A magunkat rohadtnak érzés megszokása

Van az a helyzet, mikor az embernek fáj a feje, a foga, a lába vagy az élettörténete, és akkor egy okoskodó ismerős azt mondja, hogy de nem, nem fáj az, csak úgy érzed. És akkor a megszólított néz hülyén maga elé, hogy tehát egész eddigi életében rosszul tudta, miszerint a fájdalom az egy érzés. És hogy az a fájdalom amit nem érzünk, az nincs.

És valóban, a modern nyugati kultúra javarészt erről szól, például a drogok színes és lehangoló története, hogy mindig vannak egyesek, akik szeretnék, hogy ne fájjon, és ezt hajlandók akár kémiai alapon is megoldani. A szerencsésebbek meg szimbolikus/kulturális módon, mikor kiköltik magukból versben a fájdalmat, és csak aztán rúgnak be (mint Dylan Thomas jobb napjain), vagy eléneklik, hogy hülyének, haszontalannak, őrültnek érzik magukat. Meg rohadtnak, de lassan megszokják. 

Pontosabban megszokja Courtney Barnett, az alábbi dalában (mert az egész erről jutott eszembe), ahol a cím még az, hogy Itt mindenki utál téged, de a szövegben már egyes szám az első személy, márhogy őt utálják, legalábbis így érzi. Meg egy rohadt őrültnek magát.

És hogy mennyire az érzet a lényeg, az a klipből is jól lejön, ami valakinek az agyában történik, illusztrálva, hogy tényleg minden fejben dől el.

Courtney egyébként ausztrál, mert határozottan emlékszem, hogy az egyik klipjében még kengurukat is láttam ugrálni, ráadásul Sydney-ben született, bár önmagában ezektől még nem lesz valaki szükségképpen ausztrál. Elvégre  az se megoldhatatlan, hogy valaki brazilnak szülessen Sydney-ben, bár van benne kihívás, de alapvetőan  a jól megválasztott szülőkön múlik minden. Hát, nagyjából ennyit tudok a zenéjéről, de még csak két albumát hallottam. 

Ja, és hogy balkezes és leszbikus. Az előbbinek van hatása a zenéjére, mikor fejjel lefelé jobbkezes gitáron játszik ritkán, az utóbbinak meg nem nagyon, bár az egyik excsaja szintén zenész... Mit csináljak, ilyeneket dob fel a gugli, műelemzéseket meg nem nagyon, miközben én meg annyit értek a zenéhez, hogy vagy kedvelem, vagy inkább mégse. De az első két lemeze tényleg jó, majd hétvégén megkeresem a harmadikat is, hátha egyszer meghallgatom.