Untam már a szendvicset, gondoltam főzök valami rendes kaját. Mindegy mit, a lényeg, hogy ne kelljen sokat pepecselni vele, azt csak olyan, nem ehető dolgokkal szeretek mint a bélyegsorozatok, a puzzle meg a neokantiánus filozófia.
Lehet, hogy ép testben ép lélek, de az ép lélek biztos nem eredményez ép testet (pláne ha eleve nincs is, avagy épp hogy lélek), szóval a szobanövény-léthez is táplálkozni kell. A fikuszt megöntözöm rendszertelen időközönként, de az engem egyáltalán nem, szóval én egész magányomat fogom, nem középiskolás fokon, mondjuk spagettivel.
De most valami eredetibbre vágytam, fetúrtam hát a konyhai szekrényt. Elsőként találtam egy konyhai mérleget, de azt még rántva sem szeretem, a kávéfőzőt meg már a múlkor is odaégettem. De egy "Rizses lecsó kolbásszal" felíratú dobozban találtam egy adag üveggolyót, ami elég ígéretesnek mutatkozott. Hisz a versben is megígért távolságot megkaptam (időben), bár még nem tudom, hogy tűzoltó leszek vagy katona, hadakat szerelő juhász, vagy miafrász, de rémlik, hogy az üveggolyókat igen kedveltem kisgyerekként. Főleg dobozokba pakolni, aztán átpakolni másik dobozokba, mert sokkal többet nem lehetett velük csinálni, de jól mutattak dobozokban. Jobban, mint a rizses lecsó, bár ízre lehet, hogy az előbbi volt a nyerő
Most viszont itt volt az ideje, hogy megkóstoljam végre a 1970-valahányas évjáratú golyókat. Arra gondoltam, kis sajtszósszal készítem el, egy currys-zöldséges alappal, ügyelve arra, hogy ne főzzem szét az üveggolyókat, azok is al dente az igaziak. Szeretem, ha az üveg ropog a fogam alatt, régebben töltetlen keménycukorkával is próbálkoztam, de az túl puhány, nincs az a koponyarepesztő fájdalom meg a szájpadlást elöntő vér utánozhatatlan íze, amit csak is jó minőségű, tömör üvegel lehet elérni. Kicsit olyan ez, hogy szeretem a csilit, bírom a csípőset, de ez a gyógyegereknek való bolti csili sehol sincs egy jó kis kénsavhoz képest, amitől igazán pikáns lesz a padlizsánkrém, de annyira, hogy szétmarja a piritóst, már a tekintetével.
Szóval megörültem az üveggolyóknak, neki is álltam alkotni valami maradandóan finomat. Először kis hagymával lepirítottam őket egy marék csillagszóró felett, aztán felöntöttem polipropilén alaplével és megszórtam vegetával. Ez után raktam bele a zöldségeket, azaz a répát, a cukkinit, az uborkát, egy kis saját termesztésű penészt a hűtő hátuljából és néhány Greenpeace-matricát. Meg paradicsomot, ez esetben Bloody Mary formájában, mert csak az volt itthon, bár szárzeller nélkül, de extra vodkával. A vodka amúgy azért is jó, mert lehet az egészet flambírozni vele, csak előbb elmorzsoltam néhány kockasajtot a szemem sarkában. Aztán felgyújtottam a kaját, és miután elaludt, már betöltötte a konyhát a pörkölt üveg egyedülálló illata. Legalább is gondolom, szaglásom még mindig nincs, de a szomszédok elég hangosan kiabáltak az ajtón át, gondolom megkóstolták volna ők is, de nem kaptak belőle.
Én ettem meg az egészet, és mondhatom, az utóbbi évek (mit évek, évtizedek!) egyik legemlékezetesebb vacsorája volt, ezt amúgy nem sokkal később a mentősök is megerősítették, bár szerintük túlzásba vittem a paradicsomot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése