1000.

Na itt most nem lesz túl sok vagy túl szórakoztató kontent, csak nem bírtam megállni, hogy várjak. Mert ez itt az 1000. bejegyzésem, ami lehet hogy sok, lehet hogy nem annyira, nekem mindenesetre (Uj Péter rovat- és könyvcímét kölcsönvéve) igazi Ömbizalom Punpa (sic!). Pláne mert néha igencsak meglepődöm rajta mennyien olvassák egy-egy posztomat. Milyen kevesen.

És csak semmi félre a tréfát, semmi na ne hülyéskedjünk már, tényleg érthetetlen, hogy vannak tíz meg hússzoros különbségek amúgy hasonló hangvételű meg tematikájú írások olvasottsága között. De legalább ettől izgalmas a dolog, már gondoltam, hogy megjátszom lottón az utolsó öt számot, a gond csak annyi, hogy eddig még életemben nem vettem lottót, igazából azt sem tudom hogyan kell. Kilóra adják, darabra vagy eleve csak hatos csomagban?

De mindegy is, az érdemi szociológiai megfigyelésem annyi, hogy a legtöbben a munkahelyükön olvassák a szösszeneteimet (nyilván munka helyett), mert hétvégén mindig visszaesik az olvasottság, ami legtöbbször pénteken a legnagyobb, mikor már amúgy is hazakészül midenki.

Ez persze engem nem zavar, az egyetemi állásomban is össze-vissza szörföltem mindenfelé, és immár hét éve gyártom is a tartalmat. Így jobban belegondolva ennyi idő alatt nem is sok az ezer, évi átlagban kábé 142, ami heti átlagban három sincs. Persze volt olyan év hogy 120, meg olyan is, hogy 300 feletti posztot kapartam össze.

És nem mondom, hogy belehúzok. A mondás szerint az amatőrnek ihlet kell a profinak meg előleg vagy határidő, de én itt amatőr vagyok, nem fizet ezért senki. De legalább van olyan területe is az írásművészetemnek (ah!) amiért fizetnek, sőt dicsérnek is. Ömbizalom, ugyebár.