Káder János annak alkalmából hogy újra felavatták az országház parlamentjében (nyilván most lettek kész a felújítással, bár én az alapkőletételét is megnéztem volna) azon kesergett, hogy hova zülött a hazai közbeszéd, milyen ótvar stílusban megyen itt hajnalcsilag is lefelé. Szólhatna valaki Bajszos Szar bácsinak, hogy ő és kedves elvtársai voltak azok, akik idáig züllesztették a stílus maga az embert. Ők kezdték ott, hogy a haza nem lehet ellenzékben, annak emlékére hogy épp ellenzékbe kerültek, amit meg így már nehéz volt nem úgy értelmezni, hogy ők a haza, és a haza kurvára meg van sértődve.
És innen már egyenes volt az út a hazaárulózásig meg a sorosbérencezésig, meg hogy az ötös számű párttagkönyv tulajdonosa bebaszva küldjön el mindenkit a picsába, és örüljenek hogy nem lógnak a lámpavason. És ekkor még mindig ellenzékben volt a haza!
Most meg már túl korruptak, túl sokat nyúlntak le, egyszerűen túl messze mentek ahhoz, hogy visszaforduljanak, most már minden eddiginél hangosabban kell ordítaniuk s toporzékolniuk, hogy eltereljék minderről a figyelmet. Meg valljuk be, meg is szokták már, a reggeli kávé reflex-szerűen beindítja náluk a fölényeskedő arroganciát, meg az amúgy is olyan kellemes, nedves, langyos érzés, és csak egész kicsit lesz büdös tőle az ember, de azt meg úgyse merik szóvátenni a hűbéresek. Munka nincs sok, hogy mire kell szavazni azt megmondja a frakcióvezető testvér, ha me ki kell állni a gyepűre az ellenséges újságírók elé, arra is van direktíva a központi bizottságtól, egy gombnyomás és már böffenti is fel az ember, aztán röhög, hogy a sok hülye hogy szörnyülködik.
Na ez a stílus meg közbeszéd-züllesztés, melyet a nem tisztelt köztársasági elnök nemúr párthaverjai meghonosítani iparkodtak minimum az elmúlt bő másfél évtizedben, tessék tehát először fogmosásra tanítani a fideszkádéenpé kádereit, és ha már nem büdös a szájuk, jöhetnek a tánc és illemórák.
Vagy minden cicoma nélkül mehetnek egyből a fenébe mind, ezzel például rengeteget tennének egy normálisabb hazai közbeszéd érdekében. Na meg részünkről a káröröm sem lenne csekély (tudom, a költővel szólva sekély e kéj), adót mondjuk ezentúl sem vigyorogva fizetnénk, de leglább nem kurvaanyázva. Nyakig a csúnya közbeszédben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése