Még mindig csak szerda van, pedig már minimum csütörtök estének kéne lennie, vagy csak lassan elkoptatja már az idegrendszerem a rendszeressé váló túlóra. Ha az ember sötétben indul el itthonról és sötéten is ér haza, az nem sokat segít a relaxációban, ilyenkor igazán gyötrelmes a hosszabb munkanap, pláne úgy, hogy még nagyon messze a karácsony. Ha mondjuk már jövő héten lenne, azért csak kibírnám valahogy, nézném, hogy kisült-e már kalácsom, és lelkiismeret-furdalásom lenne, hogy már megint a legdrágább szaloncukrot vettem meg.
De az élet pocsék és főleg kiszámíthatatlan filmrendező, amit csinál az vagy halhatatlan vagy nézhetetlen (ebben a tekintetben leginkább Wim Wendersre emlékeztet), most pont a másodiknál tartunk, és csak az a gondolat segít, hogy naptárilag is szükségszerű a karácsony, hacsak el nem törlik addig kétharmaddal.
Karácsonykor persze nem a karácsony a jó, muszáj-ajándékok, ócska tévéműsor, még ócskább idő (a csúcs az volt, mikor egyszer három napig szakadt, nem a hó, az eső), hanem a nettó semmittevés, jó könyvek és hosszú forró fürdők, nagy alvás és zárva tartó boltok.
Addig viszont dolgozni kell, nyüzsögni, egyáltalán élni, ami fárasztó, mikor már rég kezdenénk bevackolódni a barlangunkba, puha dolgok közé, hogy ki se jöjjünk míg valaki nem szól, itt a tavasz, és egy medvének ezt a néphagyomány szerint illik személyes jelenlétével is nyomatékosítania.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése