Mindennapi

A legújabb kormányzati ötlet (vagyis a felcsúti ötlete, hisz a kormányzat csak belőle áll, a többi pusztán beszélő szerszám) hogy legyen az alaptanterv része a labdarúgás (magyarul fodbal), mint kötelezően választható elem. És ez teljesen logikus lépés is, a felcsúti kedvenc hobbija a fodbal, amit manapság főleg díszpáholyban szotyolázás útján gyakorol. (Ismerjük a régi poént: A munkásosztály itala a Napoleon konyak, amit választott képviselői útján fogyaszt.) Márpedig ha a főnök a fodbalt szereti (bár állítólag néha valódi focit is néz), akkor itt mindenki fodbalozni fog, avagy nem lesz lesz háború, de lesz olyan békeharc, hogy kő kövön nem marad. (És talán nem véletlen, hogy a jelen kormányzati kommunikációjával kapcsolatban nekem nagyjából Hruscsovtól Kádárig ívelő asszociációim támadnak.)

A fodbal jó, a fodbal élet, erő, egészség, illetve a fodbal képmutatás, korrupció és szánalmas pitiánerség, de ahogy borul el a főnök agya, úgy fedezik fel egyre többen magukban a látens fodbalistát. Meg a Háttérhatalom ádáz ellenfelét, de ez egy másik, amúgy szintén szívet melengető téma.

A Föld szívcsakrája, pedig nyilvánvalóan nem a Pilisben van, legalább is addig, amíg nem építenek oda egy stadiont, ami persze nem sport- hanem egészségügyi ntézmény, mint arra valamelyik kormánybarom egyszer rávilágított.

És ebben a koordináta-rendszerben logikus lépés, hogy a gyerekek tantervileg fodbalozzanak, bár az egész könnyen fordulhat kontraproduktívba, miszerint a fodbal, meg napi éneklés lehet az aktuális oroszóra. Amit ugye főleg azért utáltunk eleme erővel, mert kötelező volt, no meg azért, mert egy lépéssel sem vitt minket közelebb az Iron Maiden meg Queen dalszövegek, meg a német szinkronos Star Trek megértéséhez, pedig tizenhárom évesen ezek lettek volna a nyelvi kulcskompetenciák, legalább is szerintünk.

Amúgy a fodbalostobaság mellet ez a mindennapi éneklés a másik agyrém. Ami egyébként úgy merült fel, hogy a bülbülszavú exlelkész humánerőforrás-miniszter egy kórustalálkozón járt, aztán vérfagyasztó módon énekelni kezdett  a híradós kamerák előtt, majd benyögte, hogy ez a mindennapos éneklés milyen jó ötlet.  Lett bizottság is hamarosan, azóta meg a nagy kuss, per pillanat úgy néz ki, ezt a marhaságot azért már a fideszes alternatív valóságban is kínosnak érzik, és épp a sunnyogás fázisában nem énekelnek naponta. Ettől persze még mondjuk a karácsonyfa alól előpattanhat egy zavart tekintetű emberügyi miniszter, rázendítve az A csitári hegyek alatt című népies népdalra, gondolván, hogy az karácsonyi, ha már leesett benne a hó....

A vicces persze az lett volna, ha a miniszter  mondjuk  birkafőző-fesztiválra vagy aszfaltrajzversenyre látogat, a főnöke meg mondjuk a sárkányrepülésért rajong, vagy kedvenc hobbija a bonsai, ahol kicsi fákat kell hajtogatni papírból.