Most láttam a tévében egy dokumentumfilmet testépítő nőkről, és teljesen elfelejtettettem miről akartam eredetileg írni. Asszem kiégett az agyam (most is csak a rutinok működnek), de ha mégsem, az étvágyam biztos elment mára és minden bizonnyal rosszakat fogok álmodni.
Ezek a profi testépítő izék (nem, mégsem nők, az egyszerűen nem lehet) iszonyú ijesztőek, amúgy Alien-szerűen, az ember már várja hogy savat köpködjenek egymásra a nagy vetélkedésben. Amúgy leginkább gusztustalanul szétgyúrt pasikra emlékeztetnek, akik valami női démonnak sminkelik magukat, de a smink alatt is borostásak, mély a hangjuk és ragyás a bőrük, a parókájuk meg úgy áll rajtuk, mint tehénen a gatya.
A főhős, akit végigkövet a kamera egyetlen kósza percig sem néz ki nőnek, ő is csak annyiban különbözik a többitől, hogy a szétgyúrt férfi testre nagy szilikonmelleket is aggatott (merthogy eme lényeknek a zsír elégetése után már nem marad értékelhető mellük), de felettük ott egy Stallone-áll a hozzá való orgánummal, üdvözlet szürreáliában.
És persze arról beszél az ő bödönhangján, hogy a testére műalkotásként tekint, hát persze, nyilván van az a kortárs képzőművész, aki kellően betépve valami ilyesmit fest vagy szobor meg, de legalább másnap reggel kicsit szégyelli magát miatta (meg fáj a feje), és igyekszik szemétként újrahasznosítani. Amit ez a nő meg a hozzá hasonlók csinálnak az nem művészet, legfeljebb egy jelenkori freak-show, egyenes folytatása a szakállas nőt, sziámi ikreket meg az Elefántembert mutogató viktoriánus performanszoknak.
És tényleg, megtekintve a műsorban bemutatott Miss Olympia döntőt a szörnyülködés és a visítva röhögés közt ingáztam, és nem az extrém izmok miatt, olyat láthattunk már sokat, de az azok az arcok, istenem... Azoktól fogok rosszat álmodni innentől sokáig, ha épp túl későn vacsorázom vagy túl nehezet. Úgyhogy ma csak egy kefírt, fontos a pihenés a fárasztó hét után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése