2017. május 15., hétfő

KV

Nem jól alakult eddig a délután. Először is olyan felhőszakadást kaptunk a nyakunkba ami igen látványos az ablakból nézve, nagyon vizes viszont testközelből, hazafelé tartva.Itthon meg azzal szembesültem, hogy a kedvenc hírportáljaimon az a vezető hír, hogyan kávézott bayer zsolt, néhány tényleges és wannabe politikussal, gyűlöletbeszédileg diszkusszálva, avagy inkább elbeszélve egymás mellett. A jeles eseménynek igazi hírértéke alig volt,  a bayer aszonta mégsem akarná a civil aktivistákat a taknyukon meg a vérükön kirángatni a parlamntből, azt csak úgy írta, indulatból mikor felbaszódott benne az ideg, hogy pontosan miért is arra már nem igazán emlékszik. Na ezért kár volt erős sajtójelenléttel megszállni egy komplett sörözőt, ezek a délelőtti melegben nem is gondoltak a hely törzsvendégeire, akik most máshol kellett hogy enyhítsék elvonási tüneteiket.

Mert azt már eleve sejteni lehetett, hogy bayerral vitatkozni nem lehet, a bayerzsoltság eleve kizárja az érdemi vita lehetőségét, egy bayerzsolt alapbeállításban is csak hőbörögni tud, nagy bátran lengetve az ötös számú fideszes párttagkönyvet, elvégre mégis csak egyszerűbb úgy bátornak lenni, hogy az ember a háta mögött sejti a komplett állami elnyomó gépezetet. És valószínűleg ezért lett az elmúlt években minden korábbinál agresszívabban bunkó, igazi fotelinkvizítor, hiszen ha valaki a felcsútival tortázik a fidesz-születésnapokon és az első sorban birkamenetel hősiesen a hatalom mellett kiállva, az könnyen gondolja azt, hogy neki mindent szabad, hogy nem egyszerűen csak mindig igaza van, de ráadásul sérthetetlen is, lassan már halhatatlan, de legalább is ő Darth Vader, és azt fojt meg akit csak akar.

És ebből a pszichopátiából nem lehet egy kávé mellett csak úgy kirángatni, mint minden rendes pszichopata bayer is előadja a szükséges műsort, óvatosan elhatárolódik saját magától, próbál egyúttal némi szart kenni az ellenfeleire is (a kategorikus kijelentések helyét ilyenkor érdekes módon átveszi az egyrészt-másrészt mérlegelése), mutatja hogy tud ő késsel-villával enni ha akar, aztán szépen hazamegy, és másnap a klaviatúra előtt újra elfogja a politikai baszdüh. Elvégre nem adhat mást mi lényege, az meg kicsit büdős, elég csúf és végtelenül populista. Bayer szövegei régóta nélkülözik a racionális érvelést, a saját tábor harci hergelésén túl nincs érdemi funkciójuk. Legfeljebb annyi, hog bayer az írástudó rezsiszilárd, a műveltebb kósalajos, aki ha nagyon akar, még szellemes is tud lenni, igaz láthatóan nem nagyon akar. Viszont mivel jó ideje csak indulatból ír (biztos valami NATO-kompatibilis terepszínű laptopon, álcaháló alatt, ahogy az igazi bozótharcos) teljesen vitaképtelen. Nem érdemes leülni vele, mert a végén még úgy tűnik mintha belül lenne valamiféle normális diskurzuson, miközben minden gesztusával épp azt rombolja, ő az a troll, akit egy rendesen moderált fórumból a harmadik percben vágnak ki. (Hogy aztán új néven jöjjön vissza vérig sértődni, de hát így megy ez...)

Szóval a Mai Nagy Médiaesemény tanulsága kábé csak annyi, hogy bayer zsolt szokott kávézni, zsúfolt helyen izzad mint egy vágóállat és bár  vitatkozni nem akar és/vagy nem tud, rövid távon képes türtőztetni magát, és majdnem úgy viselkedni mint egy normális ember, szinte mint egy polgár, még ha ez nem is teljesen hiteles. De ennyit eddig is sejthettünk róla, úgyhogy a Mikrofonálványokkal Zsúfolt Nagy Ökomenikus Kávézás helyett én több autóversenyes hírt olvastam volna. Vagy fókabébiset, mindegy is, csak lépjünk már le ebből a homokozóból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése