Kedden moziban voltunk filmet tekinteni (mondjuk mi másért menne az ember a moziba, itt még popkorn se volt, ezek magas- és nem olyan magas de azért még elég termetes művészetben utaznak), konkrétan a Fantomszál (Phantom Tread) című műegészt. A magam részéről kissé csalódott voltam, én azt hittem a Fantom Menés című Sztárvórzot nézzük majd, ami ugyan a legvacakabb Sztárvórz, de még mindig jobb mint az esti híradó, tetszőleges csatornán. Ehhez képest sehol egy droid, sehol egy jedi, csak egy nagyon-nagyon brit, öregedő fószer varrogat női ruhákat valahol az ötvenes évek londoni arisztokráciájának művilágában.
Az egyébként teljesen utálni való, egoista, kényszeres, mizantróp női szabót (ma inkább stylistnak hívnánk, tekintettel arra, hogy főleg kontyos nénik varrnak) Daniel Day-Lewis alakítja, a rá jellemző alapossággal. Elvégre ő a method acting híve, azaz minden szerepébe maximálisan beleássa magát, és a forgatás alatt ki sem lép a figurából. A Bal lábam című filmje alkalmából például a forgatási szünetekben sem volt hajlandó kiszállni a kerekesszékből, nehogy kiessen a szerepéből. Na ehhez képest nem lettem volna a stábtagok helyében most sem, el bírom képzelni ahogy Danny boy harsányan kurvaanyázik a segédoperatőrrel, mert az túl hangosan eszi a perecet, aztán leissza magát és megdugja a rendezőasszisztens csajt. Később -engesztelésül- varr neki egy kisestélyit, ha már beleásta magát ebbe is a method acting jegyében.
Mert persze a sztori középpontjában a morcos agglegény meg múzsája, a fiatal de legalább nem túl szép csaj kapcsolata áll, ami eleinte unalmas, később beteges, és nekünk ezt kell nézni két órán át. Amúgy remek a film szerkezete, az első óra unalmas, a másodikban már vannak történések is, és nem csak viktoriánus szalonbelsők, itt viszont már betegesbe fordul a sztori. A csaj gyakorlatilag addig eteti mérges gombával a pasit, míg az feleségül nem veszi, illetve egy kicsit még azután is, csak a miheztartás végett. Viszont droidok meg birodalmi rohamosztagosok még ekkor sem bukkannak fel, csak egy-két piros emeletes busz, hogy legalább tudjuk, hol is vagyunk, meg mindenféle arisztokraták, ahogy Rolls-Royce-okból szállnak ki, meg ájultra isszák magukat a saját esküvőjükön.
Azaz, ha az ember túléli az első órát, a többi már egész kibírható, sőt néha még humoros is, a maga kifordult módján, de azért nem ez lesz az aktuális kedvenc filmem. Day-Lewis is szürkébb a szokásosnál, bár még mindig remek (kár, hogy a legutóbbi állás szerint ez volt az utolsó filmje), én meg a szokásosnál jóval többször néztem az órámra, hogy mennyi van még vissza.
Ez pedig esztétikai ítéletnek is elmegy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése