2021. február 7., vasárnap

A világ bekaphassa

Földi László, a kormányhitű média által megtévesztő módon "biztonságpolitikai szakértőknek" titulált összeesküvés-elmélet kiskereskedő, azt bírta mondani ma reggel a szégyenszemre még mindig Kossuth Lajosról elnevezett rádió vasárnap reggeli agitkájában, hogy szerinte le kellene kapcsolni az internetet: nem letiltani ezt-azt, hanem lakapcsolni a picsába az egészet, ahogy van. Hát, ezt a Kínai Kommunista Párt Vlagyimir Putyin Tagozata sem mondhatta volna ennél nagyobb elvtársi nyílttsággal.

Értjük, Földi fejében a világ zavaros összeesküvések fura hálózata, és mint általában a hozzá hasonlóan gondolkodó (pontosabban gondolkodásra csak részlegesen képes) emberek, legszívesebben betiltaná azt, amit megérteni, sőt felfogni képtelen. Persze mivel ő már láthatóan a világot mint olyat nem érti (a távolban felsír egy Szaniszló Ferenc), még visszafogott is volt, hisz mondhatta volna, hogy tiltsuk be a valóságot. Lövessünk a tények közé elvtársak, azok úgyis csak zavart okoznak az igazhitű zakkantak fejében.

Ez valahol a diktatórikus (történelmileg: abszolutista, a huszadik században totalitárius) rendszerek sajátja, biztos voltak olyan istencsászárok, akik rendeletileg akarták betiltani a túl korai napfelkeltét, hogy rendesen ki bírják magukat aludni a éjjeli, egzotikus rabszolganő-alapú mítingek után.
Plusz az ilyen kettyósokra jellemző, hogy mindig valami egykor volt aranykorról hadoválnak, amihez képest jelen kultúrája súlyosan degradált, dekadens, deviáns és még néhányszor débetűs. Közeleg a világvége armageddonja, amit meg is érdemlünk, bezzeg dédapáink még nem a fészbukon buzultak, hanem látástól vakulásig gürcöltek a földeken, reggel pálinkával mostak fogat, szigorú szalonna-diétán éltek, és a vasárnap templomba mentek frissen mosott bajusszal, unatkozni.
Most meg ez az internet, hát nem szörnyű, de most komolyan?

F. László médiahülye foglalkozású meg ugye arról beszél, hogy az egész internet lényege, hogy tudatos támadás folyik a normalitás ellen. Részéről mindenképp.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése