Amikor én ernyőt viszek magammal nem esik az eső, ma is úgy sikerült nem megáznom, hogy egész nap magammal cipeltem egy ernyőt. És ugye nem esett, mert ha esett volna tuti megázok, az ernyőt ugyanis nem nagyon lehet kinyitni, de ha mégis, összecsukni nem tudom, ha viszont szél is van (volt szél), nem is kell vele vesződni, szétkapja a picsába és lehet egyből kidobni.
Van egy remek esőkabátom is, szép kék és olyan mintha hengerelt gumicukorból lenne, igazi gumisszaggal, csak abban meg úgy nézek ki mint egy óvodáscsoport, pontosabban annak egy tagja, bár korra és kilóra lehetnék egy kisebb csoport. Minden esetre az esőkabát bonyolult műfaj, csak akkor praktikus ha itthonról megyek hazajönni, azaz közben nem kell levenni, mert egyfelől mindent összecsöpögtetek vele, másfelől magamat is, miközben megpróbálom a tasakjába visszagyűrni, rokonoknál, boltban, postán magamon tartani meg kínos, plusz bele is rohadok negatív percek alatt. Azaz ideális kutysétáltatáshoz, esőben kirándulshoz, esetleg városnézéshez, de kutya ugye már nincs, esőben kiránduljon az akinek két anyja van, a várost meg már láttam sokszor. (Londonban meg sosem sikerül megázni, ott kulturáltan mindig akkor esik főleg, mikor mi alszunk, vagy hosszabban időzünk valami fedett helyen.)
És mindez természetesen elmélet, hisz ma itt nálunk nem esett, illetve majdnem de meggondolta magát, máshová ment esni, én meg csak itthon jöttemm rá mitől nehéz a táskám, mikor már mindent kipakoltam belőle, még azt a két süteményes villát is, amit valami előttem is rejtett okból hurcolok nem tudom már mióta, oda-vissza a munkahely-lakás viszonylatban. De legalább a fogyatkozó villák rébusza megoldódott, legaalább is részben. (Eddig az volt az elméletem, hogy parajelenséggel állok szemben, mert mintha egyre több bögrém lenne az egyre kevesebb villával párhuzamosan, vagyis nyilvánvalónak tűnt, hogy a villák bögrévé változnak, ami nem jó, mert bár a bögrére is fel lehet tekerni a spagettit, de rohadt nehéz leenni róla.) És deviszont még mindig meg tudok lepődni, hog jé, a kábé tíz éve hordott táskámon van egy rekesz, amit valahogy sosem akarok észrevenni, és abba tettem reggel az ernyőt (a helyesírás ellenőrző szerint: Ernőt), most meg találok mellette egy Gandhi-életrajzot, fél marék golyóstollat, és a két villát. Meg a rég nem látott tébékártyámat. De legalább már nem csdálkozom miért nehéz a szerintem üres táskám, és most egy darabig nem akarom mindenáron az ufókra fogni. Van nekik elég bajuk a gyíkemberekkel is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése