Valaki kérdezte a minap, hogy szeretem-e a népzenét? Mondom ja, sokféle népzenét szeretek, a lényeg hogy legyen benne valami elvarázsolt énekesnő, torzított gitár, meg kultúrkritikus mondanivaló. Azok a legjbb népzenék. Ezt nem értette a másik, pedig egyszerű: csak népzene van, nem népzene nincs! És akkor röviden kifejtve:
A nép az csak emberekből lehet, az állatok csordákban falkáznak a ménesben, vagy magányos harcosok, de nép az nem lesz belőlük, csak egészen szánalmas diznirajzfilmekben. De ott is csak úgy, hogy antropomorfizálják szegényeket, azaz rájuk aggatják az emberek kínos tulajdonságait. Miközben szerintem egy prérifarkas nem szadista, egyszerűen csak ragadozó, az oroszlánok bétahímje nem áskálódik, nem intrikál az alfa ellen, legfeljebb átharapja a torkát (mert ragadozó), és vadludak közt sem terjeszt senki rosszindulatú, hazug pletykákat, ás általában is az állatok nem hazudnak, nem lopnak, csak túlélnek.
Szóval az állatok nem nép, de minden emberi zene népzene, mert Maugli és Tazan kivételével mi viszobt mind nép vagyunk, miközben sosem hallottunk még csirkét énekelni, vagy lovat bendzsózni.
De a grindcore az népzene, pont mint a lakodalmas mulatós, a szintipop, az asztal alá hányós punk, a menetelős metál vagy az elektronikus prüntyögés. Akkor is ha némelyiktől kiver a víz. Például a szűkebb értelemben vett népzenék egy jelentős részétől, de hát magam vagyok a történelmileg sújtott népi-urbánus ellentét feloldása, úgy is mint a lakótelepek népének típusos egyede. Nem prémium kategóriás, nem első széria, csak a sokadik tömegtermelt tucatáru. Na, ezt nem súlyosbítanám még egy általam soha meg nem élt paraszti világ archaikus csűrdöngölésével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése