2018. április 22., vasárnap

Unfair trade

A kereskedelmi tévék mifelénk egyre inkább csak kereskedések, a műsorszámok alapvetően arra valók, hogy megszakítsák a reklámokat. Ennek következtében én egyre gyakrabban kerülök agyvérzés-közeli állapotba, egyfelől mert az egyre terjeszkedő reklámblokkokban húszpercenként ugyanazt a sört, prosztatatagyógyszert meg városi kisautót hirdetik, de legalább a hirdetéseket áthidaló műsorok is sokadik ismétlések. Néhány sorozatnál határozottan az az ember érzése, hogy mert bár tíz éve megy már, húsz epizódnál nem áll többől, így nyilván olcsóbb. Miként a saját gyártású műsoroknál is olcsóbb a sok ismétlés, az egyik hírcsatornánál egy héten belül négyszer futottam bele egy beszélgetős műsor ugyanazon adásába.

A minap direkt figyeltem az órát: egy rajzfilmnél pontosan nyolc perc után jött az első (valamivel több mint ötperces) reklámblokk, hogy aztán legyen tizenegy perc rajzfilm, majd hirdetések újból. Értem én, hogy egy csatorna ebből él, de ha ha egyre többen kapcsolnak el (like me), akkor egy idő után nem marad nézőjük, de akkor hirdetőjük sem, mert melyik cég vagy ügynökég lenne olyan hülye, hogy bármennyit is fizessen a reklámidőért.

Csináljanak egy Reklámtévé vagy Hirdetés+ vagy valami hasonló nevű csatornát, és ott tolhatják napi 24 órában. Mondjuk elég sok csatorna alkalmazza a "Televíziós vásárlás" vagy a "Vásárlási műsorablak" című eszközt, mikor órákon át csak teleshop megy (ebben a műfajban a legjobb az ATV-n feltűnő Ékszer TV, ahol gyűrűket mutogatnak hosszan teleshopos stílben, sérelmünkre) nyilván ezeket se nézi a kutya se, szóval nem lenne nagy különbség.

De ezekkel a teleshopokkal legfeljebb az a baj, hogy szart árulnak drágán, na bumm, hülye aki megveszi, viszont az ilyen tévés jósokat simán be kéne tiltani, esetleg bilincsben elvezetni, a producereikkel együtt. Az asztrológusokat meg a tisztánlátókat (tisztánhallókat, tisztánszaglókat, tisztán tapintókat, tisztán csak csalókat) is, mert ők művelnek az már nettó lopás, kifosztás, hisz a nagyon emelt díjas telefonért semmit nem adnak cserébe, pontosabban primitív hazugságokat, de a balekok nem azért akarnak fizetni.
Akkor már inkább a Jutyúb.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése