Jót röhögtem, mikor olvastam a sok diadalittas győzelmi jelentést a hazai foci (vagyis fodbal) követőitől, annak kapcsán hogy végre kijutott a magyar válogatott az európa bajnokságra. Engem egész eddigi életemben egy egészen kicsit sem érdekelt a fodbal, nem nézem, nem játszottam, nem érdekel, ezért enyhe cinizmussal nézem a sok embert, aki afféle valláspótlékot kreál magának egy szórakoztatóipari látványosságból (nem, a profi fodbal nem sport, csak abból ered), de hát istenem, a briteknél van Jedi-egyház is, ami minőségileg ugyanaz, ha tartalmilag csak az ostobaság közös is.
Szóval így első ránézésre, és szigorúan kívülről, ez a siker azért nem tűnik olyan átütőnek, lehet hogy én vagyok a hülye, de talán nem igazán szerencsés azzal dicsekedni, hogy 44 év után végre ott leszünk (sic! - én pl. egyáltalán nem leszek ott, minek a többes szám első személy?) egy eb-n. Mert ezt azt is jelenti, hogy a magyar fodbalválogatott annyira béna volt, hogy 44 (!!!) évig nem jött össze a részvétel, pedig ennél még a létező szocializmust is hamarabb sikerült taccsra tenni, csak hogy stílben maradjak. Ráadásul ez is úgy jött össze, hogy sokkal többen lehetnek ma már résztvevők mint korábban, vagyis a nagyon bő mezőnybe is csak többedik kísérletre jutottak be az aranylábú kőagyúak, és ekkor is csak vigaszágon. És most a sok majdnem-vallásos fodbalhívő (élükön a felcsúti főpapjukkal) már a mennybemenetelt ünnepli.
Tőlem mehet, csak később ne legyen belőle nemzeti ünnep. Fodbalt meg továbbra sem nézek, csak footballt, amerikai kiadásban. Ott legalább nem játszik a nacionalizmus, meg egy elhízott miniszterelnökök kapuzárási pánikja
Az Eb meg kutya, néha direkt így szólítom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése