Tegnap írtam Cixin Liu (Liu Ce-hszin) egy kisregényéről, hogy aztán megnézzem az egyik nagyregényéből készült filmet, A vándorló Földet. Ami végre nem amerikai adaptáció, hanem eredeti kínai, de kicsit úgy, mint mondjuk a sportszermárkáik (Puna, Adios etc.), hogy ennyi erővel készülhetett volna egy kaliforniai stúdióban is, csak drágábban. Ebben viszont feltűnően kínaiul beszélnek, ami fura az echte hollywoodi külső és belső (látvány, vágás, dramaturgia, effektek) mellett.
A sztori egyszerű alaphelyzetből indul, hogy aztán sokszor követhetetlenül bonyolítsák túl, de ilyet pont a jenki blockbusterekben is láttunk már eleget. A lényeg: a Napnak jelen tudásunk szerint van még kábé ötmilliárd éve hátra, míg vörös óriássá fújja majd fel magát (elnyelve a Földet is), és az elég sok idő. De a történetben az van, hogy ez mindjárt bekövetkezik, úgyhogy valahogy meg kell menteni az emberiséget, ami eleve érdekes koncepció, mert nem értem, hogy de minek? Hogy szétcsesszünk egy másik bolyót egy másik naprendszerben? Ugyan már...
És az eredeti terv az, hogy nem hát, nem kell másik bolygó, ezt a mostanit csesszük tovább, pontosabban arrébb, mert az időközben felálló vészhelyzeti Világkormány kitalálja, hogy a Földet ki kell mozdítani a Nap körüli pályájáról, és el kell indítani az Alfa Kentauri (nagy Cével!) felé.
Ennek érdekében bazi nagy hajtóműveket (11 kilométer magasakat!) építenek, de nagyon sokat ám, ami én speciel nem értettem. Mert ha a hajtómű a földön áll fölfelé, és beindul, akkor a lefelé tolja a Földet, a föld felé. Amire azt mondják asztrocsillagászok, hogy á dehogy, az űrben nincs fent meg lent, amit lehet hogy tényleg így van, de akkor honnan tudják, merre kell eltéríteni az egész cuccot?
Mindegy, van más gond is a pusztulásra ítéltség keretrendszerében. Egyrészt van egy alternatív mozgalom, amely szerint egyszerűen át kell tölteni az emberek tudatát ámítógépekbe, és akkor sok rossz ember is nagyon kis helyen elfér, a jókról nem is beszélve. Aztán a szervereket tartóselemekkel meg napkollektorokkal olcsón ki lehet lőni a fenébe, a lakosság meg élhet a Mátrixban, míg valami majd csak lesz. Ám végül mégis a bolygót evakuálják inkább, összes tartozékával együtt.
Csakhogy ha már nem keringünk a Nap körül, akkor hirtelen elég sötét lesz és hideg, indokolatlanul sok helyen és gyakran, azt meg nehéz túléni. Így sorsolásos alapon az emberiség (állatiság, növényiség) egy része leköltözik a föld alatti bunkercivilizáció városaiba, a maradék meg vagy túlél a felszínen, vagy beledöglik. Azért egy darabig meglehetősen túlélnek, de akkor jön a Jupiter, ami bevonzza a bolygónkat, nem a szépségével hanem erőből, gravitációval.
És a vörös szemű gázóriás gravitációs mezője földrengéseket okoz, ráadásul kezdi elszívni a Föld légkörét. Miközben az egész projektet irányító űrállomást irányító mesterséges intelligencia meg úgy dönt, hogy az állomás innentől Noé csillagközi bárkája, és elindulna keresni valami lakható bolygót, mert ez itt alattuk már esélytelen...
A végére azért, nem kevés kaotikus jövés-menés, és felettébb dilemmázás után megússzák a legnagyobb katasztrófát, ami persze már az elején várható, mert a 2019-es filmnek tavaly kijött a folytatása, a harmadikat meg 2027-re ígérik. Márpedig ha mindenkit meghalásig gyilkolnak már az elején, akkor nem maradna karakter a folytatáshoz. Ilyenkor esetleg össze lehet ütni egy előzményfilmet, ám mivel ma van a tegnap holnapja, már tudjuk, hogy nem ez történt. Meghát ugye a regény...
A Vándorló Föld tényleg egy olyan amerikai film, amiben kínaiak kínaiul beszélnek, és Kínában készült, így aztán a grandiózus történet és látvány mellé megvan benne a kötelező családi-magánéleti szál, meg az ahhoz kapcsolódó drámák és dilemmák. Gondolom azért is, hogy egyrészt közelebb hozzák az emberhez a sztorit, másrészt meg kell egy követhető szál is a globális dráma, a hatalmi játszmák és különutas áskálódások szövevényében.
A baj az, hogy a film felejtős, nem abban az értelemben, hogy nem megyek rá a második részre, mert de, hanem hogy ma már csak hézagosan emlékszem a tegnap látottakra. Leginkább az maradt meg, hogy a leglátványosabb részek olyanok lettek, mint egy igényes, de szar videojáték, a CGI-re tényleg igaz, hogy a kevesebb sokszor több. Nem pont ezért, de az egész nem okoz kulturális másnaposságot, pedig egy filmnél (könyvnél, zenénél) pont ezt várjuk. Ha már a sör folyékony kenyér, a film meg nem sör, ám nem csak kenyérrel él az ember. (Hanem szólások hülye kicsavarásával is.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése