Hosszú szünet után megint belefutottam egy amolyan műsorszerűségbe a közrádiónak csúfolt pártcsatornán, de hát nyilván én vagyok a hülye, miért nem zenét hallgatok inkább a buszon? A műsor amúgy a Katonahőseink vagy valami hasonló címre hallgat, naponta jelentkezik és csak pár perc, elmondják benne, hogy pont száz éve ezen a napon, az első világháborúban (amit ők angolosan úgy emlegetnek: A Nagy Háború) melyik magyar katona vagy egység épp milyen hőstettet hajtott végre.
Mindenféle őrmesterek, zászlósok és főhadnagyok vernek vissza ellenséges támadást, fognak el kémeket vagy mentik meg sebesült bajtársukat, az egész egy nagy hősies diadalmenet, egyik kis győzelemtől a másikig. Ha valami marslakó teljesen véletlenül ebből a sorozatból próbálna tájékozódni, egyértelmű lenne számára, hogy mi nyertük a háborút. Hisz a napról napra sorjázó diadalok eleve kizárnak minden más lehetséges kimenetelt, hadifogságba esett, mocsárba fulladt, srapneltől széttépet vagy épp megfagyott katonákról nem esik szó, a műsor belső logikája szerint ők nyilván nem hősök, legfeljebb áldozatok, a nagy húsdaráló feledhető, névtelen, arctalan töltelékei.
És ez az, amitől az egész műsor nem több mint szemét militarista propaganda, ahol a vágóhídra hajtott embereket hősként mutatják be, persze csak azokat, akik legalább megöltek néhány másik embert. Miközben azok a másik emberek konkrétan a hazájukat védték, mert a nagy háborús nosztalgiában arra valahogy nemesik kellő hangsúly, hogy ott és akkor mi voltunk az agresszorok, mondjuk Oroszországban harcoltunk az oroszok ellen, oroszokat öltek katonáink és orosz falvakat terrorizáltak. Na ebben aztán semmi hősies nincs, ahogy ez egész világháborúnak nevezett vérengzésben sem, kardcsörtetető seggfej császárok meg a bunkó tábornokaik tologatták a terepasztalon a zászlócskáikat, ettől aztán sok millió ember erőszakos halált halt.
És ami igazán tragikomikus ebben a rádiós izében (hát, műsornak azért mégsem nevezhető, maximum formai szempontból), nyilvánvaló, hogy egy katasztrofális bukásba torkolló háborúból azért nehéz napi szintű hőstetteket előbányászni. A mai hőstett például arról szólt, hogy valami felderítők valahol Oroszországban majdnem elsüllyedtek egy mocsárban, de aztán mégsem. Meg ástak fedezéket, meg lövészárkot, gondolom rendkívül hősiesen.
Ez annyira szánalmas, hogy akár röhöghetnénk is rajta, de arra sokkal megfelelőbb a Svejk. Amiben nem mellesleg az egész katonásdi pitiánersége és abszurditása is benne van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése