A rendes hétvégi (mert ugye a hétfő ellenére még az van) akvárium-tisztítás közben hallottam a háttértévéztető médiakészülékből, hogy próbáljam ki a mindegy milyen márkájú illatdezodort! Ezen egy pillanatra lefagytam, mert ezek szerint van nem illattal támadó dezodor is, avagy az illat nem a lényege, esetleg nem is nélkülözhetetlen összetevője egy dezodornak.
Vagyis a dezodor tökéletesen betölti feladatát akkor is, ha csak a flakonja szép, pont elfér a táskánk oldalzsebében vagy simán csak jól hangzik a neve. És a valamelyik cég azzal újított nagyot, hogy az övéknek illata is van, sokkal illatabb illata mint a konkurenciának, és innentől nem gáz ha a csomagolása csúnya és alkalmatlan vibrátornak is.
Az ilyen forradalmi termék nyilván azoknak való, akik nem szeretnek büdösek lenni, egyáltalán: büdösnek tekintik a természetes testszagot, mert annyira elidegenedtek már emberi lényegüktől és oly mértékben eltávolodtak már a természettől, hogy csak akkor érzik magukat egyáltalán valahogy ha virág, sütemény vagy mentolos cukorka szaguk, bocsánat, illatuk van.
Pedig mondjuk Sir Winston Churchill valószínűleg nem volt virágillata, ő a természetes szagok (értsd: whisky és szivar) híve volt, mégis megnyert egy egész világháborút, ami azért mégsem volt egy koktélparti. Bár nyilván koktélpartit is nyert számosat.
A lenyűgözően jövőbe mutató illatdezodor-koncepció nyomán biztos sokan fognak majd illatosítás céljából dezodorálni, pedig eddig nem ezért tartottuk az ilyen dolgokat. Egyfelől a kései Kádár-rendszerben (amiről még akadnak gyerekkori emlékeim) remekül szolgáltak lakótelepi szekrénysorok tetejének díszítésére (a jugoszláv Cézár konyak üvegjeivel együtt), másfelől nagy számban vásárolták dezodort a börtönök bentlakói a börtönboltban, hogy aztán lefújják egy pohárba és megigyák. Ez volt az egyetlen módja, hogy valamiféle alkoholhoz jussanak, és ki is használták, míg az illetékesek rá nem jöttek, és onnantól csak ilyen stiftet lehetett vásárolni, ami aztán nem is fogyott valami jól. elvégre ki a fene szeretne egy túlárazott oldszpájszot rágcsálni, aminek szar az íze, és nem is üt ki. A szájszag ellen mondjuk jó lehet, de az meg kit érdekel.
Mellékszál, de lehet hogy pont a sittes szubkultúrára hajt (hiába) az oldszpájsz. Mert régen a márka valamiféle elegáns, gentleman-imidzset igyekezett építeni, ehhez képest az utóbbi időben félmeztelen, kopasz und kigyúrt fekák üvöltöznek a reklámjaikban, a lehető legtávolabb a decens úriemberség képzetétől. Lehet hogy már tényleg csak a lehetséges mellékhatásokra mentek rá.
nyultam.com
Most viszont illatosak is lehetünk, bár a dezodor az pont olyan, hogy azok nem használják, akiknek tényleg szükségük lenne rá. Bármikor fújhatunk magunkra, de nem mindig szükséges. Időnként rácsodálkozom, hogy egyesek zuhanyzás/fürdés után fújják magukra literszám a cuccot, pedig elvileg akkor épp nem büdösek (bocsánat: nem természetes a bukéjuk), köszönhetően a szappanok, samponok, tusfürdők, arcszeszek sorának. A dezodor nem arra való, hogy közvetlenül tisztálkodás után használjuk, hanem hogy időlegesen elfedjük annak hiányát. Egy jó kiadós ebéd után sem tolunk be még egy adag gombapörköltet, jó lesz az vacsorára is, mikor időlegesen meg akarunk feledkezni arról, hogy éhesek vagyunk. De ha nem vagyunk, félretesszük a hűtőbe.
Az illatdezodor meg persze eleve tautológia, a dezodor jelentésében eleve benne van hogy illatos, azt sem mondjuk savanyú citrom, vízi cápa vagy korrupt politikus.
Hacsak nem vagyunk kreatív marketingesek, de attól tényleg az ég óvjon.
p.s. A címet még meg sem fejtettem, de majd most. A beteg súlymérték az illat, merthogy ill (angolul: beteg) és lat (régi súlymérték, az Osztrák-Magyar monarchiában 1 lat kb. 17,5 grammvolt).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése