Vitathatatlanul vitátlan

Megnéztem azokat, aki megnézték a tegnapi "vitát" vagy legalább ismernek olyat, aki már találkozott valakivel, aki látott már olyat... Szóval ezt az agyzsibbasztó ostobaságot nyilván nem fogyasztottam ( helyette volt ugye a következő rossz sci-fi), csak utólag valami best of-jellegű válogatást, mintha ennek a' izének lettek volna legjobb pillanatai. (Na jó, a kutyapárti humorista megint jót ment, azért, szép, mikor a "köztévének" csúfolt állami propaganda-csatornán a "köztévének" csúfolt állami propaganda-csatornának szólnak be. De a sportértéke ennek csekély. Egyfelől mert nem látni a reakciókat (pedig azokat aztán megnéztem volna magamnak), másfelől meg én bedobtam volna egy basszameget legalább, úgyis élő adás, kivágni így nem tudják, hogy aztán csúnyán néz az óvónéni, azt meg ki nem szarja le?

Felesleges volt az egész, szánalmas kis bolhacirkusz, ahol az Párt (egyik) tévéje megpróbálta eljátszani a közszolgálatiságot. Ebből annyi sikerült, hogy kurva unalmas lett, még jó hogy nem láttam. (Mint valami Lőrincz L. László krimiben, ahol a pasi felvesz valami kis izét a padlóról, megszagolja, megkóstolja és kiköpi. Galambszar, még jó hogy nem léptünk bele! - közli.  Bár szerintem ez is volt már...)

Amúgy politikai beszédeket sem fogyasztok jó ideje már, nemek tessék először elővezetni, hogy érdemes-e belehallgatni, illetve hol, de inkább elolvasom a leiratát. Egy leírt szöveg kevésbé fájdalmas, mintha közben Fletó vagy Dagadt hangját, isten ments, arcjátékát kelljen érzékelnem. Akkor már inkább valami darabolós horror, ott is az a lényeg, hogy lemészárolt alanyok már ne sikoltozzanak, csak legyen ott az asztalon a legbelsőbb lényegük...

És valóban még egy...

Hát, tényleg ezek hete van, mert belefutottam az Atlas című netflixes cuccba, ami műfajilag egy B-kategóriás sci-fi, Jennifer Lopez rajongóinak. 

Valami olyasmiről szól, hogy felelőtlen emberiség hagyta a fejünkre nőni a mesterséges intelligenciát, de annyira, hogy valami Harlan nevű paranoid android lett az első AI-terrorista, aki ugyan nem akarta eleve kiirtani az emberiséget, csak annak túlnyomó részét, de azért elég pszichopata volt, ahhoz képest, hogy árammal működött. Vagy működik, és ez itt a kérdés, rögtön a műegész elején. Mert Harlan már huszonéve lelépett a Zűrbe, valami távoli bolygóra nyilván, és vagy most is onnan szövögeti össze ördögi esküvését, vagy meg sincs már, mióta nem volt a közelben garanciális szerviz.

És akkor jön a képbe Atlas Lopez az AI-szakértő (és mint a végére kiderül, már gyerekként háborús bűnös), akinek az anyja építette házirobotnak az akkor még nem terroristát, és a lányával együtt "nevelte", szóval boldogtalanul élnek, míg a muter meg nem halta magát, robotilag.

De most, végre Lopez jól kihallgatja egy másik gépfejűből, merre is bujkál Harlan, és felkérezkedik az oda tartó zűrhajóra, hogy csatába ereszkedjen a robottámogatású kommandósok mellett, mint szakértő persze.

Hisz ő olyan szakértője a témának, aki pont a gyerekkori traumái miatt utál mindent, ami szilícium-alapú és okoskodik, ettől még használja az összes kütyüt, de olyankor belül biztos köp egyet a lelke. Itt meg az lesz a szitu, hogy a géperejű kommandósokat szépen kiirtják a lázadó replikánsok androidok, ő meg egyedül marad a túlélésért. Pontosabban ketten marad a saját AI-s önjáró izéjében, és a végére megtanulja kedvelni annak programozott, ám tanulékony személyiségét. Ja, és győz is, a jó mindig győz, de néha még a kretén is.

filmsor.hu

A film nagyjából egésze úgy van összelopva, a Terminátor, az Én a robot, az Aliens meg a fene tudja még mi az alapanyag, amit szépen összefoltoztak egy szar forgatókönyv keretében, egy videojáték képi világával. J-Lo amúgy lehet, hogy nem is rossz színésznő, bár ez itt pont nem derülhet ki róla, ahhoz egy rendes szerep kellene, mert az önmagában nem elég hogy kétségbeesetten néz sokat, meg hogy a rajongók kedvéért többször is bemutatják a híres fenekét, feszülős nadrágba csomagolva.

És jellemző mód még mindig miatta érdemes leginkább megnézni ezt a dolgot, no meg Mark Strong okán, bár szerepet írni neki is elfelejtettek.

Non-diszkurzív vitátlanság mindjárt

Fú, mindjárt vitát imitálnak a vitátorok, vagy hogy kell mondani, ha valaki csak imitálja a vitát? Vitaminátor? Szóval lesznek ezek politikus alakú perszonális személyek a Közvár Kertbazárban, tévéileg persze, és úgy csinálnak majd, mint 1.) az állampárt tévéje a közé lenne, ezért nekik kö(z)telességük beléje menni, 2.) ahol aztán valódi vitát folytatnak majd, olyan közéleti diskurzust vagy mit.

A valóság ezzel szemben az, hogy nálunk nincs is köztévé, nálunk a Pártnak van állama, annak meg állami tévéje, a köz, a plebsz, az istenadta nép meg nem csak nagyjából van leszarva, hanem nagyon. Amit meg vitának hívnak, az nyomorult bolhacirkusz lesz, mert az nem vita, hogy témánként mindenki kap ilyen másfél-két perceket szép sorba, és felmondja gyorsan a TikTok-videónyi szövegét, amit begyakorolt otthon a tükör előtt, meg az egy háztartásban élő társ-gyerek-kutya közönség felé. Persze közönség az itt nem lesz, minek is, a végén még véleményt nyilvánítana a sok marha, akiknek van pofájuk, hogy egyáltalán véleményük legyen. (Mondjuk innentől nem világos, hogy az egész baromságot mi fenéért nem lehet lezavarni egy kibaszott tévéstúdióban? Valaki közbeszerzésen nyert közvetítőkocsit, és nem tudja eleget túlszámlázni?)

Szóval van az a felcsútista hozzáállás, hogy mikroméretű párhuzamos monológok is párbeszédnek számítanak, mi több, vitának, pedig ez ebben a formátumban egy vita paródiájának is szar. Nem vicces, viszont nyilván unalmas, és írom ezt úgy, hogy az egész egy óra múlva fog csak becsapódni. (Másvalakik képernyőjére, mert ennyire azért nem utálom magam, majd utólag belenézek, ha elég sokan túlélték agyvérzés nélkül.) Itt már maga a formátum a röhejes, és még csak akkor jön a tartalom, ami abból áll, hogy mindenki reagáljon röviden a Párt kampányszlogenjeire. Mondjuk hülye is, aki odamegy, ehhez asszisztálni. Én nézek valami rossz sci-fit, most úgyis ilyen hetem van.

Háború és béke, bazmeg, ezeknek ennyi a mondanivalójuk a létezésről  általában, de nagyon nem tolsztoji magasságokban...

Semmiről sokáig

Na, az úgy volt, hogy tíz évvel ezelőtt megjöttek a Szutymákok, akik az urak űrből, csak biztos csápokkal (a fene se tudja, nemigen vegyülnek), és szeretnek a föld alatt élni, de nem vakondok, meg nagyobbak is. És már azóta ők irányítják az emberiséget, az ő szolgáik vagyunk rab, de mindahányan, bizony mondják nékünk.

Mindenki rabszolga, de nagyon mindenki, még a gazdagok és híresek és szépek is, legfeljebb egy vajszínű árnyalatnyival másképp, és csak maroknyi ellenálló tervezgeti, hogy majd jól ellenál nekik, csak valahogy nem látjuk kibontakozni az általános. Lázadást, sztrájkot, relativitás-elméletet, mindegy. A Föld mint olyan ugyan nem egy siralomvölgy, de csak mert golyó, és ugye van az a mondás, hogy egy kellően fejlet technológia egy kellően fejletlen civilizáció számára megkülönböztethetetlen a csodától, na itt még ennyiről sincs szó.

Mert az Elrabolt világ című filmszerű (filmjellegű) izé elvileg egyfajta inváziós sci-fi lenne, de inkább valami lepukkan városnegyedben játszódó kriminek látszik, miközben egyik sem. Mert egyszerűen nincs értelmezhető története. Van egy alaphelyzet, hogy itt vannak az idegenek, és a fentebb vázolt a helyzet, és ebből nem bomlik semmilyen sztori, ami vinne valahova. Az ellenállók egyik vezérét kéne követnünk, meg a tesóját (ha jól értettem), aki rájön, hogy a vezér nem halott, csak el van bújva, meg van a már nem annyira kövér nyomozó, aki valamit nagyon akar, csak nem értjük, hogy most melyik oldalon is áll. Illetve ül az autójában főleg.

Szóval látunk városi gerillákat, akik pont nem gerilláznak, egy nyomozót, aki nyomoz, csak nem tudni mit, űrlényt meg nem látunk, pontosabban egyszer majdnem. Történet meg ugye nincs, atmoszféra van csak, de azt meg nem lehet bő másfél órán át befogadni, nem is értem hogy bírtam végig?

Már eleve a megtekintés motivációja is az volt ez itt egy sci-fi és szar (merthogy 2,4-en áll épp az imdb-n, és rémesen rossz kritikákat kapott), vagyis igazi érdekesség. Márhogy mennyire szar, de ez annyira, hogy még az igazi trash-élményt is elveszi az embertől. Meg másfél órát az életéből, bár az enyémből pont ennyi akadt rá.

port.hu

Ok nélkül se lázadó

Az életérzés valami olyasmi, amit jobbára az élete helyett érez az ember, csak nem fáj. A biológiai értelemben vett életet mondjuk nem lehet nem érezni, én is rendszeresen érzem ha fázom, ha melegem van, és nem gondolom hogy halott vagyok, ha egyiket sem érzem, inkább csak jó az idő. A napos vagy felhős járás (hajóvonták találkozása tilos!), nem amit az óra csinál.

És ebben a mostani kapitalizmusban, aminél persze volt már rosszabb, mindenféle teljesen felesleges cuccot akarnak nekünk eladni, hogy az nem egy új telefon, kóla, édesség, sör, tucat-popzene, hanem az életérzés. Is egyben. Ilyenkor az emberek egy része lázadni kezd az efféle ostobaság ellen, és punk lesz, hippi, krisnás vagy natúr, E-szám mentes bioinformatikus.

És egész addig marad is biopunk, krisnás informatikus vagy mentes hippi, míg rá nem jön, hogy ezzel pont úgy a rendszer része, csak másképp pont úgy. 

Marcuse valami ehhez hasonlót hívott represszív toleranciának, hogy ugyanis egy liberális kapitalista demokráciában nem is lehet igazán lázadni. Mert egyrészt megveregeti az ember fejét a bárki, hogy persze lázadj csak, mi olyan liberálisok vagyunk, hogy még ez is belefér! Plusz másrészt a lázadás is csak egy piaci igény lesz, és ennek helyében rögtön legyártja valaki a kellékeit, és árulni kezdi. Amitől meg könnyen divatba jön az adott fajta lázadás, és mindenki lázadónak néz ki, aki csak akar. És olyannak, elvégre például a kék haj és a Ramones-póló is definiálja a punkot, minek ide bármi már?

Ilyenkor jön a kivonulás és/vagy a drog.

Mások és problémák

Nem tudom mire gondolhatott az a fazon, aki délelőtt saját magával verekedett össze za egyik  közeli buszmegálló mögött, a négyemeletes ház árnyékában. Középkorú, őszes alak volt, szakállas, és kábé az én testalkatommal, mégsem én volta. Igazából persze néha felpofoznám magam, csak nem tudom hogy kell, nincs meg a technikám hozzá, no meg ideológiailag sem vagyok elég képzett. De ez nem én voltam, én épp anyáméktól jöttem hazafelé egy adag friss cseresznyével, szóval ha sok minden miatt, és aktuálisan verekedtem is volna megammal, már csak a helyzet sem indokolta.

A pasi viszont nem csak ütni ás rúgni próbálta magát a falnak támaszkodva, de közben folyamatosan álmában két macska volt, és szidta egymást. Hogy te milyen szar alak vagy Géza (vagy Jenő, tudja fene), mire válaszolt is, hogy de én még az autómat is nekem adtam, te mocsok! És én például nem szoktam adni magamnak semmit, mert rendszerint időben rájövök, hogy az a valami már az enyém, ettől még időnként veszek magamnak valamit. de közben tudom, hogy aki veszi a tudom én, füstült sajtot, az ugyanaz, mint akinek veszi. Asszem, a komolyabb skizofréniát még gyakorolnom kell, már ha kell egyáltalán.

Az illető viszont elszán árnyékbokszolt (merugye az árnyékben) a buszmegálló közössége meg érdeklődve nézte, mi lesz a meccs kimenetele. Valahogy egyiknek sem jutott eszébe mentőt hívni, pedig az arc valami súlyosat szedhetett be (ihatott rá) valami súlyos traumára, amit érdemes lenne megtekintenie egy pszichiáternek. Nálam meg nem volt telefon. De mikor felértem, gondolkodtam, hogy tárcsázzak e, de az erkélyről pont láttam egy mentőt bekanyarodni a buszmegálló irányába, és mikor levittem a szemetet, elnéztem arra, és láttam, hogy tényleg ott állt meg.

Másoknak, mármint a hozzánk képest idegeneknek, az életünk vagy teljesen érdektelen, vagy valóságshow, középút nincs, az empátia, szolidaritás meg ilyen elavult fogalmak. Mondjuk nagy részünk már eleve igényt sem tart rá, vagy ha igen, már nem számít rá. Ez itt a szép új világ, a poszt-posztmodern információs kor, mikor inkább lájkolunk valakit a fészbukon, minthogy elmennék vele kávézni. (Mondjuk előbbi ingyen van, és gyors, utóbbi meg macerás, és a macera rossz, kivéve ha a másokat macerálhatunk. Mindegy, lassan megértünk egy világvégére, régi mániám ez nekem, és akinek kalapács van a kezében, az ugye mindent szögnek lát, én mindenben a végromlást. Nyilván magamból kiindulva.)

A mások problémája szórakoztató, és addig se a magunkéval foglalkozunk.

Nemír, de néha majd muszáj

Mostanában a nemírást gyakorlom, mert van olyan, hogy beveszem a fogamzásgátlót (csak nem tudom mikor, és hogy néz ki), de közeleg a hónap vége, én meg tartozom a kiadómnak a havi penzummal, nemsoká. Ötlet van, ihlet nincs, de majd ráveszem magam. Az ihletre. Nem tudom hogy kell, de rengetegszer sikerült már, megoldom.

De a blog az bonyolultabb ügy, ahol elszántság kell. Ám mostanában nem láttam olyan filmet amiről, olvastam ugyan olyan könyvet, amiről szívesen, de szerintem az ismeretelméleti filozófia itt nem sokakat érdekel (pedig rájöttem, mi az idő, meg hogy nem volt mindig, ami egy időtől legalább is fura), a politika meg kapja be, de feltétlen a másét.

Untam már a közéletet, nem is egyszer, de ez a mostani kampány, ez mindennek az alja. Mert az aljának sosincs vége, sok éve gondoltuk, hogy ennél nem lehet aljasabb és/vagy primitívebb, erre jön a Bébi Gyurcsány meg Pszicho Peti, szerintem a Dagadt meg a Tóni vagy túl sokat iszik, vagy erre verik ki, de már nem érdekel.

Most ot tartok, hogy szavazni sem megyek. A felcsútista szektára ugye eleve nem,  a Fletó meg már annyira nárcisztikus, hogy hányingerem  van tőle (és a bé nejétől, mondjuk másért, ő okos, csak akkora demagóg, mint ide Mátraháza), a magyarpéteri értelemben vett MP-től meg kiver a víz. A faszi nekem eleve gyanús, ő nem simán leváltani akarja a Dagadtat, ha nem ő akar lenni a másik. Egy populista demagóg bazmeg! És az nekem kevés, hogy otthagyta a szektát...

Maradna még a Kutyafarkú Kétpárt, csak ők eleve szánalmasak, esetleg momentán a Momentum, ők meg lassan esélytelenek, mondjuk ezért pont ennek nyugodtságával esetleg rájuk savaznék. (Ja, az önkoris választás nem érdekel, nálunk marad a harminc éve ugyanaz, ha mégsem, júliusban piros hó fog esni.)

Szóval a politika egy időre menjen a picsába, magamról inkább nem, majd valami kultúráról, ha már íráskényszeres vagyok. (Mondjuk Thomas Nagel Az utolsó szó című episztemilogiai cuccáról, annak a pár embernek, aki olvas úgyis mindegy. Szerintem, de ez már egy ismeretelméleti kérdés, hogy szerintük is-e?)

A közbeszéd nem hagyja békén magát még mindig

A felcsútista frakcióvezető nertárs szerint tenni kell valamit a kommentelők ellen, mert az internetes világhálón akkora gyűlölet fortyog, hogy az vezet a politikai merényletekhez, mint az történt épp Szlovákiában is.

Azt mondta, a jogalkotásnak fel kellene lépnie a törvény erejénél fogva az emberi méltóságot sértő és életellenes kommentek ellen. Mondjuk ez eleve akkora baromság, hogy a fal adja a másikat. Nyelvileg is, hiszen a jogalkotás hogy a túróba tudna máshogy fellépni, mint a törvény erejével? Másrészt meg mégis hogy képzeli ezt a fellépést? Gondolom úgy, hogy lehetne például egy Névtelen Kommenteket Leleplező Nyomozó Hatóság (esetleg hivatal, de a hatóság sokkal jobban utal az állam erőszak-monopóliumára), amit vezethetne mondjuk ő, persze miniszteri fizetésért, plusz juttatások, ha már a vezénylő csillaga kihagyta a kormányból. (A frakcióvezetés nem komoly munka, ha már a parlament is csak egy ócska bábszínház.)

Olyat is szólt Kocsisvezető Frakciómáté - utalva pont a Fico elleni merényletre - hogy "Magyarországon pedig ez a verbális erőszak, a virtuális térben zajló polgárháború mindenképpen megfékezendő". Ez remek, de veszélyes! Mert akkor például be kellene zárni a Megafont, ami ugye a Párt virtuális ökle, sőt, lehet hogy be kellene zárni pár súlyosabb arcot onnan, meg a Prosti Srácoktól, ha már ők névvel gyűlölnek. Jó, nem túl hatékonyan, a szektatagokon kívüliek inkább csak röhögnek a szánalmas egyenpropagandájukon, pontosabban röhögnének, ha nem közpénz jellegét épp elveszítő havi százmilliókkal tolnák meg őket.

Szóval vigyázni kell az ilyesmivel, mert míg a Mandiner névtelen kommentelői egymás belét ontják ki naponta és virtuálisan, sőt a Zorigó szövegipari betanított munkásai sem vállalják a saját szellemi végtermékeiket, de a mérhetetlenül békepárti Dagadt háborús metaforái azért már bő húsz éve mérgezik a hazai közbeszédet, és róla pontosan tudni lehet, hogy kicsoda, ismerik sokan, és ezért nem szeretik. 

És ha már Zorigó, a jeles rettegve uszító portál, egy lépéssel jut e a címlapján odáig, hogy kijelölje az igazi ellenségeket, nagy békepártiságában:

„történelem: Emberek tucatjait gyilkolták meg aljas szélsőbaloldali terroristák"

„Ukrajnát éltető merénylő akarta meggyilkolni Ficót - itt vannak a felkavaró fotók“ 

„ Magyar Péter egyik legfőbb rajongója pezsgőt bontana, ha Orbán Viktort lelőnék“ (Ez különösen tetszik, nem MP bontana pezsgőt, hanem egy rajongója, akit biztos ő maga választott rajongónak és/vagy fizet neki érte.)

Mondjuk a világháborút én még hiányolom kicsit, egy rendes heti világháború nélkül náluk már nincs is címlap. Még szerencse, hogy a frakció úrvezető szerint az ilyenekre a jogalkotásnak kell ráhatni, a törvény erejével által, pedig közéjük is lövethetne volna.

p.s. Nekem is sok már a politik, ja. Csak a téma az utcán lever, és bár szívesen írnék már valami jó aktuális filmről, de a Kingkong Godzillát rugdossa, vagy a Kungfu Panda 8 nem érdekel, ezek jó eséllyel nemhogy nem jók, de filmnek is alig...

Ki, be, le

Aszonta  Lézer János valami befektetés megfektetése kapcsán, hogy a nem kell nagy lakótömböket építeni a 18. kerületben, így aztán a vasutat sem kell a föld alá vinni (ja, eleve a Földön van, hol is lenne, a Marson?), mert az kurva drága lenne, meg a minek? A vasút az amúgy felcsútista kerületi kollégája szerint villamos, ami tényszerűen igaz, a villamos is sínen meg, azaz vas úton, de a köznyelv valahogy mégsem ugyanúgy nevezi a kettőt (pedig a nyomtávjuk is azonos), márpedig egy lakossági fórumon javallott a köznyelv használata, persze bazmegelős faszozás nélkül. Utóbbi hiába nagyon köznyelv. De ennyit a a kötött pályás villamosvasútról.

A nyelv viszont nehéz ügy, Lézer Miniszter Úr (úgy is mint közlekedési és  építésügyi) például azt szólta, hogy: „aki ezt a vasútvonalat elviszi, ki fog baszni magukkal”. Én először nem is értettem, ki itt a mondat alanya (a kibaszást az értettem, milliméterre pontosan), hogy akkor a vasútvonalat elvivők, vagy elvinni akarók magukkal, csak a miniszteriális fószernek nem megy nagyon a toldalékolás, alanyeset-tárgyeset, igeragzás meg az egyes és többes szám, szóval amit épp elbasz ki. Aztán leesett, hogy a "maguk" az itt az aktuális hallgatósága, akik biztos arra laknak, vagy csak a 18. kerületnek szurkolnak, és el lenne baszva a napjuk, ha elvinnék le a vasutat. A föl alá el, vagy mi van. Mert Jánosunknak szíve ügye  akerület, a sofürje már lassan segítség nélkül odatalál, így bármikor mehet megmenteni a lakóságot, az ottanit.

Erre a háborúpárti, guruló dollárokból keményen drogozó, szélsőbaloldali sajtó azon rugózik, holmi TikTak videókat idézve, hogy egy kormánytag nyilvánosan használja a baszik szót. Köznyelvi értelemben, azaz a nagy lakótömböket tervező befektető, aki ugye a vasutat, még szerinte sem akar közösülni az összes környékbelivel, de talán még a lakossági fórumon megjelentekkel sem. 

Csak simán szét akarja ba... kúrni a környék idilli világát, elvégre a google szerint: „A XVIII. kerület egy csendes lakónegyed, ahol a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér található. A Péterhalmi erdő fái békés sétákra invitálnak, a Bókay Kalandpark pedig kötélpályákkal és játszóterekkel várja látogatóit. Az alacsony árfekvésű Lőrinc-Center bevásárlóközpontban akciós divatáruk kaphatók, míg az Üllői úton kisboltok és autókereskedések sorát láthatjuk.“ 

Komolyan, kedvem lenne oda költözni, egy nemzetközi repülőtér közelsége maga a csend és a nyugalom záloga, várom hogy az Üllői Úti Fuck invitáljanak, meg az akciós divatáruk... És milyen príma kis lakossági fórumok vannak arrafelé, de tényleg. Már csak azt kell megtudnom, merre is fekszik ez a kis ékszerdoboz, csak nem tudom Miniszter Őr sofőrjének a számát. Úgyhogy maradok itt, a szintén édeni lakótelepen, vasút itt is van a közelben, bár hiányérzetet okoz, hogy mióta a taszári reptér nem működik (pedig ott még a klinton elnök különgépe is leszállt, még a múlt században) legfeljebb egy-egy súlyosabb közlekedési baleset után repkednek felettem a mentőhelikopterek. De azokat sem lehet a föld alá vinni, pontosabban csak túl drágán.

Hírek helyett

Vacsora utáni sétámat végeztem tegnap dél körül, és mivel nem töltöttem fel semmi hallgatnivalót a telefonomra, rádiót hallgattam. A kereskedelmiek ócska tucatpopjától kiver a sikongató  lábrázás, úgyhogy jobb híján Kossuth rádiót fogyasztottam, ami elvileg köz-, gyakorlatilag állampárti média.

A Déli krónika című nettó szégyenfolt  annyiban jobb csak a zorigónál, hogy itt nincsenek csöcsök és seggek, vagy ha vannak is, legalább nem hallatszanak bele a címlapba, ami persze egy rádióműsornál eleve fura is lenne.

De a hírek, azok jobbára egyetlen témáról szólnak: kurvára kampány van elvtársak, mindenki szarja össze magát a zuniótól, egyúttal főleg a hazai, és még inkább a budapesti ellenzéktől, akinek ráadásul van pofája vezetni is! Úgyhogy az elvileg pártatlan állami média hírműsorában lemegy Szent Királyialek Szandra komplett választási reklámja, ami mi másról szólhatna, hogy de azok... azok aztán de kibaszott gonosz és/vagy beteg emberek. Egy politikai reklám itt hír, be is kell játszani gyorsan. Gondolom azért pont ez már nem lenne muszáj, csak túljtejesítenek a propagandista elvtársak, akik valamiért még mindig a mi pénzünkből szerkesztők.

Kiderül például, hogy Magyar Péter (az új Soros Gyurcsány von der Fassetudja) fűvárosi listája telis-tele van gyanús alakokkal. Az egyik cége pár éve indult egy közbe' szerzésen (Ordas Eszter, ezt minden mondatba bele kell fűzni, hogy ordas, értitek?), és megkárosította volna Budapestet! Világos, nem? Nem károsította meg, de ha rajta múlik baszki, fú, ne tudjátok meg, ez kartellezett! (Ami nyilván nem szép, csak épp Nerisztán napi gyakorlata.)

A másik becsmérelte a rezsicsökkentést (egy Brüsszelben, a kurva anyját!), a harmadik meg pár éve hozzászólt egy fészbuk-bejegyzéshez, és azt írta, hogy mivel szar az oktatás, nálunk is hasonlóan birka az emberek egy jelentős része, mint az oroszoknál. A mi nagy barátainknál, hát mit meg nem enged ez magának, az ember tisztára fel van háborodva az idegtől, tessék mondani, nincs erre valami törvény, hogy hány év súlyosbított?

És persze a nemköz csak pártmédiában, a hírekben szinte nincsenek saját anyagik, az origó-magyarnemzet- mandiner szentháromságra hivatkozna nyalnak be a meleg szarig a Dagadtnak és szörnyrezsimjének. Mindegy is, nekem lassan dolgozni kell mennem, plusz így csütörtök hajnalra (tudom, éjjel ez még, de nemrég keltem) megvan a heti trágárságadagom is, már ha van ilyen egyáltalán, a kibaszott ég alatt.

A nem ideális fehér bőrű

Parragh: Az ideális a fehér bőrű, keresztény kultúrájú, európai gondolkodású munkaerő importja lenne, de hát ez is kifogyott - olvasom itt.

Tényleg látta már valaki Parragh elvtársat, amikor valami okosat mondott? Ő lenne a kereskedelmi és iparkamara elnöke, aki kudarcos vállalkozóból lett vonalas, valahogy mindig pont a kormányzat narratíváját felböfögő megmondóember és pénzbeszedő. (Mert ugye minden vállalkozónak kötelező belépnie az általa vezetett kamarába, amitől elsöprő többségük soha semmilyen értékelhető szolgáltatást nem kap, viszont fizethet tagdíjat. Nem sokat, de itt az elv a lényeg, hogy fizess a semmiért, ami lehetne egyfajta rendszerfilozófia is, bár magasabb szinteken ez úgy működik, hogy mondjuk valaki összeollóz egy „tanulmányt“, oldalanként pár millióért, így aztán széles margó, dupla sorköz, ha már oldalra fizetik... A sok pénz semmiért ebbe az irányba működik.)

És Parragh elvtárstól a rasszizmus sem idegen, tőle nem meglepő ez a keresztény kultúrájúsággal kombinált fehérbőrűzés, bár  pont az európai gondolkodásra ez már nem jellemző, dehát ő annyira európai, mint Makó Jeruzsálemtől. Plusz árulkodó, hogy neki az ember munkaerő, akit importálni lehet és kell, és ha nincs készleten elég nekünk tetsző típus, muszáj a másikból rendelni. Az import kifejezés e mellett azért is fontos, mert különben a szakszerű, ám az agymosó propaganda által démonizált "migráns" szót kellene használnia.

Szerintem meg okos és szép embereket kellene idevonzani (ez is import, csak jobban hangzik), ellenben a csúnyákat és butákat ösztönözni kellene, hogy menjenek máshová az EU-n belül (az a legegyszerűbb, ha kihagyjuk az opciók közül a thaiföldi meg bangladesi cipőgyárakat vagy a kínai munkatáborokat), ezzel legalább tovább bomlasztják az amúgy rohadó nyugatot, ahol lassan csak muszlim terroristák vannak, helyi anarchisták a no-go zónákban, átoperált óvodások. Meg dzsender (amit nálunk G-vel ejtünk), kurva sok dzsender mindenfelé.

Mehetne az elsők között Parragh is, elvégre kellően csúnya és hülye, vele nem többen vagyunk, csak sűrűbben. Plusz akkora barom, hogy nem egyszerűen beleesik a másoknak ásott vermébe, de hülye mosollyal az arcán, maga ugrik bele.

Lógnak a szeren

"Pár nap alatt kellett kitalálniuk a szakképzőiskoláknak, mire van szükségük, ha beüt a háború vagy egy katasztrófa“ - ez a cím remek összefoglalása annak, hol is tart ma az oktatás úgy általában. Az egészségügyhöz hasonlóan amúgy is túl gyakran katasztrófa-üzemmódban működik, de most még tervezzék is meg egy hétvége alatt, hogy mi lesz, ha beüt valami igazán nagy mocsok? Mi van? Ezek a disznófejű nagyurak már teljesen hülyék, és vagy az van, hogy túl sok szert tolnak, vagy hogy túl keveset, azaz nem szedik rendesen a gyógyszereiket. (Azt eddig is tudtuk, hogy a hatalom az egyik leghatékonyabb tudatmódosító szer, ami a kokain mellett szintén remek valóság ellen,  de az ilyesmire lennének már bejáratot terápiák.)

Az elvárt tervezés ez esetben gazdasági természetű, azt kellet megadniuk az Illetéktelen Minisztériumnak, egy „védelemgazdasági követelménytámasztó és tervező táblázat” keretében, hogy rendkívüli helyzetekben mennyit igényelnek az előre megadott árukból és szolgáltatásokból. Egy iskolaigazgató helyében ilyesmi jutna eszembe, hogy mindegy, háború lesz vagy tornádó, űrlények inváziója vagy valami tömeges kihalást okozó esemény, mindenképpen kell kurva sok ivóvíz, babkonzerv meg vécépapír, ha ezek megvannak, már csak egy nagyobb adag optimizmusra lenne szükség. Ez utóbbit palackozva árulják, vodka, gin és egyéb fedőneveken, vagy a dark weben por alakban, gondolom az utóbbit érdemes rendelni, mert az tanárok és diákok számára egyformán illegális, így nincs belőle felesleges feszkó (hiszen az rombolja az optimizmust), az hogy normál esetben börtön jár érte, egy világvége esetén már úgyis rohadtul mindegy.

De pont a gazdaság jelenlegi számait elnézve, így lehetnek ezzel államunk vezetői is (az állam ők vannak), így nem csoda, hogy úgy beszélnek, úgy viselkednek, és úgy totyognak, mint egy kacsa... izé, mint akiknek nem sikerült beállítani a gyógyszerezését, de legalább a feketepiacról ellátják magukat anyaggal. Persze lehet, hogy csak sorminta-szerűen pszicho- és szociopaták.

cheezburger.com

A kis felmosás-rejtély

Az odáig rendben van, hogy a néhai házmesterek mai utódai néha felsöprik a járdát is a lépcsőház előtt, de ma azt láttam, hogy valaki fel is mossa! A járdát. Ezt nemigen értettem, szerintem erre való az eső (hogy szépen megálljon a víz a kátyúkban), szóval biztos valami rendellenes kosz kerülhetett oda, amit nem jó, ha látnak a többi lakók, netán bele is lépnek. Valami, ami egyszerre látványos, gusztustalan, potenciálisan fertőző és mégsem kormánypropaganda.

Például a kutyaszar. De annak meg nincs újdonságértéke, kutyaszar gyakran van a járdán, itt nálunk a ház sarkán emberszar is (hajléktalan emberszar, persze igazából mindenkié az, miután hamar a csatornába száműzzük), kutyaszart már  sokat láttam a járdán (főleg a szélén, legalább), de olyat hogy valaki felmos ott olyat még nem. A kutyaszarral való  megküzdés bevett technikája ugyanis viszonylag egyszerű: hagyni kell megszáradni, aztán elhordja a szél, az eső, a járókelők cipőtalpa, ahogy megy az már az az ókori görögök óta. (Mert nekik valahogy mindenhez közük van, ami óta.)

Szóval valószínűtlen volt, hogy pont kutyaszart mos fel a néni, de hogy mit, az nem kérdeztem, emberekkel csak indokolt esetekben beszélek, és hosszú évek óta nem magázódtam, szóval már nem is menne. De majdnem biztos lehetek benne, hogy nem is hányást, mert az felénk szintén előfordulós, bár a lakóság elöregedésével párhuzamosan már nem olyan rendszerszintű a jelenléte, mint a kutyaszaré. A Margitka nénik legfőképp zsebben is hordható méretű kutyákat sétáltatnak sokan, de ritkán hánynak a redbull-vodkától.

Úgyhogy szerintem valaki megöltek ott, a hullát meg már vagy elvitték, vagy megették a sétáltatott fifikék, a vért, és a hulla flaszterra krétázott körvonalát viszont el kellett tüntetni, mert ha ott marad, más napra harminc százalékot esne minden lakás értéke, a szomszéd házban is! Márpedig a lakótelep egyik alapvető szociál-gazdasági sajátossága, hogy a lakók jelentős százalékának a lakása az egyetlen érdemleges tulajdona, esetleg megfejelve egy lassan nagykorúvá érő alsókategóriás autóval. Szóval gyilkolásszon mindenki kedvére, csak ne a mi utcánkban, és pláne ne a lépcsőházunk előtt. (NIMBY - azaz Not In My Backyard, mondja erre a művelt spanyol, aki valamelyest tud angolul.)

Mindent el

A második világháború vége felé az őrület határán már rég túllendülő Adolf Hitler folyton a mindent elsöprő csodafegyverben bízott, miközben a valóság talaján kamaszokat küldtek a tűzvonalba meghalni. A mindent vivő  lap, a csodafegyver viszont nem jött, úgyhogy Alfi bá' önhalálba gyilkolta magát, ami persze nem volt csoda, de legalább fegyver sem, bár feltehetően pisztollyal csinálta.

Putyin elvtárssal nem lesz ilyen szerencsénk, mert lehet, hogy nem kissé pszichopata a fazon, de láthatóan nem érzi úgy, hogy a fejére omolna az egész háborús szarkupac, melyet régóta és több helyütt építget. Viszont csodafegyverekkel ő is szok álmodni, csak valahogy mindig a negyven éves haditechnikával akarja kivívni a végső győzelmet Ukrajnában, amiről persze senki sem tudja már, hogy mi a fene lehet?

Volt ugye a szupertanki, amiből pont annyit sikerült gyártani, hogy felvonulhassanak egy szolidabb díszszemlén, de így is lerobbant belőlük egy-kettő. azaz a végső elsöprő győzelem helyett a Vörös tér átszelése sem sikerült maradéktalanul.

Most meg van neki (tágabban persze az oroszoknak is, csak nagy részük nem élvezheti) vadiúj tengeralattjárója, ami vonatkozó propaganda szerint mindent elpusztíthat! Ráadásul nukleáris!

Na most, a modern harci tengeralattjárók, miként a repülőgép-hordozó hajók nagy része nukleáris, elvégre kis atomerőmű hajtja őket (meg a hazaszeretetből sarjadó harci láz, nyilván), sőt digitális is, amennyiben nem fogaskerekekkel működik a fedélzeti számítógép, pedig az nagyon steampunk lenne.

És mire is jó egy mindent elpusztító harci szerkezet? Elpusztítja-e, teszem azt a Holdat, a gyomorrontást, a szegénységet vagy az ördögi lángosos fagyit? Gondolom nem, szóval nem mindent pusztító, esetleg az szeretne lenni, de az senkinek sem lenne jó, a tengeralattjárójának meg a személyzetének pláne nem. Mert a mindent elpusztító először is elpusztítja maga körül a tengert, aztán magát is (hisz maga is a minden része), bár ez már nem harcászati, inkább teológiai és/vagy metafizikai kérdés. Az oroszok  lehet, hogy feltalálták a tenger alatti fekete lyukat, bár a fekete lyukak mindent elnyelnek magukon kívül, de magukat nem tudják, hisz nem lenne, ami elnyelné őket, illetve azokat. (Avagy: Eltűnik-e végül a kígyó, aki a saját farkába harap, és elkezdi lenyelni magát, hátulról előre? Illetve ha Isten mindenható, akkor tud-e akkora követ teremteni, amit még ő sem képes felemelni?)

A relatív döbbenetes

A Májkroszoft saját böngészőjében a kezdőoldal magától az, hogy összehord a szél mindenféle bulvárhíreket, teljesen random módon, a lényeg, hogy legyen benne brit királyi család, alkoholista/drogos/öngyilkos hollywoodi híreség, tuti fogyókúra-recept és időjárás-előrejelzés. A horoszkóp viszont felháborító mód hiányzik, így nem tudom meg esténként, hogy még mindig vízöntő vagyok-e, vagy már önthetek tejet is a teámba?

De legidegesítőbb rovat a „Fú, de kurvára megöregedtek ezek a sztárok!“ - szekció, ahol mindenki, aki szerepelt mondjuk egy negyven évvel ezelőtti filmben, a kilencvenes években berúgott a slágerlistán, vagy csöcst villantott a bármilyen gálán, és azóta már nem olyan fiatal, hamvas, jóképű és nagymellű, kokaintól áthatott tekintetű, mint egykor, nos ők szándékolatlanul bár, de rémesen festenek a közönség szórakoztatására. Elkúrt plasztikai műtétek, tizenöt rehab, vagy ilyenek opcionálisak, de nem kellenek a minőségi tartalomhoz, elég ha valaki kellően rég hagyta el a szülőcsatornát, és az ötven-hatvan évvel korábbi önmagához képest már „döbbenetesen“ néz ki. Döbbenetesen szarul.

Mintha az öregedés valami katasztrófa lenne, valami rémes dolog, aminek a lényege nem az, hogy milyen sokat élt már valaki, hanem hogy milyen hamar meg fog halni, nyilván hamarabb mint az olvasó. Aki bár nem híres, de legalább nem nyolcvan akárhány, és ez már valami, mert soha nem lesz már belőle világklasszis filmrendező, amilyen teszem azt Clint Eastwood, de nem is néz ki úgy, mint egy múmia!

Pedig az öregedés természetes (hú de nagy igazságokat írok én itt, egy indokolatlanul derűs hétfő délutánhoz képest), sőt jó, amennyiben csak az nem öregszik meg, aki meghal fiatalon, és ha úgy vetődik fel a téma, hogy e kettő között kell választani... 

Innen nézve a kopaszodás, az egyel több dioptriás szemüveg vagy az éjszakai műszak is sokkal jobb a halálnál, ráadásul életkortól szinte függetlenül.

Túl súlyos gond

- Nem akar valaki meghalni mostanában, aki olyan átlagos termetű? - érdeklődött Aranka a Száraztészta Is Kapható Csirkebolt előtt - Nem gondoltam, hogy a Géza eddig él majd, meg pláne hogy kihízza a koporsóját. Most adhatom el, de mit írjak a hirdetésbe? Összkomfortos, bársonnyal bélelt koporsó, első tulajdonostól, megkímélt állapotban eladó, kövérek kíméljenek?

- De miért vettél neki koporsót, előre? - húzta meg a sörét Sanya, az épp két állás közt lévő vízaknamentesítő - nem ráérünk az ilyesmire akkor, ha a másik megboldogul halni?

- De akciós volt, gondoltam nem érdemes várni, a bársonybélést meg gyakorlatilag ingyen adták, állítólag bontott anyag valami igen előkelő pesti kuplerájból. Ezen még államtitkárok is dugtak, bazmeg!

- És? A Gézának ez már mit számít majd? Illetve mit számítana volna, vagy számított majd, vagy... áhh, kurva igeidők... - Sanyának fogytán volt a söre.

- Neki mindegy lett volna akkor már, de nekem nem, elvégre nekem kell majd a koporsója mellett állnom, és hogy mutatnék már valami ócska deszkadoboz mellett? Az én fekete selyemruhámban, amiben fateromat is temettük. Márhogy rajtam volt persze - Aranka nem véletlenül ütötte fel sütőrummal a sörét.

- De végül kihízta?

- Ki, a rohadék, most meg a nyakamon marad, ő is meg a koporsója is, pedig tizenhétben még úgy számoltam, hogy mostanra már a föld alatt lesz mind a kettő. A lakás megmarad nekem, és végre csinálhatok élménymasszás-kozmetikát a kisszobából. De így még a tanfolyamba sem kezdtem bele, mondjuk nem is találtam ilyet, pedig igényem az volna rá, a fene se bírja már a szalag mellett a Gríz és Pelenka üzemben.

- Ezt nem tudom, én csövekkel foglalkozok, de azt a koporsót azért el lehetne cserélni egy jó méretűre, nem?

- Lehetne, de minek, közben kiderült, hogy hamvasztást akar. Belerendelte a végiratába is, vagy hogy mondják ezt hivatalosan. Ügyvéd előtt!

pinterest.com

Ön meg elidegen

A világ legveszélyesebb helyeiről olvastam valami nettó marhaságot, ahol csupa vulkán meg szakadék, meg vérengző fenevadakkal hódító rezervátum volt felsorolva, pedig ide kurva ritkán megy bárki, csak úgy. És nem egyszerűen azért, mert ezek veszélyesek, hanem mert nincs ott túl sok bármi, amiért megérné odamenni. Akik viszont mennek, azok tisztában vannak a kockázatok és mellékhatásokkal, mert vagy extrém sportolók, vagy ott dolgoznak, mint serpa, geológus vagy vadakat terelő vadőr.

És akkor meg is érkeztünk a valódi legveszélyesebb helyekhez: ezek a munkahelyek. Bár a mindenféle életmód-rovatokban a munkahely az szinte mindig iroda, ahol prezentációkat gyárt  a humánerőforrás a mítingekre, de ettől vannak még bányák, tűzoltó-laktanyák és Márnem Lenin Kohászati Művek is. Az érdekes viszont az, hogy ettől még minden munkahely igen veszélyes, az iroda, a bölcsőde vagy a szerkesztőség is, amennyiben nem fizikailag, de mentálisan.

Egy rémes poszt-posztmodern kapitalizmusban létezünk, aminél persze volt már rosszabb (lásd: valódi  rabszolgaság), aminek lényege - és ezt tényleg Marx óta tudhatjuk - a kizsákmányolás, azaz hogy javarészt apró alkatrészek vagyunk mindenféle nagy gépezetekben, amik igazi célját, működési logikáját vagy felépítését sem mindig láthatjuk át, de a villanyszámla nem fizeti ki magát, úgyhogy tesszük, amit mondanak a nálunk csak egész kicsivel illetékesebbek. Mert valamiből élni kell, és elviseljük annak tudatát, hogy esetleg jóval kevesebbet fizetnek nekünk annál, mint amit a tevékenységünk valójában ér.

És sokunknak sok közünk azért nincs a munkánkhoz, Karl bácsi innen vezette le az elidegenedés fogalmát. Mert valaki más gyárában, irodaházában, szennyvíztelepén dolgozunk valaki másnak, amely ténykedésünk haszna is valaki másé, miként az eredményét sem látjuk, túl azon, hogy mi megtetük, amit megkövetelt a szervezet. de valójában nincs közünk hozzá.

És ha van valami abban a rémesen hegeliánus gondolatban, hogy az emberi életnek célja van, és ez nem más mint megvalósítani saját nembéli lényegünket (egyszerűbben ez lenne az önmegvalósítás), akkor a munka erre pont nem jó, miközben az egész létünket ez keretezi. ha van akkor is, ha épp nincs akkor is, a munkához képest vagyunk valakik (vagy senkik) a társadalomban, a személyiségünkre meg szarik a rendszer, akkor is ha a lelkünk nem a vállalatot illeti  meg.

És ja, utópiák főleg  könyvekben léteznek (és ott is sokszor sírás lesz a vége), meg egy globális világ nem tud nem bonyolult lenni, de épp a civilizációs fejlődés adna lehetőséget, valamivel nagyobb szabadságfokra, kissé már túl a nettó gazdasági érdekeken. Hogy például a szabadidő ne arról szóljon, hogyan „termelem újra a munkavégző képességem“, a fenébe is...

De ennyit a mai vasárnapról, ami már eleve a holnapi hétfőhöz, mint munkanaphoz látszik igazodni, miközben délelőttre még jól jönne egy kis önmegvalósítás.

pinterest.com

Nem, nem, ő aztán soha

"A közös bennünk az, hogy nem akarjuk megmondani másoknak, hogyan éljék az életüket" -szólt a Felcsútok Géniusza a kínai köztévének, miután pompásan, elvtársias légkörben nyalta körbe a Kínai Kommunista Párt főtitkárát, és az ottani diktatúra elnöként, nagy antikommunizmusától hajtva.

De akkorát hazudni is csak ő tud, nemhogy szemrebbenés nélkül, de derűs félmosollyal, hogy „ők“ (és ezzel nem a felcsútistákra utal, ez már inkább királyi többes) nem akarják megmondani másoknak, hogyan éljenek. Hiszen más sem csinálnak már nagyon-nagyon nagyon rég. Folyamatosan nyomják, hogy az apa férfi (az infláció  nő), hogy a sírt, hol nemzet süllyed el, buzik állják körül, hogy nó migrésön, mert nálunk a keresztény (kisebbség) az úr(hatnám), miközben ők maguk legfeljebb szájkeresztények, de azok aztán nagyon, és bort isznak, miközben vizet prédikálnak mindenki másnak, beleértve a szektás szavazóikat is.

Nálunk szólásszabadság van, mindenki azt mond amit akar, mert minden állat egyenlő, csak egyes állatok egyenlőbbek, van aki úgy kalapozza össze a pénzt, hogy legyen felülete megszólalni, míg másokat (ezek tök véletlenül mindig a szervilis, kormányhitű, hitvány kis propagandisták) maga a Párt töm ki, közpénz jellegét nemrég elvesztett milliárdokkal. Utóbbinak nyilatkozik is a Dagadt és udvartartása, az előbbivel (az ún. független médiával) kurvára szóba sem áll, de például a megafonos újhülyék szabványosított, szélsőségesen primitív kárálását önmagába is százmilliókkal tolja meg a fészbukon. És nem, ezek az arcok nem akarják megmondani, hogyan élj, miben higgy, kire szavazz, vagy mégis?

Mondjuk az eleve hívők táborán kívül már szinte hatástalanok, mert egy kicsit is kívülről nézve látszik, hogy ők maguk nem hisznek semmiben, ők bankszámlájuknak hisznek, és nem szarnak oda, ahonnan enni kapnak, ellenben rákenik a szart arra, akire az enni adó kéz rámutat.

A mostani önkényuralomban pont annyira nem akarja az állam ő van megmondani, hogy éljünk, ahogy nem hagy senkit az út szélén (a betegeken, a szegényeken, a diákokon, meg a kisebbségeken kívül), ahogy két hét alatt megszünteti a bűnözést és a szegénységet, vagy kivívja a szabadságot Brüsszellel szemben, ami maga sötét diktatúra fellegvára. 

Ja, én meg a villamos vagyok, és álmomban csöngetek picit.

Életérzés a forró flaszteron

Elégedetten üldögéltek az emberek a Volga presszó (lehet, hogy azóta már bisztró) teraszpótló, a járdából elhiénázott nyitott felületén, és élvezték, hogy nincs árnyék, a tűző napon percek alatt lesz langyos a sörük  és/vagy sosem hűl ihatóra a kávéjuk, miközben remek kilátás nyílik egy parkolóra, mögötte a főútra, és egyáltalán, pompás szórakozás a poros flaszteron napszúrást kapni, drágán.

Sosem értettem az emberek ilyenfajta szabadidős igényeit. Ha tűz a nap, és a hátamon csorog az izzadság, akkor én árnyékba vágyom, és még inkább valami hűvös helyre. De komolyan, a flaszteron vendéglátózásnál még strandolni is jobb, de csak valami természetes vízparton (városi fürdők hangos tömegtől ölelt betonmedencéi nem érnek!) hátha hűsít a víz, és a szél nem csak arra jó, hogy felkeverje a padka tövében porladó száraz kutyaszart.

Viszont ahogy elnéztem az ott üldögélőket (és elnéztem, mert annyira vagyok szociológus, hogy figyeljem az embereket, de annyira már nem, hogy szóba is álljak velük, ha nem muszáj), ők élvezték a dolgot, miközben én csak szokásos egészségügyimet sétáltam, mivel hétvégén sem lehet nem mozogni. Viszont a mondjuk, hogy alsó-középosztálybeli arcok (már ha az efféle kifejezéseknek van még értelmük egyáltalán) valamiféle high life-életérzést sugároztak, hogy nézzétek csórók, süt a nap, sört iszom, de nem dobozból ám, meg kávét, főzöttet, és ezt mind egy pincér szolgálja ki nekem, és a cigim sem sodrott, hanem eredeti dobozos! Én vagyok lenni a Honvéd utca pártatlan oldalának királya, inkognitóban persze, mert vegyülök a néppel, de persze nem akárkivel.

És a parkoló tövéből két hajléktalan tényleg nézte őket, nem mintha irigykednének, de mi mást lehet ott nézni egyáltalán? Aztán jött a rendőrpáros, és igazoltatta őket, én meg mellettük elhaladva hallottam a nagy kérdést az egyik zsandár részéről, miszerint minek is üldögélnek ők itt? Nyilván nagyon gyanúsan, különben nem igazoltatták  volna őket. Részegek nem voltak, pontosabban egyáltalán nem tűntek annak, senkit nem inzultáltak, de nekik néha már üldögélni sem szabad, elvégre az a gyanús főleg, aki nem gyanús. A rendőröknek meg mintha benne lenne a munkaköri leírásukban, hogy azokat basztassák, akik tuti nem mernek visszaszólni. A terasznak csúfolt útakadály területén ülő, egymással ordibáló verőember-alakúak személyi irataira meg valahogy nem voltak kíváncsiak, elvégre ők ott fizető vendégek.

Az underclass, meg a lecsúszó alsóközép között tehát a pincér, meg a járdára kitett asztal képezi meg a társadalmi távolságot, és mivel évek óta nem ültem be semmilyen vendéglátóipari egységbe, egyértelmű, hogy hova tartozom. Mondjuk ezt eddig is tudtam, csak rég láttam már valami egyértelmű szignált, státuszjelzőt, ami ezt megmutatta volna. És eszembe jutott, hogy a múltkor elkezdtem igen szédülni, és leültem a lakótelepen valami bokor tövébe, hogy a vérnyomásom/ vércukrom visszatérhessen az értelmezhető tartományba, de volt annyi szerencsém, hogy abban a pár percben nem járt arra rendőr. Mert amúgy személyi sem volt nálam, szóval magamnak is gyanús voltam, igen nagyon gyanús...

A megvanmég-próféciák

Mondanám, hogy évek óta tologatom az Elveszett próféciák megnézést, de igazából el is feledkeztem róla, hogy a hasonló című Neil Gaiman - Terry Pratchett könyvből (jó, eredetiben Good Omens - Azaz jól elveszett prófétikus előjelek, nyilván) készült valami sorozat, meg a sorozatokat jobbára kerülöm, kivéve ha ok nélkül lázadást, tömeges kihalást vagy sztárvórzot tartalmaz, akkor talán belenézek az elejébe, hogy aztán jól elunjam, de erről  már nyavalyogtam korábban.

Most viszont éjfél előtt kelek, reggel hat-hét körül ebédelek, és dél-fél egy magasságában vacsorázom, hogy négy után lefekhessek, ami nem baj, csak sajátos, ellenben a korai óráimban, amik normál időszámítás szerint még éjszakaiak, jobbára csak punnyadok.  Pontosabban hétvégén kókadok egyet a kint még sötétben, hétköznap már fél kettőtől munka van, de szombaton, mint ma is, csak valami passzív-agresszív pihenésre vágyok. A horror például igen jó ilyenkor, üdít, frissít és nem akarok elaludni tőle (mert miket álmodnék?), de most belenéztem e fent nevezett sorozatba, hogy ha a könyv vicces volt, akkor ez is hátha, bár aludtam már bele sztendapos jópofáskodásba, igazából elég sokszor. (Avagy a humor nem tart ébren, a vérben tocsogás már inkább, bár az néha túlzottan is.)

A sorozat amúgy nem rossz, mondhatni szellemes, de nekem igazából semmit nem ad hozzá a regényhez. Az első részben az összes poént előre tudtam, pedig több mint tíz éve olvastam a könyvet, a másodikban is, a harmadikban előre kitaláltam, mert már megvolt, milyen srófra jár a dramaturgia, aztán ennyi, a többi részt még nem tekintettem meg, de talán majd fogom. Egyelőre ingadozom, mint a középparaszt téeszesítéskor.

í

A sátánista apácák, a kiégett angyal és a kiégettebb démon jók, a sátán kutyája rendben van, az Armageddon meg határozottan élvezetesebbnek ígérkezik Brúsz Vilisz nélkül, csak az egész így már nem köt le. Egyszerűen nem bírom az adaptációkat, ha már korábban olvastam az irodalmi alapanyagot, a feldolgozás valahogy sosem passzol a fejemben megképződött látványhoz, így az elsőbbségi elv alapján az én mozim mindig jobb, mint amit holmi stáb rakott össze a képernyőre. (Azt azért bírom, hogy mikor Tennant, azaz Crowley autózik, márpedig autózik sokat, a hátérben mindig valami Queen szól. ez a fejemben lévő filmből hiányzott.)

Ez kicsit olyan, mint hogy bírom a balettet, de csak cédéről (na jó, mp3-ban), mert mondjuk Sztravinszkij Tűzmadár című opusza esetében nem akarom nézni, ahogy anorexiás táncosok ugrálnak. Az meg már  a végső pusztulat, mikor feliratozzák, hogy a laikus nézőnek (és majdnem mindenki az), meglegyen a története is. Nekem elég a zene, bár nem purista vagyok, vagy az elvontság lelkes híve, inkább csak műveletlen, aki azért szereti a zenét. (Ha az nem musical, operett, rádióspop vagy mulatós endlösung.)

Szóval az Elveszett próféciákban zavar hogy sorozat, hogy David Tennant (mint az egyik főszereplő) nekem még mindig a tizedik Doktor, meg hogy olvastam már, és a magam számára is meglepő módon még mindig túl jól emlékszem a könyvre. Amit viszont kedvem lenne újra elolvasni, csak nincs meg, úgyhogy nemsokára esetleg megint beiratkozom a könyvtárba, hátha nem lopta el még senki a kötetet, az elmúlt évtizedben. 

Addig is olvasok valamit, Gaiman-től a Sosehol megvan valahol itthon, az épp jó lesz, London Underground, de nem tömegközlekedési értelemben.

Hazudni csak pontatlanul, de szépen...

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen, báró foglalkozású egykori, ma ünnepelné a kerek, 204. születésnapját, ha nem a 304. lenne épp, no meg nem lenne halott 227 éve. Ő az aki arról volt híres volt híres, hogy igen lendületesen és színesen tudott hazudni, így ihletője volt egy nevét is magában foglaló irodalmi filmnek.

Ám minden híressége ellenére nem ő volt a nyugati kultúrtörténet legnagyobb hazudozója (hiába húzta ki magát a szarból a saját hajánál fogva), hanem inkább Sir John Mandeville a nagy utazó (szakmája szerint orvos és kuruzsló), akinek utaznia sem kellett, hogy hülyeségeket beszéljen össze. Utazásairól szóló „emlékiratai“ valahonnan egy messzi-messzi tizennegyedik századból származnak, mikor John testvér elment többször a Szentföldre, Egyiptomba, de Kínába, Malajziába meg az indonéz szigetvilágba is, ahol fura dolgokat látott. Volt az óriások birodalmában, a törpékében is, meg János pap országában is (ez valami bazi nagy, és persze rohadt ismeretlen klerikális császárbirodalom volt a nagyon távolkeleten, talán Indiában vagy nem, legalább is a kortárs, nem annyira uralkodó európai klerikusok fantáziájában). Valamint látta hogy a sivatag homokjának is van apálya meg dagálya, hogy valahol kurva messze a kígyók harminc méteresek, azaz nagyon kígyók, meg hogy főnixmadár ötszáz évenként égeti újjászületésbe magát, valami nagyon templomi szertartás keretében, Heliopoliszban, ami valahol Egyiptomban volt egy görög város. És Sir John egyedüliként eljutott oda, ha már nem ették meg korábban az óriások, persze csak miután már eltaposták.

thecollector.com

Münchausen báró hozzá képest azért nem lehet aranyérmes, mert ostobaságokat hazudott, Mandeville-nek ellenben nagyjából hitt a kortársak egy nem elhanyagolható része, főleg mert egy többek által messziről jöttnek hit ember akármit mondhatott. Nem voltak még interkontinentális repülőjáratok, így senki sem pattant át mondjuk Bombay-be, hogy aztán tájékoztassa a korabeli, igen szűk nyilvánosságot, miszerint nincs ott semmiféle smaragdból épült palota, viszont szar filmeket gyártanak futószalagon, amik hihetetlenül népszerűek a helyiek körében, ha már a hihetetlenségnél tartunk.

Mandeville elvtárs legnagyobb hazugsága persze ő maga volt. Először is, nem volt lovag, ami persze érthető, annak fényében, hogy nem is élt. Kitalált alakokat ritkán ütnek lovaggá, kivéve ha egy kerek asztalt ülnek körbe...

A Mandeville's Travels című irományt feltehetően egy Jan de Langhe nevű balga (de még nem belga) flamand állította össze, három-négy utazó szövegeiből, akik közül talán ketten is utaztak, maximum Észak-Afrikáig.

És míg Münchausenen hatása leginkább abban merült ki, hogy kiröhögték, a Mandeville-legendárium konkrét földrajzi felfedezéseket inspirált, például Kolumbusz esetében. Ami azért már igazán valami, legalább is annak fényében, hogy.

p.s. Háry János meg szóra sem érdemes, egyrészt mert a kalandjait megéneklő Az obsitos című elbeszélő költeményt (by Garay János) senki sem olvasta, másrészt meg egy Kodály-féle daljáték, ami rémes, ehhez képest meg már érdektelen, hogy melyik tényleges huszártisztről mintázódott alakja.

Féldisznók a farmról

Zavaros felhők gomolyognak a felcsútista propaganda ordító egyértelműségtől hímes mezeje felett, néha már azt sem tudják, hogy inkább nyaljanak erősen a merre, vagy lőjenek a tuggyuk kikre?

A napokban mindig csak a kínai pártfőtitkár-elnökelvtárs délies testtájait fényesítik, jelentősen visszavéve a pszichopetizésből. Vagy mert a karmeliták is rájöttek, hogy a túlzott MP-basztatás kontraproduktív, vagy simán csak nincs elég hely az interneten, a kínai kommunistáért lelkesedés mellett. Pedig pszichopetizés nélkül a kormányhitű média olyan, mint egy kétlábú állat, a féldiszó ami azért nem jó, mert eldől az ólban.

A kétlábú állat persze maga az ember, csak van aki a valamiféle kultúra nézőpontjából tekint a természetre, és van aki hagyja hogy kijöjjön belőle az állat, persze csak akkor, ha a hatalomról, pénzről, és öncélú gecizésről van szó, már ha ezek nem ugyanazok. Mindden esetre az igazi, tőrőlmetszett (erre szokták írni, hogy goebbelsi) propaganda lényege az, hogy lehetőleg óvodások felfogóképességére alapozott, tőmondatos ostobaságokat sulykoljon, vagyis hogy egyszerű legyen, nem hogy egyirányú. 

Még a legmátalkodottabb hívek, a vezérükért vallásosan rajongó szerencsétlemek is képesek arra (legyen szó a Fletóról vagy a Dagadtról, nekem spciel nem mindegy, de egyiket sem bírom, csak más mértékben), hogy egyszere akár két úgynevezett „üzenetet“ is befogadhassanak. Mint Orwell Álltfarmjában: Négyláb jó, két láb rossz!

Szóval mars vissza a farmra, tessen szépen az origó mandinerén,  a magyar nemzet-hírlap cím alatt egyformán felszopni és karaktergyilkolni, csak el ne tévesszék, hogy kinek melyik jár. Jut eszembe, lehet hogy ezért tudnak csak egyfelé figyelni? Hogy maguk a szövegipari betanított munkások nem képesek egyszere több témát vinni eltérő hangötéssel? Pedig azt gondoltam, a propaganda rém egyszerű dolog, pláne ha a Tóni minisztériumábül jön a direktíva, de úgy tűnik a fagyi néha visszanyal, a propagandista nem dörzsöltebb lesz a sok baromság szajküzásától, hanem hozzáhülyül. Amit jó látni, ha már a legszebb öröm a kár.

Nyomokban tartalmaz

Az megvan, hogy egyszer csak a Fanta címkéjére elkezdték ráírni, hogy „narancslével“? Miért, addig mi volt benne, tán szőkített brikett, cukorral és narancsbőr-porral? És narancs meg egyáltalán nem volt benne. Viszont akkor lehet, hogy a Sprite eredetileg lócitromból készült, a Dr. Pepperhez meg cukrozott mandulát főztek össze fül-orr gégészekkel, rosszabb napokon bölcsészdoktorokkal. De a lényeg, hogy ilyen szörnyűségek innentől nincsenek, ma már a buborék is újrahasznosított széndioxid-kibocsátásból van benne, a palack meg olyan műneo-műanyag, ami már csak három reinkarnációjával ezelőtt volt kőolaj-maradék.

A mai Fanta még mindig nem fantasztikus (állítólag innen a név, milyen szellemes!), de az ilyesmit már megszoktuk, hogy például a rezsicsökkentés azt jelenti, csak kicsit drágább nálunk a gáz vagy az áram, mint máshol, ahol az úgynevezett világpiacról veszik a cuccot. Hogy nálunk is szép autópályák épülnek, csak hatszor annyiért, és pisilni csak a benzinkúton fogyasztó vendégeknek, hogy a melós örüljön ha szombaton is dolgozhat, mert a pluszpénz megfizethetetlen, szabadidejében meg úgyis csak inna, hogy a hortobágyi palacsinta az étteremben azért magyaros, mert a tegnapi pörköltmaradékból készül, vagy hogy Petőfi azért a legnagyobb magyar költő, mert túl sokan nem tudnának megnevezni még egyet. (Kossuth? Rákóczi? Alkotás? - ezek is utcanevek, nem?)

Nálunk nincs igazán cancel culture, eltörléskultúra, mert nincs elég eltörölni való. Történelmünk nagy részében sok minden nem is volt (igazi narancslé, demokrácia, tartós tej, téligumi, szólásszabadság, tengerpart) amit meg el lehetne törölni, arra már eleve nem emlékszünk, vagy nem eléggé (Haynau, Horthy, vörösterror, fehérterror, holokauszt, Szálasi, Rákosi, Kádár), úgy nálunk a jóleszezígyis-kultúra van, a ki a kicsit nem becsüli, az menjen a picsába mentalitása. Az élet nálunk túlélés, a siker az, hogy na ezen is túl vagyunk, a jövő meg az ejj ráérünk arra még.

Ettől persze még nem kell agybeteg mód sikerorientáltnak lenni, szerintem a kudarckerülés is fontos (részemről a pláne), csak nem kéne hagyni átverni magunkat, azzal, hogy most már akár két százalék narancs is van az ízű cukoroldatban. Igyunk cukros szódát, az is pont olyan egészségtelen, csak olcsóbb meg őszintébb. Ez jól hangzó, mondhatni falvédőre való szöveg, bár kurvára fogalmam sincs, hogy lehetne egy komplett életvilágra általánosítani. De ezért szép a konyhaparti filozófia!

Ahol a bunkóság, ott bunkóság van

Vidnyánszky Böhömke, hazai színháti főatyaúristen bunkó módon viselkedett az RTL riporterével, aki arról kérdezte volna, hogy miért volt bunkó Kulka Jánossal, a legújabb nemzet színészével, amennyiben fel sem hívta. De Böhömke nertárs jó nertárs, tehát bunkó bárkivel, aki nem tetszik neki, (például mert szebb, tehetségesebb vagy népszerűbb nála, azaz szinte bárkivel, miközben észre sem veszi, hogy ha nem lenne ennyire tőről metszett bunkó, még népszerű is lehetne. Na jó, főleg a szektatagoknál, de esetében már a közérzület alapbeállítása is az, hogy egy rémesen sértett, ezért agresszív kulturális hentes és mészáros, aki egyeseknek inkább csak kínos, másoknak meg egyre inkább vállalhatatlan.

Mostani alakítása során a kérdésre válaszolás helyett azt mondta a tévéstábnak (akik keresték előtte, nem találták, ezért próbálták felkérdezni - ha jól láttam - a Nemzeti Színház nemzeti parkolójában, nemzetietlenül persze), hogy: „...nincs joguk kérdezni tőlem, mert pusztítják a magyar ember lelkét”, meg hogy „maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este”. 

Na most, van itt több homályos pont:

- Az első, hogy honnan tudja, hogy a vonatkozó kereskedelmi tévé pusztítja a magyarok lelkét? Nyilván onnan, hogy nézi, hisz ő akkora orákulum, hogy nem ad holmi mendemondákra, nyilván maga győződik meg az említett lélekpusztításról.  Akkor viszont, mivel nézi maga is, már nincs is lelke, de akkor meg miért higgyünk neki? Bármilyen kérdésben.

- A második egy mellékkérdés, hogy ugyanis a legtöbb vallás szerint a lélek nem egyszerűen csak létezik, de egyenesen örökkévaló, akkor viszont hogy lehet pusztítani. Ezt talán meg kéne beszélnie a Főigazgató-mindenhezisértek Úrnak a gyóntatópapjával, gurujával, pszichiáterével vagy valami tetszőleges Gézával a kocsmában, elvégre bebaszva még a lélek is halhatatlanabbnak lászik, bár az agysejtek azért pusztulnak.

- És mi az, hogy egy közszereplőt a sajtónak (bármelyik részének) nincs joga kérdezni? tessék mondani, ez már a diktatúra, vagy csak szerény törekvés annak elsajátítására, hogy ne kérdezősködjenek, nincs itt semmi látnivaló. Ami színház ebben az országban, abban ő a szuverén, neki kell vigyázzba állva (és nem baj, ha közepesen beszarva) mindenkinek, aki a színházak környékén akar, merészel, vagy szeretne munkát vállani. (Sőt a Föld glóbusztekéjén bárhol ez a helyzet, hisz színház az egész világ.)

- És végül, de utolsó sorban: „Maguknak arra sem válaszolnék, hogy nappal van, vagy este!” - hát ja, de komolyan gondolja, hogy egy ilyen fontos kérdésre bárki is pont tőle várná a választ.  Neki már azt sem hisszük el, amit kérdez, amit meg állít annak erősen gyenge a komolyságteljesítménye. (vö. "Jó reggelt kívánok! - hazudta Kovács László")

"Rossz vagyok, de használható" (index.hu)

A kínaiul jönnek a kínaiak a Kínából

Elsősorban persze a kínai elnök jön már megint, akihez a múltkor a Dagadt ment találkozni Putyin elvárssal (hogy ne csak mint fénykép, szobája falán - ha rémlik valakinek egyáltalán még Majakovszkij - persze ha nem, annál jobb, szar költő volt), mert a kínaiak azok olyanok hogy jönnek. Nó dzsender, nó vór, de jesz migrésön, csak hozzanak pénzet sokat, és legyenek bátorak befektetni nálunk mind. 

A pénz beszél, a karaván halad, a mi pártvezér és kancellárunk meg olyan kurva nagy antikommunista, hogy a fél várost lezáratja (mondjuk nem az enyémet, nem is zavar igazából), csak hogy méltóképp nyalhassa körbe a Kínai Kommunista Párt vezetőjét. Aki persze elnök is, vagyis az igaziból, ami a felcsúti döbrögi is szeret lenni, hogy a Párt és Állam ő van, csak hogy ne legyen mindenféle gond az olyan gonosz nyugati hagymázakból, hogy hatalmi ágak szétválasztása. Gyakorlatilag két állampárt vezére találkozik, szóval biztos van sok közös téma, ki hogy építi a kapitalista bolsevizmust, maga-magának. 

Persze ilyenkor mindig jön a duma, pont mint az oroszok esetében, hogy de hát olyan kibaszott nagy nagyhatalmak ezek, hogy nekünk muszáj bratyizni velük, legalább is amíg Trampli Donáld vissza nem foglalja a Fehér Házat, mer' ugye ő rühelli a kínaiakat, Kínát, már majdnem mint Mexikót azokkal az izé... mexikóiakkal együtt, akik úgy laknak benne, hogy közben folyton átlógnak a határon. Szóval ha jön Trampli, akkor mi lesz az akkugyárakkal, meg a környékbeliekkel, akiknek nem jut majd elég mérgező nehézfémmel szennyezett dolog, meg szójaszósz a bambuszrügyre, bár lehet, hogy az utóbbi maradhat.

Szóval bonyolult ez a nemzetközi politika, hogy egyszerre udvarolni diktatúrák diktátorainak, demokráciák populista pszichopatáinak, és elviselni, hogy a nagyjából normális külföldi vezetők már túl sokszor nézik levegőnek az embert. Meg hogy egyszerre három-négy irányba kell paralel hazudozni, láthatóan a Dagadt is egyre gyakrabban keveredik bele, hogy ő most melyik figurában is van épp. Mert az inkább csak szánalmas, mikor egy szájkaratéban antikommunista a komcsik alfelét kényezteti délelőtt, délután szabadságharcol Brüsszel ellen, lehetőleg egy templomi szószékről, de másnap reggel már falun kampányol, mint afféle téeszelnök parasztosan, sok szafttal és tarhonyával.

Mindegy, egy kis kínai punk, ami nekem annyira tűnik punknak, mint Hszi Csi-ping elvtárs demokratának, vagyis csak valami középvacak utánzata a nyugatinak, részben angol szöveggel, a többit meg nem értem, lehet hogy szerencsémre. Amúgy Vuhan városából valók, ami (mint ezúttal kiderült), nem csak a covid-járvány, de az ottani punk szubkultúra epicentruma is, szóval már csak ezért is. (Meg persze jobb, mint a múltkor a Kim Dzsongun-os rózsaszín rémálom.)

A józan ész rendszerint a vesztes csapatban játszik

Ma van a Győzelem Napja, mert hivatalosan május nyolcadikán ért véget a második világháború, persze csak Európában. (Japánra még augusztusban is dobtak két atombombát a jenkik, a biztonság kedvéért, plusz Kamaszuka is sokáig, úgy a nyolcvanas évek elejéig harcolt még Pongo-Pongo szigetén, míg Bud Spencer és Terence Hill meg nem jött, hogy szétcsapjon közötte.)

De így megy ez, a történelmet a győztesek írják, a győztesek meg európaiak is voltak, bár jobban belegondolva Nagy-Britannia azért határeset (földrajzilag főleg), a Szovjetunió meg még határesetebb volt, mert már kulturálisan is, és az utóda az maradt a mostani cárevics alatt is. Az amerikaiak meg egyáltalán nem európaiak, kivéve ha a keleti parton laknak, főleg a New York - Boston tengelyen, 

Viszont kétségtelenül egy európai nagyhatalmat győztek le, és hogy a világ túlsó végén mit üvöltöznek torokból eszelős tekintetű japán katonák az istencsászárukról, az a Berlinbe keletről és nyugatról is megérkező szövetségeseket már ne nagyon befolyásolta győzelmi mámorban.

Szóval nyolcadika nem a háború vége volt, csak a német kapitulációé, ami viszont  - hivatalosan - csak este tizenegy után csapodótt be, Moszkva viszont már egy másik időzóna, így ottani idő szerint másnap, valamivel éjfél után írták alá a... gondolom ilyen papírokat, gondterhelt férfiak. Ezért aztán Valgyimir Vlagyimirovics Pszichopatov holnap rendeztet majd magának valami szolidabb katonai díszszemlét, ami már tavaly is elég vérszegény volt, tekintettel az ukrajnai helyzetre. Vagyis már tavaly sem volt semmilyen nagy győzelem, amit ünnepeltetni lehetett volna a nép azon részével, akiket még nem csuktak le valami háborúellenes fészbuk-komment miatt, vagy nem, estek ki egy ablakon a nagyon sokadikról. 

Plusz a tankok kellettek máshol, a Vörös téren felvonulásnak ugyanis minimális a harcértéke, az orosz sereg moráljának meg valószínűleg  már a szovjet időkben is annyi volt,  szóval ha valaki attól büszke orosz, hogy milyen sor kurva nagy tankjuk van, annak meg mindegy, ha két kecske húz egy gulyáságyút a díszszemlén, arra is csak azt mondanák, hogy ravasz, nagyon ravasz... Így kell megtéveszteni az ellenséget, aki ugye a náci ukrán Nátó, vagy ki, a lényeg hogy ők egy testvérnép, igazából oroszok, ezért kell gyilkolni a fajtájukat.

És már már ott is vagyunk a szuicid imperializmusnál, hogy márpedig mi világbirodalom leszünk, ha beledöglünk is. Itt tartunk ma, a győzelem napján (immár kis betűvel) a józan ész biztos a vesztes oldalra kerül, minél moszkvább egy hely, annál inkább. (Vagyis aggódhatunk itt is.)

Kissé negativisztikus

Most képzeljük csak el: a legtöbb forrás szerint úgy 1910 körül indult a hazai buszközlekedés, itt a hazait persze úgy kell érteni, hogy például Erdélyben, meg Horvátországban, amik akkor még ide tartoztak, mint monarchia-alkatrészek. Más források szerint azonban már az ókori görögök is... izé, pontosabban már 1899-ben volt robbanómotoros menetrendszerű buszjárat, valahol az akkori nálunk. (Gondolom azért 1899-ben indult, hogy ne 1900 legyen, pont mint az 1599 forintos sajt esetében, hogy a buszozás büszkén lehessen nem valami huszadik századi úri huncutság, miként az ipari trappista se kerüljön már 1600-ba, ha csak ezerötöt szánnánk rá.)

És nézzük csak meg az alábbi képet, és tegyük fel a kérdést: Kik is láthatók rajta? A képen, meg a buszon is.

bkk.hu

Természetesen tudja a franc, legalább is név szerint (miközben a busz egy Austro-Daimler XX1), de valami egészen biztos, mégpedig, hogy mind halottak. de egytől-egyig ám! Feltehetően jó ideje már, mert nem tanultak a lóvasút áldozatainak példájából, pedig mire a busz megjelent, már nagyon sokan nem éltek az egykori lóvasúti utasok közül.

Én azonban elővigyázatos vagyok, plusz megkésetten sportos(nak sem mondható), így gyalogolok, mert az egészséges és kondiban tart, a lában is fáj tőle, meg egyébként is: nincs pénzem buszbérletre. Kellemetlen a hasznossal, ami még nem életfilozófia de már kissé mazochisztikus, és cseppet sem utópisztikus. Ráadásul a buszon emberek is vannak, más emberek, márpedig azt már Jean-Paul Sartre is megállapította, hogy a pokol a másik ember.

Hergelődünk, hergelődünk?

 „Egészen hihetetlen, de betiltják Olaszországban a pizzát és fagylaltot is“ - hát igen, ha a zorigó megír valamit, akkor az meg van írva, ha történve nem is, vagy nem úgy, vagy nem azért, de ez a kormányhitű sajtó lényege, miszerint van a Dagadt narratívája a döglődő EU-ról, meg a globalizmus fantomjáról, és bármilyen "hírrel" ezt kell aládúcolni.

Mert a taljánok persze nem tiltják be sem a pizzát, sem a fagyit, csak sok helyen elegük van már a hordaszerűen közlekedő turista tömegekből, meg a 0-24 órai randalírból, és helyi szinteken vannak ötletek, mit lehetne tenni. milánóban például felvetődött, hogy éjfél után ne legyen már kajakiszállítás, meg pia se, valamint ne áruljanak már fagyit.

Szóval nem Olaszországban tiltják be, csak Milánóban tervezik, és nem mindenkorra, csak éjszakára, és nem a pizzát, hanem általában a kajakiszállítást. De a zorigó  már annyira mindennek az alja, hogy, hogy bármilyen hülye faszságot leírnak, ha attól kettővel többen kattintanak valamelyik, tévesen cikknek nevezett hányadékukra.

És akkor az már csak a járulékos hatás, hogy megint lehet mutogatni nyugat (ez esetben délnyugat) felé, hogy lám, ezek bomlott agyú marhák, már saját maguk ellenségei, pedig a névtelen szerző szerint az éjfél után fagyizás igazi olasz népszokás. Nyilván még a római korból maradtfent, amikor a gladiátorviadalok és hasonló rendezvények  után a a római polgárok arra panaszkodtak, hogy jó kis szórakozás ez, ahogy rabszolgák egymás belét ontják ki, míg másokat felzabálnak az oroszlánok, de mér' nem árulnak hozzá popkornot? Egyáltalán, hogy van az, hogy ezek a kétbalevezős kereskedők még nem hajóztak el Amerikáig kukoricáért. Hát élet az ilyen, mikor a cirkuszhoz legfeljebb kenyér ját, meg nincs kóla?

Ilyen szofisztikált részletekbe persze a zorigó már nem megy bele, ez az én kultúrtörténeti pallérozotságom eredménye, elvégre bélyeget gyűjtök és margarinnal eszem a vajas kenyeret, vagyis minden szempontból műveltnek vagyok mondható. Legközelebb majd megírom, miért okoz biztos halált a buszozás.

Négy mondat a tudat alól

Idén pont mára esik Sigmund Freud születésnapja, a 168-ik ami persze csak egy szubjektív szám, de érdekes módon pont ennyi órából áll egy hét, miközben maguk az órák mennek, a karórák különösen, az állóórák csak a mutatóikkal, nyilván nem véletlenül, de Freudnak ehhez nem biztos hogy köze van, bár az anyja minden bizonnyal túl sokáig szoptatta, ami később a folytonos szivarozás orális fixációjában manifesztálódott, 

Freud úgy volt osztrák, hogy közben a mai Csehországban, az akkori Osztrák Császárságban született, mert a kiegyezés utáni monarchia csak tizenegy éves korában csapódott be a történelembe, de legalább zsidó volt, ami ott és akkor nem volt egy kifejezett lottófőnyeremény, pedig a  lottót 1751-ben a császári pátens vezette be az osztrák és cseh örökös tartományokban, szóval akár nyerhetett is volna, de nem tudni, hogy játszott-e egyáltalán, és az szinte biztos, hogy a pszichoanalitikus iskola kialakulására nem sok hatása volt úgy általában a szerencsejátékoknak, leszámítva, hogy Sigmund egy fiatalkori szerelme elég babonás volt, és mindig a hajmasniját vette fel bugyi helyett, szüzessége védelmében, mondjuk innen nézve nem is csoda, hogy a későbbiekben Freud kizárólag női pácienseket analizált, miközben kizárólag férfitársaságban rúgott be.

cartoonmovement.com

A róla elhíresült pszichoanalízis lényege a Psycho analizálása, vagyis elemzése, dramaturgiai-történetvezetési, filmnyelvi és jellemábrázolási szempontokból, melyek közül a hálátlan utókor, elsősorban Carl Gustav Jung, csak az utolsóra koncentrált, miközben megfeledkezett egyrészt az egyéni történetekről, másrészt meg mindenféle ködös álmokba száműzte azokat, így az alanyi anyához fűződő ödipális disszonancia szublimált redukciója, közismertebben a Norman Bates-paralladoxon vált a szinte kizárólagos paradigmává a tudatalatti feszegetése során, miközben maga Freud még abban sem volt biztos, hogy van valami az emberi, esetében a női tudat alatt, vagy legalább benne.

Később pont ettől kezdte nem jól érezni magát, és hiába próbálkozott hipnózisos öngyógyítással, egyre hisztérikusabban viselte, hogy a házvezetőnője mindig pontban délután háromkor kérdezte meg, hogy kér-e teát, pedig megtanulhatta volna az ostoba némber, hogy három után, és négy előtt egyáltalán nem iszik teát, csak akkor, ha direkt nem kérdezik meg, mert az ilyesmit tudni kell, elvégre ők úgy osztrákok, hogy majdnem németek már, és az efféle precizitás a kollektív néplelkükből következik, nem csoda, hogy idős korában már a végletekig felzaklatta, ha tanítványai vesszőhibákkal tudták csak felmondani tanításait, így aztán ott is hagyta őket, és Hitler elől Londonba ment meghalni, pedig az ottaniak túl gyakran itták négykor, vagy fél négykor az ötórai teát.

Kizökkentett időm

Mostanában sajátos bioritmust erőltettem magamra, nem szívből, csak muszájból, hogy délután négy után fekszem le, mert éjfél előtt kelek. Aztán egy óra előtt, a mély éjszakában indulok melóba, ami fél kettőtől van, és délelőtt tíz után vagyok itthon. És nem vagyok pék, de a posta is ilyen fura rendszerben működik, mintha sürgős lenne, hogy valaki még másnap megkapja a neten rendelt pólóját, vagy a hat karton ásványvizet. (Ez utóbbit tényleg nem értem, valami legközönségesebb ásványvizet miért így rendel bárki, miközben bármelyik sarki boltban is beszerezhető. Jó, én azt sem értem, minek vesz valaki kartonszám ásványvizet, mikor az legtöbbször kábé pont olyan, mint ami a csapból is, vagy néha éppen az. Csak indokolatlanul sok műanyagba burkolva.)

Az éjfél előtti keléssel nincs bajom, bár hétvégén azért különös volt, de ez van, két napra nem eshetek ki az aktuális bioritmusból, különben ma megdöglök majd jól, és hívom mindezt munkának. de délután, verőfényben lefeküdni, na az szar, nagyjából olyan érzés, mint mikor az embert gyerekként korán ágyba parancsolják, pedig még nézné a tévében az esti gyilkosságot, valami krimisorozatban. Csak most magamat parancsolom az ágyba, de közben azért duzzogok, na ja, ilyenkor azért utálom magam.at és más miatt mint általában, ami pedig új élmény, miközben nem szeretem az új élményeket, legalább is efféle kontextusban.

Plusz éjjel nincs busz, gyalogolni kell, visszafelé meg már minek? Mármint busz, arra is várni kéne, meg hazafelé már nem időfutam a menet, hogy oda kell érni a mikorra. Nem is értem, egy ilyen logisztikai központot miért nem tudnak ide a közelembe telepíteni, a belvároshoz is közel esne, és nem érv, hogy de ez nem szokás, öt percre tőlem akkora Teszkó van, mint egy közepes sportcsarnok, csak alacsonyabb. És ott is jönnek-mennek kamionok, plusz a helyi buszok is mögötte tankolnak gázzal, amivel mennek. Tankolni is.

Szóval felesleges még parkosat, meg csónakázótavasat (tósat?) játszani a környéken, a teszkó meg a hódos giga-barkácsbolt mellé elférne még pár bazi nagy csarnok, meg kéne t9bb kamionparkoló, plusz egy útszéli motel a kurváknak. Városi liget az nem lenne, nekem viszont csak kevesebb mint tíz percet kellen gyalogolnom éjszakánként. Szerintem ennyi lenne a minimum, ami nekem jár, elvégre rendes polgár vagyok, nem szemetelek, régebben is mindig összeszedtem a kutyaszart (csak a saját kutya után persze), nem hányok, nem köpködök az utcán, és nem szólom meg a sarkon üldögélő büdös hajléktalanokat sem. pláne mert évek óta nem érzek szagokat.

Szükséges minimális ellátmány

"Havi 700 ezer bruttót fizet az állam Novák Katalin gazdasszonyának, a titkárságvezetője 2,4 milliót keres majd“ - jó kis hír, olyan megnyugtató. A Dagadt senkit nem hagy az út szélén, csak akit akar, de Novák elvtársnő jó nertársnő, ő már negyvenpár évesen nyugdíjba vonulhat, hisz élete végéig (Allah növessze hosszúra a szakállát! ...ja, ezt nem ide) jár neki a mindenkori elnöki fizetés, most épp bruttó 5,2 milla havi fixel viccelhet könnyen, és még csak nem is hiperinflációs pengőben. Persze ez a szerény összeg majd emelkedik még folyamatosan, ahogy a mindenkori utód fizetése nem hogy követi, de előzi is az inflációt.

És nyilván egy ennyire rohadtul nagyméltóságú, ex-közjoginőnek nem kell rongyos havi pár millióból nyomorognia, jár neki szolgálati autó (akár sofőrrel), szerényke budai villa, de ha maradna inkább a saját kecójában, akkor legalább annak a rezsijét kifizetjük, hisz az állam mi vagyunk. Plusz jár neki max háromfős titkárság, egy házvezető-inaslakáj (ízlés szerint), és persze a titkársághoz irodák, sőt titkársági autó. 

Hogy mi a fasz dolga lehet egy volt kösságelnöknek, amihez külön bürokrácia jár neki grátisz, azt tényleg nem tudom. Szerintem sok szabadidejében maga is nyilván tudná tartanai, hogy azon a héten hány fogadásra hivatalos, hány bicikliutat, játszóteret vagy kutyamenhelyet kell átadni a merre. (Szerintem azért nem túl sokat) Ha meg unja magát, és gründol egy alapítványt vagy egyesületet, ne adj isten céget, annak úgyis lesznek rajta kívül emberei. Ha valami jótékonykodási képmutatásra kell, akkor önkéntesek, ha a káeftézik valami rokon nevében, akkor meg a cége által fizetett alkalmazottak. (Ha persze közbe'szerez sokat, akkor egy kisebb áttéttel, de szintén mi álljuk a cechet, legfeljebb sablonos beszédeken kívül lesz belőle túlárazott térkövezés. Amit persze megint egy príma kis semmilyen beszéddel lehet felavatni.)

De a legszebb mégis az, hogy a titkárságvezetője fizuja is két és fél misi, dehát egy háromfős stábba szükséges egy busásan megfizetett felsővezető, akkora szervezetet kell koordinálnia, meg akkora kurva nagy felelősség nyomja a vállát. Hisz mi van, ha Katika véletlenül sötétkék cipőt húzna egy almazöld kosztümhöz (vagy valami hasonló, tojok az ilyesmire), akkor kell igazán résen lenni egy fő titkárnak (gondolom a másik kettő a helyettese), mielőtt nemzetbiztonsági kockázat lesz egy amúgy is súlyos divatkatasztrófából. Még megtudja az Iszlám Állam, és sértő módon viccelődő videót tesz fel az internetes világhálóra, ami az információs szupersztráda is egyben, szóval kockázatos hely.

És persze kell egy házvezetőnő is, aki viszont megalázó mód csak 700 ezret keres majd, remélem legalább részmunkaidőben kell csak dolgoznia ezért a könyöradományért. Kati meg nem ér rá ablakot pucolni vagy sütit sütni, neki országos ügyekkel kellett foglalkoznia, és még nem heverte ki. Plusz nem érdekelt a jelenlegi kampányban, meg akkorát bukott nemrég, hogy hülyén is festene, márpedig ő csak kampányidőszakban háziasszonykodott, például takarított, főleg a Fészbukon, ami mondjuk sokszor tényleg elég mocskos hely. Főleg kampányban, mint most.

Heroica

Tegnap volt a nemzetközi Star Wars nap, merugye május négy, de én már a hét elején majdnem megnéztem az Utolsó baljós Skywalker visszatért, és ezzel letudtam a jeles napot, előre, és azóta se nézek hátra. Meg nem nézek sorozatokat, csak ha Sztárvórz, nem mintha nagyon érdekelne még, egyszerűen csak kényszeres vagyok, és nem bírok leakadni a gyerekkori kattanásról. Meg alapvetően függő személyiség is lennék, és pont ezért nem nézek már sorozatokat, mert nem bírok leállni vele, ha egyszer egybe belekezdtem. Akkor se, ha amúgy középszerű középszar, szóval nem teljesen reménytelen, mert azt azért ki bírom hagyni az első fél rész után, miszerint epizód.

Meg hát a sci-fit szeretem, a Sztárvórz meg nem az, amennyiben nincs benne tudomány, csak tündérmese (egy lovagregény és egy western keresztezése, szamurájos aszcendenssel), és a fantasztikum is annyi benne, hogy fantasztikusan össze van lopva az összes motívum valahonnan. (Lásd az előző zárójelet!) Ettől még megnézem a következő diznis vackot is, feltéve hogy nem anime vagy Lego-mozgókép, mert az öngyilkos önsorsrontásnak azért nem hódolok be, hacsak nem muszáj, de akkor meg már mindegy.

Ma viszont Cinco de Mayo van, ami jól hangzik, csak ne fordítsuk le, hogy május ötödike, mert akkor már nem sok érdekes van benne, nekünk legalább is mindenképp. (Már az április 4. se a régi, régen piros betűs volt, manapság meg ehhez meg kell várni, hogy vasárnapra essen hasra.)

A mexikóiaknak, akik magukat, valamint egymást mehikóinak hívják persze lehet ünnep, csak más senki sem emlékszik rá, milyen alkalomból is, elvégre amíg van tequila, kit érdekel? Ja, volt valami csata eznap.

1862-ben Puebla mellett, ahol Ignacio Zaragoza tábornok hősiesen, maroknyi seregével, III. Napóleon csapatait, aki viszont francia császár volt, bár napóleonnak csak a második (és amúgy is Louis Bonaparte), szóval honvédő jelleggel háború volt, abban meg a csata. Na ez az, ami manapság annyit számít, mint az íreknek a katolicizmus Szent Patrik nap alkalmából, a mehikóiak is inkább csak (dolgozás helyett) alaposan bebasznak, plusz van tűzijáték is. 

Legalább is főleg az Egybesült Államokban, mert az igazi Mexikóban még csak nem is nemzeti ünnep, legfeljebb iskolaszünetet ér, mint nálunk a Kádár-rendszerben a március 15. (Ezzel én speciel jól jártam, mert mikor általános iskolás voltam, nekem járt a felmenőimhez képest egy plusz szabadnap, mire meg már nem, másoknak is.) De ennyit Puebláról, ami egyébként egy agglomerációval együtt két és fél milliós város az azonos nevű szövetségi államban, és teljes neve is a híres csatára emlékeztet: Heroica Puebla de Zaragoza. Ami kit érdekel?

Crossover... (yahoo.com)