Könyvespolcológia

Az emberek gyakran tartanak otthon könyveket. Sokszor indokolatlanul, mert olvasni azt nem szoktak, de valamit rakni kell a szekrénysor polcaira, és a búsuló juhászt ábrázoló porcelán nipp nem tölti ki a rendelkezésre álló helyet. (Korábban amúgy a tévé tetején búsult, de mióta a tévé lapos...)

A könyvek viszont azt sugallják, hogy művelt, mi több, kifinomult emberek vagyunk, érdemes velünk barátkozni, üzletelni, lefeküdni - bár ez utóbbival vigyázni kell. Mert a túl sok könyv túlzottan értelmiséginek mutathat minket, azok meg nem keresnek jól, miként a túl kevés könyvet prezentáló segédmunkások sem, ha tehát családalapítási terveink lennének, el kell találni a kellő könyvmennyiséget. Nem megfeledkezve a lapostévéről és hasonlókról sem.

Fontos ugyanakkor a könyvek milyensége is, a Gennyes Állatok-sorozat kötetei, vagy a Csöcsös szadisták 3. nem mutat jól a nappaliban, ezeket tartsuk inkább a pincében vagy a hűtőben, lehetőleg a bor mellett, úgyis egyszerre lehet szükségünk rájuk. Elvégre van az borközi állapot, amikor pont az ilyesféle alkotások esztétikai értékeire lesz érzékeny az ember.

A kérdés persze még mindig áll, hogy mégis mi a fenének érzik szükségét a könyvekkel dekorált polcoknak azok, akik a teszkós szóróanyagon, meg az orvosi váróban talált blikken kívül nem olvasnak mást, de annyira nem, hogy még a feliratos filmeket is kerülik, mint ördög a forró kását. (Valami tömjén is volt benne eredetileg, de nem tudom, és utána se nézhetek a lexikonokban, mert akkor le kellene pakolni a tetejükről a repülőmaketteket. Az internetes webet meg nem tudom használni, ez itt csak kivétel.)

Régebben elég volt egy kandalló, néhány festmény (a zongora opcionális) és máris úriembernek tűnhettünk, ma a kötelező közoktatás és a kis laktelepi lakások korában a könyvek mutatnak minket kifinomultnak, már ha annak akarunk látszani. Ha nem akarunk, akkor nyilván semmi szükség rájuk, elég a lapostévé, lecsúszottabb helyzetben meg az, hogy nem ázik be a tető, meg műanyag fólia helyett üveg van az ablakkeretben. De persze mindenki kifinomultnak akar látszani, a "nehogymá' bunkónak nézzen a hülye paraszt"- hozzáállás elég komoly motiváció papíralapú szövegekkel dekorálni a haciendát.

printwallpaper.com

Kivételt képeznek annak a kisebbségnek a tagjai, akik olvasás céljából vesznek könyvet, nekik mondjuk nem is passzol a Dosztojevszkij-összes színe az ülőgarnitúrához, cserébe olyan dolgokon problémázhatnak, amit a pénzüket sörbe és tippmixbe fektetők nem is értenének. 

És ez nem valami értelmiségi nyavalygás, csak feltűnő, hogy a mostanában kapható könyvek vagy szépek, vagy ezoterikusak (és igen elegánsra fazonírozottak, vagy simán csak a havashenrik-paradigmába tartoznak, azaz bulvárcelebek szakítós-bevállalós-önvallomásos szakácskönyvei, életmódtanácsokkal.

Az egész amúgy arról jutott eszembe, hogy épp egy könyvet kerestem itthon, amiről tudom hogy megvan, de szinte lehetetlen bármi ilyesmit megtalálni nálam. Mert egyfelől örököltem is egy nem jelentéktelen házi könyvtárat, meg úgy harminc éve vásárolgatok én is, de nem vagyok egy könyvtáros, úgyhogy csak nagyjából sejtem, mi merre lehet. (Ha a zseni az aki átlátja a káoszt, akkor már bizonyítékom van rá, hogy nem vagyok az, de azért még jobb, mint a csekély értelmű medvebocs.)

És elméláztam azon, hogy eme rengeteg könyvből én mennyit is olvastam. Az összeset biztos nem, szerencsére, mert szociológusként érdekes lehet Sztálintól a Leninizmus kérdései című alapmű (egy szekrény mélyén találtam), de a 12 kötetes A második világháború története már biztos nem az én világom, különösen mert remek szovjet történészek írták, és szovjetből magyarra fordítva is túl ideologikus.

De azért olvasok, bár sokszor már képernyőn, a tablet ebből a szempontból jó móka, irdatlan mennyiségű könyv fér rá, a polcokon már amúgy sincs több hely. Éppezért mindig elhatározom, hogy nem veszek több könyvet, hiszen ott a könyvtár, az e-book (és a micro-SD kártya jóformán semmi helyet nem foglal, csak vigyázni kell vele, fel ne porszívózzam), de persze mindig egyre több a könyv, még én is veszek néha, meg a páromtól is kapok folyamatosan.

De nem tehet róla, ő könyvtáros.