2016. június 10., péntek

Passzió

Mel Gibson megcsinálja a Passió 2-t, bár az eredetinek is inkább azt a címet kellett volna adni, hogy Vér és bél (csak hogy legyen egy indokolatlan Kispál-referencia), a második a feltámadással foglalkozik majd, ami vonatkozó szakirodalmat tekintve logikus lépés. Az első film (én végig sem bírtam nézni) látványvilága, dramaturgiája alapján azonban inkább a végítélettel kellene foglalkoznia, az apokalipszis négy lovasa, miazmás, pusztulás minden mennyiségben, eszméletlen mennyiségű vért és fájdalmat lehetne belezsúfolni, omlanának a belek, ropognának egy csontok, pont mint egy vágóhídon, csak emberekkel.

Mondjuk Tarantino vagy Rodriguez jobban meg tudná csinálni, ráadásul ők nem dühöngő antiszemita alkoholisták, nyilván meg tudnák mutatni az utolsó ítélet vicces oldalát is, mikor az apokalipszis négy lovasából az egyik ideges a válása miatt, a másikat piroson áthajtásért üldözi a rendőrség, a harmadik utálja a munkáját mert mindig is virágkötő akart lenni, a negyedik meg szimplán másnapos. Ja, a lovaikat meg eladták menet közben, Gyalog galopp meets Armageddon.

Ehhez képest Gibson nyilván csinál valami feltámadásos-mennybemeneteles giccset, és hogy legyen elég vér, a rómaiak majd a háttérben enerváltan gyilkolásznak, nem szívből, kötelességből csupán. Vagy lesz sok keresztre feszített haldokló, akiknek eszükben sem lesz elénekelni az Always Look on the Bright Side of Life című közismert zsoltárt, pedig a valóságban ez pont így történt, láttam egy angol dokumentumfilmben. Vagy mehetnének nők egy bányában, meztelenül és erőszakosan... de lehet, hogy az nem ott történt vagy akkor.

Igazából arról van szó, hogyy Mel Gibsonnak egyáltalán nem kellene filmeket csinálnia, üldögélhetne csendben a Betty Ford klinika parkjában, ábrándozhatna a régi szép időkről, mikor két üveg whisky meg egy kiadós üvölte zsidózás után a rendőrségi fogdában ébredt, meg amikor játszott abban a filmben, meg abban a másikban, is arról nem is beszélve amiket rendezett, bár a címek pont most nem jutnak eszébe. Szóval Gibsson bácsi menjen nyugdíjba, hagyja a mosott ruhát másra, de amilyen pechünk van, előbb még az arcunka tolja a Passsió folytatását. Passió – A feltámadás. Hogy mennybemenetel lesz-e azt nem tudom, de remélem, mert akkor a harmadik rész tényleg a végítélet leend, remélem a rendezőnek is.

Ja és készül a Függetlenség napja - Feltámadás című izé is. Döntsék már el, ki csinálja meg a sztorit. Fel, támadunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése