Tünet és...

Vannak pillanatok, amikor az ember már azoktól is undorodik, akikkel szimpatizálna amúgy. Elméletileg, teoretice, a tapasztalást megelőzően. Mint anno, mikor lett itthon is börgerking meg donáldsz, és marha jól néztek ki a burgereik a reklámfotókon, bent meg kaptál valami kicsi, gyurmaszerű és nyálkás izét, hogy nesze sajtburger, élvezd vagy takarodj!

Na így voltam én ezzel a hétvégi tanár (und diák, und szülő) tüntetéssel, amit utólag hallgattam (ma) egy klubrádiós adásban, de én éreztem kínosan magam, pedig semmi gusztustalan nem folyt az orromból. A tüntetésen viszont olyan ócska populizmus folyt, valahol félúton Mussolini és Fidel Castro között, hogy fájt hallgatni. Lehet, hogy én vagyok túl finnyás, de nem szeretem  primitív skandálásokat (mek-buk-tá’ mek-buk-tá’), pláne ha a szónokok erőltetik a tömegre, nekem nem poén, hogy, viktor, ez akkora karó, hogy kilóg a hátizsákodból (háttérben üdvrivalgás), meg egyáltalán, aki szónoknak áll, az tudjon tömeg előtt beszélni, és ne egzaltált kiabálással meg kínosan poénkodó ál-párbeszédekkel próbáljon operálni.

Részemről teljesen egyetértek a tüntető tanárokkal, de taszít ez a csasztuska-sítlus. Ez valami olyan, hogy elméletileg szeretem az almás rétest, ha valaki az orrom alá dugja meg is eszem, sőt tudom, milyen a jó almás rétes, de a büfében káposztásat veszek. Ha nincs, sajtos pogácsát...

A tüntetésen egyébként a két pedagódus-szakszervezet vezetője beszélt normálisan, aztán jöttek a nevelésügyi zsebpopulisták, és beígérték, hogy mostantól radikalizálódnak, legközelebb nyilván úgy kommunikálnak majd, mint Csubakka: Aaaauuugrrrhh ooorrrhhhgg decentarlizáció bruuuuggghh...

Szóval tessenek tüntegelni másokkor is, csak ne tessenek a Duce stílusát átvenni, mert akkor le lesznek tetszeni hányva lenni. Amúgy is, minek hergelni, meg lelkesíteni azt az ezer embert, aki a nagy országos megmozduláson megjelent, és nem ment haza a szakadó esőben. Ők már elég fanatikusok, és lehet, hogy szeretnek skandálni (mocs-kos-fidessz, mocs-kos-fidessz!), de nem muszáj nekik. Nekünk meg pláne nem.