A zoknigépész

Naná a kutya, akinek nemrég már a halálát jósoltam, de legalább nincs jól. Igazából a durva gyulladáscsökkentők nélkül nem tud lábra állni, azt meg nem szedheti folyamatosan mert kikészíti aszzem a veséjét. Mondjuk volt is rá példa hogy bepisilt, de kulturáltan az előszobai linóleumra, azt pár perc alatt fel lehet mosni. Szóval most tartottunk pár nap szünetet, de azt hiszem délután megyünk az állatorvoshoz (ohne kutya) gyógyszerért, aztán valami csökkentett adagban adagoljuk neki, mert újra rogyadoznak a hátsó lábai. És ha megint nem tud felállni egyáltalán, akkor és ott vége lesz a filmnek, én meg kitolnám ezt még pár hónapig.

De e mellett a másik gond, hogy mikor nem tudott lábra állni, kulturált sebeket rágott tehetetlenségében/fájdalmában mindkét hátsó lábfejére, ezek azok, amiket kezelek meg kötözgetek, de a kötést leszereli gyorsan (nincs az sokszorosan körbetekert leukoplaszt, amit ne bontana le, mire hazaérek a bárhonnan), úgyhogy kapott menő zoknikat, cipőfűző kiegészítőkkel, amik már nem is sebeket, hanem a kötéseket védik. 

Persze ezt is próbálja leszerelni, eleinte ment is neki, de úgy két napja megvan a technika, dupla csomóra kötöm a zoknit rögzítő fűzőt, ennek mondjuk az a hátránya, hogy én is alig tudom kibontani ha kell, de a kutya meg egyáltalán nem.

Hiába, az emberi létformának is vannak előnyei, például a befelé fordítható hüvelykujj, amivel a dupla csomó is megoldható (meg a másodfokú egyenlet, bár akinek megy fejben, annak akár ne is legyen hozzá keze), míg a kutyadék foggal már nem tudja szétszerelni. Azzal csak a csirkeszárnyat, meg a farhátat. Emberek-kutyák: 1-0!