, de mint ilyen, szubjektív is.) Szóval:

- A Caddo-tó (Minden ellenkező híreszteléssel szemben, ez sci-fi, nem thriller vagy ilyesmi, és szemben a kritikai visszhanggal, szerintem marha jó  agymenés.)

- A Figyelők (Ez meg misztikusabb, mint amennyire horror, engem beszippantott és hamar kiköpött, pont ahogy egy ilyen darabtól elvárom.)

- Az égbolt minden istene (Na, ez az előző kettővel ellentétben, és sok ezután következővel együtt nem 2024-es, de ugye lásd fentebb. Ez néha horrorba hajló ugyan, de igazából kőkemény, családi  kamaradráma, a felforgató változatból. Többszörösen határsértő, szóval nyilván bírom.)

- Konklávé (Azért ezzel vannak bajaim, de alapvetően egy jó film, láttam kétszer, ami mégiscsak... Műfajilag ez is valami jelzősdráma, mondjuk hogy dokumentarista felhangokkal, legalább is a múltkor láttam egy interjút valami bíborossal, és ő mondta, hogy elég hiteles a cucc.)

- Skunk: Egy pusztító élet árnyéka (Szocio-tragédia és a erőszakpornó, fájdalmasan realista, nyomasztó és felrázó. családon belül csak erőszak, az javítóintézetben dettó, úgyhogy semmi happy end, ennek véres sírás a vége, miként jobbára az életnek, főleg az árnyékos oldalon.)

- LOLA (Ez kicsit kakukktojás, mert már 2023-ban is tetszett, de tavaly év vége felé megnéztem újból, kétszer, szóval ez is tavaly látott kedvencek közé illik. Ráadásul ez nem sötét, nyomasztó és kilátástalan, mint némelyik eddig (na jó, mint főleg eddig), mert bár lehet úgy is nézni, de ez inkább játékos.  A történet, a képi világ, a dramaturgia, az egész formanyelve formabontó, itt az alternatív második világháború, Anglia náci megszállásával is inkább egy intellektuális játék, mondjuk realista történelmi drámának nehéz is lenne eladni.)

- Zöld hentesek (Egy dán fekete komédia arról, hogy az emberhúst el lehet adni csirkének, jól megy tőle a bolt, és nem is kell tudni róla a szomszédoknak, mint mondjuk a Delicatessen esetében.)

- A hentes, a kurva és a félszemű (Egy sötét és erőszakos fekete-fehér Szász Jánostól, Hegedűs D. Gézával és Gryllus Dorkával,  nem készült a kedvencek közé, de utóízében van annyi esztétikum, hogy mégis.)

- Kajillionaire (Megint egy kábé fekete komédia, piti csalókkal, leszbikus szállal, megint piti csalókkal, és olyan sajátos humorral, hogy engem megvett kilóra.)

- Az árnyék a szememben (Dán háborús dráma, tévedésből lebombázott lányiskola, bizonytalan hitű apáca, vér, veríték, könnyek,  nácik a sarokban. Szinte hibátlan darab.)

- Mocskos kis levelek (Az egyik kedvencem Olivia Colman, mi más lenne mikor velem egy évben és hónapban született, csak nekem nincs Oszkár-díjam, mondjuk nem is hiányzik. Fekete komédia naná, az 1920-as évek Angliai kisvárosi miliőjéből, karótnyelt polgárokkal, szüfrazsett-aszcendensű, trágár ír migránccsal, várható fordulattal, elégtétel jellegű mondjuk hogy happy enddel.)

-Tavaszi áldozat (Spanyol tragikomidráma, áldozathibáztatás-mentesítés érzékenyítéssel, furcsa szerelmi szállal... ja, ennyi. Tanulságok is vannak benne, de ez mindenkinek a saját dolga.)

- Álmaid hőse (Nicholas Cage szakállas-kopasz biológus a kis vidéki főiskolán, jellegtelen alak, de egyszer csak ő lesz mindenki álmainak főszereplője a környéken. Amitől meglincselés (is) fenyegeti. Ez úgy nem tetszett, hogy de nagyon. Fene tudja, van benne kraft.)

- Csodák útján (Római kaotikus csodavárás a csodaforrásnál, drámai összeomlásokkal, és finom eleganciával - az benne a művészet, hogy ez a kettő összefér, Laura Linney meg bármit el tud játszani.)

- Az egészség ellenszere (Rideg szanatórium a hegytetőn, Drakula várkastélya modorában, ahol az is betegként marad, aki csak látogatóba érkezett. Mia Goth meg a zakkant lány biciklivel. Csak a vége horror, addig varázslatosan nyomasztó sötét titkok a múltban.)

- Harold Fry valószínűtlen utazása (Jim Broadbent jutalomjátéka, zarándoklat és menekülés az angol vidéken át, finom humorral, lájtos dráma, tipikusan a „szerethető“ kategória, amitől időnként hányok, de ilyenkor nem.)

- Monstrous (Magyarul Szörnyű, nem a film, a címe. Christina Riccivel bármit megnézek, ezt nem is hiába. Poszttraumás stressztől elképzelt alternatív valóság, majd szemebesülés a világgal, pazar  csavar a végén, megvett kilóra ez a mondjuk  hogy pszichodráma. Ja, nem úgy pszichodráma...)

- Lisa Frankenstein (Romantikus zombi-dramedy, viccesen véres, véresen vicces, ennyit tud, de ezt felsőbb szinten.)

- Eljött hozzám (Alacsony törpenövésű operaszerző alkotói válságból kifolyólag megcsalja bé nejét, kutyasétáltatás közben, az alkoholba menekülésen túl. Kissé érzelmes, de nem giccsbe hajló tragikomédia ez is, erős atmoszférával.)

- A piszkos hadviselés minisztériuma (Guy Ritchie Becstelen Brigantyk-ja, csak viccesebben, véresnek mondjuk pont annyira véres. Erős Casablanca áthallások, második világháborús  nácik, trópusok. Egymás után kétszer láttam.)

Na, ennyi elég is, egyébként mindegyikről írtam itt a blogban, külön-külön most nem linkelgettem be, azért van a kereső itt jobbra. meg biztos van egy csomó, ami kimaradt, de ezek olyanok, amiket szerintem relatíve kevesen ismernek. Mert azon túl, hogy elég sötét darabok, mindegyikben közös, hogy nincs bennük szuperhős, egyik se képregény-adaptáció, nem romantikus komédiák (és pláne nem mjuzikelek, én sohasem mjuzikelek magamtól), és mentesek a fingós poénoktól, az amúgy humorosabb darabok is.

Feltűnően Független Filmek.

Hogy Oszkárt kapott-e valaha valamelyik (mert közel húsz évet ölelnek fel, csak nekem tavalyiak ugye), ahzt tudja fene, nem néztem utána, hogy volt-e köztük legjobb smink, vágás vagy hangeffektek, de akár színészi cucc is, egyszerűen tényleg nem érdekel. Ezek a filmek meg de.

Brutális sírva-vigadós

“Brutális jogszabályok jönnek. De iszonyatosan fájdalmas, meglepő, meghökkentő, brutális jogszabályok jönnek. Erre mindenki készüljön föl lelkileg.”  - nyilatkozta mondani K. Máté ormánypárti fullajtár. A mulatságosat kihagyta Kocsis elvtárs! Véletlen? Aligha! (Tök jó. Nagyontő mondatokban írni.)

Nekem csak a lenne a kérdésem, hogy akkor ez most beismerés, fenyegetés, nagyotmondás vagy csak túl sok kólát ivott a fr. akcióvező nertáts? (Akinek már a pozíciója is vicces. A felcsútista „frakció“ egy bio-szavazógép, elsődlegesen, és mintegy mellékfunkcióként jogszabálybenyújtó-gép is. Ehhez képest néha nyilatkoznak is, de az meg a Központi Propagandafelmondás funkciójuk, mely a „Kussoljálmár“ gombbal bármikor kikapcsolható.)

Jobban belegondolva amúgy ez fenyegetés, érdemi kormányzás  híján lassan csak erre képesek, meg hitelből osztogatni, mintha nem lenne holnap. Kenyér és cirkusz, avagy méz és korbács, ennyit tudnak a hatalomtechnikából, nyilván Machiavelli vonatkozó művének is csak fülszövegét olvasták, vagy az abból  készült egymondatos összefoglalót.

Hogy mi lesz olyan kurva brutális, már ahhoz képest amit az elmúlt tizenöt évben leműveltek, és amit nem hívtak annak, arról nem tudni semmit. Gondolom megint beleírnak valamit a gránitszilárdságúba, valami jó kis putyinista-fasisztoid odabaszósat, aztán támadja meg valaki az alkotmányt az alkotmánybíróságon! Izé, az alaptörvényt az alapbíróságon. (Ha Strasbourgban, az uniós bíróság meg elkaszálná az egészet a picsába, az hosszú évekig eltarthat, addig meg lehet eső, lehet hó, lehet  még háromszáz offshore-cég, vagy simán csak átveheti az uralmat az unióban az egyesült szélsőjobb, miszerint a nacionalista internacionálé, ami fából vaskarika, avagy szarból nem fonsz ostort, de ha fonsz is, nem pattogtatsz vele! (Ez egy álnépi mondás, szerintem Moldovától lopva.)

Eddig csak rosszindulatú, önző banda voltak, a társadalom kollektív alantas énjére építve,  most már brutálisak is lesznek. Köszi, ez már direkt hiányzott. Hiszen a törvények nem arra valók, hogy betartsák azokat, hanem hogy a maguk képére, de még inkább érdekeire formálják. A nép, az istenadta nép meg eleve több részre osztható:  a felcsútista köménymag tűzön-vízen át, egy külső kör megszopásból rájuk szavaz, aki bizonytalan, annak meg lengetik az adómentesség ígéretét (egyszer majd jó lesz egyszer), aki meg utálja őket, azzal ne foglalkoznak, mert nem akarnak ők már meggyőzni senkit. 

Saját meggyőződés nélkül mondjuk nehéz is lenne. (Most mondják azt, hogy szavazz rám, mert nekem az jó, hogy veled mi lesz, az meg onnantól mindegy?)

Az ügyetlenség jóság!

"...El kell menni a tanácsra, a Közizgatási vagy milyen hivatal... hatósághoz a... tudod, hol van a Kormányablak, az a kormányokmányiroda? Na, ez nem ott van, ez a másik irodában, a hivatalos az ööö... baszomtéren, nem jut eszembe a neve, tudod, ahol van az a szobor. Na ott van egy zöld ház, ilyen szögletes meg nagy ablakokkal, annak a földszintjén van az ügyfél... ügyfélszolga! Ott kell lepecsételtetni az  aláírást, aztán igazolást kérni a hitelesítésről, de azt már nem ott, azt a másikon kell aláírni, ami itt van a sarkon, ez az adóügyi miafaszom, na. Tudod, az a magas. A lényeg annyi, hogy előre kell kérni időpontot, internetes telefonon, egyeztetni, aztán vinni kell egy aznapi Népsportot, hogy igazold hogy tényleg aznap vagy ott. Mi? Ja, lehet másnaposan is menni, az nem számít, így külön nem nézik, csak a dátum stimmeljen."

Mindez persze megúszható,  ha az embernek nem kell ügyeket intéznie, mert nincsenek ügyei. Ügyetlen, mint az ócska zugügyvéd. Az ügyek meg ő az két külön dolog, vagy sok, attól függ mennyi ügyet nem kell intéznie. Hogy sok legyen az ügy, ami nincs, csak pár dologra kell figyelni.

Először is nem kell lakni sehol, nem kell betegnek lenni, ne legyen gyereked, ne szegd meg nagyon a törvényt, valamint ne szokj rá az evésre, és máris nincsenek elintézendőid! mondhatni már elintézted magadnak, hogy igazából még nem vagy láthatatlan, de közben már eléggé.

És akkor mindegy, hogy lehet-e  bankkártyával fizetni, nem kell buszbérlet, hisz buszod sincs, nem kell elutaznod sehová, hisz eleve sose vagy otthon, az  adód egy százalékát se kell felajánlanod, nyugodtan vehetsz érte egy sört. Ügyfélszolgálatokra azért lehet járni, főleg télen, azok jól fűtöttek, és nagy-nagy nyugalommal lehet nézni a sok marhát, akik épp hibabejelentenek, igazolást kérnek, és villanyóra-állást diktálnak be. Sok hülye Mohamed, aki megy a hegyhez, miközben ha a hegy akar valamit, majd megkeres! De ne akarjon...

Az ügyetlenség természetesen gondtalanságot is jelent, nincs gondod semmire, ha nincs igazából semmid, ami másnak kellhet. Így él a szerzetes, csak ő folyton aggódik a túlvilág miatt, hátha tényleg van pokol, a hajléktalan, de neki meg részegen lefagy az orra, és aki teljesen hülye, de ő meg nem tudja igazán élvezni a zombis horrorfilmeket, meg a mákostésztát. Szóval nekik van gondjuk, valójában igazán gondtalan és ügyetlen egy ateista erdei remete lehet, napelemmel és jelentős házi (kunyhói) könyvtárral. (Olyan aki azért hisz a lélek halhatatlanságában, hisz az erdő közepén ő már eleve hallhatatlan, mínusz egy L, és egy teljesen másik erdőben kezdheti majd újra, és ettől lehet ateista, mert ki mondta, hogy a lélekhez kell  bármilyen isten? Lehettek az ufók is!)

De az evésre ő se szokjon rá.

Az amerikai irodalom már megint egy film

„A piros Johnny Walker szar, a fekete valamivel jobb, a kék igazán jó. Az emberek a pirosat veszik, mert csak  berúgni akarnak, de te eddig kék könyveket írtál.“

Az Amerikai irodalom (eredetiben: American Fiction) című mozgóképben adott egy  fekete író, Thelonious "Monk" Ellison valahonnan Lózan Cseleszből, aki tanít az egyetemen is, a kritika feldicséri a könyveit, amik azonban nem fogynak. Így a kidójának már  nem is kell az új kézirat, az egyetem meg kis kényszerszabadságra küldi, mert összevitatkozik diákokkal  holmi faji kérdéseken. Ugyanis ő nem akar sztereotip „Fekete Író“ lenni, amiben biztos van valami, elvégre egy író arról írjon, amihez kedve van, és ne arról kelljen neki, amit a társadalmi szerepei alapján elvárnak. (Én se csak igen nagyon művészi, szerzői  filmeket nézek, pedig elég nagy sznob vagyok.)

Aztán meghal a nővére, a másik tesója meg a drog és a homoszexualitás körül matat néhai házassága romjain (mindkettő ok és következmény egyszerre), Monk pedig dafke ír egy regényt, My Pathology címen, ami egy tipikus feketeirodalmi szöveg szarkasztikus paródiája, erre ezt megveszi a kiadó, és mellékel egy igen vaskos csekket is előlegként. Azt hiszem nem veszik a poént, vagy igen, csak nem érdekli őket, mert profitot szagolnak.

Az álnéven (egy kitalált, de szökésben lévő bűnöző bőrébe bújva) írt álkönyvért még egy filmes producer is bejelentkezik, Monk meg közli a kiadójával, hogy oké, jelentessék meg (ha jól értem, azok ott még mindig nem tudják, hogy ő  a szerző), de a címe legyen az hogy Fuck! Hátha ezt már nem nyelik le. Naná, hogy lenyelik, sőt később a Fuck-ot jelölnék valami irodalmi díjra is, pláne mert a könyv bestseller lesz. (Nem tudom annak idején hogy fogyott Irvine Welsh könyve, amit a Trainspotting folytatásaként írt meg, de a címadás nála is eladásösztönző lehetett, mert a kötetre ennyi volt írva címként: Pornó.)

Van itt minden: Monk idősotthonba kerülő  anyja, aki túl homofób ahhoz, hogy a másik fiú Cliff (az elvált ám bemelegedett) elviselje, a másik író, aki felső-középosztálybeliként gyártja a sikerkönyveket a feketék nyomoráról (szerinte csak hangot ad azoknak, akiknek nincs - mondjuk ebben van valami), a hülye díj, amit hősünk naná, hogy megnyer, meg a trashfilmesek a rabszolga-tematikájukkal, plusz az FBI, mert ők komolyan veszik a kitalált alteregó „szökött bűnöző“ meséjét. De az egész összeáll mégis. Persze elég szájbarágós hozzá, de legalább értelmesen és tűrhető árnyaltsággal mesél fontos dolgokról, dilemmákról.

Hogy ugye a bőrszínnek nem kellene meghatároznia egy művész témáit. Vagy hogy lehet-e írni arról, amit nem élünk át (naná, hisz különben nem lenne sci-fi, de Agatha Christie se), és egyáltalán, a művészet, itt szűkebben az irodalom, az most teremt vagy ábrázol inkább, illetve dolga-e elköteleződni bármelyik mellett is?

A mázlink az, hogy mindezt nem valami etikai-esztétikai értekezés keretében vezeti elő (nekem mondjuk nem lenne bajom azzal a formátummal sem, csak legyen kellően esszéisztikus - mondom, hogy sznob vagyok), ez is egy rendes dramedy, vígjáték és dráma, tú in van. A színészek gondolom elég jók, nincs kedvem ezen elmélkedni, ha egy filmnek van mondanivalója, a színészi játék legyen elfogadható, és  onnantól nekem már  nem túl fontos, ha viszont a forgatókönyv egy kupac szemét, akkor legyenek briliáns alakítások, különben  minek nézem. (Egy-egy színész azért el tud vinni a hátán egy középvackot is, főleg ha szép. Vagy jó  a szaga.)

Szóval az amerikai irodalom mint köznév okés, most épp Chuck Palahniuk-ot olvasok (Fulladás), filmnek meg elég jó, végre valami, amin nem akarok gúnyolódni, márpedig és rendszerint gúnyolódni akarok. (Említettem már mekkora rohadék sznob vagyok?)

p.s. Az kimaradt, hogy stílszerűen a film naná egy regényből, Percival Everett 2001-es Erasure című könyvéből készült. Azaz megint egy film egy könyvből, ami a könyvekről (is) szól.

Utánlövés vagy előhang, rég volt már

Nem mellesleg pénteken meghalt David Johansen, az egykori New York Dolls most már néhai énekese, 75 évesen, de négy különböző rákban, szóval igazából háromszáz évesen. (Egyszerű szorzás, egy tumor lezár hetvenöt évet, négy meg ugye...)

A NYD sosem volt különösebben az én zeném,1971-76 közt működtek, volt két igazából lemezük, de azokat mégis hallgattam egy időben, mert sokak szerint velük kezdődött a punk, még évekkel a Sex Pistols meg a Ramones előtt. Mások szerint meg ők a punk előfutárai voltak, de ez annyira teoretikus vita, hogy ettől már teljesen érdektelen.

Nekem az volt a benyomásom, hogy eredetileg ők akartak lenni az új, és amerikai Rolling Stones, de igazából olyanra sikerültek maguknak, mintha a Stones-t lehányta volna David Bowie egy brooklyni sikátorban, egy Andy Warhollal töltött, különösen durva este után. Persze lehet, hogy az egész csak azért képződött meg bennem, mert már az 1985-9s Live Aid koncertek kapcsán nagy slágerem lett a Dancing In The Street, Bowie és Mick Jagger elővezetésében (azóta már képtelen lennék meghallgatni, de ha valaki még érdekel, kattintson rá).

Ja, és Johansen még hasonlított is Jagger-re, már amennyiben minden szélesszájú békafejű alak hasonlít, inkluzíve Steven Tyler.

Amúgy jobban belegondolva, és elnézve az alábbit, ez nem más, mint egy karcosabb glam-rock, amit csak az ment hallgathatóvá, hogy karcosabb.

Orális Tahó

Volt még pénteken ez a Trampli-Zelenszkij találkozó a fehér házban (az Orális Irodában természetesen), pedig a sárgában kellett volna lennie. (A „sárga ház“ az egy régiesebb magyaros megnevezése a az intézetis elmegyogyónak, mert az egykori Lipótmezei tébolyda sárga volt. Lehet, hogy még most is az, de az őrültek már nem ott laknak, köztünk járnak, jellemzően szolgálati autóval.)

Szóval volt ez a megbeszélés, ami pont a  várható botrányba fulladt, amennyiben a Krumpli Donáld, meg alantas énje (hivatalosan: alelnök) kettő az egy ellen alapon mentek neki az ukrán elnöknek, nagyjából egy bebaszott kocsmatöltelék színvonalán. („Mér háborúzol köcsög? Mi békét akarunk bazmeg, te meg háborúzol? Mér támadtad meg magadat, he? Diktátor-e vagy, kussoljál már ha én beszélek!“ - lényegileg ez volt, ha a szavak szintjén ennyire nem is engedték el magukat.)

Én Zelenszkij helyében így bele se mentem volna az egészbe. Mert a vele  szemben ülő  nárcisztikus pszichopata (mind a kettő, de főleg Donáld kacsa), ha kamerát lát, az eleve négyzetre emeli benne az amúgy is folyamatosan jelen lévő hisztis, agresszív és kibaszott sértődékeny óvodást. Kamera előtt ő verekedni akar (alapvetően szimbolikusan persze), ahol győzhet, lehetőleg kiütéssel.

Úgyhogy az lett volna az alap, hogy zárt ajtók mögött tárgyaljanak, Trampli akkor is egy műveletlen bunkó lett volna, trágyaszagú lehelettel, mert nem adhat mást, mint mi lényege, de legalább nem kezd  el a nyilvánosságnak szerepelni. Plusz tolmácsot kellet volna alkalmazni (miközben Zelenszkij angoljával semmi baj nem volt), kettőt is, mert tolmácson keresztül viszont sokkal nehezebb a másik  szavába vágva kiabálni, ami a jenki elnök legfőbb fogása, márhogy a szokásos retorikai eszközök helyett. Olyanjai nem nagyon vannak.

És akkor egy szinten lettek volna kommunikációs szempontból is. Mert az nyilvánvaló, hogy a sárgafejű tata az angolt se beszéli valami kifinomultan, más  nyelvet meg nyilvánvalóan egyáltalán nem, és ehhez képest érezhette magát fölényben, hogy ő az anyanyelvén beszél, a másiknak meg akcentusa is van, hát nézzék már milyen kis hülye! Ellenben ha Z. is az anyanyelvén beszél, azzal nem tesz felesleges szívességet a másiknak (avagy nem fekszik be alá), egyenrangú félként prezentálja magát, másfelől Kretén bá' nem tud mondat közepén a szavába vágni, mert meg kell várnia a fordítást. És az egész máris nem így alakul, ahogy azt láthattuk.

Persze nem biztos, hogy az amerikai elnök esetében érdemes  bármilyen taktikát, pláne stratégiát farigcsálni, jellemzően már az sem igaz, amit kérdez, és órákkal később bárminek elmondja homlokegyenest az ellenkezőjét is, kikérve magának, hogy bármikor mást állított volna.

Jellemző, hogy pár napja Trampli tatától, a brit miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján megkérdezték, még mindig tartja-e korábbi állítását, miszerint Volodimir Zelenszkij egy diktátor?

„Ezt mondtam? Nem hiszem. Következő kérdés” - válaszolta a sajnálatosan amerikai elnök. Miközben pont ezt mondta, meg írta ki a saját magának gründolt „közösségi médiájában“. Nem hiszi hogy tudná, hogy mit hitt arról  amit mondott azzal kapcsolatban, hogy mit gondol arról, mit is hisz. Világos, nem? Egy bomlott személyiség fakó ragyogása. Amitől neki már  a közelmúlt se a régi.

A kocsmai hét perc - magyar felirattal - itt nézhető meg, a tahó antidiplomácia magasiskolájaként. 

p.s. Mindeközben itthon a Felcsútok Géniusza olyat szól, a mindenféle önkényuralmi álmodozásai kapcsán, hogy: „A kormány készen áll, hogy elmenjen a falig, sőt azon túl is!" Amivel szerintem vigyázni kellene, Ártunk és Ormányunk ugyanis annyira magasra hágott már a demagógia és  a despotizmus újabb és újabb csúcsait ostromolva (támadva), hogy már valahol a tizenharmadik emelet magasságában jár. És ha átmegy egy falon, amin talán nem véletlenül nincs ajtó, akkor mi is várja a falon túl? Ja, tizenhárom emeletnyi zuhanás.

Nevetsz, sírsz, és búcsút mondasz öt dolcsinak! (Avagy a film a filmben a filmről nem-esztétikája)

A Zombiváros egy tavalyi (más rabbik szerint tavaly előtti) darab, de ez mindegy, lehetne bármikori úgy az 1950-es évek vége után, a zsáner addigra megvolt, a túltermelés zombifilmekből meg azóta is, tehát ha valaki nagyot akar menni, akkor vagy valami vicces-véres-ironikus dolgot kell letennie, vagy a legócskább, sokszorosan agyonhasznált klisékből összehányt szemétdombot. A langyos középszer nem ér, ez nem kibaszott Csehov. (Tényleg az megvan valakinek, hogy Anton Pavlovics anno vígjátéknak írta/gondolta a legtöbb darabját?)

E tekintetben a Zombiváros kis híján kudarcot vall, de lesz elég rossz ahhoz, hogy élményszerű legyen, és elég tudatosan ilyen, hogy valami kicsavart esztétikum is megcsillanjon, bennünk. Tényleg bennünk, nem a filmben, abban szándékoltan csak az olcsó horrorok görbetükör nézete van, műalkotássá bennünk áll össze, feltéve hogy el bírunk viselni ebből másfél órát, valamint szarkasztikus mizantrópok vagyunk, akik minden szemétbe bele akarják látni a kultúrkritikát. (Én nem akarom, sorozatokba, szuperhős-szarokba, romkomokba nem akarok látni semmit, azokat látni se akarom, pont ahogy az operettre mint olyanra is atomot kellett volna dobni rég.)

Nem biztos, hogy a film eltalálta a célközönségét, leginkább mert olyanja nemigen lehetett, egyszerre akart odacsapni az online médiának, mert itt még a gagyi filmek is megérdemlik a mozitermet, a gagyi filmeknek, hogy ezek mekkora hülyeségek már, és a nézőnek, aki ezt az izét megnézi.

A szinkron néha olyan, mintha a stúdió vécéjében hozták volna össze a takarítók. (Ez mondjuk Ed Wood legendás darabja a 9-es terv a világűrből esetén tényleg majdnem így volt, de ott szándékosan. Ott tényleg a titkárnő, a gondok meg az arra járó pizzafutár mondták fel a szövegeket, elvégre ennyi járt a világ valaha volt legrosszabb filmrendezője főművének. (Amúgy itt lehet megnézni, pazar: https://www.youtube.com/watch?v=-EgWVEb5gzY&t=1s)

A legfontosabb jelző  a filmre: kellemetlen. Viszketeg, fészkelődős, fogfájós, ragacsos, nyúlós, fésületlen, hideg verejtékes kellemetlenség, de legalább hozza az elvárt trash-élményt, és közben nem mentes az öniróniától.

Mert elég meta is a cucc, az egész a körül forog, hogy az egykor híresen ócska horrorfilmeket forgató, és harminc év távlatából  naná hogy kultikus rendező (ez lenne Dan Aykroyd) visszatér, egy pont ugyanolyan szar  ócskasággal, amitől kitör  az ájulós hiszti a rajongóknál, meg a zombi-apokalipszis a kisvárosban, hisz ez is csak egy megyei harmadosztályban játszó ócskaság.

Ilynek vannak a filmben film előzetesében, hogy: „Len Carver húscafatokkal fűszerezi a vérfürdőt! A bolygót zombikannibálok árasztják el! (...) Az élőhalottak elveszik az eszed, megbénítják  a szemed, és károsítják érzékeidet!“ - mindez pedig egy húszéves árufeltöltő stílusában és fahangján előadva, bár a fiúvécé akusztikáját én egy kicsit hiányoltam.

És a főbb szereplők, akik annyira sablonosan amerikai gimisfilmes karakterek, hogy egy barkácsáruházban kellen árulni őket, elmennének megnézni az egykor  is rossz rendező aktuális kulturális merényletét. (A legfőbb Feka Csávónak mondjuk muszáj, ő a suli mellett a moziban dolgozik.) A nézők, ez esetben én, jómagam és szerény személyem, meg nem lepődnek meg, hogy nem csak a film a filmben vannak a zombik, hanem a film a képernyőnben is, azaz bár a legendásan legendátlan rendező percekkel a megjelenése után elhalálozni látszik, de Feka Csávó és Mérnema Nője megnézi az utolsó nemremekművét, naná hogy Halloween estéjén, és aztán együtt harcolnak a városkájukat amúgy évszázados távlatokban sújtó, zombiváváltoztatós átok ellen. Eredeti, nem? (Annyira filmes film, hogy a megfejtése szerint a filmbe kell zárni a valódi zombikat, így készül a Zs-kategóriás horror, amit tehát nem rendezi a rendező, csak telizombizza. Vagy valami ilyesmi.)

Chevy Chase meg Dan Aykroyd viszont  csak annyit vannak jelen, hogy alulról súrolják mellékszerep kategóriáját, de hát így járnak a régen híresvolt komikusok, akiknek ezek szerint még van az a pénz... Egyébként elég sokat vannak képen, csak épp nincsenek jelen. És jellemzően a főmellékszereplő csaj se színész (ez eléggé  látszik is rajta), hanem valami húszéves Insta-celeb, és professzionális gémer, hogy szakadna ránk végre egy űrlény-invázió!

Hogy a zombiváros rossz, az tuti. Hogy szándékosan az, az valószínű, kérdés nagyjából így három marad:

- Tudtak-e volna az alkotók valami Zombieland-szerűen jót összerakni? (Kizárt.)

- Ez most akkor egy tinihorror-paródia, vagy tinihorror? (Egyik se, inkább egy identitászavaros eperlekváros tökfőzelék.)

- Nézhető ez egyáltalán? (Szódával elmegy, még szórakoztató is, csak megvilágosodást, katarzist vagy egyáltalán drámai mélységet ne várjon senki, ilyeneket nyomokban se tartalmaz. Van helyette kiszívott agyú seriff, élőhalott könyvtároscsaj, meg a világ leolcsóbb zombi.-sminkje, azaz fekete szemfesték.)

Nos, határozottan elkezdtem vágyni valami rendes szerzői filmre, még az is lehet, hogy több  mint tíz év után bevállalok valamit Wim Wenderstől. (Még a múlt században az egyik műve - A világ végéig - volt a szakdolgozatom fő témája, akkoriban asszem bírtam a dolgait.)

Tetten ért szavak

A Dagadt aszonta, mikor véletlenül válaszolt egy olyan kérdésre, amit nem a stábja írt neki, hogy még a családi ebédnél sem beszél gazdasági ügyekről. Szóval vasárnap, ha együtt ebédelnek épp, nem kérdezi meg, hogy Ráhelkém, üzlet hogy megy? Istvánod vett a héten valami új bankot? Szállodát esetleg? Nem baj ha nem, szóval nem nagyon, majd szólók Lőrincnek, akciózzon le neki valami jobb befektetési alapot, úgyse tudja egyik se, mi az! Mert ilyen lenne egy valódi családfő, akit érdekel a Család jólléte, megvanása, gazdagodása, behabzsolt fél vármegyéi. Miközben ő maga is a saját lábán áll (mondta!), elvégre havi több mint hétmillió a  közpénzből az a saját láb, nem miénk, amin áll. És ez csak a fizetése, a többi milliárdokat meg nem látjuk, csak  csak nem tudjuk nem észrevenni.

De legalább nem néz dokumentumfilmeket, ezt is belemondta az ellenzék sorosista kamerájába, és milyen igaza van. Az úgynevezett „dokumentumfilmek“ mindenféle tényekkel provokálnak, ami meg nem tesz jót a  néplélek állapotának, igazából nálunk is Nemzeti Bruttó Boldogságot kellene számolni GDP helyett, mint Propánban vagy Bhutánban, vagy valahol arra, talán Ázsiában. (Vagy mégse, a bruttó boldogságból is vonnának 10% tb-járulékot, 15% adót, és akkor jönne csak a 27%-os áfa, ha bárki élné is a boldogságát, és nem egy kormányközeli bankba tartaná negatív kamatra. A negatív kamat az meg olyan, hogy te  fizetsz azért, hogy a bankban tarthasd a pénzed, ami igy akár tíz százalékkal is kevesebbet romlik, mintha az inflációval tartana. Mínusz a banki költségek.)

Viszont kiszakad a Felcsútok Géniuszából a filozófus, miszerint „Az a helyzet, hogy az igazság nem függ attól, hogy mennyien hiszik el. Az igazság az, amit mondok.” Baszki, a sok hülye ógörög Platón, meg Arisztomiafaszom, vagy az a német, a Hégel Kant, az mennyit agyalt azon, mi is az igazság, hogy viszonyul a valósághoz, sőt azon is, mi a frász a valóság egyáltalán, és hogyan viszonyul a megismeréshez. Pechjük volt, még nem ismerhették Párttitkár Viktort, akinek száján maga az igazság, és csakis a teljes igazság csúszhat ki, ha valami nem úgy van, ahogy mondja, akkor az onnantól úgy lesz, és utólag is igaza volt vanni.

Ráadásul Döbrögi nertárs igen megengedő (közéjük is lövethetett volna!), amennyiben megengedi, hogy másnak is lehet igaza.  Nem mondja ki persze,  ez azért túlzás lenne, igazából egy szál harangvirág szerénységével jegyzi meg, hogy az igazság az, amit ő mond, de nem beszél arról, mások mit mondanak. Mondjuk ha nála igazság, minek is? Egy orákulum nem áll le vitatkozni, az rangján aluli, meg esze sincs hozzá, hisz nem okos, hanem látomásos, az Égiek médiuma aki leközvetíti az Igazságot. (A Gazságot is I nélkül, de arról is szerényen hallgat, nem akar minden dicsőséget magának, elég ha másnak nem jut.) Jut eszembe, eddig nem az volt, hogy ne azt nézzük, hogy mit mond, hanem hogy mit csinál? Most akkor nem jött be a csinálás, és arra kell figyelni mégis, mekkora igazságokat mond? Amiket eddig tehát nem? Össze vagyok zavarodva...

p.s. A cím meg eredetileg John L. Austin híres könyvéé, ami a beszédaktus-elméletről szól. ennek lényege, hogy a kommunikáció meg a cselekvés, az nem két külön dolog, mert valamit mondani, az gyakran maga a cselekvés, esküdni, hazudni, ígérni nem is igen tudunk máshogy, csak szavakkal, viszont ezek valóban cselekvések. Na most, a felcsúti is cselekszik mikor ígér, épp szavazatot maximalizál, mikor hazudik (akkor is), és mikor cselekszik, azzal is üzen valamit. Rosszindulatú, nem ritkán aljas, halommániából fakadó üzenetek ezek, de legalább értjük, ha akarjuk. Akik meg nem akarják, azokkal lehet szavazatot maximalizálni.

Vallásos önsorstudatosság-bántás, meg a forradalmi tavasz

Basszus mindjárt tavasz van, most mi lesz? Bírom én a tavaszt, de ez a március, ez most olyan hirtelen jött, nem lehetne még kicsit november? Azt úgy eléggé belaktam már. Mindjárt itt a március 15, az már történelmileg is tavasz, mindjárt megöli petőfi Idusa Julius Caesart a Táncsics monte cassinói börtönében, pedig az már munkaszüneti nap is! (Nem a börtön, a kaszinó!) De a forradalom felfalja saját gyermekeit, amiből jól látszik, hogy a forradalmak folyton szaporodnak a minek, valamint szerte a világon.

Ez a természetük, a forradalom mindig forradalmi, ellenben ami forradalmi, abból ritkán lesz forradalom. (vö. Ló Szerafin: Ha elpusztul a tulok/ szarvából lesz a tülök/ de ha én elpüsztülök/ belőlem nem lesz tulok.) Ha leborotválnám a szakállam, az részemről forradalmi lenne,  de a világ meg pont ugyanolyan semmilyen, úgyhogy meg sem fordul a fejemben, mert a tett halála az okoskodás, de a haláltól még senki sem tett okos dolgokat. Attól főleg nem, lásd pont Julius Caesart.

Ma még csak elseje van, de Napóleon francia császár (az első, nem a harmadik) már 190 éve visszatért első száműzetéséből Elba szigetéről, már tök rég megszületett a fél Modern Talking, az általam valaha legjobban utált popzenei izé mindegy melyik fele, és ma van az önbántalmazással kapcsolatos tudatosság napja (Self Injury Awareness Day), és akkor kell még beleférnie egy rohadt szombatba a meteorológiai tavasznak is. Minek? Az önbántalmazás nem elég egész hétvégére? 

Még a teknős is téli álmot alszik a mosógép tövében, mintha nem lenne napokon belül nyár, mert gondolom a kedd már annak számít. De ő egy hüllő, nem érdekli az önbántalmazás napja sem, igaz jobbára annyira tudatos csak, mint egy intelligens mosópor. (Régen gyanús már, hogy teknősöknek a tudatalattijuk a tudatuk, mert másuk nincs, Teó is ezért üldözi a porszívót, és ijed meg minden alkalommal a banántól. Ami részben jó lehet, mert szereti a banánt, és újra meg újra átélni látszik a felfedezés  örömét.)

Ez meg itt egy pozitív dal, gondolom, hiszen a Orange County Supertones egy keresztény ska zenekar volt a napfényes Kaliforniából, márpedig a napfény plusz Jézus, plusz rézfúvósok, az csak valami nagyon sájnihepi zenét eredményezhet. (A szövegre ne figyeljen senki, nagyképűsködő jézusozás, nem nagyon rossz, de irritatív, viszont legalább egy Star  Wars utalással indít. Supertones strike back/ Like Leia's Father - amiben akkor ők a Birodalom, legalább van önkritikájuk.)