Woody Allen jó darabig dolgozott úgy, hogy szigorú menetrend szerint minden évben csinált egy-egy filmet, és hát a mennyiség időnként a minőség rovására ment. A soros darab 2015-ben az Abszurd alak volt, egy közepes fekete komédia, túlsúlyos morális dilemmákkal. Úgy értem, a felütéshez képest lesz túl súlyos a sztori második fele, bár sejthető, hova fut majd ki. (Spoiler: valakinek meg kell halnia.)
Minőségét tekintve is felső-közepes, bár inkább Allen jobb művei közé tartozik, csak tényleg nem tudja eltalálni, mi is lenne a műfaja.
A főszereplő, Abe Lucas (Joaquin Phoenix) filozófiatanár, mellesleg gyakorló piás, aki egy kisvárosi főiskolán vállal állást, és hamar afféle rocksztár lesz. Hisz egyfelől folytonos pletykák tárgyává válik a magánélete (elhagyta a felesége, iszik, az előző munkahelyén is ágyba vitte az összes csinos csajt), és a többi tanárhoz képest megalaza, vagy máshonnan nézve egy kiégett, cinikus alak, aki viszont olyanokat mondd, hogy „a legtöbb filozófia verbális maszturbáció”, és egész emelkedett bölcsészkedést leviszi a mindennapi élet (sötét oldalának) szintjére.
Miközben két nőstény is rávetné magát, egyfelől a középkorú, vacak házasságában unatkozó kolléga, másfelől meg az okos és vonzó tanítvány, de minden híreszteléssel szemben Abe egyikre se mozdul rá. Csak barátkozik, és nem akar mélyebb kapcsolatot, feltehetően impotens is már, plusz eleve egy magának való fazon. De legalább a munkája sem érdekli különösebben, rutinból nyomja még az előadásokon Heidegger meg Kierkegaard filozófiai nagyon meglátásait, de azzal a kommentárral, hogy persze mindennek az élethez azért nem sok köze van.
Aztán egyszer épp Jill-el, a Tanítvánnyal (Emma Stone) vacsorál egy bisztróban, akivel akaratlanul is kihallgatják a szomszéd asztalnál zajló beszélgetést. Egy korrupt bíróról, aki egy gyerekelhelyezési-perben tönkretett egy anyát, meg persze a gyerekeit. Így nemsoká Abe lesz a szomszéd asztalnál ülő ölő, mikor eltervezi, hogy ő bizony kinyírja a bírót. Ezzel jót tesz a világnak, és végre tesz valamit egyáltalán, a sok verbális maszturbálás után, illetve helyett. Ráadásul ez a tökéletes bűntény: nem ismeri a leendő áldozatot, a másik asztalnál beszélgetők sem ismerik őt, nincs közvetlen indítéka, szóval eleve gyanúba sem kerülhet. Az meg csak hab a tortán, ha egy rohadékkal kevesebb járkál szabadon.
A gyilkosság kétségtelenül radikális terápia életuntság ellen, de beválik, filozófusunk régi énje kezd tőle visszatérni Zombiföldről, még a libidója is feltámad. (Már az ölés tervezgetésétől feláll neki, rá is repül a nyomulós kolléganőre rögvest.)
Igazából az egész olyan, mint egy fekete humorba áztatott, és az alapműnél sokkal távolságtartóbb Bűn és bűnhődés, ahol Abe lenne Raszkolnyikov, akivel ellentétben viszont nem akar bűnhődni, így eleve okosabban állt neki gyilkolni. Például fel sem merül a pisztoly-kés-jégcsákány paradigma, ő mérgez, mint afféle entellektüel. (Mint a Szaffi című klasszikus rajzfilmből is tudjuk, egy értelmiségi megválogatja milyen bűnökben utazik: méregkeverés, pénzhamisítás, filmkritika...)
A gyilkosságtól felszabadultan pedig újra élni akar, kezdi élvezni a világot, és mikor minden elővigyázatossága ellenére szorulni kezd körülötte a hurok, már morális dilemmái sincsenek. Nem mintha addig olyan nagyon lettek volna...
Az Abszurd alak nem rossz film, sőt, elég jó, de az egyértelmű, hogy a Phoenix-Stone páros viszi el a hátán az egészet, nélkülük itt-ott azért rém unalmas lenne. Az viszont végig idegesített, hogy Phoenix itt egy az egyben úgy néz ki, mint Leonard az Agymenőkből, és ugyanaz a szinkronhangja, szóval folyamatosan zavar támad tőle az Erőben. (A szinkron generálisan is csapnivaló.)
De most keresek valami darabolós horrort, ahol az ölésnek súlya van, de nagy drámát azért nem csinálnak belőle, legfeljebb nagy koszt és rendetlenséget, mondjuk egy vérben úszó nyaralóban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése